Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-18 / 140. szám

2010. JÚNIUS IB., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG 2 Mindenfelől KELET KolompárOrbán fotó: mti, bj Elölről kellett kezdeniük a Kolompár-pert KECSKEMÉT. Elölről kezdődött a Kolompár Orbán OCÖ-vezető és nyolc társa ellen indított büntetőper tárgyalása csü­törtökön a Kecskeméti Városi Bíróságon, mert a legutóbbi tárgyalási nap óta több mint hat hónap telt el. Kolompár Orbánt és társait egyebek kö­zött sikkasztással, számviteli fegyelem megsértésével, jogo­sulatlan gazdasági előny meg­szerzésével vádolják. mti Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását in­dítványozta a június 16-ától július 19-ig a házelnöknél, 25 törvény elfogadása érdekében. A kormányfő a múlt kedden bejelentett gazdasági akcióterv végrehajtása érdekében be­nyújtandó, illetve már tárgyal­ható előterjesztések mielőbbi elfogadása miatt tartja szüksé­gesnek a rendkívüli ülést. MTI Egyszerűsített foglalkoztatás, „káosz után” BUDAPEST. A Fidesz szerint vészhelyzetet kell elhárítani az egyszerűsített foglalkozta­tás területén, mert az előző, MSZP-SZDSZ-es többség által elfogadott jogszabály „totá­lis káoszt” okozott az alkalmi munkavállalásban. A fideszes Font Sándor a legjelentősebb módosítások közé sorolta a közteher mértékének napi 500 illetve ezer forintra csök­kentését. MTI W Nehéz lesz majd beszed­ni a 200 milliárd forintos bankadót; ha marad az összeg, tevékenységeket vihetnek ki az or­szágból a pénzinté­zetek. LÁSZLÓ CSABA VOLT PÉNZÜGY­MINISZTER EP-határozataz árvízkárosultak érdekében BRÜSSZEL. Határozatban szólí­totta fel az Európai Parlament (EP) csütörtökön az Európai Bizottságot, valamint a tag­államokat, hogy nyújtsanak gyors és hatékony segítséget a katasztrófa gazdasági és tár­sadalmi hatásai által sújtot­taknak, segítsék az érintette­ket abban, hogy ténylegesen lehetőségük legyen a korábbi életvitelükhöz való visszaté­résre. MTI Visszaléptetnék Horváth Csabát, amennyiben... Budapest. Az MSZP nem Hor­váth Csabát indítja főpolgár­mester-jelöltként az októberi önkormányzati választáson, ha sikerül az LMP-vel, valamint civil szervezetekkel egy kon­szenzusos jelöltben megegyez­nie - erről Steiner Pál szocialista képviselő beszélt csütörtökön újságírói kérdésekre válaszol­va Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője kérdésre válaszolva hozzátette: még nem keresték meg az LMP-t. mti A Jobbik kéri a Károlyi-szobor eltávolítását Budapest. A Jobbik a kormány- többség támogatását kéri a parlament épülete mellett ta­lálható Károlyi Mihály-szobor eltávolítását, illetveegy új, gróf Tisza István egykori miniszter- elnök és házelnök emlékét őrző alkotás felállítását kezdemé­nyező országgyűlési határozati javaslatához. Hegedűs Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese a szobor előtt tartott sajtótájé­koztatóján kifejtette: a köztár­saság első elnökének emlékét azért nem tartják méltónak megörökíteni az Országgyűlés épülete mellett, mert Károlyi Mihály szerintük hazaárulást követett el azzal, hogy lesze­relte az I. Világháborúból haza­térő 1,2 millió magyar katonát ahelyett, hogy egy az ország régi határait megvédem képes nemzeti hadsereget szervezett volna belőlük. MTI Kevesebb órát _ szeretne a PDSZ a pedagógusoknak Budapest. A Pedagógusok Demokratikus Szakszerve­zete (PDSZ) azt szeretné, ha a pedagógusok óraszáma minél előbb legalább a ko­rábbi húsz órára csökkenne. Kerpen Gábor, a PDSZ elnö­ke csütörtöki budapesti saj­tótájékoztatón azt mondta: amint az érdekegyeztetés fórumai felállnak, azonnal tárgyalásokat kezdeményez­nek a kérdésről. mti A magyar beteg nem gyógyult Matolcsy György: Le kell számolni a hamis illúzióval, nem lesz azonnal Kánaán. FOTÓ: ÉKN uniós támogatásokról szólva arról beszélt, hogy 1200-1300 milliárd forint szabad pénzt találtak, ami lényegesen kevesebb, mint amennyire számítottak. A már futó pá­lyázatokról elmondta, hogy a nyár végére teljes képük lesz a „turpisságokról és