Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-23 / 144. szám
NAPLÓ LXVII. ÉVFOLYAM, 144. SZÁM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT ■ ■ Még mindig w w beázik a házunk, de ez eltörpül amellett, hogy van, akinek romba is dőlt. JAKCI MÓNIKA 3. OLDAL Avendéglők és kávéházak sem örülnek a viharos nyárnak. 5. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2010. JÚNIUS 23. 18°C Reggel felhős, később felszakadozó felhőzet, élénk északi szél. REGGEL DÉLBEN I ESTE Értelmetlen pusztítás FOTÓ:SZÓN Féktelen indulatok Örökösföldön nyíregyháza. Szakemberek mérték fel, mit lehet megmenteni, és mit kell pótolni a Bujtosi tó melletti játszótéren, ahol az egyik pad a vízben landolt, egy másikat még keresik, a hintákat felcsavarták a tartórúdra. A padokat feldöntötték, volt, amelyiket megpróbálták felgyújtani, egy hataimas fát derékban próbált valaki elvágni, majd meggyújtani. A kukák egy része a földre döntve fekszik, mindenhol az esztelen rombolás nyomai. Azt, hogy ki vagy kik tették mindezt, egyelőre nem tudni, az okozott kár elérheti a több százezer forintot. szón Segítséget kért, de nem kapott nyíregyháza. Hétfőn 19 óra után Nyíregyházán a Május 1. téren két fiatal támadott meg egy 64 éves asszonyt. Az elkövetők a nő kezéből tépték ki táskáját, egyikük ököllel megütötte, majd fellökték. Miután a könnyű sérülést szenvedett hölgy feltápász- kodott, megpróbált segítséget kérni egy arra járó férfitól, de az szó nélkül autójába ült és elhajtott. Az asszony csak mintegy negyedóra múlva talált valakit, aki felhívta a rendőrséget. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás miatt nyomoz az ismeretlen elkövetők után. Oda a szántás, a vetes A mezőgazdaság kára megközelíti a hétmiili- árd forintot. NYÍREGYHÁZA. Naponta több bejelentés érkezik a Megyei Szakigazgatási Hivatalhoz, a becsült károk lassan megközelítik a hétmilliárd forintot. Mátyás László vezető falugazdász a Független Hírügynökségnek elmondta: a belvíz miatt 15,5 hektár szántó, rét és legelő szenvedett 1,6 milliárdos kárt. A vízzel borított, átnedvesedett terület nagysága meghaladja a 39 ezer hektárt, a kár 1,93 milliárd forint. A belvizes, átnedvesedett, vihar és jégkárt szenvedett zöldségesek, gyümölcsösök és a vetetlen területek nagysága meghaladja a húszezer hektárt, itt a kiesés mértékét 1,1 milliárdosra becsülik. A vihar és a jég közel 13 ezer hektáron pusztított, itt 800 millióra becsülik a kárt. Ez közel 5,5 milliárd forint, s ehhez jön még az erdőterületeken is milliár- dokban mérhető pusztítás. Mezőgazdasági épületeket sem kímélte a rendkívüli időjárás: külterületen 302, belterületen 1180 mellék- épület rongálódott meg kisebb-nagyobb mértékben. A vasárnap Fehérgyarmat és Kisvárda térségében pusztító jégverésről még nincsenek pontos adatok, de az biztos, hogy több olyan terület volt a megyében, ahol fél óra alatt ötven milliméter eső esett. Ez tovább rontotta a kilátásokat az eddig is vízzel borított, illetve túlnedvesedett területeken. FH A fürdés és a hideg idő nem zárja ki egymást: a nyíregyházi Élményfürdő ilyenkor is garantált kikapcsolódást jelent fotó: sipeki Péter Nem épülhet tovább az M3-as autópálya! Mint a rétestészta: ismét megtámadták az eredményt a vesztesek. BUDAPEST. Az M3-as autópálya két szakaszára kiírt köz- beszerzési eljárás harmadik eredményhirdetése után sem kötheti meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a szerződéseket, mert a vesztesek ismét