Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-27 / 97. szám
2010. ÁPRILIS 27., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Nem ezt akartam, nem így. Szerettem volna élni még, el kellett menni. Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPOS ISTVÁN kisvárdai, korábban dögéi lakos 75 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2010. április 27-én, kedden 13 órakor lesz a kisvárdai régi temetőben. 909837 A gyászoló család. Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád) Fájdalommal tudatjuk mély gyászunkat, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, KALLAI ENDRE súlyos betegség következtében 2010. április 18-án Budapesten 62 éves korában elhunyt. Búcsúztatása polgári szertartás szerint 2010. április 29-én 14 órakor lesz Nyíregyházán az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. SZABÓ KÁROLYNÉ szül. Rácz Piroska Nyírtelek-varjúlaposi lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése i 2010. április 28-án, szerdán 10.00 órakor lesz a varjúlaposi temető- 1 ben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY BERTALAN matematika-fizika szakos tanár, szakfelügyelő nyíregyházi lakos, a Kálvineum Idősek Otthonának lakója 2010. április 22-én életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2010. április 30-án 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati rava- \ talozójából. Gyászoló család. Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet, - sirassatok csendesen én a szívetekben élek. Megrendült szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉRVÁRI GYÖRGY SÁNDOR Nyíregyháza, Május 1 tér 13. sz. alatti lakos 60 éves korában tragikus hirtelenséggel váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2010. április 30-án 11.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló édesanyja, felesége, lánya, imádott unokái, testvérei, »9993 sógorai, sógornői és azok családja. Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIS JÓZSEF volt Nyíregyháza, Deák F. utcai lakos életének 77. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2010. április 28-án 15.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából a református egyház szertartása ! szerint. Gyászoló cSalád. Csak az hal meg akit elfelednek, örökké élni fog, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZÉLES IMRÉNÉ Annuska néni volt kéki lakos, 90 éves korában elhunyt. Temetése 2010. április 28-án, szerdán 13 órakor lesz a kéki temető ravatalozójából a református > egyház szertartása szerint. A gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Gyászközlemények felvétele: Információ Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. __________42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. ____________45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. ______________ 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. ______________________________42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37-_________________________________________42/404-938 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8.________________________ _____ 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető ________________________ 06-30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. ________________ 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 06-30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19.__________44/5U-OU- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. _______________________________________________45/470-251- Nagykálló, Árpád u. 12., fsz. 5.______________________________________________42/506-464 Tiszavasvári Takarékszövetkezet______________________________________________________ ______- Ibrány, Lehel u. 3-____________________________________________________________42/200-227-Kótaj, Kossuth u. 17._________________________________________________________42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. ________________________________________________42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. _________________________42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. • _________________________________ 45/425-214 ^PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28.________________________________________45/4ll-594| KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik FERENCZ MIKLOSNE szül. Kovács Gizella temetésére eljöttek, szeretetük és tiszteletük jeleként virágokat hoztak, és hozzájárultak ahhoz, hogy méltón búcsúzhattunk szerettünktől. v A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, IFJ. HUDÁK MIHÁLY temetésén részt vettek, gyászunkban részvéttel osztoztak. mes7 Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, BODNÁRJÁNOS temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. 906565 Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KAVALECZ MIHÁLY búcsúztatásán megjelentek, utolsó földi útján elkísérték, gyászunk- §j ban osztoztak. Gyászoló család.- In Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! _______________________________________________r* MEGEMLÉKEZÉS Ne jöjj el sírva síromig, nem fekszem itt, nem alszom itt, ezer fúvó szélben lakom, gyémánt vagyok fénylő havon. Erő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén. Síromnál sírva meg ne állj. Nem vagyok ott, nincs is halál. (Mary Elizabeth Frye) Mély fájdalommal emlékezünk RATHONYIKAROLYNE szül. Varga Anikóra halálának 5. éves évfordulóján. Köszönet mindazoknak, kik emlékét szívükben őrzik. Szerettei. 910006 Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet. Fájó szívvel emlékezünk HARAKALY GYÖRGY volt nyitjákéi lakos halálának 10. évfordulójára. 910158 Felesége, fiai és családjuk. Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét, Legyőzni a betegséget, legyen enyém még az élet, Búcsú nélkül kellett mennem, őrizzetek szívetekben. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ÖZV. SZABÓ ALBERTNÉ szül. Tóth Irén volt tiszaszentmártoni lakos, halálának második évfordulóján. Örökké szerető családod. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu jtr ___________________________________________