Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-05 / 103. szám

2010. MÁJUS 5., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 2 Mindenfelől KELET Olajfelfogó kamrát építenek a Mexikói-öbölben fotó: epa Újabb guantanamói fogoly érkezett MADRID. Spanyolországba érkezett kedden a második guantanamói fogoly is abból az ötből, akiknek befogadását Madrid elvállalta. A spanyol belügyminisztérium tájékoz­tatása szerint az illető jemeni származású, és sem az Egye­sült Államokban, sem az EU- ban, sem a szülőföldjén nem vádolják terrorizmussal. Az első fogoly februárban érke­zett Spanyolországba. FH A legfrissebb közvélemény­kutatások szerint csupán a harmadik helyen végezne a jelenleg kormányzó brit Mun­káspárt a május 6-i, csütörtö­ki általános választásokon. A kedden közzétett felmérések szerint a három nagy párt közül egyik sem szerez majd többséget a brit parlament­ben, amelynek története so­rán még sohasem alakult ko­alíciós kormány. fh Keményebb szabályozást sürgetnek Brüsszel. Keményebb szabá­lyozást sürgetett kedden az Európai Bizottság pénzügyi biztosa a hitelminősítő cé­gek ellen. Michel Barnier azt mondta az EP-ben, hogy „to­vább kell menni, mivel ezek az ügynökségek a teljes pénz­ügyi és gazdasági rendszerre hatással vannak.” Egy hete a bizottság felszólította a hitel- minősítő cégeket, hogy „cse­lekedjenek felelősen”. fh Nem hagyjuk magunkat terrorizálni, nem hu- nyászkodunk meg, mert minket nem lehet megfélemlí­teni. Össze fogunk tartani és magasra emeljük a fejünket. BARACK OBAMA Átmeneti légtérzár után lehet repülni LONDON. Megnyitotta ked­den teljes légterét Írország és Nagy-Britannia, miután ideig­lenesen repülési tilalmat ren­deltek el az izlandi vulkáni hamu miatt. A légtérzár több ezer embert akadályozott meg abban, hogy elutazzon, köztük az ír közlekedési mi­nisztert, aki Brüsszelbe repült volna, hogy a hamufelhő mi­atti káosz következményeiről tárgyaljon uniós kollégáival. Nem okozott meglepetést Ma (is) egyeztetnek az alakuló ülésről Budapest. Ma délután foly­tatják az Országgyűlés május 14-re tervezett alakuló ülését előkészítő egyeztetésüket az idei választáson parlament­be került pártok frakcióinak képviselői az Országházban. A köztársasági elnök által összehívott megbeszélések feladata az alakuló ülés felté­teleinek megteremtése és az ülésen meghozandó dönté­sek előkészítése. Ezek közül a legfontosabb az alakuló ülés napirendjének, az Országgyű­lés alelnökei, illetve jegyzői számának meghatározása és a tisztségviselőknek javasolt személyek megjelölése - je­lezte Altorjai Anita, az Ország- gyűlés sajtófőnöke. mti Fazekasnak le kell mondania SZOLNOK. Fazekas Sándornak, Karcag polgármesterének összeférhetetlenség miatt le kell mondania posztjáról, mi­után az Orbán-kormányban a vidékfejlesztési tárcát fogja vezetni. Miniszteri kinevezé­se után 30 nap áll rendelkezé­sére erre. mti Az új kormánynak új politikai-gazdasági rendszert kell felépíte­nie. BUDAPEST. Nyolc minisz­terrel alakul meg az Orbán- kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Mi­nisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sán­dor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fej­lesztési Minisztérium irányí­tója, Réthelyi Miklós a nem­zeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi tárcavezető, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd a kormányfő helyetteseként. Orbán Viktor hétfőn közölte: az új kormánynak új politi­kai-gazdasági rendszert kell felépítenie. Akikkel már dolgozott Gyömöre Máté, a Progresz- szív Intézet elemzője szerint, azzal, hogy Orbán Viktor be­mutatta leendő kormányá­nak tagjait kiderült, hogy elsősorban azokra számít, akikkel korábban már együtt dolgozott vagy miniszter­ként, vagy pedig az elmúlt 8 évben. Jól látszik, hogy olyan személyek lehetnek a tárca­vezetők, akik személyesen a Fidesz vezetőjéhez állnak kö­zel, így ez, valamint a kevés számú miniszter azt jelenti, hogy a kormányüléseken Or­bán Viktor könnyebben ér­vényesítheti