Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-11 / 108. szám
2010. MÁJUS 11., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG 2 Mindenfelől KELET Schiffer András fotó:mti Schiffer András lett az LMP frakcióvezetője Budapest. Kimondták a Lehet Más a Politika (LMP) 16 tagú parlamenti képviselő- csoportjának megalakulását, és Schiffer Andrást választották frakcióvezetőnek. A párt két bizottsági elnöki posztot szeretne az új ciklusban: az egyiket a fenntartható fejlődés bizottságában, ahová Jávor Benedeket jelölné az LMP, ha így állapodnak meg a pártok. fh Már bizonyosan legalább 31 halottja van annak a merényletsorozatnak, amely hétfőn történt Irakban. A lövöldözések, pokolgépes robbantások másfél órán át tartottak a reggeli csúcsforgalom idején. A helyi hatóságok beszámolói szerint a helyi idő szerint reggel fél hétkor kezdődött támadássorozat célpontjai főként rendőrök és katonák voltak. Egységre szólította fel a görögöket a kormányfő athén. Egységre szólította fel hétfőn a görögöket az ország kormányfője a megszorító intézkedésekkel kapcsolatban. Papandreu kormánya most készül fel a nyugdíjrendszer drasztikus átalakítására. „A terv minden egyes görög, minden egyes párt, az egész társadalom részvételét igényli annak érdekében, hogy végre lehessen hajtani a nagy változásokat” - mondta. FH Az egész társadalom közreműködését igényli, hogy végrehajtsuk a változtatásokat. Mert magunk mögött kell hagynunk a tegnap Görögországát. JEORJIOSZ PAPANDREU Máris megakadt a közel-keleti béketárgyalás Washington. Máris megakadt a közel-keleti béketárgyalás, miután Izrael hétfőn bejelentette: a kelet-jeruzsálemi zsidó telepek bővítése folytatódik. A palesztin elnök, Mahmúd Abbász felszólította az USA-t, hogy ne hagyja szó nélkül a bejelentést. „A következő két évben folytatjuk az építkezéseket Gilóban” - közölte Yuli Edelstein, izraeli információs miniszter. FH Meghalt Toller László, Pécs volt polgármestere Hétfőn reggel meghalt Toller László, Pécs korábbi polgármestere és országgyűlési képviselője. PÉCS, SZIGETVÁR. A 60. évében járó politikust hétfőn hajnalban a szigetvári kórházban érte a halál, ahova hetekkel ezelőtt vitték be, miután állapota rosszabbodott. A baranyai megyeszékhely volt polgár- mestere 2006-ban autóbalesetet szenvedett, azóta éberkómában volt. Toller László 1950. október 2l-én született Budapesten. A Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán 1975-ben szerzett diplomát. 1974-től a Baranya Megyei Tanács előadója, majd három Toller László fotó: mti évig Beremend Nagyközség tanácsi vb-titkára. 1978-tól a megyei tanács, illetve önkormányzat munkatársa Pécsett, előbb csoportvezető, majd igazgatási osztályvezető-helyettes, irodavezető, 1992-től a megyei sportigazgatóság helyettes vezetője volt. 1972- től tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, majd 1989 októberében az MSZP alapítói közé tartozott, 1999- 2000-ben az országos választmány alelnöke, 2003-2004- ben országos elnökségi tag, 2003-2007-ben megyei pártelnök volt. 1990 októberében Pécsett bejutott a városi közgyűlésbe, 1998 októberétől 2006 októberéig a baranyai megyei jogú város polgármestereként, 2002-2006-ban a Megyei Jogú Városok Szövetsége, majd a Magyar Városok Szövetségének elnökeként dolgozott, ez utóbbi önkormányzati érdekszövetségnek alapítója volt. 1994 és 2009 között Pécs városát képviselte az Országgyűlésben. 2004. októbertől az akkor hivatalba lépett kormányfő, Gyurcsány Ferenc önkormányzati tanácsadó testületének vezetője, majd 2005-2006-ban a miniszterelnök és a megyei jogú városok közötti kapcsolatok megbízottja lett. MTI Az OVB megállapította a támogatási arányokat Az Országos Választási Bizottság megállapította a pártok közötti elosztási arányokat. Budapest. A pártoknak nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a választás, hanem azért is, mert - a párttörvény alapján - állami költségvetési támogatásra jogosultak. Atámogatásukrafordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik, a negyedév első napján. A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát - egyenlő arányban - az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. Az OVB hétfői ülésén elfogadta azt a levelet, amelyben arról tájékoztatják a pénzügy- minisztert, hogy az országos listán a Fidesz, a Jobbik, a KDNP, az LMP és az MSZP szerzett mandátumot. Az OVB arról is tájékoztatja a pénzügyminisztert: az l százalékos határt „átlépte” a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a KDNP és az MDF. A Fidesz összesen 4 894 486,85 szavazatot, az MSZP 2 078 802, a Jobbik 1692 210, az LMP 643 096, a KDNP 555 431,15, az MDF 226,367 voksot kapott. mti Veszélyben van a nagy közös fizetőeszköz? FOTÓ:EPA Ötszáz milliárddal védik meg az eurót Ötszáz milliárd eurós mentőcsomagot fogadtak el a 27 EU-ország pénzügyminiszterei Brüsszelben. BRÜSSZEL. Az 500 milliárdos csomag a közös fizetőeszköz, az euró védelmét hivatott biztosítani, és ehhez jöhet még a Nemzetközi Valutaalap 250 milliárd eurós hitelkerete. A példátlan nagyságú összegről szóló döntés az euró elleni spekulációs támadások elhárítását célozza. A csomag részben hitelről, részben hitelgaranciáról szól. Az 500 milliárd euró uniós kötelezettségvállalásban tehát nincs benne az a hitelkeret, amelyre szükség esetén - vagyis ha fizetési gondjai támadnának az eurózóna valamelyik országának- a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) számítana az Európai Unió. Az IMF állítólag készségét nyilvánította a közreműköff Az Európai Központi Bank is hozzájárul a tervhez. OLLIREHN désre. Az IMF-pénz Elena Salgado spanyol gazdasági és pénzügyminiszter közlése szerint további 250 milliárd eurót - előzőleg még 220 milliárd eurót jelentettek be, amit később korrigáltak - jelenthet, vagyis összesen 750 milliárdos lenne a teljes mentőcsomag értéke. „Kerüljön bármennyibe” A megbeszélésekről vasárnap késő este kiszivárgott hírek arról szóltak, hogy a németek még „csak” mintegy 100 milliárd eurónyi IMF-pénz- kerettel számoltak volna, de végül az EU-IMF relációban a kétharmad-egyharmad arány alakult ki. Az 500 milliárd úgy tevődik össze, hogy 50 milli- árdról 110 milliárdra - vagyis 60 milliárddal - növelik azt a hitelkeretet, amely eddig csupán az eurózónán kívüli uniós tagállamok megsegítésére szolgált az Európai Bizottság mint hitelfelvevő közreműködése révén, de ezentúl a közös pénzzel fizető országok is részesedhetnének belőle. A további 440 milliárdot a 16 tagú euróövezet országai bilaterális hitelgarancia formájában bocsátanák rendelkezésre, három éves futamidővel. „Mindezeken felül - közölte Olli Rehn pénzügyi biztos- az Európai Központi Bank is hozzájárul az esetleg bajba kerülő eurózóna-országok pénzügyi mentőhálójának megerősítéséhez. A megállapodás Rehn szerint azt tanúsítja, hogy megvédik az eurót, „kerüljön az bármenynyibe”. A mentőmechanizmus a tagországok reményei szerint megakadályozhatja, hogy a görög pénzügyi válság az euróövezet más országaira is átterjedjen. A mintegy 11 órán át tartott tanácskozás versenyt futott az idővel, hogy a megállapodást még a főbb ázsiai piacok nyitása előtt elérjék, és azoknak pozitív üzenetet küldjenek. Salgado megfogalmazása szerint a konkrét cél az euróövezetet stabilizáló mechanizmus megteremtése, az általános cél pedig az európai pénzügyi stabilitás biztosítása volt. Az uniós jog általános szabályként kizárja, hogy a tagállamok másik tagállam adósságaiért helytálljanak. Van azonban egy olyan cikkely is az EU- szerződésben, amely rendkívüli körülmények között ezt lehetővé teszi, és a döntés jogi alapjául az a megállapítás szolgált, hogy most ilyen rendkívüli körülmény állt elő. MTI Euró és szolidaritás mostani esetben rendkívüli találékonyságról tettek tanúbizonyságot a körülményeskedésükért sokat ostorozott eurobürokraták, akik a bajban villámgyorsan megtalálták azt az apró cikkelyt, amely kvázi felülírja a hitelezésről szóló általános uniós alapelveket. Elemzők vélelmezik, hogy nem is olyan hipp-hopp megoldás ez: a háttérben már készült egy ideje a gigantikus mentőcsomag. Ám míg a takarékossági intézkedések nem mentek át az érintett törvényhozásokon csúsztatták a bejelentés dátumát. A nemzetközi pénzpiac kedvezően reagált a korábban csaknem példátlan összefogásra, vélhetően az összeg nagyságán kívül ez a gesztus is sokat nyomott a latban. Fontos változás lehet, hogy - ha hinni lehet az információknak - párhuzamosan megindult azoknak a átalakításoknak a kimunkálása, amely az eddiginél hathatósabb befolyást tud majd gyakorolni az adósokra. A veszély még így is fennáll: a megvillantott menekülési útvonal ismét felelőtlen költekezésre sarkallhat egyes „államháztartási -alkalmazottakat”. gyula.pap@inform.hu Brown távozik a Munkáspárt éléről London. Bejelentette távozási szándékát a Munkáspárt éléről Gordon Brown brit kormányfő, közölve egyben, hogy a párt hivatalos koalíciós tárgyalásokat kezd a Liberális Demokratákkal. Brown, aki 2007 óta áll a Labour és a kormány élén, a miniszterelnöki hivatal előtt újságírókkal közölte a hírt. mti Május 20. után nyújtják be a kormányprogramot PÉNZNEM árfolyam változás Euró 273,68 © -8,31 USA dollár 209,80 ©-11,80 Svájci frank 191,35 © -7,52 Angol font 331,82 ©-10,50 Román lej 65,75 © -1,67 Ukránhrivnya 26,33 © -1,47 Horvátkuna 37,66 © -1,14 Lengyel zloty 68,40 © +0,90 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Várhatóan május 20. és 25. között nyújtja be a miniszterelnök-jelölt a kormányprogram tervezetét. BUDAPEST. Az egyik forgató- könyv szerint az első törvény- javaslatokat egyéni képviselői indítványként már az Ország- gyűlés alakuló ülésének napján, pénteken benyújthatja a Fidesz-KDNR A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn közölte, hogy május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, kezdeményezni fogják, hogy a pénteki, első ülést követően május 17-én, hétfőn újból üljön össze a parlament. Vagy több napos ülés lesz azon a héten, vagy több ülésnap. Utóbbi forgatókönyv megvalósulása esetén akár már szavazhatnak is a szimbolikus ügyeket tartalmazó törvényjavaslatokról. A mandátumigazolás a pénteki alakuló ülésen megtörténik, így, akik esetében nem áll fenn összeférhetetlenség, azok akár már azon a napon nyújthatnak is be törvényjavaslatot. Nyáron Is üléseznek Az MTI úgy tudja, a Fidesz- KDNP egyik forgatókönyve szerint ezt pénteken meg is teszik, és a korábban bejelentetett tucatnyi indítványát a frakciószövetség benyújtja. Az MTI úgy tudja, a tervek szerint legkorábban a május 17-i héten nyújthatja be a miniszterelnök-jelölt a kormányprogram tervezetét. Fideszesek úgy fogalmaztak: várhatóan május 20. és 25. között nyújtja be Orbán Viktor a kormányprogram tervezetét. Ez gyakorlatilag három munkanapot fed le, hiszen május 22-én háromnapos ünnep kezdődik. 1998-ban 10, 2002-ben 2,2006-ban pedig 14 nappal a parlament alakuló ülése után nyújtották be a kormányprogram tervezetét. A kormány- program vitájával az elmúlt három ciklusban általában 2-3 napot töltött az Országgyűlés. A sorrend ezután a következő: kormányprogram elfogadása, miniszterelnök megválasztása, majd a kabinet megalakulása. A tervek szerint a Ház június-júliusban végig ülésezne. A kormány megalakulása után eddig 1990-ben húzódott a legtovább a nyári szünetig tartó ülésezés. mti