Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-19 / 141. szám
2010. JÚNIUS 19., SZOMBAT KELET-MAGYARORSZÁG KELET A család FOTÓ: A SZERZŐ A Fecske család A mai szétszakadó, rohanó világban nagyon fontos a családi összetartás. Kevesebbet beszélgetünk egymással, gyors tempóban élünk, a technika, a munka, az apró, ámde időigénylő ügyeink teljesen eluralják életünk javát. Rövidnek, olykor hosszúnak tűnő életünkben nagyon fontos, hogy olyan párra leljünk, akiben megtaláljuk mindazt, ami számunkra a boldogságot, az élet értelmét, a tiszta szívből fakadó szere- tetet jelenti. Ilyen házaspár a Vámosorosziban élő Fecske György és neje, Tuba Margit, akik 1953-ban fogadtak örök hűséget egymásnak, s szerelmükből öt gyermek született. István, László, György, Vince és Brigitta ma már mind családos emberek, s szüleik boldogságát tíz unokával növelték, és még azzal is, hogy édesapjuk, s édesanyjuk példájaként tisztességes életvitellel élve nevelték fel gyermekeiket, megtanítva velük mind ama értékeket, melyeket ők is a szüleiktől kaptak. Az aranylakodalmán is túl lévő házaspár Vámosorosziban példaértékű, s a falu apraja-nagyja ismeri a kedves öregeket, akik gazdag életművel élik mindennapjaikat. A házat, amelyet gyakran látogatnak meg gyermekeik, ma már a dédunokák zsivaja is megtölti. Ritka mint a fehér holló, egy ilyen családot találni manapság, ahol a megértés, a békesség, a mindenek feletti szeretet uralkodik, s az összetartó kapocs széttéphetetlen. Létezik ama közmondás, miszerint: „Egy fecske nem csinál nyarat”. Ebből arra a megállapításra jutunk, hogy segítség nélkül egy ember nem tud nagy eredményeket elérni. Ezt én a Fecske család tagjaként megcáfolom, s átfogalmaznám a dolgot: „Bármelyik fecske tud nyarat csinálni”, legyen az akár a siker, a boldogság, egy nyugodt pillanat, vagy a belülről fakadó szeretet „nyara”, melyet mindenki a családja körében érez a legnagyobb pillanatokban. FECSKE LÁSZLÓ, UNOKA O VASÁRNAPI PROGRAMOK KISVÁRDA: XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. 11.00,14.00: János vitéz, Művészetek Háza, kamaraterem. 15.00: A dög, Rákóczi-terem. 18.00: A mizantróp, Művészetek Háza. 19.00: Mobilmánia-koncert, előzenekar a Radar, Várszínház és Művészetek Háza ___ NYÍREGYHÁZA: 17.00: AQn-Balett évadzáró vizsgaelöadása, Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum. 18.00: Kiss Zoltán orgonaművész és Réthy-Fercsik Szilvia szopránénekes koncertje, evangélikus nagytemplom. Előadása családi klubban NYÍREGYHÁZA. A Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesületének Családi Klubja június 24-én 14 órakor összejövetelt tart Nyíregyházán, az Esély Centrumban. A találkozón előadást tart Dr. Fülöp Imre fül-orr-gégész, a leggyakrabban előforduló fül-orr-gégé- szeti megbetegedésekről. Korzó Üzletház, 10.00: többet ésszel, mint erővel - a Burattinó Bábszínház előadása _______________________ Krúdy Art Mozi, 144)0,16.00: így neveld a sárkányodat, 18.00: Egy másik ember, 20.00: Tapsvihar____________ PÁTYOD: 9.00: II. Tuning Fesztivál kiállítás és verseny, sportpálya___________ SZABOLCSVERESMART: 9.30: Fogathajtóverseny és falunap, víztározó zsilip mellett _______________________ TARRA: 10.00:6. Tarpai Lovasnap és Fogathajtó Verseny, Nimród Lovaspanzió, Baksa-tanya Kirándulás Tiszabercelre NYÍREGYHÁZA. A Nyírségi Látássérültek Egyesülete autóbusszal kirándulást szervez, Tiszabercel-Paszab útvonalon. Részvételi díj