akaratát, mint elődei. Az első nyilatkozatok­ból jól látszik, hogy az egyes miniszterek azt képviselik, amit a Fidesz korábban már hangoztatott, ugyanakkor ezek nem álltak össze egy koherens egészé. Például Matolcsy György az energia­árak „kordában tartásáról”, minimális adócsökkentés­ről és mindemellett 4,5-6,5 százalékos államháztartási hiányról beszélt, miközben Réthelyi Miklós utalt a kór­házak adósságrendezésére, Pintér Sándor pedig a több rendőrre, ami komoly kiadás­sal jár. Ráadásul a párt a bel­ső fogyasztás élénkítésétől is várja a gazdasági növekedés beindulását, ami recesszió idején igencsak kétséges. Ahogy azt előzetesen várták Az új kormány összetétele és szerkezete nem okozott különösebb meglepetést az előzetes várakozásokhoz ké­pest - mondta Fekete Sándor, a Miskolci Egyetem politoló­gusa. A csúcsminisztériumi rendszer Orbán Viktor régi vágya, vitathatatlanul hatéko­nyabb és gyorsabb kormány­zást tesz lehetővé, ugyanak­kor bizonyos területek önálló minisztériumi megjelenése megszűnt, s ez komoly ér­deksérelmeket okozhat. Az Orbán-kormány 2010-ben kénytelen lesz valamilyen módon adót csökkenteni (bár inkább elsősorban „adóát­rendezés” várható a költség- vetés szűk határai miatt), s megkezdődhet a kétharma­dos törvények egy részének előkészítése is. Valószínűleg igen korán napirendre kerül az állampolgársági törvény a határon túli magyarok jog­viszonyával kapcsolatban, s szintén gyors beavatkozás várható az önkormányzatok területén is. Akár az is elkép­zelhető, hogy az önkormány­zati választást „eltolják” a két parlamenti választás közötti időszak feléig. Egy biztos: á hatalmas tár­sadalmi háttér csak akkor nem erodálódik el a Fidesz mögül, ha* a párt és az újon­nan megalakuló kormány képes lesz gyorsan konkrét- akár szimbolikus ügyekben- eredményeket felmutatni. Ebben kulcsszerepe lehet a rendőrségnek, a Pintér Sán­dor irányította Belügyminisz­tériumnak - a rend, a közbiz­tonság visszaállítása fontos feladat. Az Új Széchenyi-terv beindulása, a gazdaság átala­kítása később várható, hiszen komoly anyagi erőforrásokat igényel, amelyre csak 20ll-től lehet reális esély. Összességé­ben a kétharmados törvények gyors átalakítására, s néhány nagyobb, a gazdasági adottsá­gok miatt inkább szimbolikus jelentőségű lépésre látok re­ális esélyt a közeljövőben az Orbán-kormánytól. mti, ékn B na □ Mintegy 4 ezer diák és tanár a parla­ment épülete elé vonul Athénban, hogy a görög állam- háztartási hiány miatt bejelentett megszorító intézke­dések ellen tiltakoz­zanak. Külön tün­tetést tartott több száz nyugdíjas is Athénban, foto: epa ÓIT: 2,8 milliárd hiányzik Budapest. Az első negyedév időarányos vizsgálata alapján valamivel több mint 2,8 milli­árd forint hiányzik az igazság­szolgáltatás költségvetéséből 2010-ben, ez pedig komolyan veszélyeztetheti az igazság­szolgáltatás működését - ál­lapította meg keddi ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT), és felkérte az elnökét, hogy kezdjen tárgya­lásokat a pénzügyi források pótlására. Szűcs Péter, az ÓIT szóvi­vője az MTI érdeklődésére elmondta: a testület állás­pontja szerint a bírósági szer­vezet eljutott arra a pontra, hogy szigorú takarékossági intézkedései sem nyújtanak fedezetet a kimutatott hiány­ra. Megjegyezte: a bíróságok helyzetét az is rontja ebben az évben, hogy a jogalkotó olyan feladatokat rótt a bíróságok­ra, amelyekhez nem rendelt további forrásokat. mti jegyzet Pap Gyula Kevés vagy sok alán nem oko­zott meglepetést a jelölés, az új kormánynévsor. Elemzők szerint sok elemében a korábban kipróbált szisztémára hajaz és jól látszik benne a leendő kormányfő nyíltan megfogal­mazott vezérelve: a haté­konyságot növeli a lehető legegyszerűbb irányítási lánc, a konkrét feladatokra ügyelő szakminiszter. Ezekből a feladatokból némelyüknek jócskán kijutott, magas fokú szervezettségre lesz szük­ség, hogy összehangolják az egymáshoz nem túl közeli területeket. Egyes elemzők - az első nyilatkozatok nyomán - rámutatnak: a legjobb szándék mellett