Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-20 / 91. szám

2010. ÁPRILIS 20., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG KELET 15 GYÁSZHÍR A www.keiet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Te szálló szellő, s pille kis szívem, Viszitek-e majd messze szép hírem? S dalos madár, ki ringtál könnyedén. Sírom fölött dalolsz-e dalt nekem? S kit dajkáltam, te rügy, te zöld levél, Harmatozol-e könnyet kedvemért? (V.Zs.) Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága testvér, édesapa, após és nagyapa, NAGY KÁLMÁN oki. gépészmérnök, igazságügyi szakértő egykori mátészalkai diák, volt dombrádi lakos 70 éves korában, mél­tósággal viselt betegségben csendesen elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2010. április 23-án, pénteken 10 óra 30 perckor Budapes­ten, a Farkasréti temető ravatalozójából, református szertartás sze­rint helyezzük örök nyugalomba. 00705 A gyászoló család. Mikor már nem bírtam, mert nagyon fájt minden, akkor szép csendesen átölelt az Isten. Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, én a szívetekben élek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy KATÓ FERENC volt Nagyhalász, Mágasor 22. sz., majd szabolcsveresmarti lakos, éle­tének 59. évében elhunyt. Temetése 2010. április 20-án, kedden 16 órakor lesz a szabolcsveresmarti temető ravatalozójából. gooo99 Gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYURKÓ ANDRÁS I életének 75. évében elhunyt. Temetése 2010. április 21-én 14 órakor ® lesz a borbányai temető ravatalozójából. Gyászoló család. MEGEMLEKEZES EMLEKEZES HELLI GYULANE szül. Kocsis Ilona volt nagyhalászi lakos halálának 2. évfordulójára. Hogy egy édesanya milyen drága kincs, csak az tudja, akinek már nincs. Mindent adhat az ég kétszer: mán’ányt, kincset, palotát, csak egyet nem adhat kétszer: szerető édesanyát. Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg, ó Atyánk és mi megkö­szönjük, hogy ő volt az Édesanyánk. 4 lánya, vejei, unokái, dédunokája. EGYÉB ELADÁS M30-as műanyag rekesz új eladó, ugyanitt szójadara és síkpala kapható. Érd.: 0630/287-9315. __________________________901084 Olcsó, alig használt Uv lámpa, Proxxon körömcsiszológép, bőrtok­kal 16 db-os pedikűr készlet és alakformáló easy shaper kézikönyv- vel eladó. 0670/7769-921. 900776 EGYÉB KERESÉS Akácerdőt, fasort, tisztítást és almást veszek kitermelésre. Érd.: 0620/505-0120. __________900215 FŰRÉSZPORT vásárolnék: 06-20/ 9-936-99-57. _____________898615 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS: Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóössze- folyók gépi tisztítása. Tel:20/415­8098_____________________899435 VÁLLALKOZÁS Betéti társaság eladó. Tel.: 0630/686-2045. 899238 Főútvonal melletti TISZAPARTI ÉTTEREM bárral együtt KIADÓ. 30/ 953-4149. ________________881495 500-1000-1500 Ft-os új ruházat, lábbeli bizományos értékesítéséhez vállalkozással, hellyel rendelkezőket keresünk+ kiegészítő jövedelem­ként. Érd.: 30/3715-325, 70/ 6239-647. ________________900626 MUNKAHELYET KÍNÁL I Debreceni húsipari cég | sertéslapocka-csontozásra keres, azonnali felvétellel. I Érdeklődni: 06-30/699-1918 Állatkórház Kft. azonnali belépés­sel, pénzügyi végzettséggel, gyakor­lott munkaerőt keres. Jelentkezni az info@allatkorhazkft.hu címen vagy a kisszoltan@allatkorhazkft.hucímen lehet 04.22 -ig._____________899343 Bútorgyártó cég keres sorozatgyár­tásban jártas asztalost, betanított munkást és szabászt. Érd.: Tünde u. 18. (volt Száév telep) Száév fém- ház mellett. 8-12 óráig. ______899916 Dolgozni akaró kőműveseket felveszek. Jelentkezni a 0630/364- 32-60 899903 Hosszútávú munkára keresek gép­kocsival rendelkező segédmunkást vidéki munkára. 0630/422-9932, 0630/4229-338. 899744 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODNAR ISTVÁN volt vencsellői lakos, váratlanul 62. éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. április 21-én 13 órakor lesz a vencsellői temetőben. 900122 A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy JÁSZAI JÓZSEF asztalos Homokkísérlet, majd színház volt dolgozója, nyírszőlősi lakos életének 63. évében hosszan tartó, súlyos betegség­ben elhunyt. Temetése 2010. április 21-én 10 órakor lesz a nyírszőlősi temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint. Felesége és lányai családjukkal. Ipari alpinvizsgával és jogosítván­nyal rendelkező munkatársat kere­sek. Jelentkezni "önálló" A899401 jeligére a kiadóba kérem. _________ Kockázatkezelési tanácsadással foglalkozó céghez munkatársat keresünk új üzleti partnerek megke­reséséhez. Elvárás: diploma vagy biztosításközvetítői végzettség, értékesítési tapasztalat, szia.képesség. Juttatás: 180 EFt fix, jutalék, ktg. 06/20/5455-696. 898926 Mérleg beszámoló összeállítását önállóan elvégezni képes, gyakor­lattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keresünk könyvelőiro­dába, kizárólag főfoglalkozásban. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal, bérigény megje­lölésével e-mailben a job.merleg@gmail.com címen 898677 Női felsőruházatban jártas, gyakor­lott varrónőt és vasalót felveszek. Érd.: 42/431-462 7-15 óráig, 42/ 491-886 17-19 óráig. _______899360 Nyírbátorból és vonzáskörzetéből targoncavezetői engedéllyel dolgo­zókat keresünk! Érdeklődni: 42/ 510-172.___________________900747 Nyírbátori munkahelyre vállalkozó őröket keresünk. Érd.: 0630/945- 6657,0642/465-150. 899795 Nyíregyházi szerszámüzletünkbe középfokú műszaki végzettséggel, szakirányú gyakorlattal, számítógé­pes ismeretekkel rendelkező fiatal férfi dolgozót keresünk, értékesítő munkakörbe. Fényképes önéletra­jzokat "Profi szerszám" A900913 jeligére a kiadóba kérem. Országos ügyfélkörrel rendelkező cég keres gyakorlattal rendelkező 1 fő gépi számlázó adminisztrátort, lfo kerti gép szerelőt és áruterítő munkára lfő tehergépjármű vezetőt. Jelentkezni írásban: villforgo@villforgo.hu ________899941 Szakképzett női eladót keresünk nyíregyházi zöldség-gyümölcs üzletbe. Tel.: 0630/437-1565. 901077 Utazási iroda gyakorlattal rendel­kező ügyintézőt keres. Önéletrajzo­kat "utazás" A900529 jeligére a kiadóba kérem. Vállalkozási osztályra épület- gépész mérnököt, épületgépész technikusokat keresünk. Érd.: 0642-504147____________899051 MUNKAHELYET KERES B, C, D, E kategóriás jogosítvánnyal munkát keresek. Bármilyen megoldás érdekel. Érd.: 0630/973- 1133. 900926 OKTATÁST VÁLLAL BIZTONSÁGI OR KÉPZÉS S 20/374-1343, 30/5720-327 Nysz:15-0094-06 Kisvárdán Biztonsági őr, Vagyonőr, Testőr OKJ tanfolyam indul. Tel.: 45/500-290 ______848336 GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS KÉPZÉS 8 30/5720-327, 20/374-1343 Nysz 15-0094-06 Pinkerton tanoda képzései:Gyer- mek-és ifjúsági felügyelő, Mentál­higiénés asszisztens,Szociális asszisztens, Óvodai dajka, Kis- gyermeltgondozó- nevelő. Tel:42/443-079, 30/5720-327, 20/3741-343. Ny.sz.:15-0094­06 880648 KISGYERMEKGONDOZO-NEVELO a 30/5720-327, 20/374-1343 Nysz: 15-0094-06 KÖZLEMÉNY Bentlakásos idősek otthona, azonnali költözéssel lakóit keresi. 42/465-180, 0620/991-4189. 887532 Drőtfpnat, vadhálő, huzalok TER­MELŐI ÁRON. Nyíregyháza, Kemecsei út 20., Szarvas u. 87. Mátészalka, Dobos MÉH-telep, Csenger, volt felvásárlótelep. Tel.: 06-30/915-4422. 881381 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk ÁTS JÓZSEFNÉ szül. Sülé Gizella gimnáziumi tanár Mátészalka, Ifjúság tér 37. sz. alatti lakos 2010. április 14-én elhunyt. Temetése 2010. április 21-én (szerdán) 13.00 órakor a mátészalkai temetőben lesz. 901311 Gyászoló család Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek! Mély fájdalommal, de az Úr akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy' PETŐ LÁSZLÓNÉ szül. Sitku Etelka életének 58. évében elhunyt. Temetése 2010. április 23-án 13 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. 009,9 A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, LING JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu h ______________________________________________ Gyászközlemények Református Idősek Otthona Őrben, szép lakrészben, teljes ellátással, azonnali elhelyezést biztosít. Tele­fon: 06-44/385-250, 06-44/385- 560,06-30/395-58-93 898767 VEGYES Akác, nyár tűzifa megrendelhető 700 Ft-tól, szállítás megoldható. Érd.: 0670/580-5454. 900155 Alma és akác tűzifa olcsón eladó, szállítás megoldható. (Öreg almást veszek kitermelésre. Érd.: 0620/ 315-0514, 0670/555-4936. 899745 Szilárdtüzelésű kazán, új, 30 kw teljesítményű garanciás eladó, tel.: 0630/492-6980 899716 felvétele: Infoimáció Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, DózsaGy. u. 4-6. _____ 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. _____ 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér l. ______________ 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. ____ ___ 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyern u. 37. ____ 42/404-938 Takács PÍusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. _________________________42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető ___ _ 06-30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. _________ 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 06-30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Móricz Zs.’ u. 19. ____ 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. l. 45/470-251- Nagykálló, Árpád u. 12., fsz. 5- 42/506-464 Tiszavasvári Takarékszövetkezet _____________________-Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. ____ 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. j1 ________________________________________________45/411-59^ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KIRÁLY ERZSÉBET temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, mély fájdalmunk­ban osztoztak. ___ A gyászoló család. 693256 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VITÉZILOSVAY PÉTER aranydiplomás agrármérnök nyíregyházi lakos, 79. éves korában váratlanul elhunyt 2010. április 8-án. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. április 23-án 11.00 óra­kor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából római katoli­kus szertartás szerint. 898881 A gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents