Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-07 / 130. szám

2010. JÚNIUS 7., HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG KELET KM-autó 7 Hétezer új autót helyeztek forgalomba az év elején NYÍREGYHÁZA. Tovább lassult a forgalomba helyezett új autók számának visszaesése májusban Magyarországon. A Magyar Gépjárműimportő­rök Egyesülete szerint ez nem jelenti a piac helyreállását. Az első öt hónapban 7063 új au­tót helyeztek forgalomba, 37 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az MGE és a DataHouse adatai szerint márciusban még 53 százalékkal, április­ban pedig 44 százalékkal kevesebb személyautót he­lyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, az ötödik hónapban az éves csökkenési ütem 24 százalékra mérsék­lődött. Az értékesítési darab­számok továbbra is mélyen alatta maradnak a magyar piac felvevőképességének. Ennek elsődleges oka, hogy továbbra sem indult meg a vevőfinanszírozás, amelynek példátlanul alacsony szintje jelentősen gátolja, elsősorban a személygépjármű- és mo­torkerékpár-értékesítést. A személyautók piacán tovább­ra is a céges, illetve flotta el­adások dominálnak. Ez a tendencia várhatóan mindaddig megmarad, amed­dig a vevőfinanszírozás, és ezen belül az ügyfelek hitel- felvételi kedve vissza nem tér. Ezek a csodálatos veterán autók lázba hozzák még a fiatal hölgyeket is. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mongóliát is behálózza a nagy kínai autógyár nyíregyháza. A kínai Chery AutomobileCo. megkezdte egy autógyár építését Belső- Mongóliában. A legnagyobb kinai autógyár várhatóan 2015-ben kezdi meg működé­sét, évi 300 ezer autó kibocsá­tására készül. A Chery korábban több eu­rópai autógyártóra is szemet vetett (köztük a Volvóra), és több együttműködési meg­állapodása is van, köztük a Fiattal és a DaimlerChrysler csoporttal. A Chery saját fej­lesztésű autóit már a világ 20 országába exportálja, főként a feltörekvő piacokra, a fejlett országokban eddig még nem sok sikerrel járt. A kínai autógyárak eddig nem igazán tudták megvetni a lábukat Európában, mert gyenge másolatokkal, vagy unalmas külsejű, a töréstesz­teken tragikusan teljesítő autókkal próbálkoztak. A hi­bákból tanulva azonban egyre szebb, és jobb minőségű au­tókkal rukkolnak elő. km A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karának négy csa­pata képviseltette magát nemrégiben a Miskolc belvárosá­ban megrendezett Elektromobil-ver- senyen. Közel két hónapig dolgoztak az akkumulátoros fúrógépek hajtotta járműveken, melyek 56 Nm-es teljesít­ményre és 50 km/h sebesség elérésére is képesek, fotó: km Újraszabályozták a parkolást Az új Országgyűlés a parkolókhoz Is „hozzányúlt” fotó: km-illusztráció A Ház 271 igen szava­zattal és 89 tartózko­dás mellett fogadta el az előterjesztést. NYÍREGYHÁZA. Az Ország- gyűlés kedden módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. A fideszes Rogán Antal és Kosa Lajos a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását, illetve a közúti közlekedésről szóló, valamint a közúti közleke­dési nyilvántartásról szóló törvény módosítását kez­deményezte, mert az Alkot­mánybíróság június 30-ával megsemmisítette a parkolás­ra vonatkozó szabályokat. A Ház 271 igen szavazattal és 89 tartózkodás mellett fo­gadta el az előterjesztést, és kéri az államfőtől a törvény sürgős kihirdetését. A helyi önkormányzatok­ról szóló javaslat rögzíti, hogy a közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, A közúti közlekedésről szóló törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítása parkokban és egyéb közte­rületen a lakosság számára közúti járművel történő vára­kozás biztosítása a helyi ön­felhatalmazza a helyi és a fő­városi önkormányzatot, hogy rendeletben kijelölje a vára­kozási területet. kormányzatok által kötelező­en ellátandó közszolgáltatási feladat. Rendelkeznek arról is, hogy a parkolási közszolgáltatást szolgáltatóként csak költség- vetési szerv, az önkormány­zat kizárólagos tulajdonában álló, jogi személyiséggel ren­delkező gazdasági társaság láthat el. Egy elfogadott módosí­tó indítvány alapján parko­lási közszolgáltatást a kizá­rólagos önkormányzati tu­lajdonban álló, jogi szemé­lyiséggel rendelkező gazda­sági társaság mellett ennek a száz százalékos tulajdo­nában álló jogi személyi­séggel rendelkező gazdasá­gi társaság, illetve önkor­mányzati társulás is ellát­hat. KM Kijelölik a várakozást... Egy fanatikus nem Ismer tehetetlent, mindent elkövet azért, hogy a környe­zetében lévő tárgyak is kifejezzék örömét. Az Atletico Madrid drukkereinek fantá­ziája határtalan: egy Seatot cicomáztak ki az Európa Liga­győzelem örömére. FOTÓ:EPA Mini Morris világtalálkozó 2012-ben több ezer Mi­ni-tulajdonos látogat el Magyarországra. nyíregyháza. Magyarország ad otthont a Mini Morris Vi­lágtalálkozónak 2012-ben. A rendezvény harminchárom éves történetében másodszor fordul elő, hogy kelet-közép- európai ország tarthatja meg a háromnapos eseményt. A találkozó helyszíne várható­an Balatonfüred lesz. A Mini Club Hungary a Ma­Mlnl külső, maxi élvezet FOTÓ: OLVASÓNKTÓL gyár Turizmus Zrt. szakmai segítségével pályázott a Mini világtalálkozó 2012-es ma­gyarországi megrendezésére. Az MT Zrt. együttműködésé­ben megvalósuló „Mini-kam­pány” komoly sikert aratott: a május 20-a és 23-a között Németországban megrende­zett idei világtalálkozón 89 márkaklub vezetője döntött úgy, hogy a magyar pályáza­tot támogatja Olaszországgal szemben. 2012-ben több ezer Mini-tulajdonos látogat el Ma­gyarországra, ez pedig több ezer vendégéjszakát jelent a magyar turizmusnak. KM Királykúti Márk lehet a legfiatalabb pilóta a Forma 1 előszobájának tartott nemzetközi versenysorozatban. nyíregyháza. Élete eddigi leg­nagyobb lehetősége előtt áll a mindössze 15 éves hévízi au­tóversenyző, Királykúti Márk. A közel 10 éves pályafutása alatt összesen 65 nemzetközi dobogós hellyel és 25 futam­győzelemmel büszkélkedő fiatal tehetségre nemrégiben figyelt fel a 20 évnyi tapasz­talattal rendelkező Mücke Motorsport. A berlini csapat, amely kinevelte Sebastian Vettelt is, egy teljes szezon­ra szóló helyet ajánlott fel Márknak a Forma-i előszobá­jaként is emlegetett Formula BMW-széria 2010-es európai kupasorozatába. A rangos nemzetközi bajnokság, ahol Nico Rosberg, Sebastian Vet­tel, Timo Glock vagy Adrian Sutil is szerepelt korábban, valódi esélyt jelenthet arra, hogy ismét magyar pilótának szurkolhassunk az autósport legnagyobb versenysorozatá­ban. A Formula BMW a világ ve­versenyszériája, ahol a tehet­séges fiatalok 15 éves kortól kaphatnak lehetőséget arra, hogy a kart szériákból feljebb lépjenek a nyitott-kerekű ver­senyzésbe. A Formula BMW- nek két bajnoksága fut pár­huzamosan: a Formula BMW Europe és a Formula BMW Pacific. A Formula BMW Europe 2010-es szériája so­rán a versenyzők 8 alkalom­mal mérik össze tudásukat, amelyek közül 7 alkalommal Forma-l Grand Prix-k előtt kerülnek megrendezésre a futamok. A versenysorozat célja, hogy a feltörekvő fiatal tehetségeket felkészítse a si­keres helytállásra az együlé- sesek világában. Egy sikeres tesztsorozat­nak köszönhetően Királykúti Márk magyar pilótaként elő­ször kapcsolódhat be a For­mula BMW-széria 2010-es eu­rópai kupasorozatába. Márk 6 éves korában határozta el, hogy Forma-l-es pilóta lesz, és azóta életét teljes egészé­ben az autóversenyzés köré rendezte. A Márk Formula BMW-s debütálásához szükséges szponzori hátteret jelenleg egy elhivatott csapat igyek­szik előteremteni. Magyar pilótaként először kapcsolódhat be a Formula BMW-széria euró­pai kupasorozatába fotó: km zető, belépő-szintű együléses Magyar tehetség az előszobában

Next

/
Thumbnails
Contents