Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-28 / 122. szám

2010. MÁJUS 28., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG I : Mlndenfelöll KELET Az egynapos hadgyakorlatban tíz hadihajó vett részt fotó: epa Tüntetés és hadgyakorlat Dél-Koreában szöul. Mintegy tízezren, köz­tük háborús veteránok tüntet­tek csütörtökön Szöulban, és bosszút követeltek a Cshonan hadihajó elsüllyesztéséért. Mindeközben tengeralattjáró­elhárító gyakorlatba kezdett a dél-koreai haditengerészet, jóllehet Észak-Korea figyel­meztette szomszédját, hogy az ilyesfajta katonai megmoz­dulások háborúba sodorhat­ják a két felet. mti Hétre emelkedett a sztavro- poli pokolgépes merénylet halálos áldozatainak száma csütörtökön, miután a kór­házban meghalt az egyik sú­lyos sebesült. A sztavropoli Kultúr- és Sportpalota köz­vetlen közelében néhány perccel a csecsen állami tánc- együttes szerda esti előadása előtt elkövetett terrorcselek­mény halottai között egy 12 éves kislány is van. mti Fico pártja nyerhet a júniusi választáson POZSONY. A Robert Fico vezet­te Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerheti a június 12-i szlovákiai választásokat, s hét párt kerülhet be a pozso­nyi parlamentbe egy felmérés szerint. A megkérdezettek 33,7 százaléka a Smerre sza­vazna, a 2. helyen a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió végezne, míg a harmadi­kon a Kereszténydemokrata Mozgalom. MTI ■ m Értetlenül w f állunk az előtt, miért van szükség bármilyen haditech­nikai jellegű lépésre, vagy katonai infrast­ruktúra létrehozá­sára az orosz határ közvetlen közelében. SZER6EJ LAVROV Élő adásban lőttek agyon egy rendőrt Salvador. Épp egy élő rádió­adásban nyilatkozott a köz- biztonság helyzetéről telefo­non egy rendőr Brazíliában, amikor a nyílt utcán agyon­lőtték. A rendőr az autójában ült a feleségével, és a mobil- telefonján keresztül beszélge­tett egy újságíróval egy helyi rádió élő adásában. A 33 éves rendőr a kábítószer-ellenes rendőrségi intézkedésekről beszélt a rádióban. mti Nehéz, de eredményes év volt Budapest. A Bajnai-kormány egy esztendeje nehéz, de eredményes volt - foglalta össze az elmúlt egy év kor­mányzati munkáját a távo­zó kormányszóvivő. Szollár Domokos az elmúlt egy esz­tendő eredményei közül ki­emelte, hogy stabilizálták a költségvetést és a forint ár­folyamát, visszarántották az országot a szakadék széléről. Hozzátette: egy év alatt csak­nem a felére csökkent a jegy­banki alapkamat és visszatért a nemzetközi befektetői biza­lom Magyarország iránt, fh PÉNZNEM árfolyam változás Euró 277,01 Q -0,54 USA dollár 226,06 Q +1,03 Svájci frank 195,66 Q +0,83 Angol font 327,45 Q +3,36 Román lej 66,71 © +0,15 Ukrán hrivnya 28,52 0 +0,13 Horvátkuna 38,13 © -0,03 Lengyel zloty 67,52 O +0,46 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB t-fllMJi.W.TTl Vízállás a német-lengyel ha­tárfolyón, az Oderán, foto: epa Családi pótlék két részben Nyár végén léphet életbe a családokat érintő változás. A fotó illusztrációi KDNP: változások a családok támogatásá­ról szóló törvényjavas­latban. Budapest. Módosulhat a csa­ládok támogatásáról szóló törvényjavaslat: fideszes és kereszténydemokrata képvi­selők kezdeményezésére az iskoláztatási támogatást nem nyújtanák természetben, a tá­mogatás felfüggesztésekor az ennek megfelelő összeg csa­ládtámogatási folyószámlára kerülne, amelynek felhaszná­lását a kormány külön rende­letben szabályozza a tervek szerint. A törvényjavaslat, amely- ' nek általános vitáját szerdán folytatták le az Országgyű­lésben, a családi pótlékot két részre választja, nevelési ellátásra és iskoláztatási tá­mogatásra. A nevelési ellátás jár a nem tanköteles gyermek után, illetve saját jogán jogo­sult erre a juttatásra az a 18. életévét betöltött, tartósan beteg, fogyatékos gyermek, aki már