disznó- ságokról” is. Konkrétumok említése nél­kül Fellegi Tamás elmondta, hogy a kormány a Malévnál és a MÁV-nál komoly finan­szírozási gondokat talált. Megismételte, hogy a 15 szá­zalékkal megnyirbálandó bér­tömeg-gazdálkodásra áttérés nem fogja érinteni a teljes közszférát, és nem járhat tö­meges elbocsátással. fh ■ ■ Az egykulcsos w + családi adóval min­denki jól jár. MATOLCSY GYÖRGY hogy megállítja az ország zu­hanását. Matolcsy szerint az ösz- szes makrogazdasági mutató tovább romlik, az államház­tartás egyensúlya 5 százalék feletti szintről fog visszaállni 3,8 százalékra. Ezzel kap­csolatban arról beszélt, hogy Magyarország számára azért nem engednek meg a nemzet­közi intézmények és a piacok nagyobb hiányt, mert az el­budapest. A magyar beteg még nem gyógyult meg, a gazdaság még lefelé megy, ezért le kell számolni azzal a hamis illúzió­val, hogy a kétharmados felha­talmazású kormány hirtelen és egy csapásra Kánaánt teremt - szögezte le egy csütörtöki konferencián Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Szerinte ebben az évben a pénzügyi stabilizáció követke­zik, 20ll-20l2-ben strukturá­lis reformok sorozatát hajtják végre, ami 2013-tól a térség legnagyobb növekedését ered­ményezheti. A „valóban bru­tális” összegű bankadó ügyé­ben semmilyen engedményt sem fog tenni - jelentette ki Matolcsy György. Nem engedik a hiányt A nemzetgazdasági minisz­ter szerint a magyar gazdaság még lefelé megy, a sikeres stabilizációval épphogy elke­rültük a még nagyobb bajt, a kormány arra vállalkozott, „Mínusz 3 százalékos tej” Magyarország Európa élel- miszerhulladék-lerakóhe- lye, tömegesen hoznak ide mindent, például hamisított mézet, „mínusz 3 százalé­kos” tejet - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési mi­niszter. Ezért bevezetik a má­sodlagos élelmiszer-ellenőr­zést. Elmondta, hogy céljuk megőrizni az agrárium uniós támogatásának szintjét, to­vábbá meghosszabbíttatni a külföldiek földvásárlásának moratóriumát. A multinaci­onális kereskedelmi láncok beszállítók feletti erőfölényes magatartásáról azt mondta, hogy egész Európa ezzel bir­kózik, hiába a jogszabály, ha nem tudnak szankcionálni. Tökéletes megoldás nincs a problémára, egyik eszköz le­het a termelői szövetkezések támogatása - mondta Fazekas Sándor. múlt években kétszer kapták csaláson a kormányt. A már bejelentett 29 pont után második, harmadik és negyedik akciótervet ígért Matolcsy György. Szerinte a stabilizáció sikeres lesz, és eh­hez kérik a pénzügyi szektor közreműködését. A strukturá­lis átalakulások döntő szakasza következhet 2011-2012-ben, ezek egyike lesz a 16 százalé­kos egykulcsos családi adózás, amellyel minden adózó jól jár - mondta Matolcsy György. A bürokrácia és az adóterhek csökkentése mellett a kormány átirányítja az uniós támogatá­sokat a hazai vállalkozásokhoz a II. Széchenyi-terv elindításá­val - folytatta a nemzetgazda­sági miniszter. Együttműködő szolgáltatók Az energiaárak befagyasz­tása kapcsán Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta: együttműködő magatartással találkoztak a szolgáltatók részéről. Az A kormány nem tervezi a hitel Szapáry György: a kor­mány új megállapodás­ra törekszik az IMF-fel és az EU-val. BUDAPEST. A kormány új pénz­ügyi megállapodást kíván köt­ni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) - jelentette ki Szapáry György, Orbán Viktor minisz­terelnök főtanácsadója csü­törtökön. Szapáry György az Ml köztelevízióban elmondta: a készenléti hitelkeretről szó­ló, októberben lejáró szerző­dést a kormány decemberig hosszabbítaná meg, hogy ne keletkezzen törés a program­ban, és 2011-re egy új megál­lapodást kíván tető alá hozni. A megbeszélések július elején kezdődnek, amikor Magyaror­szágra érkezik az IMF és az EU küldöttsége - mondta Szapáry György. Hozzátette: a kormány nem tervezi, hogy lehívja a je­lenlegi hitelkeret rendelkezésre álló részleteit, de elképzelhető, hogy felhasználhatják a for­rásokat, ha „történik valami” a világgazdaságban, ami erre kényszeríti Magyarországot. Az IMF, az EU és a Világ­bank 2008 novemberében összesen 20 milliárd eurós lehívását készenléti hitelkeretet nyitott meg Magyarország számára, eredetileg 17 hónapra, 2010 márciusáig. 