Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-02 / 77. szám
2010. ÁPRILIS 2., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG 9 ^ r Sokkal jobb volt a kezdet, mint amire számítottam és bízom abban, hogy a folytatás sem lesz rosszabb. Nyilatkozta Fernando Alonso, a Forma-1 hét végi, malajziai futama előtt. 350 Jubileumi mérkőzést játszik a Nyíregyháza Spartacus: a pénteki lesz a csapat 350. fellépése az élvonalban. Az eddigi meccseken 90 győzelem, 109 döntetlen és 150 vereség a mérleg, az összesített gólkülönbség 357-500. A legutóbbi, MTK elleni mérkőzésen is született két „jubileum”: a klub történetének 150. veresége és Lázok találata volt az ötszázadik, amit a Szpari az élvonalban kapott. HHBHHHHHHMHMHHI Tizenegy éves nyeretlenség LABDARÚGÁS. Régen, 1999 őszén nyert (2-1) utoljára bajnokit a Szpari a Löki ellen. Az élvonalban háromszor sikerült legyőzni a debrecenieket, az összesített mérlegben az eddigi 17 meccsen még 4 döntetlen és 10 vereség szerepel. Nyíregyházán a leggyakoribb eredmény az 1-1 volt (háromszor), az utóbbi két meccs is így végződött. A Löki is régen, még 2004 tavaszán nyert (0-2) utoljára a szabolcsi megyeszékhelyen, akkor Szentes Lázár volt a DVSC edzője, km i&mhhhmhhhmmi M»l:|.M-TOi;i:lMRJ.]:l.'UU'.1 Nyíregyháza Spartacus-DVSC Városi Stadion, péntek, 19. Vezeti: Szabó Zs. (Kispál, Butkai) SPARTACUS 330vszinejko 3 Balbinot 12 Miskolczi 13Struhar 4 Nánási 45 Hómmá 19 Nácim 35 Bosnjak 5 Zabos lOAndorka 88 Fekete llFeczesín 14 Rudolf 77 Czvitkovics 33 Varga 86 Laczkó 24 Mijadinovszki 55Szakály 30 Kiss 10 Bodnár 17 Mészáros Tette. Nyíregyházi amatőr csapatbajnokság. Városi Stadion, 17. ______________ Labdarúgás. Régiók Kupája, Keleti-csoport: NB III. Tisza-csoport válogatottja-NB III. Mátra-csoport válogatottja, Tiszakanyár, 14. Másodosztályú ifjúsági bajnokság: Nyírsuli II—Bőcs, Városi Stadion, U16,11,1118,13. Másodosztályú serdülőbajnokság: Baktalórántháza—Nyírsuli II. U12,10,1114,12. A Barcelona Ibrahimovics (sárgában) két góljával döntetlent (2-2) Játszott az Arsenal vendégeként, míg az Inter hazai pályán 1-0-ra verte a CSZKA-át a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak első meccsein. FOTÓ:EPA A13. heti tipposztop 1. Dortmund-Bremen _______1 2 2. Frankfurt-Leverkusen _____x 3. Köin-Hertha____________1 2 4. Schalke-Bayem München x 2 5. Stuttgart-Mőnchengladbach 1 6. Wolfsburg-Hoffenheim 1 x 7. Bari-Roma ____________2 8. Cagllatl-Mllan ___________1 x 9. Internazionaie-Boiogna 1 10. Laao-Napoli _____1 x 11. Parma-Rotentina _______2 12. Catanla-Palermo __x 13. Udlnese-Juventus ________x 2 14. Hamburg-Hannover 1 Milliós büntetés a szerb tévének labdarúgás. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legalább egymillió eurós bírságot követel a szerb állami televíziótól (RTS), amely kötelezettsége ellenére nem közvetítette kedden a Bayern München-Manchester United Bajnokok Ligája-negyeddön- tőt. Bár az adó szerződésben vállalta, hogy élőben sugározza a találkozót. mti Tilosat kaD maid a Löki? Nacimékra nehéz percek várnak pénteken fotó: czeglédi zsolt A pénteki, Szpari-DVSC meccsen a vendég debrenceniek az esélyesebbek. labdarúgás. Nem a megszokott heti menetrend várt hétfőtől a nyíregyháza Spartacus labdarúgóira. Kedden már Ligakupáztak, ráadásul a soros bajnoki a tévéközvetítés miatt péntekre esik. Nem is akármilyen meccsről van szó, régiórangadóról, igazi presztízsderbiről, hiszen este héttől a Debrecen ellen mécseséi Szentes Lázár együttese. Hiányzó belső védők A nyíregyháziak vezetőedzője korábban a debreceniek kispadját is koptatta. A két csapat nem azonos célokért küzd, hiszen a debreceniek szeretnék megvédeni bajnoki címüket, és a Vidi elleni párviadalukban a fehérváriak vannak lépéselőnyben. A Szpari a kiesés ellen menekül és ebben a várhatóan idegtépő küzdelemben éppen a debreceniek ellen kezdik a négy nehéz meccsből