Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-24 / 145. szám

20)0. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG 10 Sport KELET OMECCSNÉZÖ: RUBÓCZKI TIBOR, SÚI l Hl M i H i II I I IMII III III I i H11 Iliin lull IIMIii Vége a túlbiztosításnak, most már kockáztatni kell labdarúgAs. Megkönnyebült. Naná, hisz „húzós” tavasz volt. Lényeg a lényeg: a Volán- Sényő megkapaszkodott a Szi-Zo Sport megyei első osz­tályban, emígyen Rubóczki Tibor játékos-edző immár a dél-afrikai világbajnokság küzdelmeire összpontosít­hat. Noha a napi munka nem tette lehetővé az ebéd utáni találkozók megtekintését, a délutáni, főként pedig az esti előadásokat viszont nem mu­lasztotta el.- Nem minden mérkőzést tudok megnézni, de a java amúgy is még hátra van, izgalommal várom - jelez­te Rubóczki Tibor, hogy a helyzet fokozódik. - Hallom, sokan panaszkodnak a szín­vonal miatt, jóllehet ennek egyértelmű magyarázata, hogy kiegyenlítődtek az erő­viszonyok, no meg az úgy­mond kiscsapatok nagyon fegyelmezett védekezéssel képesek bárkivel kibabrálni. Elmúlt az a korszak, amikor egy-egy győzelmet biztosra vehettek a favoritok, nin­csenek már lebecsülhető csapatok. Gondoljunk bele, Észak-Korea például megszo­rongatta a brazilokat, akik vért izzadtak a győzelemért, más kérdés, hogy a portugálok ellen beleszaladtak a késbe, akkor semmi nem sikerült nekik. Ahogy Rubóczki Tibor meg- szelőztette, szerinte még csak Rubóczki Tibor fotó: km-sport most kezdődik a - világbajno­ki - tánc.- A túlbiztosítás, az ered­ménykényszer miatt az első csoportkörben akadtak ne­hezen élvezhető pillanatok, ugyanakkor folyamatosan észlelhető a javulás. Nincs mese, a továbbjutás érde­kében már kockáztatni kell. Nagyon tetszett a Dánia-Ka- merun mérkőzés, mindkét vá­logatott győzelemre játszott, ebből kellene több... Az is fel­tűnő, az eddig remeklő brazi­lok más stílusban játszanak, a múlthoz képest fegyelmezet­tebbek, célratörőbbek. Ahogy annyian, én is spanyol, argen­tin, brazil válogatott végső sikerére szavazok, talán egy meglepetéscsapat is a négybe juthat, meglehet az egyik ked­vencem, Chile lesz az... Szurkolja velünk végig a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot értékes ! nyereményekért! Tippelje meg és x-elje be ki lesz a 8 csoport győz- ! tese, és nyerje meg ajándékainkat! Vágja ki szelvényünket, és küldje I vissza június 25. (péntek) 12.00 óráig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 4-6.). ! A nyerteseket telefonon, illetve e-mailen értesítjük! Fokhagymával fokozza Négytől és fél kilenctől muszáj a távirányítóval a kézben navigálni. LABDARÚGÁS. Területileg Kolozsi János amilyen kicsi, olyan nagy a fogadási kedve. A nyíregyházi röplabdaedző fogadni merne ugyanis arra, hogy a dél-afrikai labdarúgó­világbajnokság összes mér­kőzésének nyomon követésé­hez hű lesz, azaz nem múlik el egyetlen derbi sem számá­ra tét nélkül. Abszolút képben van Még akkor sem, ha a cso­portmeccsek hajrájában már vannak együttesek, amelyek a továbbjutás vagy a kiesés tudatában lépnek pályára. Ő ugyanis folyamatosan fogást keres: hol a szögletek számát, hol a sárga kártyák mennyi­ségét igyekszik behatárolni, de az is foglalkoztatja, hogy lesz-e kiállítás vagy tizen­egyes egy találkozón. A Nyíregyházi Főiskola él­Bár sokan bírálják a világbajnokságot, igyekszem minden per­cét élvezni. KOLOZSi JÁNOS vonalbeli női csapatának edzője nem kockáztat horri­bilis összegeket, csak jelké­pes mennyiségű forintmagot hint el, viszont amig eljut a szelvények kitöltéséig, ak­kurátusán utánanéz minden apró részletnek. Csendestár­sával nyitottak másra is, nem hanyagolják el mostanság a wimbledoni történéseket sem, és ha csábító az odds, akár az izlandi bajnokságból is merítenek. Naprakészek: kívülről fújják, hogy az ak­tuális fordulóban a címvédő Hafnarfjordur fontos győzel­met aratott a Selfoss otthoná­ban, a Grindavik a szünetbeli kétgólos hátrányból fordítva nyert a Haukarnál. Persze, a fő csapásirány a világbajnok­ság... Hazai pályán nézi- Nehézkesen indult, viszont most már egyre biztatóbban alakul a vb-mérlegünk. A bajnoki szünetünkben ele­ve több idő jut arra, hogy elmélyedjek az adatok ten­gerében. Bár sokat bírálják a világbajnokságot, igyekszem minden percét élvezni - nem mindig sikerül. Többnyire hazai pályán, otthon nézem a mérkőzéseket, de hétfőn például munkaidő után egyik barátommal a kedvenc ét­termünkben egy kitűnő fok­hagymás lapcsánka mellett Ezért érdemes nézni... FOTÓ:EPA szorítottunk a roppant szim­patikus chileiek sikeréért. Ed­dig a napi három összecsapás­hoz kellett igazítani az első két fordulóban az időbeosz­tásomat, keddtől viszont már más a felállás: négytől és fél kilenctől muszáj távirányító­val a kézben navigálni, hiszen a párhuzamos rendezésnek is megvan a varázsa. Nem csak az eredmény, hanem a szög­let, a tizenegyes, a sárga és a piros miatt... KM ofocizz.szon.hu Hush is dobogóra szeretne kerülni A hét végén a harmadik fordulóban izzanak majd a klaviatúrák fotó: ékn )FC:10 FOOTBALL CHALLENGE A hét végén ismét baj­noki pontokért folynak a meccsek on-line játé­kunk versenyzői között. játék. Miként a labdarúgó világbajnokságon, a Football Challenge 10 játékunkban is élesedik a küzdelem, egyre fontosabb pontokért mérkőz­nek a résztvevők. Kiélezett küzdelem A dél-afrikai világjátékon a héten zárul a csoportküzde­lem, és a hét végén már kez­dődik is a kieséses rendszer. A Football Challange 10 játé­kunkban hasonlóan fontos hétvégi napok következnek, hiszen hétközben treníroz­hattak a résztvevők, ám pén­tektől vasárnapig a harmadik forduló bajnoki mérkőzésein kell lőni a gólokat, gyűjteni a pontokat. Az eddigi két kör bet-at-home .com ..idPN*” alapján elmondható, hogy ismét kiélezett küzdelem vár a több száz résztvevőre. Az élen álló RicsiKisar minden­képpen szeretné megtartani helyét, ám a második helyen álló NonoFc másként gondol­kozik és szeretné visszavenni a listavezető helyét. Persze a többiekről sem szabad meg­feledkezni, hiszen Adamka, Hush és janijuve is keményen küzd a dobogóra kerülésért, illetve ott maradásért. A labdarúgó világbajnokság kezdete, június ll-e óta tartó on-line focijáték nem más, mint egy ingyen letölthető, csúcsminőségű PC-játék! Aki eddig még nem játszott, akár a bajnokságon is megteheti, tehát nincs még késő bene­vezni a tornára. A résztvevők szerint az FC’IO kiváló szóra­kozási lehetőséget kínál, no meg nem kis izgalmat a prog­ramot választó riválisoknak. A résztvevők az egyes fordulók­ban növelhetik élő pontjaik, pontosabban játékerő-pontja­ik számát, ami alapul szolgál a bajnoki tabellának. A Football Challenge ’10 program alkalmat nyújt arra, hogy a felhasználók barátsá­gos módban - úgynevezett - „barátlistát” készítsenek, a világháló segítségével kom­munikáljanak is riválisaikkal. A játékosszerkesztő haszná­latával megalkotható a saját csapat, és át lehet alakítani az egyes játékosokat olyanra, amilyenre az internetfocisták akarják, vagyis minden olyat tud, ami ma követelmény egy on-line focis játék esetében, ráadásul mindezt ingyen kí­náljuk portálunkon. ÉKN © A TORNA 1.forduló: június 11-13. 2 .forduló: június 18-20. 3. forduló: június 25-27. 4. forduló: július 2-4. 5. forduló: július 9—11. Nyolcaddöntő A harmadik helyért Nyolcaddöntí Június Port Elizabeth Július 2. Negyeddöntő Júliusi 0., 20:30 Port Elizabeth Július 3. Negyeddöntő Június Soccer Cit 26 Ál Uruguay 27 B1 Argentína B2 Dél-Korea 20:30 Soccer City 16:00 Cape Town A2 Mexikó Rustenburg Elődöntő Döntő Elődöntő Bloemfonteir ) 0 ^ j 2 2 ^ D2 Július 6., 20:30 Cape Town júUus 11.. 20:30 Johannesburg J^7-20:30 Durban C2 Durban Pretori; F2 16:00 Port Elizabeth Kapacitása Soccer City Stadion 20:30 EllÍsPark ^ E2 28 G1 költsége ' 29 H1

Next

/
Thumbnails
Contents