Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-28 / 98. szám
2010. ÁPRILIS 28.. SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Nagy hátralékos adósok listája NYÍREGYHÁZA. A jelentős ösz- szegű adóhiánnyal érintett adózók listájának közzétételéről rendelkező törvény szerint: „Az adóhatóság közzéteszi azon adózók nevét, lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magán- személyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg.” E bekezdés alkalmazásában nem tekinthető jogerősnek az APEH határozata, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás nem zárult le. Újjáéled az adórendőrség? BUDAPEST. Az új kormány az APEH, s a vám- és pénzügy- őrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, melynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet. Az adórendőrséget a VPOP és az APEH munkatársai mellett a rendvédelmi szerveknél dolgozókból töltenék fel. fh Melyik pályakezdő ér többet? Felmérték a pályakezdők munkahely kiválasztási szempontjait is nyíregyháza. Noha elvileg nem létezhet megkülönböztetés nemek szerint, mégis úgy tűnik, hogy ez eleve kódolt a pályakezdők esetében - ez derül ki a Figyelő-Hewitt KarrierStart Top 30 felmérésből. A kutatás szerint nemtől függően a frissdiplomások elvárásai jelentős mértékben eltérnek az első munkahelyen való elhelyezkedés előtt. A férfiak magasabb fizetéssel számolnak, de a karriert is másképp képzeli a két nem: míg az erősebbik nem vezetői pozícióra vágyik, addig a nők inkább egy adott terület szakértőivé szeretnének válni. A felmérés célja az volt, hogy a pályakezdők egy olyan listából, illetve kutatásból tájékozódhassanak, mely 11 iparág legvonzóbb vállalatait tartalmazza. Az egyedülálló módon mintegy 36 ezer pályakezdő és tapasztalt munkavállaló véleményét tükröző kutatás készítése közben azonban számos egyéb fontos kérdésre is választ kaptak a szakemberek, például arra is, hogy a pályakezdőkben már eleve kódolva van a nemi megkülönböztetés. * egyből főnökök szeretnének lenni, vagy több pénzt szeretnének keresni, de azok a sztereotípiák beigazolódni látszanak, miszerint a férfiak inkább mások vezetését tűzik ki célul (17%), míg a nőket ez kevésbé motiválja (9%), ők inkább egy-egy terület szakértőjévé szeretnének válni. A nők a fizetésnövekedést is kisebb arányban tekintik a karrier megnyilvánulásának, mint a férfiak. Előfeltételek Nemek szerint ez esetben nincs lényeges különbség, az első négy szempont, vagyis a vonzó fizetés, a megbízhatóság, a szakmai fejlődés és a csapatmunka teljesen megegyezik, utána viszont a nőknél a munka és a magánélet kiegyensúlyozottsága megelőzi a karriert, míg a férfiak esetében inkább a szakmai pályafutás részesül előnyben. Összességében elmondható, hogy a pályakezdők által legismertebb területek azok, melyekkel nap mint nap találkoznak (kereskedelem, pénzügyi szolgáltatók, IT/telekom, gyártás és kereskedelem, autóipar, élelmiszer- és dohányipar, FMCG szektor). Az ismertség pedig jellemzően előfeltétele a vonzóságnak. Nemtől függően a frissdiplomások elvárásai jelentős mértékben eltérnek az első munkahelyen való elhelyezke- déselőtt ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV Az egyik legszembetűnőbb különbség a pályakezdő férfiak és nők között a fizetési elvárások alakulása. A friss- diplomások átlagosan bruttó 284 ezer forintot szeretnének keresni, viszont a férfiak magasabb fizetést tartanak reálisnak, ők átlagosan 24 262 forinttal magasabb összeget kémek munkáltatójuktól. Karrier tekintetében is eltérő válaszokat adtak a nők és férfiak. Tévesnek bizonyult az az elképzelés, hogy a pályakezdők Sutba az energiafalókkal! Még mindig vesszőt fut az észak-keleti régió Klímavédelem: Izzócse- re Programmal bővült a Zöld Beruházási Rendszer. NYÍREGYHÁZA. Új elemmel bővült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium klímavédelmi programcsomagja, melyet a zöldtárca a kibocsátási kvótabevételekből finanszíroz. A Klímabarát Otthon és a Klímabarát Háztartás program után - a Zöld Beruházási Rendszer részeként - a tárca új Izzócsere Programot indított. A 450 milliós keretösszegű pályázaton rászorulók cserélhetik hagyományos energiafaló izzóikat energiatakarékosra. A program a rezsi csökkentése mellett mérhető kibocsátás-csökkenést eredményez: a légkört 47 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid Szinte mindenért többet kell fizetnünk, mint egy évvel korábban. Budapest. A fogyasztói árak idén márciusban 5,9 százalékszennyezi, mintegy 12 ezer hektárnyi erdő menekül meg, és az erőműveknek közel 6,3 megawattal kevesebb áramot kell előállítaniuk. „Az Izzó- csere Programmal azonnali és mérhető kibocsátás csökkentést lehet elérni, és amellett, hogy segítünk takarékoskodni az arra rászorulóknak, otthonok ezrei válhatnak klímabaráttá” - hangsúlyozta a program bejelentésekor a tárcavezető. Pályázhatnak rá Az energiatakarékos izzók vásárlására az időseket, nagy- családosokat és fogyatékkal élőket támogató alapítványok és egyesületek pályázhatnak az általuk segített rászorulók háztartásai, illetve saját intézményük számára. A szervezetek rászoruló háztartásonként maximum 40 ezer forintnyi izzóra pályázhatnak, saját felkai voltak magasabbak Magyarországon, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatójából. Márciusban 0,7 százalékkal használás esetében ez az ösz- szeg 20 ezer forint. Egy alapítvány vagy egyesület összesen maximum 10 millió forint támogatásban részesülhet. A hagyományos izzókat a pályázóknak össze kell gyűjteniük és le kell adniuk, ezek tehát már garantáltan nem szennyezik tovább a környezetet. A pályázatok benyújtására folyamatosan 2010. október 30. 24.00 óráig, vagy a támogatási keretösszeg rendelkezésre állásának függvényében van lehetőség. Az energiatakarékos izzók mintegy 80 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos égők, amelyeknél a felhasznált energia mindössze két százaléka hasznosul világításként, a többiből a villanykörtét forrósító hő lesz. Ha egy család mindössze öt hagyományos, nőttek az árak februárhoz képest. Az EU 27 tagországában, februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a legnagyobb áremelkedést (5,6 százalék) Magyarországon mérték. Drágult a zöldség, a gyümölcs Az első három hónapban átlagosan 6 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az . előző év azonos időszakában-. Egy hónap alatt az élelmiszerárak 0,9 százalékkal növekedtek. Drágultak az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs (8,2 százalék) ára, enélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkentek. Csökkent a sertéshús és az étolaj ára - 2,4, illetve 2,2 százalékkal. A ruházati cikkek és Az energiatakarékos izzók mintegy 80 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos égők ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV áramfaló égőt cserél energia- takarékos izzóra, egy évben 17 ezer forintot takaríthatnak meg a villanyszámlán. A programban várhatóan kicserélt 430 ezer izzóval ösz- szesen évi 1,5 milliárd forintos megtakarítás érhető el. az üzemanyagok átlagosan 3 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek egy év alatt az átlagosnál kisebb mértékben, 2,3 százalékkal drágultak. Ezen belül jelentősen drágult a kávé 11,6, a tojás 10,4, valamint a párizsi és a kolbász 7,5. Olcsóbb lett az étolaj (8,4), a cukor (8,0), a liszt (7,3), a tej (6,0) és a sertéshús (5,1 százalékkal). Az elmúlt egy évben több mint egynegyedével drágultak az üzemanyagok. A gyógyszerekért 8,7, míg a dohánytermékekért és a szeszes italokért 11,6 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások átlagos mértékben drágultak: a szemétszállítás 11,6, a csatornadíj 7,5, a vízdíj 6,8 százalékkal drágult. Az elektromos energia ára 12,3 százalékkal nőtt, a távfűtésé viszont 18,6 százalékkal csökkent. Egyelőre csak a cégfelszámolások növekedése lassul. nyíregyháza. Továbbra is nehéz helyzetben vannak a vállalkozások, igaz, a felszámolások növekedése lassul - derül ki az Opten Kft. áprilisi adataiból. Mind az első negyedév egészében, mind márciusban lassult a felszámolások növekedési üteme a februárihoz képest, de az országos átlagok mögött éles területi egyenlőtlenségek húzódnak meg. Egyre több felszámolás Az idei első negyedévben folytatódott a felszámolások számának növekedése a kkv- szektorban, januártól márciusig 3947 cég ellen indítottak eljárást a hitelezők. A bedőlt cégek száma 2009. azonos időszakához képest 3,3 százalékkal (129-cel) emelkedett. Ez a növekedési ütem jelentősen elmarad az egy évvel korábbi 31,8 százalékos emelkedéstől. A legfrissebb adatok alátámasztják az Opten által a januári csökkenés nyomán hangoztatott óvatosságra intő értékelést, miszerint az akkori kedvezőnek látszó számokból nem célszerű messzebb menő következtetéseket levonni. Az országos adatok mögött jelentős területi egyenlőtlenségek állnak, az első negyedévet vizsgálva Nyugat-Ma- gyarországon már hónapok óta csökken, a központi régióban és Kelet-Magyarországon viszont még mindig nő a felszámolás alá került cégek száma. A felszámolások alakulása markánsan alátámasztja a gazdaság területi kettészakadását: az ország nyugati régióiban számottevően kevesebb vállalkozás dőlt be, míg a keleti régiókban - Közép- Magyarországgal együtt - bőven kétszámjegyű mértékkel nőtt a hitelezők által indított új felszámolások száma. Éles eltérés Kiugró bővülést produkált Észak-Magyarország, ahol 43,1 százalékkal nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma egy év alatt. A végelszámolások szempontjából már nem mutatkozik ilyen éles eltérés, a régiók többségében kevesebb céget zártak be az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb csökkenést az észak-alföldi régió mutatta 32 százalékkal. Növekedést csak Észak-Magyarországon és a meghatározó súlyú közép-magyarországi régióban jegyeztek fel. Drágultak az idényáras élelmiszerek, azaz nőtt a burgonya, a friss zöldség és gyümölcs ára illusztráció: sipeki Péter Tavaszi finanszírozási csomagunkban:- Területalapú és egyéb agrártámogatások megelőlegezését- Rendkívül kedvező kondíciókkal beruházási hitelprogramokat kínáljuk ügyfeleink részére __________________________________________________I HIRDETÉS Az EU-országok közül Magyarországon volt tavaly a legnagyobb drágulás Pénzvilág, Gazdaság 5