Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-24 / 145. szám
2010. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG KELET Háttér 3 M3-as: Ősszel tárgyalhat a parlament a közbeszerzési törvény módosításáról, ám kérdés, mikor építhetik tovább az M3-ast. nyíregyháza. Rendkívül hátrányos a megyére nézve ez az előreláthatólag öt hónapos csúszást okozó huzavona - válaszolta Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke arra a kérdésünkre, mi a véleménye az egyre inkább húzódó kivitelező választásról.- Úgy gondolom azonban - folytatta -, hiba lenne, ha kizárólag a közbeszerzési eljárásban keresnénk a késedelem okát. Az előző kormány határozatlansága, átgondolatlan döntései - melyben egyik finanszírozási konstrukciót a másikra cserélgették az M3-as továbbépítése kapcsán - eleve bizonytalanságot okoztak a beruházói körökben, így egyáltalán nem meglepő, ha most minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak saját igazuk bizonyitására. Az elnök meggyőződése, hogy egy jól előkészített tendernél ez nem fordulhatott volna elő, ezért levélben kereste meg szerdán a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-t és kérte, minden részletre kiterjedően adjon tájékoztatást az ügy jelenlegi állásáról. Már a nyíregyházi szennyvízberuházás kapcsán is elhangzott: megyénk fideszes képviselőcsoportja kezdeményezni fogja a közbeszerzési törvény módosítását, hogy az az élethez igazodjon, és Összetörtek fotó: szón Négyes ütközés két sérülttel nyíregyháza, a helyszíni információ szerint egy autósor haladt szerda délelőtt Nyíregyházán, a László utcán a Belső körút felé. A belső sávban egy teherautó állt, aminek személyzete az út alatt lévő csatorna vizsgálatát végezte. 50-60 méter volt lezárva a belső sávban, emiatt fékezett az elöl haladó Ford, a mögötte érkező VW is lassított, a hátul haladó Suzuki került bajba, mert a sor végén érkező márkatárs nekiütközött, és a négy autó összetört. Az egyik Su- zukiban két személy megsérült, őket kórházba vitték a mentők. húzzák-vonják, de nem építik Egyelőre nem látszik az út vége ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER ne fordulhasson elő, hogy hónapokat csússzon emiatt egy-egy beruházás. - A köz- beszerzésekkel kapcsolatos törvényi szabályozás megváltoztatásáról már folynak az egyeztetések. Ez a fázis nyár végére lezárulhat, ősszel már dönthet a törvény módosításáról a parlament - mondta Seszták Oszkár. Munkát adna az Itt élőknek- Szomorúak vagyunk amiatt, hogy továbbra sem indulhat el a Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti autópálya-szakasz építése - reagált a történtekre Bíró Györgyné. Pusztadobos polgármestere azt mondja, a nyomvonal melletti településeknek, így számukra is fontos lenne a mihamarabbi munkakezdés, mert ez új lehetőségeket, befektetőket hozhatna a hátrányos helyzetű térségbe. - Megköny- nyítené az itt élők utazását, s már a kivitelezés során is sok ember kaphatna munkát az M3-as továbbépítésnél - teszi hozzá a település első embere és megjegyzi: csak Pusztadoboson kétszázan kapnak rendelkezésre állási támogatást, de sajnos az önkormányzat mindenkinek nem tud munkát adni. Szerinte, ha más megoldás nem lesz, a nyomvonal mentén lévő települések polgármestereinek kell összefogni, hogy a kivitelezés a lehető leghamarabb elkezdődjön. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. értetlenül áll a helyzet előtt - közölte Fazakas Orsolya kommunikációs vezető.- A közbeszerzési eljárás tárgya egy európai uniós forrásokból finanszírozott, nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű beruházás, melynek megvalósítása a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati eljárások miatt veszélybe került. Az eredetileg tervezett szerződéskötési időponthoz képest öt hónapos a csúszás, ami várhatóan feszültségeket okoz az építés során. Veszélyben a megvalósítás Szakmai megítélésünk szerint a jelen közbeszerzési eljárás tapasztalataiból az a következtetés vonható le, hogy a hazai közbeszerzési szervezetrendszer nem tudja megakadályozni azokat az ajánlattevői visszaéléseket, melyek célja csak az, hogy vesztes pozícióból a teljes projekt elindítását megakadályozzák. Társaságunk levélben fordult a Közbeszerzések Tanácsa elnökéhez, közreműködését kérve, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság ideiglenes intézkedése folytán ellehetetlenült szerződéskötésre mihamarabb sor kerülhessen, illetve a jövőben hasonló helyzetek ne alakulhassanak ki. KM-BM., LTL Nagyon fontos lenne számunkra a mihamarabbi munkakezdés. BÍRÓ GYÖRGYNÉ Ha hibázott a hallgató, fizeti a díjat Főiskolás olvasónk szerint a kreditenkénti ezer forint a hallgatók újabb megsarcolása. nyíregyháza. Újabb sarcot vetettek ki a főiskolai hallgatókra! - mondattal kereste meg szerkesztőségünket felháborodott hangulatban egy fiatalember, aki a Nyíregyházi Főiskolán tanul levelező tagozaton.- Fél évente kifizetek 134 ezer forintot, s most még újabb pénzt követelt tőlem a tanulmányi osztály, mert több tantárgyat nem tudtam most megcsinálni, s kreditenként fizetnem kell ezer forintot. Azt meg sem kérdezték, milyen okok miatt nem tudtam eleget tenni a kötelességeimnek. Tudom, hogy a diplomámat csak úgy kapom meg, ha ezeket a tantárgyakat jövőre elvégzem, vagyis többet kell majd tanulnom, hosszabb ideig kell terepgyakorlaton lennem. Ha egyszer úgy is meg fogom csiVizsga közben a főiskolán nálni, igazságtalannak érzem, hogy most több ezer forintot kémek el tőlem. Úgy tudom, a korábbi években nem volt ilyen, állítólag most vezették be. Szerintem ez nem más, mint a hallgatók újabb megsarcolása. A hallgató felvetésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatta lapunkat Márföldi Józsefné, a Nyíregyházi FőisILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR kola Tanulmányi és Felvételi Osztályának a vezetője:- Csodálkozom, hogy a hallgató ezt a módját választotta a jogorvoslat kérésének. Az intézmény falain belül is számtalan lehetőség kínálkozik a vitatott kérdések tisztázására. A Nyíregyházi Főiskola hallgatóinak Térítési és Juttatási Szabályzata (TJSZ) rendelkezik a hallgatói támogatásokról és a fizetendő díjakról, térítésekről. A szabályzatot 2010. január 19- én módosította az intézmény szenátusa a Hallgatói Önkormányzati Testület egyetértésével. A módosítások között szerepelt a hallgató által felvett, de nem teljesített tárgyak miatt kreditenként fizetendő 1000 forintos díj is. A változásról a hallgatókat NEPTUN üzenetben és a Tanulmányi és Felvételi Osztály honlapján tájékoztattuk a tantárgyfelvételi időszak megkezdése előtt. A szabályzat azt is tartalmazza, hogy a díjat akkor kell fizetni, ha a mulasztás a hallgatónak felróható okból következett be. Ebben a félévben több esetben igazolták a hallgatók vétlenségüket, és ezekben az esetekben a fizetendő díj ösz- szegét módosítottuk. Bízunk abban, hogy a hallgatók tantárgyfelvétel előtt átgondolják lehetőségeiket, és a felvett kurzusokat látogatják, a vizsgákon felkészülten jelennek meg. KM-MML NÉZŐPONT Ladányi Tóth Lajos Henger a tengerre ■h ian| ár csak ez hiányzott! Mi jöhet még?- Belvíz, árvíz, M V Ml jégeső, tornádó után hidegzuhany a javából: nem épülhet tovább az M3-as autópálya. Ez aztán nem csak a beregieket zökkenti ki a vuvuzela-monotóniás napokból. Fújhatják az újabb esélyt. Nem nyújtózik az aszfaltkígyó, nem jönnek az úthengerek, emiatt nincs szükség új munkaerőkre, hosszútávú stratégiai lehetőségtől esik el a térség. A nem létező nyíregyházi szennyvízberuházásra hajaz a mostani döntés. A csatornás történet egy éve húzódik, ott már a negyedik nemnél járnak. A januárban kezdődött sztrádasztorinál ezennel a közbeszerzési eljárás harmadik eredmény- hirdetését torpedózta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság azáltal, hogy helyt adott a jogorvoslati kérelemnek. Jelen esetben beláthatatlan, hogy miként íródik tovább a forgatókönyv, a konzorciumok rivalizálása kifogja a szelet a beregiek vitorlájából. Vélhetőleg a következő eljárás vesztese sem gratulál a győztesnek, hanem a hagyományápolás és a dac jegyében nemtetszését fejezi ki. Az idő múlik, a rétestészta nyúlik, Vásárosnaményban pedig hiába várják tárt karokkal az átadási ceremóniát. Tehetetlenül követik a fejleményeket, és reménykednek, hogy egyszer csak véget ér a súlyos milliárdok fölött folytatott marakodás. Jobban tennék, ha nem egymást marnák, hanem inkább az aszfaltot. Addig is marjuk magunkat - körömszakadtáig. tada@lnform.hu WlHW.'.l'MM Ön bízik abban, hogy lesz még a nyáron jó idő? Szavazók száma: 77,2010. VI. 23.19óra Nem 24,32% Következő kérdésünk: Űn szerint még ebben az évben folytatódhat az M 3-as továbbépítése? • http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Szerdán vették át az ajándékutalványokat fotó: palicz István Hosszú hétvégét nyertek szerencsés olvasóink nyíregyháza. Hat szerencsés kuponjátékunkban. A nyerte- olvasónk nyert hosszú hétvé- sek közül öten vették át szer- gés pihenést az elmúlt hetek- dán szerkesztőségünkben az ben péntekenként megjelent ajándékutalványokat. Tarján Béla: Annál vonzóbb hazánk a turisták és beruházók számára, minél jobban kiépített az autópálya-hálózata. Sajnálom, hogy megrekedt az M3-as továbbépítése. Szikszai Tamás így válaszolt: - Ne csodálkozzunk, hogy nem jutunk ötről a hatra, hiszen jó magyar szokás szerint egyet lépünk előre, majd kettőt hátra. A csúszás bizonyára elkerülhető lett volna. Timák Gábor optimista. - Előbb vagy utóbb elkészül az M3-as, és megtérül a beruházás. A szakasz továbbépítése munkát adhatna sok munkanélkülinek, nem értem, mire való ez a huzavona - mondta. - Hiába épül-szépül megyénk úthálózata, akkor TARJÁN BÉLA: Sajná- SZIKSZAI TAMÁS: Egyat TIMÁK GÁBOR: Előbb lom, hogy magrakadt az lépünk alőra, majd vagy utóbb alkészOl az M3-ai építése. kettőt hátra... M3-as. VOLOM ISTVÁN: Nem sokat kamatoztattunk addig a sztrádából. LISOVSZKI ERIK: Lehetőségektől esünk el, ha nem folytatjuk. BARABÁS IVÁN: Változásért kiált a törvényi szabályozás. C MEGKÉRDEZTÜK: Mit szól az M3-as továbbépítésének megfenekléséhez? is mostohagyermek lesz a régiónk a fővárosi és dunántúli területekkel szemben! Nem sok gyümölcsöt hozott a megyénknek eddig az autópálya - felelte keserűen Volom István. Lisovszki Erik: Sok multicég gyökeret eresztett nálunk, és számukra fontos szempont az autópálya-hálózat kiépítettsége. Magunknak ártunk, ha nem folytatjuk az M3-as építését! Barabás Iván így válaszolt: - Meg kell változtatni a közbeszerzési törvényt, hogy a jogorvoslati időhúzások miatt ne fordulhasson elő több hónapos vagy éves csúszás. Intő példa erre az M3-as és a nyíregyházi szennyvízberuházás.