2009 szeptembe­rében a magyar fél kérésére a nemzetközi szervezetek úgy döntöttek, hogy Magyaror­szág 2010 októberéig hívhatja le a hitelkeret fel nem hasz­nált részleteit. A legutóbbi folyósítás 2009 szeptemberé­ben történt. mti Ruhástól az ágyban szociológusok dolga, hogy min­ket, reprezentatív többséget kér­dezgetve bölcs, hasznos megállapításokat tegyenek. Most éppen azt fedezték fel, hogy a diplo­mások kevésbé aggódnak a munkahelyükért, mint az alacsonyabb végzettségűek. Nos, ez eddig is, minden közvélemény-kutatás nélkül is egyértelmű volt. Bár azt is hihetnénk, hogy a jobban keresők inkább megbecsülik az állásukat, de a gyakorlat, az élet ezt megcáfolja. Az alacsonyabb iskolázott- ságúak, a kevésbé kvalifi­káltak, azok, akik mint a fuldokoló a szalmaszálba, úgy kapaszkodnak az egyre nehezebben megszerezhető munkájukba. Ők azok, akik tudják, hogy a környékükön sorra bezáró gyárak, telephe­lyek elbocsátottjai bármikor konkurenciát jelenthetnek számukra. Éppen ezért sok­szor szabadságra is a munka­helyükre „utaznak”. Éppen ezért ismeretlen fogalom számukra a betegszabadság. Tudják, apróbb meghűléssel, fejfájással vagy kisebb nya­valyával már nem érdemes kiíratniuk magukat. Nem is teszik. Mert egykönnyen elveszíthetik a nélkülözhe­tetlenségük mítoszát. rlta.szanto@inform.hu LMP: rendkívüli kongresszus Budapest. Szombaton rendkí­vüli kongresszust tart az LMP, ahol a résztvevők az önkor­mányzati választáson való in­dulás feltételeiről határoznak, de személyi döntéseket nem hoznak. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes való­színűtlennek nevezte, hogy egy másik párttal, például a szocialistákkal közös főpolgár­mester-jelöltet indítsanak, mti „Versenyelőnyben az Unióban” Az árvíz okozta károk elérik a 100 milliárd forintot A miniszterelnök sze­rint nálunk már elindul­tak a változások, me­lyeket az unió célként megfogalmazott. Brüsszel. Magyarországon már elindultak azok a válto­zások, amelyeket az Európai Unió célkitűzésként megfo­galmazott, ezekben elől va­gyunk, mert megértettük mit kell tennünk - mondta Orbán Viktor kormányfő csütör­tökön Brüsszelben, miután részt vett az uniós tagország­ok állam- és kormányfőinek találkozóján. A miniszterel­nök szerint versenyelőnyt jelent Magyarországnak az unió következő két-három évre tervezett politikája, mert az új magyar politikai viszonyok rugalmas, gyors, határozott és következetes kormányzati magatartást tesznek lehetővé. Orbán Viktor arról is beszélt: változtatni kell azon, hogy a kormányok kiszolgáltatot­tak a pénzügyi szektornak, az egyes országoknak pedig „abba kell hagyniuk a hazu- dozást” a helyzetükről.' mti Orbán Viktor Brüsszelben fotó: mti Budapest. Az árvíz okozta károk az eddigi felmérések szerint elérik a 100 milliárd fo­rintot - közölte Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivőitájékoztatón, hozzátéve, csak a védekezési költségekre eddig 30 milliárd forintot fordítottak. A hazai folyók áradása miatt az eddigi, közel 90 százalékos felméré­sek szerint összesen 3119 lakó­ház sérült meg, csak Borsod megyében 295 otthon vált lak­hatatlanná - monda, közlése szerint a magánépületekben a kár megközelíti a 10 milliárdot, a mezőgazdasági károk a 27 milliárd forintot, míg az utak­ban szintén 10 milliárd forint a kár, de ez emelkedni fog, mert az önkormányzati titkárok felmérése még folyamatban van. Hozzátette: Brüsszelhez fordult a kormány segítségért, de hogy mekkora összegre szá­míthat Magyarország, az majd a tárgyalások során dől el. mti PÉNZNEM árfolyam változás Euró 280,21 Q +1,05 USA dollár 227,24 © +0.35 Svájci frank 203,44 © +2,90 Angol font 334,84 © -0,68 Románlej 66,11© +0,08 Ukrán hrivnya 28,72 © +0,05 Horvátkuna 38,86© +0,16 Lengyel zloty 68,65 0 -0,07 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents