Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-02 / 126. szám
2010. JÚNIUS 2., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 9 Sajnálom, hogy Nagy László megsérült, pedig a vasárnapi Bajnokok Ligája-döntőben még nagy kedvvel játszott- reagált Sinka László, az MKSZ elnöke az átlövő távolmaradására a válogatottól. Lewis Hamilton, a McLaren- istálló pilótája szerint a For- ma-l-es világbajnokság az utóbbi évek talán legizgalmasabb versenye lehet, mert most négy csapat is esélyes a végső sikerre. „Korábban csak a Ferrari és a McLaren- Mercedes létezett - nyilatkozta Hamilton. - Most viszont minimum négy csapat szinte azonos erőt képvisel.” Vörös befejezi pályafutását ÖTTUSA. Befejezi versenyzői pályafutását Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa- bajnok öttusázó. A 33 éves sportoló úgy érzi, öttusázóként kifutott az időből, pedagógusként és nevelőedzőként viszont még szeretne bizonyítani. „Sokkal többet aligha tudtam volna kihozni magamból, az öttusa nagyon összetett sportág, ahol sok minden közbejöhet” - nyilatkozta Vörös Zsuzsa, aki a 2004-es, athéni ötkarikás játékokon ért fel pályafutása csúcsára. Halléban visszavárják Fucsovicsot A Roland Garros juniorversenye helyett füves pályás ATP-tornán próbálkozik a nyíregyházi teniszező. tenisz. Az amerikai (párosban győzelem) és az ausztrál (egyéniben elődöntő) nyílt teniszbajnokság junior mezőnyében aratott sikerek után ezen a héten Párizsban, a Roland Garroson szerezhetne újabb skalpokat Fucsovics Márton. Csakhogy utolsó juniorévében is kihagyja a salakpályás Grand Slam-viadalt, hiszen szombattól egy nem is akármilyen felnőtt versenyen lesz jelenése. „Ezzel a győzelemmel Marci szabadkártyát kapott a jövő évi hallei ATP-verseny selejtezőjére” - írtuk 2009. június 23-ai számunkban, amikor arról tudósítottunk, hogy az NYVTC teniszezője megnyerte a legendás németországi füves pályás viadal, a Gery Weber Open juniorversenyét, ami által idén a felnőttek között próbálkozhat. Ennek az ideje a hétvégétől jön el. Wimbledon a fő cél- A fő cél Wimbledon, így minden lehetőséget meg kell ragadnom annak érdekében, hogy füves pályán játsszak - mondta Fucsovics Márton arról, hogy miért hanyagolta a Roland Garrost. - Meg aztán a tavaly kivívott eséllyel illik is élnem, mostanában nem sok magyar játékos mondhatja el magáról, hogy ATP-versenyen szerepelhet. A főtáblán ott lesz szinte a teljes élmezőny, mást ne mondjak, Federer az első kiemelt. Ha sikerülne kiharcolnom a főtáblára kerülést, az maga lenne a csoda, de azt nem tártom kizártnak, hogy egy-két meccset nyerjek a kvalifikáció során. Kérdés, ehhez megfelelő-e a nyíregyházi tálentum formája, hiszen a két boszniai Future-, majd a milánói juniorversenyen hullámzó teljesítményt nyújtott.- Nem a formámmal volt gond, hanem olykor túl jók voltak az ellenfelek - értékelte az előző időszakot Marci. - Azért így is sikerült begyűjte- nem néhány értékes skalpot. A hallei juniorcímét nem védi meg a 18 éves játékos, mivel ezúttal a korosztályos versenyen nem áll rajthoz. Marci a juniorok között legközelebb Wimbledonban szeretne maradandót alkotni, a németországi kiruccanás után is mindent ennek rendel alá. KM-BT T’íA tavalyi siker kötelez: a hallei juniorverseny győzteseként Fucsovics Márton ugyanott a felnőttek között próbálkozhat fotó: joó györgy Hamarosan jön a 7 Sky Travel Kupa TÖMEGSPORT. A Nyírsuli Kft. június 19-én rendezi a Sky Travel Kupát. A hetedik alkalommal kiírt találkozón a megye legfittebb városa címért versengenek majd az indulók. Péntekig még lehet nevezni Dajka Lászlónál (telefon: +36-20/388-1402). KM Tornyi küzdelme LABDARÚGÁS. Az Észak-Ma- gyarország információi szerint Tornyi Barnabás az MLSZ- hez fordult, mivel a szerződésbontáskor rögzített határidőre nem kapta meg a járandóságát a diósgyőri klubtól. Labdarúgás. NB II.: Baktalórántháza VSE-MTKII, 18. Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály: Nyírbátor- Fehérgyarmat, 17 (ifi: 15). Káplár is indul Szingapúrba A Szpari és a DVTK jövőjéről dönthetnek szerdán Tarsoly 18 csapatosra emelné a labdarúgó NB I. mezőnyét. labdarúgás. Szerdán délután tanácskoznak az NB I-es labdarúgó klubok tulajdonosai, és összejövetelük egyik legnagyobb érdeklődéssel várt témája: hány csapatos lesz az élvonal? Tarsoly Csaba, a Győri ETO tulajdonosa vetette fel az ötletet: emeljék az élvonal mezőnyét 18 csapatosra, így a Diósgyőr és a Szpari maradhatna az NB I-ben! Információink szerint a tulajdonosok zöme hajlik a módosításra. Persze ez önmagában még kevés az esetleges módosításhoz, erre az MLSZ-nek is áldását kellene adni. KM-ML Ketten kiestek az NYVSVC-Nyírsuli fiatal atlétája elől. atlétika. Mégis lesz nyíregyházi résztvevője Szingapúrban a nyári ifjúsági olimpiának. A közelmúltban a moszkvai, európai kvalifikációs viadalon ugyan csak a kilencedik helyen zárt diszkoszvetésben Káplár János, mégis készülhet az ázsiai erőpróbára. Moszkvából a számok első hét helyezettjei jutottak tovább, Kerekes László tanítványának pedig szerencséje volt. Betartották a szabályokat Pontosabban csak érvényesítették a kiírást, miszerint országonként csak egy versenyző utazhat, és egy versenyző csak egy számban versenyezhet. így a két lengyel közül a nyolcadik helyen végző kiesett, a hetedik spanyol pedig súlylökésben is kvótás helyen végzett és végül azt a számot választotta. Minderről már hazaérkezés után értesítették a magyar szövetség vezetőit és a fiatal nyíregyházi versenyzőt, aki aligha bánkódik a történtek miatt. KM-ML Técsy Attila Adél nyergében is eredményes volt fotó: kiss daniella Técsy Attila remeklése: két viadalon hatból hat Gróf Széchenyi István emlékverseny, Budapest első nap. Fiatal lovak kategória: 1. Técsy Attila Enrique n. I., 3. Técsy Attila Adél n. I. Kis Kör: 6. Técsy Attila Caspar n. I. Nagydíj: 5. Técsy Attila Peron n. L Második nap. Fiatal lovak kategória: 1. Técsy Attila Adél n. I. Harmadik nap. Fiatal lovak kategória: 1. Técsy Attila Enrique n. I. LOVASSPORT. A szabadtéri versenyszezon első két nemzetközi megmérettetésén sikeresen szerepeltek megyebeli díjugratóink. A kiskunhalasi és a budapesti megmérettetésen Técsy Attila (Nyíregyházi FSE), Kis István és Kis Zsolt (mindkettő Nyírségi LTE) állt CSI nemzetközi verseny. Kiskunhalas, első nap. Fiatal lovak kategória: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Enrique nevű lován. Nagydí]: 6. Técsy Attila Peron n. 1. Második nap. Fiatal lovak kategória: 1. Técsy Attila Enrique n. I. Harmadik nap. Fiatal lovak kategória: 1. Técsy Attila Enrique n. I., 5. Técsy Attila Adél n. I. Ra.ÚeiseO BANK Roifieisen BANK _ Bármikor kéznél van, és még jól is kamatozik • •• ■ I vonzó látraszóló kamatok, lekötés nélkül I éves kamat és EBKM a legfelső összeghatártól 3,59% l azonnali hozzáférés Raiffeisen Kamathegyező Megtakarítási Számla vállalkozásoknak Raiffeisen Üzlettárs Az ajánlat a Raiffeisen Kamathegyező Megtakarítási Számlán elhelyezett összegre érvényes a 2008/2009-es évre közölt éves beszámoló alapján a 750 millió Ft-nál alacsonyabb éves nettó árbevételű vállalkozások részére. A feltüntetett kamat és EBKM - osztott sávos kamatozás mellett - az 50 millió Ft felett elhelyezett összegre vonatkozik. A tájékoztatás nem teljes körű. A Kamathegyező Megtakarítási Számla kondícióiról és egyéb részleteiről bővebb információ található a www.raiffeisen.hu/kamathegyezo oldalon, illetve a fiókokban elhelyezett Vállalati kondíciós listában. VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK © 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu HIRDETÉS rajthoz a népes honi és külföldi versenyeztetőt felvonultató mezőnybén. Közülük elsősorban Técsy remekelt, aki a két viadalon mind a hat, fiatal lovaknak kürt versenyszámban megszerezte az első helyezést Enrique és Adél nyergében. KM