Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-09 / 132. szám

2010. JÚNIUS 9.. SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET K&r Segítünk Kirándulás A Nyírségi Látássérültek Egyesülete autóbusszal kirán­dulást szervez a közeljövőben Tiszabercel-Paszab útvona­lon. Részvételi díj befizetési határideje június 18. Részletes tájékoztatás az egyesület irodájában kapható. MÉSZÁROSNÉ VIRÁGH NÓRA Zsúfolásig megtelt a kéki művelődési ház H.H’AVj.mmn Énekeltek, szaval­tak, mókáztak „Ennyi kedves, idős ember még soha sem volt a mi kis kultúrházunkban!” - mond­ta Poór Sándor, Kék község polgármestere a mellette ülő Szabó Pál megyei nyugdíjas elnöknek, amikor a megye kö­zépső, nyugati és északi részé­nek 21 nyugdíjas egyesülete találkozott, énekelt, táncolt, szavalt, mókázott a közönsé­gük előtt. Az évről évre egyre FOTÓ: OLVASÓNKTÓL gazdagabb és színvonalasabb műsor megmutatta, hogy mekkora lelkesedés és tudás halmozódott fel évtizedek alatt a szépkorú nemzedék­ben. Ebben az évben már két részletben lehetett csak meg­rendezni a megyei találkozót, s a legjobbak országos bemu­tatkozására is számíthatnak. A forró hangulatú találkozón sokat tanultak egymástól is fellépő csoportok. S hogy milyen gondosan készültek rá, azt a fellépőruhák sokszínűsé­ge és gazdagsága is jelezte. ERDÉLYI TAMÁS, NYÍREGYHÁZA FOTÓ: OLVASÓNKTÓL hanem a főkonzul úr egy igen színvonalas vendéglátás és előadás keretében betekin­tést nyújtott a külképviseleti intézmény mindennapjaiba. Elmagyarázta a diákoknak, hogy a konzuli szolgálat feladata nem merül ki a ta­nácsadásban és segítségnyúj­tásban, hiszen többek között foglalkozni kell a bajba jutott ukrán állampolgárok védel­mével, okiratok kiállításával és tanúsítványok készítésé­vel, diplomáciai felülhitele­sítéssel is. A látogatás végén a főkonzul úr ajándékokkal lepte meg az érdeklődő diá­kokat, akik élményekben és [• információkban dúskálva tér­tek vissza BaktalórántMzára. | KONDRA RUDOLFNÉ, TANÁR Májusban ■ Nyírmihátydiban, az általános iskolában 50 éves osztálytalálko­zójukat tartották az!959/60-ban végzett nyolcadiko­sok. A megszépült Tanulók a konzulátus előtt Vay-s diákok a főkonzulátuson Vendégek voltunk az Ukrán Főkonzulátuson mi, a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépisko­la Szakiskola és Kollégium tanulói. Dicsekedhetnek is joggal, hiszen nem minden­napi élményben volt részük az ukrán nyelvet tanuló diá­koknak. A középiskola nagy megtiszteltetésnek vette, és örömmel fogadta Ivan Ivancsó úr, Nyíregyháza uk­rajnai főkonzuljának meghí­vását. Az érdeklődő tanulók nemcsak megtekinthették a konzulátus épületét, irodáit, Alma mater falai között két tanáruk­kal elevenítették fel a régmúlt szép emlékekeit. FOTÓ: TÜRK KÁROLY Emlékezetes és hangulatos kirándulásban volt részünk... fotó: olvasónktól Segítség a bajban Kedves Testvérek! 2001- ben megtapasztaltuk egy egész ország szeretetét és támogatását, amikor a tarpai gátszakadást követően el­árasztotta a Tisza a beregi térség településeit. Most a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő testvérein­ket fenyegeti az árvíz. Nem maradhatunk tétlenek! Az ő megsegítésükre a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász és a Kelet Karitász Alapítvány gyűjtést szervez. Tartós élelmiszert, ásványvi­zet, takarókat, tisztálkodási és tisztítási eszközöket és szereket, vízálló lábbeliket, valamint pénzadományokat kérünk a bajban lévő társaink megsegítésére. Június 20-áig valamennyi megyében lévő római katolikus plébánián és templomban fogadjuk fel­ajánlásaikat. Az adományo­kat a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász gyűjti össze és juttatja el az Egri Főegyházmegyei Karitász és a bajban lévő térség polgár- mesterei segítségével az árvíz által veszélyeztetett lako­sokhoz. Pénzadományaikat a Kelet Karitász Alapítvány 11100702-18792179-10000001 számlájára is befizethetik Árvíz megjelöléssel. A bajban is megtapasztalhatjuk ember­ségüket és szolidaritásukat! Köszönjük, hogy segítenek! GÉGÉNYBÉLA, IGAZGATÓ Jelentkezzen! Várom annak a fiatal hölgy­nek a jelentkezését, aki tavaly (azaz, 2009. május 30-án), Nyíregyházán, a Búza téren, a piac hátsó, fizetőparkolójában látta, hogy meghúzzák az autómat! Fölírta a kárt okozó gépkocsi rendszámát és átadta nekem. Kérem, ezen a számon hív­jon: 06-20/9792-712! LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu Az idei tavasz olykor mos­toha időjárása sem vette el a gávavencsellői Kézfogás Nyugdíjas Egyesület tagjai­nak kedvét, hogy ismét útra keljenek egy hangulatos kirándulásra. Szép hazánk Észak-keleti részének sok nevezetességét meglátogat­tuk már, jártunk a Duna­kanyarban, a fővárosban, Elönt bennünket a csapadékvíz Köszönetét mondunk a Kelet-Magyarországnak és a katasztrófa elhárításnak, hogy