megtámadták az eredményt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A NIF értetlenül áll a helyzet előtt. „A közbeszerzési eljárás tárgya egy uniós forrásokból finanszírozott, nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű beruházás, melynek megvalósítása a folyamatosjogorvoslati eljárások miatt veszélybe került” - tartalmazza közleményük. Mint ahogy arról beszámoltunk: júniusban már harmadik alkalommal hirdetett eredményt a NIF az M3 autópálya két szakaszára kiírt eljárásában. A Nyíregyháza és a 49- sz. főút közötti szakasz kivitelezési munkáinak elvégzését a „C-S-K-K 2009” Konzorcium nyerte el, ám az eredmény- hirdetést követően a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelmet nyújtott be a KDB-hez, mely a szerződés megkötését megtiltotta. A 49. sz. főút-Vásárosnamény közötti szakasz kivitelezési munkáinak elvégzésére kiírt eljárásban a PT M 3 Konzorcium nyert, itt az eredményhirdetés után a Sedesa S. A. nyújtott be jogorvoslati kérelmet. A NIF a szerződés megkötését felfüggesztette. mTi A francia válogatott a csoportkört sem élte túl, s nyert meccs nélkül utazik haza. /9-10. FOTÓ: EPA Kidőlt fa okozott veszélyt a közlekedésben NYÍREGYHÁZA. Egy gyermekeket szállító autóbusz egy, a Sóstói útra dőlt vastag fától nem tudott továbbmenni kedden dél körül Nyíregyháza határában. A járművezető megpróbálta kikerülni az akadályt, de eközben a laza padkára hajtva megsüllyedt. A busz leállt, a gyerekeket kiszállították, ezután kicsörlőz- ték a buszt az árokból, utána a kicsik visszaszálltak a járműbe, a fát pedig az odaérkező szakemberek feldarabolták, így a veszélyhelyzet megszűnt. Gyorsan elhárították a veszélyt FOTÓ: SZÓN A rendőrök homokzsák után ruhászsákot pakolnak . nyíregyháza. Az árvízkáro- sultak számára szervezett adománygyűjtés első napján 100 kg ruhát vittek be a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság átvevőhelyeire a segíteni tudók. - Miután az árvíz sújtotta térségben csaknem ezer Szabolcs megyei rendőr dolgozott, most a károsultak számára szerveznek adománygyűjtést - mondta el Szepesi István r. dandár-tábornok, főkapitány. Az anyagi támogatást a „segítsünk az árvízkárosultakon” 100320 00-01220122-50004009 számlaszámra várják, a tartós élelmiszert, tisztító-takarítószert és ruhaneműt pedig a megye minden rendőrkapitányságára, s határrendészeti kirendeltségére be lehet vinni.. Termékek akár 50°/o-kal kedvezőbb áron! Már csak7napigl ♦ Platán Autóház az autó 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: 42/501-700 E-matl: piatan@platanautohaz.hu 4700 Mátészalka, Jármi u. 67. Tel.: 44/500-700 E-mail: mszalka@platanautohaz.hu www.piatanautohaz.hu HIRDETÉSEK akciós ajánlata 2010. június 23-27-ig: Coop finomliszt 1 kg 65 Ft _____________ Coop őszibarack ital 1 I, 25% 139 Ft Coop 3in1 instant kávé 10x18g 199 Ft (1106 Ft/kg) Bonux Active Fresh mosópor 4 kg 1399 Ft (350 Ft/kg) | Nyíregyházi üzleteink: Alma u., Búza tér, Damjanjch u„ Dugonics u., Ferenc krt., Korányi F. u., Szent I. u., Úttörő u. Vidéki üzleteink: Balkány, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, jä \fnin\ Nyírpazony, Nyírszőlős, Nyírtelek, Szakoly > mmmmmmJmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Araink 8 készlet erőjéig érvényesek! • ‘ J a 20 éves Csősz-Platán Cégcsoport _ | márkakereskedéseiben. ^ JH|Hk ^ . Jjlp | fr. \ iM.* .• > y 1 -M A d L * I i * 11 ^i 11 • [ * l * 1t \ * 11 I !• [• k Ffl ill! |T* 1II j j1X* 14i lOIi J1'"