iskolába nem jár. Az iskoláztatási támogatás azon tanköteles gyermekek után jár, akik elérték azt a kort, hogy kikerülnek a nevelési el­látásból; s akik húsz éves ko­rig közoktatási intézményben tanulnak tovább. A sajátos nevelési igényű gyermekek­nél ez a korhatár 23 év lenne. Három módosító javaslat Az előterjesztés egyik beter­jesztője, Soltész Miklós ke­reszténydemokrata politikus csütörtökön elmondta, a tör­vényjavaslatokhoz benyúj­tott indítványok közül három módosító javaslatot fognak várhatóan támogatni. Ezek egyike szerint az iskoláztatási támogatást nem lehetne ter­mészetben kifizetni. Észak­magyarországi képviselők olyan módosító indítványt nyújtottak be, miszerint az is­koláztatási támogatás felfüg­gesztésekor ez az összeg egy, a kincstárban megnyitott csa­ládtámogatási folyószámlára kerülne. A kormány felhatal­mazást kapna a javaslat sze­rint, hogy a családtámogatási összeg felhasználását rende­letben szabályozza. Ebben ha­tároznák meg hogyan kapják meg ezt az összeget az önkor­mányzatok, s azt utána célzott támogatásként milyen formá­ban biztosítsák a gyermekek iskoláztatása érdekében. A képviselők azért kérték a változtatást, mert egyre gya­koribb, hogy a másodlagos piacon megjelennek ezek a FOTÓ:ÉKN természetbeni juttatások, és eladják azokat. Arra a kér­désre, hogy ez az intézkedés hány családnál merülhet fel, azt mondta, eleinte több száz, akár ezres nagyságrendben, de a törvény szigorától azt várják, hogy valóban megérje iskolába járatni a gyerekeket. Nem egyértelmű A másik módosító indítvány fogyatékos szervezetek javas­latára született, akik azt jelez­ték, hogy nem egyértelmű a szabályozás a tanköteles, de súlyos fogyatékkal élő gyer­mekeknél, akik nem tudnak iskolába járni. Számukra ter­mészetesen járni fog a nevelé­si támogatás - jelezte Soltész Miklós. A harmadik, szocialis­ták által benyújtott és várha­tóan támogatott indítvány ar­ról szól, hogy a gyermekjóléti szolgálati intézkedési időtar­tama ne huszonkét, hanem csak tíz nap legyen. A változtatások a jogszabály elfogadása esetén augusztus 30-án léphetnének életbe, mti Adjunk is... jabb szigorú tör­vény van születő­ben, átalakítja a kormány a családi pótlék juttatá­sának rendszerét. Eszerint kétfajta támogatás lesz, a nevelési ellátás a kicsik, az iskoláztatási az iskolás korúak után járna. Ez utóbbi viszont nem mindenkinek. Amely szülőnek rendszere­sen lóg a gyereke az iskolából, az nem kap egy fillért sem. Főleg régiónkbeli képviselők állítják, az intézkedés eleinte több száz, akár ezer családot is érinthet majd, aztán ahogy rájönnek, hogy elapadt a pénzforrás, odafigyelnek, hogy a gyerek elmenjen az iskolába. így helyes. Elvégre joggal várjuk el mindnyájan, hogy amit adóként befizetünk, azt a másik ne költse el minden­féle erőfeszítés nélkül. Igenis, „dolgozzon meg” érte, akár úgy is, hogy kötelességének érezze taníttatni a gyerekét. De ez a döntés tőlünk is erő­feszítést kíván. Ne csak követeljünk, adjunk is, hogy kaphassunk. Például olyan gyerekeket, akikre ragad is valami az iskolában. És itt felvetődik az egész jelenlegi iskolarendszer problémája. Ha az iskolákban integrált osztályokba dug­ják a gyerekeket - ha nem így teszik, már kiabálnak az érdekvédők -, ahol az utolsó padban kényszerülnek végig­bukdácsolni a kötelező isko­laéveket, akkor nem sokat ér a törvény szigora. mariann.haidu@lnform.hu Két részre választaná a családi pótlékot az új kormány: nevelési ellátásra és iskoláztatási támogatásra. Ha a gyermek ötven órát meghaladó időt hiányzik az iskolából hat hónapra elvennék az utána járó családi pótlékot. Soltész Miklós kereszténydemokrata politikus a családok támogatásáról szóló törvények módosítását célzó javaslat expozéjában kiemelte: a törvény- módosítás társadalmi igényt valósít meg. A KDNP-s szakpolitikus idézte az alkotmányt, miszerint a szülők kötelesek kiskorú gyermekük taníttatásáról gondoskodni. Utalt az Alkotmánybíróság határozatára is, miszerint a családi pótlékra, mint konkrét juttatási formára senkinek nincs az alkotmányon alapuló joga. Senki ne gondolja, hogy olyan javaslatot terjesztenek be, ami alkotmányellenes lenne, vagy bárki jogát sérti - jegyezte meg. Hosszú távon nem a szankció, hanem a család normális működése biztosít­hatja a gyermekek iskoláztatását - mondta Szűcs Erika felszólalásában. A szocialista képviselő kiemelte: az egyén és a társadalom egyformán fontos érdeke a gyerekek oktatásban való részvétele, a tankötelezettség teljesítése. Szűcs Erika szerint a iskolai hiányzások csökkentéséhez nincs jobb motiváció, mint amikor a szülő és a gyerek együtt indul a munkába, iskolába. A Bajnai- kormány éppen ezért kezdte a kérdés rendezését az Út a munkába program elindításával - fűzte hozzá. © LAPSZEMLE: KÜLFÖLDI ÚJSÁGOK ÍRTAK A KETTŐS ALLAMPOLGARSAGROL A szlovák sajtó mindkét oldalt bírálja A Sme című liberális lap úgy véli: a felesleges és buta ma­gyar törvényre, illetve az elfogadását kísérő magyar arro­ganciára a szlovák kormánykoalíció ugyanolyan felesleges és még butább, választási hisztériába öntött intézkedéssel felelt. „Minden arra vall: annak vagyunk éppen tanúi, ahogy a kormányzó politikusok a Duna mindkét oldalán megadják a szlovák-magyar kapcsolatok alaphangját a következő négy évre” - írja a szerző, azzal a megjegyzéssel, hogy szívesen tévedne. Rámutat: miután Szlovákia válasz­tások előtt áll, még van esély a változásra. Magyarországon nehezebb a helyzet, mert az Orbán-kormánynak - akár belekezd a reformokba, akár nem - problémákkal kell szembenéznie, és szüksége lesz a figyelemelterelésre. A független Pravda elemzésében arra a következtetésre jut, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az állampolgársági törvénnyel „erőteljesen beavatkoztak” a szlovákiai válasz­tási kampányba, s ez elsősorban a szlovák nacionalisták malmára hajtja a vizet. „Inkább Slotának, mint Ficónak kedvez, és támogatást nyújt a szlovák nacionalizmusnak, szinte lelket lehel belé” - vélekedett a lapban Stefan Markus, Szlovákia volt budapesti nagykövete. Orbán nyugodt lehet, mert Fico hibákat követ el - véli a Hospodárské Noviny című gazdasági napilap. Az újság szerint a kettős állampolgárságot lehetővé tevő magyar törvény ugyan elfogadhatatlan Szlovákia számára, és kemény választ igényel, de Fico rossz választ adott, amely veszélyezteti Szlovákia nemzeti érdekeit. Orbán célja, hogy szorosabbá tegye a kisebbségi magyarok és Magyarország kapcsolatát, gyengítse a magyarok Szlovákiához való kötődését. A végső cél világos: megkérdőjelezni Szlovákia jogait a „magyar állampolgárok" lakta területekre - jegyzi meg Dag Danis. Az ellentörvény éppen ezt segíti elő. Az, hogy a magyar állampolgárságért folyamodó szlovákiai magyarokat megfosztják szlovák állampolgárságuktól, kidobják munkahelyükről, Magyarországnak kedvez. „Más szóval: Fico a nemzeti és állami érdekeket eladta a Smer (és szponzorai) pártérdekeiért. És ez már nem csak populizmus. Ez hazaárulás" - zárja kommentárját a Hospodárské Noviny. Román sajtó: Bukarest számára nem jelent problémát Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlo­vákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbitól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát - írta a Romania libera. A napilap tudósításából az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szoci­áldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan „probléma” rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell. Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az „etnikai elvet” követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában - vallja a politikus. A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberá­lis külügyminisztert, aki úgy látja: a törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára. Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. „Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot” - mondta a képviselő. Nemcsak a határon túli magyaroknak fontos „Felemelő érzés volt hallgatni az országgyűlési vastap­sot” azután, hogy a képviselők elsöprő többséggel igent mondtak a törvénymódosításra, amellyel lehetővé teszik a kedvezményes honosítást - írta az újvidéki Magyar Szóban Fodor István. Megjegyezte, hogy a módosítás nemcsak a határon túli magyaroknak fontos, hiszen „korántsem minden esetben ők számítanak gyámolításra szoruló kis­testvérnek - gondoljunk csak a felvidéki vagy a szlovéniai magyarokra! Ha pedig elfogy a szomszédos országokban a magyarság, vele együtt elvész történelmünk, kultúránk komoly része Erdélytől a Felvidékig”. A törvénymódosítás fogadtatásával kapcsolatban úgy vélekedett: „a fiatal és félelmében agresszív Szlovákia kivételével a többi érintett ország nyilván jól méri föl a helyzetet, s ennek tudatában fogadta el hallgatólagosan a törvénymódosítást”. A szerb kormánynak nincs semmilyen ellenvetése A csütörtöki szerb napilapok közül egyedül a legnagyobb kormánypárthoz közel álló bulvárlap, a Blic foglalkozik részletesen a magyar állampolgársági törvény módosítá­sával és az arra adott szlovák válasszal. A lap külön írásban idézi Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, aki üdvözölte a magyarországi törvénymódosí­tást, és elmondta, hogy a vajdasági magyarok már évek óta szerettek volna jogot nyerni a kettős állampolgárság egyszerűsített megszerzésére, de ez a kérés csak Orbán Viktor kormányra kerülésével talált meghallgatásra. A vajdasági magyar politikus kiemelte: pozitívum, hogy a szerb kormánynak nincs semmilyen ellenvetése a kettős állampolgárságról szóló, gesztus értékű magyar döntéssel szemben, egyszersmind irracionálisnak nevezte, hogy Szlovákia fenyegetésként fogja föl azt. Der Standard: vissza a XIX. századba Vissza a XIX. századba címmel közölt kommentárt csütörtökön az állampolgárságról szóló magyar és az arra válaszul elfogadott szlovák törvénymódosításról a Der Standard című osztrák napilap. A budapesti és a pozsonyi „populisták” számára egyaránt az a lényeg, hogy a nemzeti érzésekre játsszanak, vagy célzatosan szítsák azokat - vélekedett a liberális lap munkatársa. Orbán Viktor kijelölt magyar miniszterelnök részben nemzeti retorikával nyerte meg a parlamenti választásokat. Anyagi jótéteményeket üres kasszák mellett nem tud nyújtani a választóinak, helyette a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló törvénnyel jóvátételt akar a trianoni gyalázatért - áll a cikkben. Robert Fico szlovák miniszterelnök a június 12-i választásokon ki akarja húzni a talajt eddigi koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt alól. Ehhez éppen jókor jön a magyar „provokáció”. A szerző úgy látja, hogy a más állampolgárság felvétele esetén a szlovákról való lemon­dást előíró „reváns-törvény” legalább olyan aggályos, mint a kettős állampolgárságról szóló magyar. „Magyarország nehezen birkózik a jövővel” A liberális német napilap, a Süddeutsche Zeitung beve­zetőjében azt hangoztatta, hogy Magyarország nehezen birkózik a jövővel. Miközben a legtöbb európai ország az elkövetkező időszak dolgaival törődik, a magyar társadal­mat a múltra való emlékezés foglalkoztatja - írta a lap, utalva a trianoni békeszerződésre, amelynek következté­ben Magyarország területének jelentős részét elvesztette, és nagy számú magyar vált más országok állampolgárává. Hasonló sorsot sok más nemzet is ismer, Magyarország ugyanakkor most - 90 év után - akarja kiküszöbölni a „szégyent”.

Next

/
Thumbnails
Contents