Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-28 / 98. szám

2010. ÁPRILIS 28.. S2ERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Háttér 3 Éjjel-nappal figyelő tekintetek A megyeszékhelyen újabb 15 arc-és rend­szám felismerésére is alkalmas térfigyelő kamerát telepítenek. nyíregyháza, a hétfői köz­gyűlés támogatta, hogy a megyeszékhely közbiztonsá­gának megszilárdítása, a bűn- cselekmények megelőzése érdekében a város két nagy lakótelepén (Örökösföld és Jósaváros), illetve másik két frekventált területen (Hősök tere és Huszár tér) 15 térfigye­lő kamerát helyezzenek el. Az Igazságügyi és Rendészeti Mi­nisztérium döntése nyomán nyílt arra lehetőség, hogy állami forrásból modern, arc- és rendszám felismerésére is alkalmas szerkezeteket tele­pítsenek a városba. Megelőzési szempontok- A bűnügyi helyzet, azon be­lül elsősorban a közterületi jogsértések gyakoriságának ér­tékelése alapján, megelőzé­si szempontokat figyelembe véve döntöttünk arról, hogy a kamerák hol legyenek - mondta dr. Gere Zoltán, Nyír­egyháza rendőrkapitánya. A közgyűlési döntést követően közbeszerzési pályázatot ír­nak ki, ami előre láthatóan augusztusban zárul le, s csak ezt követően történhet meg az üzembehelyezés. - Az újabb kamerák képeit is az Érkerti Rendőrőrs épületéből fogják figyelni a kollégáink. A meg­Lobogó u. 7., Fazekas J. tér 7., Örökös- földi piac bejárata, Orosi út-Nagyvárad u., Semmelweis utca, Törzs u. 98., Ungvárstny. 1„ Ungvárstny. 17., Jósaváros, Jósa sétány (fedett rész), Ungvár sétány 22., Búza tér 1„ Rákóczi u. - Kossuth u., Huszár tér, Hősök tere- Rákóczi u. 4., Hősök tere 11. ü Ui TÉRFIGYELŐ KAMERÁK A VAROSBAN tér JÓSAVÁRO! Homok sor Homok , ^gPos András u. Felder Orbán u. -Jávorka Ádám u. Széna tér Fazekai János 7<?/weis Kálvin Bessenyei ^ Ot ß Nyíregyháza-külső ráncsics ' u. GRAFIKA: KELET-MAGYARORSZÁG Bottyán lévő állomány valószínűleg el tudja majd látni a feladatot - mondta arra a kérdésünkre a kapitányságvezető, hogy a technikai rendszer bővíté­se miatt szükség lesz-e több szakemberre. - Az állomás környékén és a Búza téren lévő kamerák hatására sike­rült visszaszorítani az adott területekre jellemző bűncse­lekményeket - mondta Fülöp Gergely, a megyei rendőr-fő­kapitányság szóvivője. Az vasútállomásnál csökkentek a zseblopások és rablások, a bel­városi piac környékén szintén a zseblopások és az esti órák­ban előforduló garázda cselek­mények. A kameráknak nem­csak megelőző szerepe van, több esetben a felderítésben is segítette a tettes elfogását. Megtörtént, hogy a kolléga lát­va a kamera képein, hogy ép­pen folyamatban van egy bűn­cselekmény, rögtön értesíteni tudta a járőröket, akik azonnal a helyszínre indultak. Megváltozott feltételek Még októberben eldöntötte a kislétai képviselő-testület, hogy térfigyelő kamerákat szereltetnek fel a községben. Ám hiába az akkori határo­zat, meghiúsult a terv. A B. Mária ellen elkövetett gyil­kosság által kialakult helyzet indokolta volna a rendszer kiépítését, de az anyagiak keresztülhúzták a számítá­sokat.- Az akkori feltételek mára lényegesen megváltoztak. Már a tragédiát megelőzően pályáztunk a térfigyelő ka­merák kihelyezésére, érdemi változás viszont nem történt - közölte Pénzes Sándor pol­gármester. - Ősszel kéthar­mados állami fedezetről és egyharmados önerőről volt szó, emellett kedvezményről, ám kiderült, hogy a három kamerás rendszer feltelepíté­séért és a központ kialakításá­ért 4,5 millió forintot kellene kifizetni azonnal, ráadásul a teljes költség az önkormány­zatot terhelné. Ezt természe­tesen nem tudjuk vállalni, így más megoldást keresünk a helyzet megoldására. Tíz új kamera Nagykállóban eddig három kamerával figyelték a köz­területet. Ez a szám jelentő­sen megnövekedett, ugyanis Geszteréd gesztorságával pályáztak, ennek révén még hatékonyabbá tehetik a bűn- megelőzést.