Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-24 / 145. szám
lom NAPLÓ LXVII. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT Hétfőn újra tárgyal a testület a piaccsarnok jövőjérőlági FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2010. JÚNIUS 24. A vita valódi vesztesei 23°C Napközben derűit Idő lesz, erősödik a fel- melegedés. REGGEL DÉLBEN ESTE Közöljük a diplomások névsorát NYÍREGYHÁZA, a Nyíregyházi Főiskolán június 26-án, szombaton délelőtt 10 és délután 14 órától tartják az oklevélátadó ünnepséget. Lapunk a hagyományokhoz hűen ebben az évben is közli a diplomások névsorát, amit a szombati számunkban jelentetünk meg. Az M3-as autópálya továbbépítésétől a térség gazdasági fellendülését remélik az itt élők. ŐR. Megdöbbentő, hogy a köz- beszerzési törvény lehetőséget ad arra, hogy egy ilyen kiemelten fontos beruházást folyamatosan meg lehessen akadályozni - mondja Hódi Miklós. Őr polgármesterének hangja keserű, hiszen a gazdaság fellendülését és új munkahelyeket reméltek az M3-as autópálya közelségétől. A település határában egyelőre nem dolgoznak a gépek, pedig abban bíztak: már a megvalósítás alatt a helyi és a környékbeli vállalkozások alvállalkozóként feladatot kaphatnak az építésben és munkát adhatnak az itt élőknek. - Volt már néhány érdeklődő, akik a sztráda miatt itt keresnek befektetésre alkalmas területet, de már most öt hónapos csúszásban van a program. Megjósolhatatlan, már az is: mikor kezdődhet el az érdemi munka - véli Hódi Miklós, aki szerint a „kivitelezők közötti vitának” az igazi vesztesei a M3-as továbbépítésére váró települések. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. értetlenül áll a helyzet előtt, a Szabolcs megyei közgyűlés elnöke pedig azt mondja, a megyére nézve rendkívül hátrányos a több hónapos csúszást okozó huzavona. /3. Az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ebben a tanévben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, a jubileumi programsorozatot tegnap zárták le fotó: racskó tibor Előzetesben a sofőr Korlátozták a temetkezést Tiszavasváriban nyíregyháza. 'Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság a Nagykálló és Geszteréd között a hétvégén halálos balesetet okozó férfit. A 30 éves férfi ittasan, jogosítvány nélkül ült volán mögé, ráadásul a kocsi sem az övé, hanem az ismerőséé volt, aki nem is tudott arról, hogy a járművét elvitték. A Nyíregyházi Városi Bíróság ittas járművezetés, jármű önkényes elvétele miatt rendelte el a 30 éves gyanúsított előzetes letartóztatását hétfőn - tájékoztatta lapunkat Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szóvivője. Mint kiderült: a gyanúsítottnak se jogosítványa, se KRESZ-vizsgája nincs, többször volt büntetve, jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll. TISZAVASVÁRI. Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt úgy megemelkedett Tisza- vasvári köztemetőjében a talajvízszint, hogy nem biztosíthatók a temetkezés közegészségügyi feltételei. Nem végezhető koporsós temetés ugyanis azon a temetési helyen, ahol a talajvíz a talajszint alatti 2 métert eléri. Tekintettel a magas talajvízszintre a városi köztemető több parcellájában a hagyományos (koporsós) temetést június 22-étől határozatlan időre felfüggesztette a fenntartó önkormányzat. A tilalom várható időtartamáról, s azalatt végezhető temetkezési módokról a városi köztemetőt üzemeltető kft. ügyvezetőjénél lehet érdeklődni. Dr. Takács Lajos szerkesztésében jelent meg a Görcsoldó szél című kötet, melyet tegnap mutattak be a megyei könyvtárban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Schmitt Pált jelölte Orbán Viktor BUDAPEST. Orbán Viktor Schmitt Pált, az Országgyűlés elnökét jelöli köztársasági elnöknek - jelentette be szerdán Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy a Fidesz frakció alapszabálya szerint kell a pártelnöknek jelöltet állítania az államfői posztra. A miniszterelnök egyébként a Fidesz elnökségével, a KDNP elnökével, és az ott felmerült lehetséges jelöltekkel egyenként, személyesen is egyeztetett. Ezt követően Orbán Viktor tárgyalt a Fidesz és a KDNP frakciószövetségének elnökségével is. /2. Vihar csavarta ki a tölgyfát NYÍREGYHÁZA. A Sóstói erdőben a hatalmas széllökések több helyen is fákat döntöttek ki. A tornapálya melletti gya- logösvényre borult fát a Nyír- erdő munkatársai aprították fel és szállították el. Nem tudott a szélnek ellenállni FOTÓ: RACSKÓ TIBOR HIRDETÉS napraforgó étolaj 1 liter = 299r* HIRDETÉS Penny ^ ______MARKET Friss. Ölesé. Jé. Penny Merkel Féláron ”, Csak,. , csütörtökön !i