segítségünkre siettek és nyilvánosságra került a nyíregyházi Lapály utcában lévő házak és telkek sorsa. A jajszó elhangzott, de vajon eljutott-e az illetékesek­hez? Hiszen 2006-ban sem történt semmi, pedig kint Szegeden és Hódmezővá­sárhelyen is. Május 27-én Eger és Szilvásvárad volt a cél. Egerben első utunk a várba vezetett, ahol végigsétáltunk a történelmi falak között, „ismerősként” üdvözöltük az Egri csillagok című regény szereplőit a panoptikumban, megláto­gattuk Gárdonyi Géza sírját. Utazást tettünk a Szépasz- szony-völgybe, ahol jutott idő egy rövid borkóstolásra is. A városban a Bazilika szépséges freskóit és szob­rait csodáltuk meg, majd voltak az építési és műsza­ki osztály szakemberei, az ottani cég mégis semmiféle csapadékvíz-levezetőrend­szer nélkül működhetett tovább. Nagyobb esőzéskor a csapadék vize a földúton ke­resztül, a telkeinken kötnek ki, tönkretéve a megtermelt növényeket, veszélyeztetve a házakat. Mivel kisnyugdí­jasok vagyunk, a zöldségek és gyümölcsök a megélheté­sünket pótolják. Ha fentről indultunk Szilvásváradra, a Szalajka völgybe. Sajnos, a vízesésekhez nem tudtunk elmenni, hiszen a kisvonat nyitott kocsijai nem nyúj­tanak védelmet a zuhogó eső ellen. Hazaérkezéskor mindenki úgy érezte, szép napot töltöttünk együtt. Köszönjük dr. Karakó László polgármester úrnak és a Trans-Tour ’90 Kft. igazgatójának a kényelmes autóbuszt, és Angyal Csaba buszvezetőnek a biztonsá­gos és kellemes utazást. RUSZ PÉTERNÉ, ELNÖK jött volna az ár, felhőszaka­dás és jégeső formájában, elfogadjuk, de hogy mások, a törvényes előírásokra fittyet hányva, más emberek házá­ban és kertjében kárt okoz­zanak, nem tudjuk tolerálni. Most homokzsákokkal kell védenünk kertünket, hiszen, ha újból jön egy nagyobb csapadék, minden kezdődik elölről, s a mi kertünk lesz a víztározó. A TELEKTULAJDONOSOK E»11 ^ViVÍ»] LI III Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói M leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek ; tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint ]/ nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bár­milyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. egyházi babagyűjtő Vay Ádám Múzeum kiállítását láthatják időszaki kiállítóter­június 20-áig az mében. Bede Júlia Lilla nyír- érdeklődők a vajai fotó: olvasónktól Példa lehet az egész nemzet számára „Egynek minden nehéz, de soknak semmi sem lehetetlen” — mondta Széchenyi István. TISZADOB. A tiszadobi Széche­nyi István Általános és Alap­fokú Művészeti Iskolában az idei tanévet Széchenyi Em­lékévnek neveztük el. Az ok: 1846. augusztus 27-én itt, „az Alföld árvízi kapujában” tette gróf Széchenyi István a Tisza- szabályozás nagy művének első kapavágását. A helyi la­kosság sokat köszönhet az ő munkájának, mert sok terület vált művelhetővé a Tisza fo­lyó szabályozása következté­ben. A falu neve összefont a Tisza szabályozással. A hatal­mas munka Tiszadob határá­ban lévő Urkom nevű magas­laton indult. Április 7-én volt Széchenyi István halálának 150. évfordulója. S január 29- én volt 20 éve, hogy iskolánk Széchenyi István Általános Iskola lett. Célunk, hogy Szé­chenyi István élete, munkás­sága, hazaszeretete és emberi nagysága követendő példa­ként szolgáljon a felnövekvő nemzedék és az egész nemzet számára. A Széchenyi Emlék­év rendezvényeinek fő véd­nöke Bán György, Tiszadob polgármestere volt. A sorozat kezdeteként áp­rilis 14-én Széchenyi-napot tartottunk. A „Legnagyobb magyar” című vetélkedőn mérhette össze tudását a körzetünkből jelentkezett 8 csapat. Itt a győzelmet a tiszadobiak szerezték meg. A Széchenyi Emlékfalnál koszorúzással tisztelegtünk névadónk előtt, iskolánk au­lájában. Filetóth István, az Országos Széchenyi Kör volt alelnöke mondott köszöntőt, aki már a 20 évvel ezelőtti névadó ünnepségünkön is megtisztelte iskolánkat. Programunk a Réti Mátyás Faluházban folytatódott egy különleges és szép kiállítás megnyitásával. A pályamű­vek legértékesebb darabja az a Széchenyi portré, amelyet Lakatos Tamás művésztanár, iskolánk volt pedagógusa festett. Községünk óvodásai műsorral emlékeztek Széche­nyi Istvánra és a huszárokra. Ezt követte iskolánk színmű­vészeti tanszakának és ének­karának közös előadása. Ez­úton is köszönetét mondunk mindazoknak, akik munká­jukkal segítették a Széchenyi- nap létrejöttét és lebonyolítá­sát. Az emléknap Tiszadobon a településszintű összefogás szép példája volt, tisztelegve a legnagyobb magyar példa­értékű élete, alkotásai és ha­zaszeretete előtt. OLÁH ÁGNES Koszorúzás a Széchenyi Emlékfalnál fotó: olvasónktól Mezei Rózsa Szilvia, csengeri olvasónktól: Ví v W A barátság gyakran vég- . ződik szerelemmel, de a szerelem sose végződik barátsággal. CX. COLTON Séta a történelmi falak között

Next

/
Thumbnails
Contents