befizetési határideje: 2010. június 25. Részletes tájékoztatás az egyesület irodájában. TARCZALI GYULA, EGYESÜLETI MUNKATÁRS Az 1960-ban végzett nyíregyházi 3. sz(ma Jókai Mór Református) Általános Iskola nyolcadik osztályosai találkoztak a napokban. Az 50. évfordulón tizenkilenc főből tizenöten jöttek el. FOTÓ: ARATÓ ANDRÁS A vetélkedőkbe a szülők is bekapcsolódtak fotó: olvasónktól LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu Újjászerveződik A vásárosnaményi művelődési központban működő nagymúltú kertbarát klub újjászerveződik. Ez alkalomból június 23-án, szerdán 18 órától összejövetelt szervezünk az intézmény l-es termében. Szeretettel várjuk a régi klubtagjainkat, és szívesen fogadjuk a kertészet iránt érdeklődőket. CSOBOLYA TIBOR, SÁNTA MIKLÓS Elveszett betegkártya A segítségüket szeretném kérni! Vásárosnaményban elhagytam a betegkártyámat. Nagyon fontos lenne, hogy visszakapjam, hiszen nehéz anyagi körülmények között élünk. Betegkártya nélkül pedig nem mehetek orvoshoz sem. Születési idő: 1989.11.15. Kérem a megtalálót, hogy juttassa vissza a szerkesztőségben lévő címre! Tajszámom: 043-057-764. NÉV, C(M A SZERKESZTŐSÉGBEN Munkát, megélhetést A választási programjában minden párt a korrupciót akarta megszüntetni, s a mezőgazdaságot fellendíteni olyan színvonalra, hogy munkát és megélhetést adjon a falvakban élőknek. Ez utóbbiról szeretnék szólni: Mindez rendben is lenne, de mivel az „ördög a részletekben rejlik”, hát, vannak itt-ott kételyeim. Mondok pár példát, célul tűzték ki a „Közlegelő, falusi állat- tenyésztés újjáélesztését”. Hogyan, hiszen a falvakban Sikeres programok sorát zárta a június 11-én megrendezett gyermeknappal a Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Óvoda Kisarban. A gyorsaságot és ügyességet igénylő sorversenyekkel, zsákban futással, lufifújással kezdődő vetélkedésbe a szülők is szívesen bekapcsolódtak. A nap igazi attrakcióit a Gyermekjóléti Szolgálat működtetésémár nem építenek istállót, mert ez nem illik a szép kertes házhoz. Már baromfit sem tartanak a falvakban és nincs senkinek tehene sem. Pedig jó lenne, legalább saját, vagy a rokonságnak tartana jószágot a falusi ember. Földet művelni már nem nagyon akar senki. (Igaz nem a jószántukból, de kinek adják el a termékeiket, s a természet sem igen kegyes hozzájuk.) Az a javaslat is „szép és jó”, hogy a vidékfejlesztés motorja a mezőgazdaság olyan szintre hozása, hogy vei felállított ugrálóvárak birtokbavétele és a rendezvényt immár 3. alkalommal szponzoráló vállalkozó régi harcászati járműveinek kipróbálása jelentette. A gyermeknap megvalósításáért sokat fáradozó Tóth Béláné igazgatónő munkáját, a tantestület tagjainak irányításával és Lakatos Róbert tanuló gitárkíséretével, egy szívhez szóló zeneszám újra legyenek konzervgyárak, hozzá piac, akár kelet, akár nyugat felé. Na de hát volt ilyen és azt tsz-eknek hívták. Akkor ezt szétverte a politika, most pedig sajnálni kell, mert a korszerű termelést gondolom én, nem a párhektáros földeken lehet megteremteni. DOMBÓVÁRI ISTVÁN Anyagi segítség Százezer forinttal támogatja a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a Mátyuson működő előadásával köszönte meg a tanulóifjúság. A továbbiakban gulyáságyúban készült babgulyás, sütemény és üdítő várta a résztvevőket. Közben a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai arc- és testfestéssel örvendeztették meg az érdeklődők népes táborát. Végezetül minden tanuló egy-egy labdával térhetett haza. SZERVEZŐK Idősek Gondozóházát, a pénzből az épület belső festése valósul meg. Ezen kívül a Fehérgyarmati Erdészet segítségével a Gondozóház környékét is rendbe teszik. Igyekszünk megtalálni azokat a területeket, ahol segíteni tudjuk az itt élő, sokszor nehéz sorsú embereket. Erre példa a szociális tűzifa programunk, illetve az a tény, hogy jelenleg több mint ezer közmunkást foglalkoztatunk - mondta Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója. Kecskét fogtak a gyerekek Mindenki megtalálhatta a számára megfelelő programot. nyírszőlős. A Nyírszőlősi Majális keretében tartották meg a II. Nyírségi Gazdanapot és az I. Amatőr Fogathajtó Bajnokságot nemrégiben, amelynek szervezője a Nyírszőlős Szőlőskerti Általános, Angol Kéttannyelvű Iskolában működő Közművelődési Színtér volt. A lovas napon 23 fogatos két fordulóban mérte össze tudását. Nagy sikert aratott a kecskefogóverseny is. Volt még kézműves-foglalkozás a gyerekeknek, íjászat, tűzoltó-bemutató, rendőrségi szimulátor, sétakocsikázás, kulturális programok. S mindezt Lagzi Lajcsi fergeteges koncertje zárta. A gazdanap a kertbarátoknak nyújtott szakmai ismereteket. Volt tritikáléból készült kenyérkóstolás, pálinka ízlelgetés, megismerhettük a szakolyi bioborokat. A Lippai János Mezőgazdasági Szakközépiskola jóvoltából szebbnél szebb palántákból válogathattak a kertbarátok, s megkóstolhatták a tangazdaságukban készült tejet, sajtot. ÁGOSTON ILDIKÓ, SZERVEZŐ Ezen az oldalon a f -■ Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójú- akat összevonjuk. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, tetefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. A közönség jól szórakozott fotó: olvasónktól Dudás Gáborné, nyíregyházi olvasónktól: ■ ■ Szólj, gondolj, tégy jót, s . 'Ji&P + w minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád. Gulyasagyus vendéglátás Áru Nyíregyháza Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény Újfehértó Paradicsom ./ff 400-500 400-450 450 "400-500 f 300-450 Paprika /y// 30-150 70-80 120 80-900 400-650 Fokhagyma (fc/ 50-80 800-1300 600 1500 1300-1400 Retek 50-150 j 100-150 120 150 150-200 Uborka 150-200 220-250 180 250-400 150-200 Szárazbab 600-800 500-800 550 600 800-1000 Gomba 600-800 550-650 800 750 700-900 Kiwi Ä:..t ' 300 300-350 350 250 400-450 Banán Ijj 250-300 300 200 400 350-400 Mandarin 250-400 - 250 500-550 Alma j 80-250 200 j 60 200 120-150 Sárgarépa 100-200 150 150 150 250 Petrezselyem 150-400 150 250 150 800-1000 Foldieper 250-800 400-600 - 1000 700 Őszibarack/5^. 550-700 F - - 1000 750 Hagyma 50-250 70-230 120 150-250 200-250 Mák T* 1100 - 900 - 600-800 Dió 800-1000 - 1200 - 1000-1200 Karalábé 80-150 100-150 100 120 80-100 Karfiol 150-300 | 350 400 j 300 250-300 Kelkáposzta 150-180 200-250 250 300 200 Káposzta ' 150-200 150-200 150 250 150-180 Méz - 1000-1300 1400 1200 - 1300-1500 Tojás 25-35 j 28-32 32 ! 30 j 25-30 Cukkini t 400 |RHHHHHHHÍ750 SHI'i 450-500 *TOY STORY 3. NANNY MCPHEE n.OO, 13.15,15.30, ÉS A NAGY BUMM 17.45.20.00 EMLÉKEZZ „ ' , ' □ ám 13.00,15.00, 15.15 17.00,19.00 ÍGY NEVELD A PERZSIA SÁRKÁNYODAT 11.15,13.15 HERCEGEMARMADUKE- AZ IDŐ HOMOKJA A KUTYAKOMÉDIA 12.00,14.15,16.30, 11.45,13.45,15.30, i8.45, 21.00 17.15.19.00 SZEX ÉS NEW TÉBOLYULTAK YORK 2. 21.00 11.45,14.30, . 17.30,20.30 TÚL JÓ NO ROBIN HOOD A CSAJOM 20.45 17.15,19.15,21.15