Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-28 / 98. szám

A művészeti programso­rozat kereté­ben átadták a Pál Gyula­díjat is. I 12. OLDAL ^ NAPLÓ LXVII. ÉVFOLYAM, 98. SZÍM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT ■ ■ A térfigyelő w w kamerák csak azokat zavarják, akik rosszban sántikálnak. MITRUSKA TÍMEA 3. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2010. ÁPRILIS 28. Fucsovics Márton A cél: feliratkozni a világranglistára nyíregyháza. Az első negyed­év pörgése (elődöntő az Aust­ralian Open junior egyes ver­senyében, debütálás a felnőtt Davis Kupa-válogatottban, ju-' nior tornagyőzelem Svájcban, ahol egykori világnagyságok oldalán és ellen is ütőt ragad­hatott) után az utóbbi időben nagy volt a csend Fucsovics Márton körül. Ebből arra le­hetett következtetni, hogy valamire készül az NYVTC 18 esztendős teniszezője./9. Lavina sodort el két hegymászót, egyikük eltűnt Budapest. Lavina sodort el két magyar hegymászót a Hima­láján hétfőn: Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsebe­sült - tudta meg a Független Hírügynökség. A két hegymá­szó március 27-én indult el a Mount Everest 8850 méter magas csúcsára. Mindezt úgy tervezték, hogy oxigénpalack használata nélkül érjenek fel. Klein Dávid első beszámolója a balesetről kedd délután ke­rült fel weboldalára. „Tegnap tartottunk lefelé, amikor fél­úton jégomlás történt. Engem később felülről kiemeltek, ek­kor tudtam meg, hogy Konyi (Várkonyi László) eltűnt. Hét­főn és kedden nagy erőkkel keresték, de nem került elő” - zárul a beszámoló. fh Nagy(obb) volt a füstje Elkészült a mérleg: a Ferihegyi reptéren a légtérzár másfélezer járatot érintett. Budapest. Az Európai Bizott­ság becslése szerint minimum másfél milliárd euró kárt, il­letve többletköltséget okozott a légitársaságoknak az izlandi vulkáni hamufelhő miatt el­rendelt több napos európai légtérzár, ami a Ferihegyi repülőtéren mintegy másfél­ezer járatot és százszor ennyi utast érintett. Az izlandi vul­káni hamu miatt április 16-20. között kellett részleges vagy teljes légtérzárat elrendelni. A Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója sze­rint ez idő alatt hozzávetőle­gesen 1500 budapesti járatot kellett törölni, ez azonban csak becslés, hiszen voltak olyan gépek, melyek nem a magyar fővárosba indultak, de kény­telenek voltak nálunk leszáll- ni. A légtérzár 150 ezer utast érintett valamilyen formában. A normál üzemmenetre csak április 23-án tudtak vissza­térni a menetrend helyreállí­tásán dolgozó légitársaságok. A vulkáni hamufelhő Európa szinte teljes légiközlekedését érintette: voltak olyan napok, amikor a menetrendekben szereplő járatok 70 százaléka nem közlekedett, emiatt leg­alább 2-3 napra volt szükség ahhoz, hogy a légitársaságok elszállítsák a reptereken re­kedt utasokat. fh Ők „eveztek” a legjobban. A győztes csapat tagjai: Simon Eszter, Minya Vivien, Medve Barbara, Kocsik Evelin és Korvin Sára /14. fotók: sipeki Péter A vezetőfülke kiégett FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Megmenekült a tűzhaláltól a belo­rusz kamionsofőr FÉNYESLITKE. A helyszíni in­formáció szerint egy faáruval rakott MAN a határ felől tartott Kisvárda irányába. Fényeslitke közelében leállt a motor, de még sikerült egy parkolóba irá­nyítani a szerelvényt, aminek a vezetőfülkéje lángba borult. A sofőr kiugrott a lángtengerből, hívták a kisvárdai tűzoltókat, akik hamar kiérkeztek, de a fülkét már nem lehetett meg­menteni. A tűz részben átter­jedt a rakományra is, az anyagi kár több millió forint. Eredményesen működött a háló nyíregyháza. Szabolcs megyé­ben a múlt héten is jól műkö­dött a