Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-13 / 110. szám

Z»5t>gb 2010. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG 16 Képes krónika Michelle Obama: az új generáció egészséges testsúllyal nőjön föl fotó: epa A first lady a gyermekkori elhízás elkerüléséért küzd Michelle Obama a gyer­mekkori elhízás ellen kampányol. Washington. Gyermekeik egész­séges testsúlyát már a terhes­ség alatt megalapozhatják az édesanyák, ha vigyáznak a saját egészséges testsúlyukra, később pedig szoptatással táp­lálják a gyermekeiket - fogal­maztak a szakemberek rámu­tatva arra, hogy a szoptatott gyerekeknél 22 százalékkal kisebb a kockázata a gyerekko­ri elhízásnak. Mint a first lady elmondta, azt akarja elérni, hogy a most születő új gene­ráció már egészséges testsúl­lyal nőjön föl. Jelenleg minden harmadik amerikai gyermek túlsúlyos vagy elhízott, ami olyan krónikus betegségek kiváltó oka lehet, mint a cu­korbetegség vagy a magas vér­nyomás. Egyes szakértők azt állítják, hogy a mai gyerekek ezért rövidebb életűek lesz­nek, mint a szüleik. Már neki­láttak az iskolai étkeztetés fe­lülvizsgálatához, beleértve az élelmiszer- és ital-automatákat is. A törvényhozás a következő tíz évben 4,5 milliárd dollárral többet szánna az egészséges étkezési programokra, ám az Obama-kormány ennek több mint a kétszeresét kérte, mti Miniatűr ágyú brutális tűzerővel Kicsi a bors, de erős, szokták mondani. De erre az aprócska ágyúra valóban igaz a mondás. © További videók vldao.szon.hu Meghalt a nő, aki kutyáit védte a zsiráfoktól Johannesburg. Agyonrúgott egy zsiráf egy nőt a Dél-afri­kai Köztársaságban található limpopói magánállatkertben. A 25 éves gazdi két kutyáját sétáltatta, egyik ebe pedig megkergetett egy zsiráfcsor­dát. A termetes állatoktól a nő megpróbálta megvédeni kutyáját, mire az egyik zsiráf nyakon rúgta. A nő a helyszí­nen életét vesztette. mti A Gan Ju nevet kapta a hím langurkölyök. A kicsi Ausztrá­liában, a Taronga Állatkertben született áprilisban. Képünkön Saigon, az anya magához öleli különleges, narancsszínű bébijét. FOTÓ: EPA € MEGER EGY MOSOLYT Mórickát dorgálja az apukája:- Kisfiam, pont úgy eszel, mint a malacok! Igen, pont olyan vagy mint egy malac! Tudod egyáltalán mi az a malac?- Igen, papa! A malac egy nagy disznónak a gyereke! ___ © További viccek humor.szon.hu KELET Zombifilmet forgatnak a Beatles együttesről Borzalmas dolgok a Beatles-ről készülő új horrorkomédiában. LONDON. John Lennon megöli Paul McCartneyt, aztán végez a többiekkel is, de zombiként mind visszatérnek, és befa­latoznak rajongóik agyából - ilyesmikről szól az új horror. Alan Goldsher Paul is Undead (Paul élőhalott) című köny­Paul McCartney fotó: epa véből a Double Feature film­vállalat forgat filmet, amely­nek főnökei korábban már ráéreztek egy-két izgalmas mozira: ők jegyezték többek között a Ponyvaregényt és az Erin Brockovich című Julia Roberts-sikert is. „Nagy Be- atles-rajongó vagyok, mint mindenki a világon” - szö­gezte le Stacey Sher a készülő horror egyik producere, aki szerint Goldsher könyvében mind a zenetörténet, mind a zombivilág iránti szeretete kiviláglik, ráadásul mulattató formában. „Hogy lehet nem szeretni egy olyan könyvet, amelyben Jézus egyetért a zombi John Lennonnal, hogy a Beatles nagyobb, mint ő?” - tette fel a költői kérdést a producer. A zombifilmek irán­ti étvágy alaposan megnőtt az utóbbi években A klasz- szikusok sem menekülhet­nek az élőhalott emberevők elől: Natalie Portman éppen a Büszkeség és balítélet zombis változatán dolgozik. MTI Hollywoodi sztárok lakásait rabolta ki egy lánybanda LOS ANGELES. Betört több hollywoodi híresség ottho­nába egy fiatal lányokból álló banda Los Angelesben. Egyi­küket, az egyik valóságshow főszereplőjét, Alexis Neierst hat hónap börtönre és három év próbaidőre ítélte a helyi bíróság hétfőn. A 18-19 éves lányok az elmúlt két évben több sztár - köztük Paris Hil­ton, Lindsay Lohan és Megan Fox - házában jártak. Ily mó­don több mint három millió dollárt (659 millió forintot) loptak össze. Neiers ezúttal az Orlando Bloom házába való betörésért állt a bíróság előtt - még tavaly december­ben egy térfigyelő kamera felvétele buktatta le négy tár­sával együtt. mti 3ÖHÍICHH3 eJf állhat-Azt mondja, fontos számára az egészséges önbizalom, Zajácz Bettinek igazi kikapcsolódás és leginkább a szemeit szereti és egy más dimenzió, ha fényképező magán. fotó: janics attila Paraguay kikosarazta az Oscar-díjas rendezőt A paraguayi kor­mány nem támogatja Kathryn Bigelow új filmtervét. ASUNCION. Az Oscar-díjas rendezőnő ugyanis a bűnö­zés melegágyának tartott praguayi-brazil-argentin kö­zös határtérségben akar for­gatni. Megállj a Hármas hatámakl A Triple Frontier (Hármas határ) című film Liz Cramer paraguayi idegenforgalmi miniszter szerint rombolná a térség imázsát, és rossz ha­tással lenne a gazdaságra is. Cramer jelezte: rá akarja bírni A világ legtöbb embere által beszélt nyelv egy­re gyakrabban kerül be az olasz gimnáziumok tantervébe. RÓMA. Az egyik mantovai gim­náziumban például szeptem­bertől nem csak görögül és latinul lehet tanulni, hanem a brazil és argentin kormányt, hogy ők se támogassák a produkciót. A hármas határ körzete a csempészek para­dicsoma, ahol jelentős arab közösség él. Az amerikaiak szerint a térség a terrorizmus finanszírozásának egyik köz­pontja, ám ezt mindhárom érintett ország tagadja. Bombameglepetés volt Kathryn Bigelow A bombák földjén című iraki háborús drámájával nyerte el idén a rendezői Oscar-díjat. A díj történetében először fordult elő, hogy nő kapta ezt az elis­merést az Amerikai Filmaka­démiától. MTI kínaiul is. A jezsuiták alapí­totta humán és nyelvi gim­názium igazgatója elmondta, hogy amikor az oktatási mi­nisztérium bevezette a har­madik, szabadon választható idegen nyelv tanítását, rögtön arra gondolt, hogy az angol, francia, német és spanyol he­lyett miért ne választhatná­nak a diákok az oroszt vagy a Kathryn Bigelow fotó: mti kínait. Az ősszel kezdődő tan­évben a kínai nyelv a rendes tantárgyak között szerepel majd. Öt éven át tanítják, az első két évben heti öt, az utol­só háromban heti négy órá­ban. A programban nyelvtan, beszélgetés és kínai irodalom is szerepel. Az érdeklődés óri­ási: diákok és szülők is lelke­sen várják a kínai órákat. MTI Claudia Schiffer a címlapon fotó: mti Pucéran pózol a pocakos Schiffer München. Várandósán és meztelenül látható Claudia Schiffer a németországi Vogue magazin júniusi számának címlapján. A 39 éves német szupermodellről KarlLagerfeld által készített kép nem a mez­telen testre, hanem a még meg nem született gyermekre, a kidomborodó hasra helyezi a hangsúlyt. Schiffer karjával eltakarja kebleit, visszafogott testtartásával és arckifejezé­sével Demi Moore hollywoodi színésznő 1991-ben megjelent tabudöntögető fotójára em­lékeztet. Moore példáját már korábban is több sztár követte, az énekesnők közül például Britney Spears és Christina Aguilera, aztán a szintén mo­dell Heidi Klum és Angelina Jolié színésznő. „Meg akartuk mutatni, hogy milyen szép dolog nőnek lenni, és hogy a testünkhöz való pozitív hozzá­állás nem a körülmények függ­vénye” - jelentette ki Schiffer á Condé Nast kiadó szerint. Schiffer és férje, Matthew Vaughn brit rendező nyolc éve házasok. Eddig két gyerme­kük született, a harmadik baba - egy kislány - májusban jön világra. mti Kínai a sláger az olasz gimikben HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents