Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-03 / 78. szám
rHfeteM» KELET 2010. ÁPRILIS 3., SZOMBAT KELET-MAGYARORSZÁG Tehetsággála volt a Zrínyiben « í: ' - i: i Március 31-én nagyszabású tehetséggálát rendezett a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. A rendezvényen az intézmény ifjú reménységek mellett felléptek olyan országos hírű művészek is, akik egykor a gimnázium hallgatói voltak, a résztvevőknek és a vendégeknek különleges élményt jelentett Pécsi Ildikó művésznő műsora. A tehetséggála a Társadalmi Megújulás Operatív Programhoz kapcsolódó projektnyitó volt. A nagysikerű esten kétszázan ünnepelték a sikeres pályázat elindítását. Húsvéti ajaki pászkaszentelés AJKUK. Húsvétvasárnap kerül sor a görög és római katolikus egyházközség közös szabadtéri pászkaszentelésére Ajakon, ahol jelen lesz Farkas Bertalan is, az első magyar űrhajós. Április 3., szombat NYÍREGYHÁZA 18: Dvorak, a géniusz. Kodály-iskola. Április 4„ vasárnap NYÍREGYHÁZA 18: Zenés áhitat. Evangélikus templom. VAJA 16.30: Húsvéti kiállítás. Vay Múzeum. Április 5., hétfő NYÍREGYHÁZA 10.00: Falusi húsvét. Múzeumfalu. A lublini Szentháromság templom ikonosztázainak kiállítása látható a mátészalkai Szatmár Múzeumban „Ahol a kelet a nyugattal találkozik” címmel. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Jobbnál jobb borok versengtek Nagyecseden Embert próbáló feladat A 35. éves jubileumát ünnepelte a rendezvénnyel a Nagyecsedi Kertbarát Klub. MGVECSEB. Torok nem maradt szárazon a nagyecsedi művelődési házban rendezett megyei borversenyen, ahol 86 bormintát bíráltak el zsűri tagjai. A versenyre a megye kertbarát klubjai hozták el a házi borverA legjobbnak minősített borok kerültek a zsűri asztalára FOTÓ: TÓTH TAMÁS GERGŐ senyen legjobbnak minősített borokat. Az eredményhirdetés után a koccintásé volt a főszerep, hiszen 35. éves jubileumát ünnepelte a Nagyecsedi Kertbarát Klub. Az eseményen részt vett a Nyíregyházi Vasutas Központi Kertbarát Klub, a Kábái Kertbarát Kör, a Nyírmeggyesi Kertbarát Kör, a Nagy Sándor Kertbarát Klub Tuzsérról, a fényeslitkei Kertészek és Kertbarátok Egyesülete, a hajdúdorogi Görög Demeter Kertbarát Kör, a Nyírmadai Gazdálkodók és Kertbarátok Egyesülete és a Mathiász János Kertbarát Klub Debrecenből.- Az ünnepség előtt Újj Imre, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének alelnö- ke oklevéllel jutalmazta meg a Nagyecsedi Kertbarát Klub tagjait - tudtuk meg Murguly László Csabánétól, a művelődési ház igazgatójától. KM Régóta dédelgetett vágy egy napközi otthon, ami eddig még nem vált valóra. MYfasSYMáZA. Meghatódva vette át Tóthné Bácskái Edit, a Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének elnöke a Mentális Egészségért Tenni Akarók Klubjának felajánlását. A jótékonysági karnevál 200 ezer forintos bevétele jó helyre került, az egyesületnél minden forintot nemes célra fordítanak.- Elődszervezetünket, a Halmozottan Sérültek Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szülőszövetségét 2003-ban ti- zenketten alapítottuk - idézte fel a kezdeti időszakot Tóthné Bácskái Edit. - Az egészséges gyermeket nevelő ember nem tudja elképzelni, hogy milyen boldogságot, szeretetet nyújt a halmozottan sérült gyermek. Sok ember hangosan kérdezi tőlünk: „Felismeri magát? Tudja, hogy ön az anyja?” A halmozottan sérültek nagyon sok mindent megértenek a világból, sajnos, válaszolni nem tudnak, és a reakciójukat is félreérthetik. Még ma is elítélik őket, csodabogarakként néznek rájuk, pedig ők szeretetre méltó emberek, társadalmunk tagjai. Én és társaim úgy tartjuk, hogy egy társadalom fejlettsége az elesettekről való gondoskodás mértékéből ítélhető meg, ezért gondoljuk: a halmozottan sérülteknek és családjaiknak is esélyt kell adni egy teljesebb élethez. Ők 24 órás felügyeletet, sok gondoskodást, gondozást igényelnek. Óriási fejlődést jelent számukra egy kéz mozdulata, egy mosoly, egy hang, mellyel kifejezik magukat.- A feladat embert próbáló, miközben a halmozottan sérült gyermeket gondozó házaspároknak még az is nehezen megoldható, hogy kettesben sétáljanak egy jót, egyéb, időt és pénzt igénylő feltöltődési lehetőségekről nem is beszélve. S napközi otthon - amiről 2003 óta csak álmodunk - még mindig nincs... Ezért van óriási szükség minden apró, vagy komolyabb támogatásra, legyen az pénz, vagy természetbeni segítség az egyesület tagjainak - mondta végezetül Tóthné Bácskái Edit. KM íQ? NYÍREGYHÁZA NVJiRESYHÄZA PLAZA SZEGFŐ w. TS. i. 01. 04- 07 KOMFORTOS MENNYORSZÁG 17.30.21.45 ASÖTÉTSÉG HATÁRÁN 18.45,21.15 ALICE CSODAORSZÁGBAN 11.15,13.30,15.45 IGAZÁBÓL APA 13.30.19.45 ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT 12.30,14.30.16.30, 18.30 LÉGIÓ 20.30,22.30 SÁRKÁNYVADÁSZOK 11.45 SZINGLIK ÉJSZAKÁJA 15.30 VIHARSZIGET 18.15,20.45 VILLÁMT0LVAJ- PERCYJACKSON ÉS AZ OLIMPOSZUK 11.45,14.15,16.30 H JEGYRENDELÉS: 106-42 999-412 I C MSZP SAJTOTAJEKOZTATl Több támogatás, foglalkoztatási feltételekkel A dohánytermelők húsz százalékkal több pénzhez jutnak. nysre&vnáza. A gyümölcstermesztők hektáronként 150 ezer, a zöldségesek pedig 100 ezer forint plussztámogatást kaphatnak annak a programnak köszönhetően, amely az ágazatok szerkezet-átalakítását célozza meg. Erről is beszélt pénteken Nyíregyházán, az MSZP megyei irodájában Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium államtitkára. A magyarországi dohány- termelők húsz százalékkal több: a tavalyi 1,3 millió forint helyett 1,7 millió forint támogatásban részesülnek hektáronként. Bár a dohány- termesztésre az idei évtől már csak ötven százalékos nemzeti kiegészítő támogatás adható, a kompenzálásra külön programmal állt elő az agrártárca, ám a támogatáshoz szigorú foglalkoztatási feltételeket szab. Demendi László, a megyei agrárkamara elnöke azt jelentette be, hogy megyénkből hatvan nyertes pályázót hirdettek az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek kiírásban, s ezzel 2,5 milliárd forinthoz jutnak. km PIACI ÁRAK A MEGYÉBŐL Áru Nyíregyháza Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény ÚJfehértó ’ ”8ÖÖ 700-750 180 750-00 850-900 f 60-120 120-150 150 80-150 100-150 50-80 800-1300 800 1500 1400 50-200 200-250 300 230-450 300 750 600-800 300 700 550 750-800 550-650 1000 750-850 750-1000 300 300-350 250 250 350 300 450 400 450 350-400 350-400 180 450 450-680 80-150 80-100 80 100-150 150-180 150-250 150-200 200 250 250 400-600 400-600 300 700 750 80-120 80-100 90 100 100-120 120-150 120-150 100 180 180-200 1100 1000 800-1000 1200 ^ 100-120 150-200 80 200 200-250 400-450 600-700 200 550 500-600 150-180 200-250 j 300 350 150 200-250 60 280-450 250-750 1000-1300 1400 1300-1400 i 1300-1400 25-35 28-32 24 32 25-30 350-500 320 450 400 250-350 950 1200 1000-1200 750 Paradicsom Paprika Fokhagyma Retek Uborka Gomba Kiwi Banán Mandarin Alma Sárgarépa Petrezselyem Burgonya Hagyma Mák Dió Karalábé Karfiol Kelkáposzta Káposzta Méz Tojás Körte Szőlő Brokkoli Szakmai előadásokkal, gépszemlével és szántóföldi gyakorlati bemutatóval indította a tavaszt az Agroker Nap keretében az Agroker Holding Zrt. - az ököritófülpösi Ványi Benedek épp egy erőgép kerekénél talált pihenőre alkalmas helyet. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Torvanyas ralidét, valódi változást! Dr, Kovács Ferenc országgyűlési képviselőjelölt POLITIKAI HIRDETÉS Tóthné Bácskái Edit fotó: sipeki Péter IMF HP csfetenc ^ UH ot.*ovac -tó HF«*s^P www.drkovacsferenc.hu