Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-07 / 130. szám

2010. JÚNIUS 7.. HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG KELJT Megyei tükör 5 A Kárpátaljai Református Ifjúság megható műsorral kedveskedett a találkozó résztvevőinek fotó: m. magyar lászó Trianonra emlékeztek a reformátusok találkozóján BAKTALÓRÁNTHÁZA. „KÖZÖS múlt és az emlékezés köt ösz- sze egy nemzetet. Kötelessé­günk emlékezni a kilencven éve történt eseményekre. Em­lékezni szabad, s mi nem me­hetünk el szótlanul a magyar nemzet tragédiája mellett. Kötelességünk ragaszkodni a történelem hitelességéhez. Ugyanakkor kötelességünk az is, hogy jelentsük a világnak: súlyos sebünk, nagy bánatunk van. ” Ezeket a gondolatokat házigazdaként dr. Kovács Kálmán református lelkész mondta köszöntőjében szom­baton Baktalórántházán az immár negyedik alkalommal megrendezett Közép-Nyírsé­gi Református Találkozón. A találkozón felszólalt Ba­log Zoltán államtitkár is, aki a következőket mondta: - Be­szélni kell arról, amiről nem lehet hallgatnunk. Pozitív ér­telemben árvíz most Trianon emléke: gátszakadás történt, most már a média sem tud­ja elhallgatni, amire vártunk évtizedek óta. Minden évben arra gondoltunk június 4-én, hogy egy legyen a nemzet. Igaz, sok még a kérdés, sok még a fájdalom, ami Trianon­hoz kapcsolódik, éppen ezért nem szabad feladni a beszé­det, a fájdalmunkat ki kell ki­áltanunk. A találkozó érzelmi hangulatát fokozta Nagy Csa­ba tárogatóművész előadása, Bábáné Németh Mária éneke, a Kárpátaljai Református Ifjú­ság, a Baktalórántházi Refor­mátus Énekkar és a Debrece­ni Kistemplomi Református Énekkar műsora. A találkozón adományo­kat is gyűjtöttek. A befolyt összegből baktalórántházi református gyermekeket sze­retnének majd együtt tábo- roztatni a nyáron határon túli református fiatalokkal azzal a céllal, hogy erősítsék a hitéle­tet és a nemzettudatot. A 2010. évi díjazottak megyénkből: Bényei lllésné, Pelyák János Istvánné, Majtényi Edit, Molnár Gáborné, Tóth Viktorné, Papp Jánosné, Göőz István Ignácné (a képről hiányzik Szolnoki Mariann) fotó: Tóth viktor Teleki-díj az esélyt te­remtő pedagógusoknak Budapest. Az országos peda­gógusnapi ünnepségen 2010. június 3-án, Budapesten, a Néprajzi Múzeumban vehet­ték át a kitüntetésüket a Teleki Blanka-díj idei díjazottjai. Az esélyteremtő pedagógusok­nak 2008-ban alapított elis­meréseket Brassói Sándor, az oktatási tárca közoktatási fő­osztályvezető-helyettese adta át. Az ünnepségen Hoffman Rózsa a Nemzeti Erőfonás Mi­nisztérium oktatási államtit­kára köszöntőjében kiemelte: „a pedagógusok kezében van a jövő, aki arra vállalkozik, hogy nevel, tanít, az jövőt épít”. amelyen a fiata­loknak kézműves foglalkozásra volt lehetőségük. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR * Ü rendezték meg Tiszalökön a Xli. Széles a Tisza hagyományőrző találkozót, Szombaton www.szon.hu További képek és videók Visszakapja rangját a kastély Normantas Paulius fotóművész (balra) átveszi a díjat Seszták Oszkártól, a megyei közgyűlés elnökétől FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Acél: legyenTiszadob a megye turisztikai életé­nek fellegvára, a követ­kező generációk éltető szellemi, lelki bázisa. tiszadob. Az idei megyenap­nak Tiszadob adott otthont. Az ünnepségen kitüntetések is gazdára találtak, valamint sok látványos program várt az érdeklődőkre.- Mindenki életében van­nak fontos és kevésbé fontos dátumok, emléknapok. Hogy egy ünnep mennyire kedves a számunkra, azt legtöbbször az határozza meg, hogy meny­nyire kapcsolható hozzánk, a szűkebb vagy tágabb kör­nyezetünkhöz. A megyenap azért válhat egyre fontosabbá az évek során, mert bár 2005. óta ünnepeljük a szabolcsi zsinat neves eseményére em­lékezve, de ez az emlékezés rólunk, Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei emberekről szól elsősorban - kezdte ünnepi köszöntőjét Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnö­ke, aki beszédében kitért a a tiszadobi kastély jövőjére is. - A megyei önkormány­zat egyik nyertes projektje a mai ünnepségünknek is helyt adó Andrássy-kastély, ame­lyet olyan egyedi turisztikai attrakcióvá kívánunk fejlesz­teni, amely megérdemelten válik hazánk kulturális turiz­musának egyedi értékévé. A felújított kastély épülete, az újjávarázsolt kastélypark színvonalas rendezvények­nek fog helyszínt adni. Az Andrássy-kastély, mint törté­nelmi örökségünk, a kultúra és az elegancia otthonává kell hogy váljon, így visszakapja méltó helyét a kiemelkedő jelentőségű magyarországi kastélyok sorában. A kastély olyan központi szerepkört fog betölteni az ország kulturális turizmusában, amely jelentős változásokat hoz megyénk életébe, így Tiszadob életébe is. Törekvésünk, szándékunk, hogy legyen Tiszadob a me­gye turisztikai életének felleg­vára, a következő generációk éltető szellemi, lelki bázisa. Az ünnepi gondolatok után a megyei közgyűlés elnöke kitüntetéseket adott át olyan személyeknek, akik munká­jukkal hozzájárultak a me­gye fejlődéséhez, hírnevének gyarapításához. A megyei közgyűlés kitüntető díját kapta Normantas Paulius fotómű­vész, Tóth Sándor szobrászművész, Farkas Bertalan ny. dandártábornok, az első magyar űrhajós (korábban átvette), Ákos László építőipari technikus, Rácz Ferenc, a Mezőgaz­dasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt munkatársa, O’sváth György, hazánk utazó brüsszeli nagykövete (később veszi át), Kerülő Ferenc nyugdíjas művésztanár, dr. Juhász Endre, a nyír­egyházi városi bíróság bírája, dr. Pikó Károly, a megyei egészségügyi holding vezérigazgató-helyettese, Nemes Gáborné, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal szakreferen­se, posztumusz Buús György, Charles Fenyvesi újságíró (pénteken átvette a Parlamentben), dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. A gimnazisták felidézik a fájó békediktátumot nyíregyháza. A Nyíregyhá- rendez a trianoni békediktátum zi Evangélikus Kossuth Lajos 90. évfordulója alkalmából az Gimnázium megemlékezést evangélikus nagytemplomban. BAZAR A LEVI’S & WRANGLER ÜZLETBEN! Cím: Levi’s & Wrangler Original Jeans Store, Korzó Bevásárló Központ Nyíregyháza, Nagy Imre tér 1. Wrangler 1 Levis pókban vadászati ezüst emlékérem kitüntetésben részesült. A magas elismerést a kálmánházi va­dásznapon 58 éves példa­mutató vadászati tevékenységéért kapta. FOTÓ: PR. ERPÉLYI IVÁN A Lápmelléki Vadásztársaság tagja, a 88 éves Kócsi Ferenc tyukodi lakos a na­Szépítse velünk! KERTVÁROSI BÚTORHÁZ Nyíregyháza, Derkovits u. 104. ^T.: 42/506-911 | A minőségi bútorok áruháza! 0|------------i----------------------------------------------—---------------« —------------------ ------------------------------ >» "1 1V8 AT I^ACIP j Rugós és Bio matracok EGYEDI MÉRETBEN is! Nyíregyháza, Pazonyi út Boda Czletház földszint. 5 Tel.: 42/400-855 | tyww.matracdepo.hu |í*‘' NYITÁSI Háztartási fémpolc: J AKCIÓ! erejéig érvényes. 975^ Ft üiruUó)! HIRDETÉSEK LONDON MÁNIA {pÖHBfEß ÖJj (äüi ^; Extra minőségű' RRBRam használtruha i kis- és nagykereskedés EXTRA MINŐSÉGŰ MIMI 400mJ-en. f és i. osztályú tűrisáruw I Kereskedőknek és USlS Pl nrnuiinr •, nr* .............“

Next

/
Thumbnails
Contents