közbiztonsági háló: 524 személyt igazoltattak a rend­őrök, két személyt lopás, két személyt betöréses lopás meg­alapozott gyanúja miatt állítot­tak elő. 64 szabálysértési felje­lentés készült, száz esetben szabtak ki helyszíni bírságot, 492 ezer forint értékben. A gyorshajtókat ellenőrzik A kampány főként a megengedett sebessé­get túllépő járműveze­tők kiszűrésére irányul. nyíregyháza. Átfogó közleke­désrendészeti ellenőrzést tar­tanak mától április 29-éig Sza­bolcs megyében is a TISPOL akció keretében. Az európai kampány elsősorban a meg­engedett legnagyobb sebes­séget túllépő járművezetők kiszűrésére, szankcionálására irányul. Európa más orszá­gaihoz hasonlóan Magyaror­szágon is a sebességtúllépés a legfőbb baleseti ok, szerepe kiemelt a közúti tragédiák ki­alakulásában. Évek óta az ösz- szes személyi sérüléssel járó közúti baleset mintegy 25-30 százaléka, a halálos balese­teknek kb. negyven százalé­ka vezethető vissza a gyors­hajtásra. A sebességtúllépés visszaszorítása a közösségi és nemzeti közlekedéspoli­tikai célkitűzések teljesíthe­tőségének elengedhetetlen feltétele. Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében 2010 első negyedévében 150 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, 18 százalék­kal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Ezen belül hat halálos (az előző év első negyedévében nyolc) és negyven súlyos (korábban öt­ven) kimenetelű közlekedési baleset következett be. Földkörüli utazá­son vehettek részt kedden a Kikelet óvoda butykatelepi tagintézményé- , nek ovisai, akik rajzoltak, zenél­tek, s kipróbáltak mindent, amivel játszani lehet. Új épület, régi név - Skála helyett ismét Nyírfa Egy modem, az elavult dizájnt elvető épületté válik az áruház. nyíregyháza. Miközben min­denki arra vár, hogy a Skála áruház külseje megújuljon, olyan hírek keringenek, hogy megszűnik az áruház. A tulajdonos magyarorszá­gi képviselője szerint erről szó sincs, olyannyira nincs, hogy lassan célegyenesbe ér a homlokzatfelújítás is. Je­lenleg a meghívásos kivitele­zői pályáztatásnál tartanak, szeretnék, ha a megvalósítás minél hamarabb elkezdőd­hetne. - Az arany színűre festett fémlapokkal borított homlokzat révén egy egészen modern, a ’70-es évek elavult dizájnját elvető épületté vá­lik a belvárosban az áruház - mondja Veres István, Nyír­egyháza főépítésze. A lemeze­ken tükröződő napfény nem zavarja majd az autósokat, mert a perforált és hullámzó felület megtöri a fényt. - Ami fontos, hogy az új épületnek régi neve lesz. Ismét a Nyírfa Áruház név jelenik meg az új homlokzaton - jelentette ki a tulajdonos képviselője./6. MÁZS-dalok szól­nak majd lóháton nyíregyháza. Lóhalálában kö­zeledik a Nyírségi Vágta. A sós­tóhegyi ligeten szombaton a fogatok versenyeznek, s meg­tartják a másnapi vágtázás sor­solását. Az eseményen a Nem­zeti Vágta életre hívója, Geszti Péter is itt lesz, vasárnap pedig Mészáros Árpád Zsolt is énekel - természetesen lóháton. KÓD A KÉZBENOmillió a széfben A Sunshine Rádió és a Szabolcs Takarékszövetkezet közös játékával most sokat nyerhet! Legyen Ön az az egy, aki megnyeri a főaijat! A fődíj: 1 -000-000.-Ft, azaz egymillió forint a Szabolcs Takarékszövetkezet jóvoltából! A játék időtartama: 2010. április 12 - május 14. Sorsolás: Május 14-én, pénteken 12.00-18.00 között az Országzászló téren! Részvételi szabályzat bővebben: www.sunshinefm.hu HIRDETÉS MAGYARORSZÁGÉ Délelőtt kiala­1 A Qg* kulnak záporok, I rj L. északról szakadoz­ni kezd a felhőzet. E»i:rw:U «7 W 1 *j 1 Mr S ■ U uni fi ~-ii"~iur Sunshine ^ Szabolcs AADl Nvírpovháza Pntfafiók Tplpfnn: (á?) SOI-SÍD

Next

/
Thumbnails
Contents