- A tíz új térfigyelő kamerát a közrendvédelmi bizottság javaslata alapján a város for­galmasabb helyein (főutak, bejövő utak, iskola, óvoda) szereltettük fel. A tíz száza­lékos önerő 1,2 millió forint volt, bízunk benne, hogy ez a lépés méginkább hozzájárul a településen élők biztonságér­zetének javításához - közölte Juhász Zoltán, Nagykálló pol­gármestere. KM NÉZŐPONT Ladányi Tóth Laios Kukk kapitány m magára valamit is adó sportköz­vetítések alap­felszereltsége a zajmikrofon és a leskamera. Ä játékvezető asszisztenseinek ténykedése ezáltal közpréda, a pásztázás a mélybe taszíthatja, olykor pedig a mennybe emelheti a zászlóst. Nincs olyan négy­zetcentimétere a szép, zöld gyepnek, amit ne tartana szemmel a technika ördöge. A nyilvános térfigyelés nem ismer határokat. Kémlelik a szurkolókat, hogy ha kell, szemmel látható bizonyíték legyen a renitensekkel szem­ben. Persze, a kukkolás nem nélkülözi a veszélyeket. Anno behálózta a teret Cook kapi­tány. Távcsöves technikával szigeteket fedezett fel, először ő hajózta körül az Antarktiszt. Hawaii szigetén Lobo isten reinkarnációjaként tisztelték, de egy ellopott dereglye miatt összetűzésbe keveredett, több társával együtt megölték, fejét levágták, testék feldarabolták. Akkoriban még nem rögzítette kamera a gyilkosságot, sötét lepel borította a bűntényt.Ma a felfedezés örömével ér fel egy rendőrnek, ha lebuktathat a térfigyelő által. Egy kukkot se többet! - na, ebben hiába reménykedik bárki is, a felvé­telek önmagukért beszélnek. A kamerákból egyre több lesz, gyarapodnak a „kukk­szigetek”, a kapitányságok figyelmessége folytatódik. Lássuk be, nem árt figyelni! lada@inform.hu Gajdos László a látnivalókat mutatja fotó: sipeki Péter Várja a látogatókat a ZOOperenciás tenger Másfél év alatt lett valóság az álomból: elkészült Európa egye­dülálló állatháza. NYÍREGYHÁZA. A több mint másfél milliárdos beruházás eredményeként megépült a Zöld Piramis és az Ócenárium (ahogy a nyíregyháziak hívják zooperencia), ahol Indonézia és Délkelet Ázsia élővilága tá­rul a látogatók elé. Összesen 222 faj 1200 egyede tekinthető meg a több ezer négyzetméte­res állatházban. Komodói sár­kányok, skorpiók, pithonok, krokodilok, orángutánok ráják, bohóchalak (Némók), murénák, doktor- és trombita­halak, s nautiluszok nyűgözik le a vendégeket, a félóránként érkező eső és mennydörgés pedig jelzi: a trópusokon jár­nak. Páratlan a 12 méterről alázúduló vízesés, az 500 ezer literes medencén átvezető 8 és fél méter hosszú akrilalagút, miközben cápák úszkálnak a vendégek feje felett. A 15 mé­ter magas dzsungelvilágban a közlekedést az emeletek kö­zött lépcsők, üveg- és kötél- hidak, látványlift segítik. - A hazai állatkertek történetében egyedülálló esemény az, ami itt megvalósult - mondta Gaj­dos László, az állatpark igazga­tója a keddi sajtóbemutatón. Hazánk egyedülálló állatházát a nagyközönség május elsejé­től látogathatja. km-bm „Semmiféle áfatrükkről nincs szó!” Hová tűnnek a táv­hőszolgáltatás áfakulcs-változásai pénzvisszafizetéskor? Utánajártunk! NYÍREGYHÁZA. - A nem­régiben megjelent „Mió­ta mérnek, mérgelődnek” című nyírtávhős cikket ol­vasva szántam rá magam, hogy a jósavárosi Helmeczi Gábornéhoz hasonlóan én is a Kelet-Magyarországhoz for­duljak a segítségért szolgálta­tóval kapcsolatban - kereste meg lapunkat a nyíregyházi O. Gábor. - Történt ugyanis, hogy 2009 folyamán rendsze­resen fizettük a díjakat, janu­ártól szeptemberig 20 száza­lékos áfával, októberben és novemberben 18 százalékos adókulccsal, decemberben pedig 5 százalékos áfával. Eb­ben az évben először sikerült takarékoskodnunk, így nem használtunk annyi hőmeny- nyiséget, mint amennyiért fizettünk, ennek visszafizetés lett az eredménye. Örömünkbe azonban üröm vegyült, amikor azt tapasz­taltuk, hogy visszafizetéskor egész évre a legalacsonyabb, 5 százalékos áfakulccsal számolt a szolgáltató, így közel 2500 forinttal károsítottak meg. A Nyírtávhő ügyfélszolgá­latán azt a tájékoztatást kap­tam, hogy ezt törvény írja elő számukra, ők nem hibáztak. Én nem így látom, szerin­tem ez kimeríti a „fogyasz­tók megkárosítása” fogalmát. Remélem, önöknek sikerül legalább egy hathatós érvet és egy érthető jogszabályt ki­csikarniuk valahonnan! - írta olvasónk. A törvény szellemében Dienes Barnáné, a Nyírtávhő Kft. ■ értékesítési igazgatója megkeresésünkre elmond­ta: az általános forgalmi adó (ÁFA) kötelezően alkalmazan­dó mértékét és az alkalmazá­sának módját törvények szabá­lyozzák. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi idevo­natkozó törvény értelmében a távhőszolgáltatás áfakulcsa 5 százalékra változott.- A törvény 84. §-a szerint „A fizetendő adó megállapítására a fizetendő adó megállapítá­sakor érvényes adómértéket kell alkalmazni.” A 2009. évi CIX. tv. 55.§. (28) bekezdés­ben leírtak figyelembe vételé­vel az 5 százalékos adómérték azon távhődíj teljes összegére alkalmazható először, amely­nél a díj megfizetésének ese­dékessége 2010. január 15-ére, vagy azt követő időpontra esik függetlenül attól, hogy a számlázott díj egyébként milyen elszámolási időszak­ra vonatkozik. Számláinkat a fenti előírásoknak megfelelő­en készítettük el. KM-Pi © MEGKÉRDEZTÜK: Ön mit szól a térfigyelő kamerák számának növeléséhez? PALICZ ESZTER: A MOROZ ISTVANNÉ: BARKÓCZIMIHALYNÉ: bűnözőket elrettentik a Költséges, de hasznos így is vigyáz ránk a „vigyázó szemek”. beruházás. rendőrség. MOLNÁR JÓZSEFNÉ: A ORABANCZ JÓZSEFNÉ: MITRUSKA TÍMEA: 41-es főúton is |ó lenne Sokat segíthetnek a Csak azt zavarják, aki pár kamera. rendőrségnek. rosszban sántikáll Palicz Eszter: Gyakran meg­fordulok a jósavárosi lakóte­lepen, jó ötlet, hogy ott is el­helyeznek egy-két készüléket. A lakók biztonságérzetét nö­velik, a bűnözőket elrettentik, a rendőrök dolgát megköny- nyítik a „vigyázó szemek”. Moroz Istvánná szerint bebi­zonyosodott, hogy a megfi­gyelt területeken visszaszorul a bűnözés. Ebből kiindulva több kamerára lenne szükség. Barkóczi Mihályné a Kárpátal­ja utcán lakik. - A környékün­kön is jó lenne ilyesmi, de fő­képp a belvárosban és a la­kótelepeken szükségesek a térfigyelők. Öt unokám van, nyugodtabb lennék, ha tud­nám, hogy így is vigyáz rá­juk a rendőrség - mondta. Az orosi Molnár Józsefné üdvözli az intézkedést. - A városlakók biztonsága mindennél többet ér, legyen szó idősről vagy fiatalról. Oros környékén is jó lenne pár kamera, főleg a 41-es főúton! A Nyírtelek-Var- júlaposon élő Drabancz József­né úgy véli, beváltja a hozzá­fűzött reményeket a beru­házás. - Az arcfelismerő fel­vételek sokat segíthetnek a tolvajok, a verekedők és a köz- területrongálók kézrekeríté- sében! Mitruska Tímea szerint csak azokat zavarják a kame­rák, akik rosszban sántikál- nak. - Nagyobb biztonságér­zetet ad számomra a kamerák jelenléte - mondta. hmiIEJ.'VI.ÜU ön szerint az új kormány beváltja a hozzá fűzött reményeket? Szavazók száma: 146,2010.4.27.19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint rTTTTTOffHEHfflRffl a térfigyelő kamerák csökkentik a Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre bűncselekmények számát? Ön is leadhatja szavazatát.

Next

/
Thumbnails
Contents