is vannak célok, amelyek együtt, az ismert feltételek között nem valósíthatóak meg. Ám az egyik - nem könnyű - feladat lesz éppen ezen nemzetközi kötelezettségek kereteinek pontos meghatározása. Mások a versenyszférába tervezett állami beavatkozás „gazdaságélénkítő hatását” kérdőjelezik meg, a részletek ismerete nélkül. Hogyan működik a rendszer? Kiderül hamaro­san. Annyit talán csendben bevallhatunk: nem csupán az adott miniszter karrierje miatt reménykedünk az ered­ményességben. gyuta.pap§inform.hu Szeptembertől él a jelképtörvény Számon kérik Orbán Viktoron Budapest. Számon fogjuk kér­ni Orbán Viktor ígéretét, ame­lyet a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) előtt tett 2006-ban, és amely szerint az egészségügy fontos kérdései­ben egyeztetni fog az ágazat szakmai és civil szervezetei­vel - jelentette ki Cser Ágnes a NEK keddi ülése után. fh Pozsony. A szlovák elnök aláírta a módosított jelkép­törvényt. Ebbe Robert Fico kormányfő „átemeltette” Ján Slotáék „himnuszos” hazafi­assági törvényének több ren­delkezését. A törvény szep­tember i-jén lép hatályba. Slota Szlovák Nemzeti Pártjának formálisan elvetett hazafiassági törvénye előírta volna, hogy a szlovák him­nusszal kell kezdeni a tanítási hetet az iskolákban, valamint minden alkalommal az önkor­mányzati, parlamenti és kor­mányüléseket, falugyűlése­ket is. Elrendelte volna, hogy minden tantermet fel kell dí­szíteni az állami jelképekkel, sőt, az alkotmány bevezető szakaszának a szövegét is kö­telező lenne kifüggeszteni. A jogszabály azonban kivál­totta a szlovák közvélemény nemtetszését, tüntetéseket is szerveztek. Elemzők szerint Fico az ellenállás miatt kér­te Ivan Gasparovic államfőt, hogy a jogszabályt ne írja alá, pedig azt márciusban még az ő pártja is támogatta. mti Burka viseletéért büntették meg Novara. Megbüntetett az olasz rendőrség egy muzul­mán nőt, amiért teljes arcot elfedő iszlám kendőt viselt az utcán, az észak-olasz Novara városában. Valószínűleg ez volt az első eset Olaszország­ban, hogy bírságot róttak ki fejkendőt viselő nőre. fh Kiadónk előretörése a fővárosban Az Inform Média be­lépett a budapesti és Pest megyei hirdetési piacra. Budapest. Meghatározó többséget szerzett az Inform Média - az Észak-Magyaror- szág, Kelet-Magyarország és a Hajdú- Bihari-Napló, vala­mint a HAON, BOON, SZÓN hírportálok kiadója - a Buda­pesti Piac lapcsoportban. A csoportot immár működtető, Print és Online Piac Kft.-ben a tőkeemelés révén 90 százalék fölé emelte részesedését a két fővárosi (Budapesti Piac, Bu­dapesti Újság City) és a Pest megyei (Budapesti Piac Plusz) lapban, valamint a közös in­ternetes portálban (http:// www.bppiac.hu/ ) a terjeszke­désben nagy lendülettel hala­dó médiavállalkozás. „A nyomtatott sajtó piacán a válságban is leginkább az ingyenes helyi lapok őrizték meg hirdetési hatékonyságu­kat” - mondta Szabó Miklós, az Inform Média cégveze­tője, aki a jövőben Hegedűs István lapalapító társa lesz a közös cég vezetésében. Az 1992-ben alapított Budapes­ti Piac lapcsoport többségi tulajdonának megszerzésé­vel az Inform Média teljes lefedettségű, országos háló­zattá egészítette ki a 2009- ben megvásárolt Szuperinfó franchise rendszert. Ennek megfelelően, olvasottság te­kintetében országos léptékű, mintegy 3 millió fős tömeg­elérést tud biztosítani a ha­tékonyságra egyre nagyobb figyelmet fordító hirdetők részére a megerősített buda­pesti jelenléttel rendelkező Inform Média. ékn zások nyerték el döntő részben a Mercedes-Benz kecskeméti gyárá­nak építési mun­kálatait, mellettük az alapanyagok beszállítására már 17 magyar gyártó pályázott sikere­sen - közölte Frank Klein, a gyárépítési projekt vezetője Kedden, fotó: mti, ÚJVÁRI SÁNDOR PÉNZNEM árfolyam változás Euró 270,75 Q +2,87 USA dollár 206,19 Q +3,76 Svájci frank 189,01 Q +2,04 Angol font 313,18 Q +4,74 Román lej 65,46 Q +0,59 Ukrán hrivnya 25,87 Q +0,47 Horvátkuna 37,28 Q +0,40 Lengyel zloty 68,87 Q +0,36 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents