Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-07 / 130. szám

2010. JÚNIUS 7., HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG KELET A hajón volt a Nobel-békedíjas Mai read Corrigan is fotó: epa Áldozat nélkül sikerült elfoglalni a hajót TELAViv. Üdvözölte szomba­ton Benjámin Netanjahu izra­eli kormányfő, hogy áldozat nélkül sikerült megállítani a Rachel Corrie ír segélyhajót, amely szállítmányával az iz­raeli blokád alatt álló Gázai övezet felé tartott. A segély­hajót bérlő dublini székhelyű szervezet elítélte a hajó izrae­li elfogását, és „eltérítésnek”, illetve az utasok „elrablásá­nak” nevezte az akciót. MTI Nagy-Britannia 19 millió fon­tos (6,5 milliárd forintos) segélyt nyújt a Gázai övezet menekültjeinek, és megis­mételte azt az Izraelnek szó­ló felhívását, hogy oldja fel a Gázai övezet zárlatát. „A gázai helyzet elfogadhatatlan és tarthatatlan” - jelentette ki Andrew Mitchell miniszter, hozzátéve, hogy az összeg is­kolák és kórházak fejlesztését fogja szolgálni. mti Izraeli támadás ­nemzetközi vizsgálóbizottság Jeruzsálem. Nemzetközi vizs­gálóbizottság felállítását kez­deményezte az ENSZ főtitkára a gázai segélyflottillát ért izra­eli támadás körülményeink a kivizsgálására. Izraeli vezetők korábban arról tettek említést, a Mavi Marmara nevű, török zászló alatt közlekedő hajó el­leni hétfői akció során történ­teket izraeli vizsgálóbizottság külföldi megfigyelők bevoná­sával igyekszik feltárni. mti A nemzetközi humanitárius jog tiltja emberek éheztetésének háborús eszközként történő alkalmazá­sát és tiltja a polgári lakosok elleni kollektív büntetést is. NAVY PILLAY „Ne torkolljon tragédiába a feszültség” Nicosia. A pápa vasárnap fel­szólította a világ közösségét, tegyen sürgős, összehangolt erőfeszítéseket a Közel-Ke­leten uralkodó feszültség le­küzdésére, hogy a térségben kialakult állapotok ne torkoll­janak tragédiába. XVI. Bene­dek a közel-keleti térséggel foglalkozó zsinatról elmond­ta: az esemény kidomborítja a keresztény jelenlét fontos­ságát a bibliai földeken, mti Szántó istván | JEGYZET Szántó István Akcióterv, csomagban nyolcesztendős a ellenzéki lét úgy I igazából bele­ivódott a Fidesz umm aaJI politikusaiba. Kibicként egyszerű napi köte­lesség volt a kormányt, a gon­dokkal küszködő gazdaságot szapulni. Most viszont szokni kell, hogy a hatalmon lévő fe­lelős politikusok minden el-, ki- és beszólásának következ­ményei lehetnek. Jobb is ezt most rögtön, a mézeshetek idején megtanulni. A hétvégén kezdődött háromnapos rendkívüli kormányülésnek is számos jelzésértéke van. A külsős vendégek - a gazdasági életben meghatározó sze­repet betöltő szakemberek meghívása, Orbán Viktor rövid brüsszeli megbeszélése mind azt bizonyítja, hogy egy hosszabb távra készülő akciótervet szerkesztettek a hosszú hétvégén. Amikor e sorok íródnak, még nem ismerhetjük az akcióterv részleteit. Ám nem kell különösebb látnoki képesség, hogy ráérezzünk mi vár ránk. Elegendő körülnéznünk a nagyvilág­ban és a régiónkban. Napi százmilliók úsznak el az árvíz elleni védekezésre. Az ár pusztítását, a mezőgazda­ságban keletkezett károkat még fel sem mérhettük. A kárelhárítás, az újjáépítés, az elemi kárt szenvedettek megsegítése nem egyszerű karitatív feladat. Kötelessé­günk szolidaritást vállalni a bajbajutottakkal. Mindez olyan vastag, megkerülhe­tetlen tételnek ígérkezik az idei költségvetésben, amely az előző kormány számítási hibáit is felülmúlhatja. A gazdasági akciótervet becézhetjük akár valamilyen csomagnak is. Ha csak le nem védették ezt az ismerős nevet. lstvan.szanto@lnform.hu PÉNZNEM árfolyam változás Euró 281,19 0 +7,16 USA dollár 230,37 0 +7,55 Svájci frank 199,90 0 +6,36 Angol font 337,98 0 + 10,41 Román lej 67,02 0 +1.52 Ukrán hrivnya 29,06 Q +0,96 Horvátkuna 38,71 Q +0,98 Lengyel zloty 68,66 O +U9 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB „Konszolidált a magyar gazdaság” Varga Mihály FOTÓ: MTI, KOVÁCS ATTILA Gazdasági tényfeltá­rás: a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt. BUDAPEST. Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtit­kára szerint konszolidált a magyar gazdaság helyzete, és a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, de a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel eltér a valóságtól, ezért azonnali in­tézkedésekre van szükség. „Nem sok köze a valósághoz” A gazdasági tényfeltáró bi­zottság részjelentését ismer­tetve szombaton Varga Mi­hály azt mondta: nem érte őket meglepetés, az előző kormány sokkal rosszabb helyzetet hagyott örökül, mint amit arról kommuni­kált. Leszögezte: a 2010-es Varga Mihály szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarorszá­got, „ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés”. A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte - emlékeztetett az államtitkár. Nyomatékosítot­ta: a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a mone­táris politikával foglalkozzon, költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz, a bü­dzsében számos súlyos valót­lanság, trükk szerepel. Ezért - tette hozzá - azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség; a hétvégén a kormány rend­kívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet, hogy az idei évre tervezett 3,8 százalékos hi­ánycélt tartani lehessen. A lista A tényfeltáró bizottság ve­zetője kiemelte: nem igazak a közlekedési vállalatok ki­adásaira, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetésekre, az egyedei és normatív támoga­tások többletfinanszírozására és a kezességérvényesítésére vonatkozó adatok, és nagyság­renddel térnek el a valóságtól a tb-alapokra, az önkormány­zatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó ada­hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél. Mint ismert: Kosa Lajos a Napi Gazdaság debreceni konferenciáján a héten azt mondta, hogy a cél most a közvetlen államcsőd elkerü­lése. Hozzátette: „szűk esé­lyünk van arra, hogy elkerül­jük Görögország helyzetét”. Elemzők e kijelentéssel ma­gyarázták, hogy jelentősen gyengülni kezdett a forint. tok is. A költségvetésben to­vábbá nem szerepel az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege, és a Vértesi Erőművel kapcso­latos kötelezettségek sem, a Magyar Fejlesztési Banknál és a Hitelgarancia Rt.-nél pedig 100 milliárd forint nagyság- rendű veszteséggel kell szá­molni, amire nincs fedezet. A kialakult helyzetért el­sősorban a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány tagjait terheli a felelősség - húzta alá Varga Mihály. Úgy fogalmazott: „a Bajnai-kormány, ugyanúgy, mint 2006-ban a Gyurcsány- kormány, hazudott az ország­nak, és nem mutatta be hitele­sen, tételesen az ország valós állapotát, ezzel megtévesztet­te az állampolgárokat”. Visszautasítja Oszkó Péter volt pénzügymi­niszter visszautasította az ál­lamtitkárnak azt a kijelentését, hogy a 2010-es költségvetésben több adat nagyságrenddel tér el a valóságtól, azaz nem igaz a büdzsé több tétele. Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy a költségvetés egyenlegét érin­tő kockázatokról részletesen beszámolt, azok kezelésének módját is a legtöbb esetben kidolgozta az előző kormány. A költségvetésben elkülönített tartalékok erre elegendőek is - tette hozzá. Oszkó Péter szerint ugyanakkor öröm látni, hogy az új kormány belátó módon hajlandó folytatni az előző kor­mány stabilizációs pénzügypo­litikáját, fenn kívánja tartani az elért egyensúlyt. Londoni elemzők az utóbbi napok kormányzati kommu­nikációja mögött a kampány­ígéretek és a lehetőségek közötti különbség elmagyará- zásának szándékát sejtik. Csaba László közgazdász professzor a hitelesség helyre- állításának első állomásaként értékelte Varga Mihály szom­bati tájékoztatóját. Az akadé­mikus elmondta: az államtit­kár az új kormány hiteleségét visszaállító „mentőhadműve­letet indított el „és ha a három­napos kormányülés után, a 3,8 százalékos hiánycél tartásának részleteivel egyetért a piac, ak­kor van lehetőség a hitelesség további erősítésére. mti http://kmtippek.szon.hu Letölthető. A 2010-es költségvetés PDF 1MB „Ha ezt egy kolléga teszi...” „Tartható ez a hiánycél” Ellenzéki politikusok must. vaev sDekuládót jelent, ezeket a Pénzüervmini Ellenzéki politikusok reagáltak a gazdasági tényfeltárással kapcso­latos bejelentésekre. Budapest. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint az elmúlt napok kormányzati kommunikációjával a Fidesz sokat ártott a devizában eladó­sodott embereknek, vállalko­zásoknak, a tőzsdei cégeknek. Szerinte ez vagy dilettantiz­must, vagy spekulációt jelent, de mindkét esetben káros és tragikus az ország szempont­jából. Felhívta a figyelmet: az MSZP a kampányban is és ma is azt mondja, hogy tartható az idei évi 3,8 százalékos hi­ánycél, hogy a gazdaság ál­lapota konszolidált, és hogy a kormánynak kötelessége tartani az idei költségvetést. A költségvetés kockázatairól Mesterházy Attila azt mondta: ezeket a Pénzügyminisztérium soha nem tagadta, és megoldá­si javaslatokat is kidolgozott a kezelésükre. A Jobbik úgy látja, hogy a Fidesz politikusainak az ál­lam gazdasági helyzetére tett megállapításai arra szolgál­nak, hogy kihátráljanak olyan ígéreteik mögül, mint például az adócsökkentés - mondta Volner János, a Jobbik politi­kusa. MTI A kormány a gazdaság talpra állításáról tárgyal Háromnapos rendkívüli kormányülés kezdődött szombaton. Budapest. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton jelentette be: há­rom napon át tart a szomba­ton kezdődő rendkívüli kor­mányülés, ennek témája nég a gazdaság talpra állítását célzó akcióterv mellett az el­számoltatás menetrendje is. Az elszámoltatásról egye­bek között azt mondta Szijjártó Péter: a miniszte­reknek már az átadás-átvé­tel kapcsán rendelkezésükre állnak információk, amelyek újabb és újabb kockázatokat jelentenek a költségvetés szempontjából. MTI egy motorcsónak­ból nézi Velencét, ahova az elnök egynapos láto­gatásra érkezett, hogy részt vegyen a Velencei Bizottság megalakításának 20. évfordulója alkalmából rende­zendő ünnepségen. FOTÓ: MTI, BELICZAY L. Sólyom László köztársasági elnök a Canale Grandén „Világszerte elismerik” Velence. A Velencei Bizottság működését most már világ­szerte elismerik - mondta Sólyom László az Európa Ta­nács tanácsadó testületéként működő bizottság megalaku­lásának húszéves évfordulója alkalmából szombaton ren­dezett ünnepség után újság­íróknak. Az államfő szerint vannak olyan nagyon aktuális témák, mint a kisebbségek, s Magyarország számára most fontos, hogy Európába bevi­gye a kulturális nemzet és a politikai nemzet - vagyis az ál­lamok - megkülönbözetését. „Azt hiszem, hogy ez megol­dás lehet azokra a problémák­ra, amelyek Európát már száz éve feszítik” - tette hozzá, mti „Nincsenek csontvázak a szekrényben...” Bajnai Gordon levele a szocialistákhoz: fele­lőtlen, aki államcsőd­del riogat. Budapest. Bajnai Gordon sze­rint ma az a felelőtlen, aki meg­alapozatlanul, manipulativ politikai szándékból riogat ál­lamcsőddel. A volt kormányfő az MSZP kongresszusához in­tézett, az MTI rendelkezésére bocsátott levelében azt írja: az elmúlt hónapokban sokszor elmondták, soha ilyen rövid nem volt az út egy ostoba és felelőtlen politikai nyilatkozat és az emberek zsebe között. Az exminiszterelnök úgy véli: mosttalánegyretöbbenkezdik érteni, hogy mire gondoltak, mitől tartottak. Elkezdődött a felelőtlen és teljesíthetetlen ígéretek visszavonása a jól is­mert cinikus politikai taktiká­val: a meglepetés színlelésé­vel, a tények elferdítésével, az elődök hibáztatásával - olvas­ható a levélben. Kifejti: a lekö­szönő kormány szekrényében nincsenek csontvázak, ott nyilvános dokumentumokat, tiszta, világos helyzetképet, pontosan bemutatott gazda­sági mozgásteret találnak. „Az ígéretek csontvázai dőlnek most azok megfogalmazóira” - írja. mti

Next

/
Thumbnails
Contents