álló sorozatot. A Szpari az MTK elleni bajnoki gyenge teljesítménynyel kapott egy négyest, így aligha mondhatjuk Szen■ ■ A presztízs- w w mérkőzésen megpróbálunk felnőni a feladathoz. SZENTES LÁZÁR tes Lázár csapatáról, hogy felszállóágban lenne. Ráadásul az akkor piros lapot kapott Davidov személyében az együttes egyik lelkes motorját is elveszítette, így aztán a helyzet mégcsak halvány rózsásnak sem nevezhető. A péntek délutáni edzésről hiányzott is Davidov, Kovacsevics ugyan már visz- szatért az otthoni gyógykezelésről de még nem léphet pályára. Sztanisics atlétához méltó tempóban rótta a fü- vön a köröket, ha rajta múlna, ő már biztosan játszana, de ez nem lesz így. Szentes Lázár nincs könnyű helyzetben a kezdőcsapat kijelölésekor, hiszen Bouguerra is maródi. A péntek esti találkozónak a vendégcsapat az egyértelmű esélyese, a nyíregyházi pontszerzés már bravúros eredménynek számítana. Persze a közhely szerint a labda gömbölyű, lehetetlenek pedig nincsenek... A hazai sikerhez (az iksz már ide számit) a Davidovéhoz hasonló küzdeni akarásra és igen fegyelmezett játékra lesz szükség pénteken este. Döntő lehet, hogy a széleket hogyan tudják majd lezárni a hazai védelem tagjai, sikerül-e már a középpályán megakasztani a Löki támadásait, illetve a debreceni kapu előtt adódó helyzeteknél képesek lesznek-e megfelelően, hatékonyan összpontosítani. Kettőkor nyit a főpénztár A mérkőzés napján, azaz pénteken már délután kettőkor kinyit a klubház előtti főpénztár, a játékosok bíznak abban, hogy sokan fogják majd buzdítani őket a keménynek ígérkező összecsapáson.- Függetlenül a csapatok helyezésétől, presztízs mérkőzés következik. Megpróbálunk felnőni a feladathoz, és megpróbáljuk teljes létszámban befejezni a találkozót. - vélekedett csütörtökön a meccsről szokásos stílusában Szentes Lázár, a Spartacus vezetőedzője. KM-ML A pénteken 19 órakor kezdődő mérkőzésről internetes portálunkon, a wwwjzon.hu oldalon on-line közvetítésben számolunk be. Q ÚTLEZÁRÁSOK, ELLENŐRZÉSEK A Szpari-Loki mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében a városi rendőrkapitányság ideiglenes forgalomkorlátozásokat rendel el. Eszerint április 2-án, pénteken 05.45- 21.30 óra között lezárják a Stadion utca-Stadion közt (a Nyíregyházi Főiskola és a Stadion közötti útszakaszt). Aznap 16.00-19.00 óráig a 4-es főút Debrecen irányából Nyíregyházára érkező szakaszán a 271. km-szetvénynél időszakos forgalomkorlátozásra, útszűkületre és rendőri ellenőrzésre, elterelésre kelt számítani. Ramos öt sárga miatt nem játszhat, Dombi sérüléssel bajlódik. LABDARÚGÁS. A Szpari péntek esti ellenfele, a debreceni Löki a legutóbbi fordulóban, Zalaegerszegen beleszaladt egy nagy pofonba (4-l-re nyert a ZTE), s emellett a szakvezetés sem ment el szótlanul.- Alaposan átbeszéltük egyénileg és közösen is az Egerszegen történteket, kielemeztük a hibákat - kezdte a péntek esti mérkőzés felvezetését Herczeg András, a DCSC klubmenedzsere. Rendet kellett rakni a fejekben, de a megbeszélések után lezártnak tekintettük az ügyet, s már a következő feladatra koncentráltunk. A Nyíregyháza a kiesés ellen küzd, és nagyon nagy szüksége van a pontokra, ennek ellenére nem gondolom, hogy nekünk jönnének. Kontrákat vár a Szparitól- Arra számítok, hogy a legtöbb riválisunkhoz hasonlóan a Szpari is megvárja, hogy mi kezdeményezzünk, s kontrákkal próbálnak majd operálni. Ez nem változtatja meg a mi elképzeléseinket, hiszen mi minden meccsen dominálni akarunk. Az ellenfélnél az őszi fordulóhoz képest sok változás történt, lényegében egy új csapattal vágott neki a tavasznak Szentes Lázár. Bár a közelmúltban két meccset is játszottunk a nyíregyháziak ellen a Ligakupában, de ezekből a találkozókból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen egészen más játékosok játszottak, mint akik szerepet kapnak pénteken este. Mi a saját játékunkra koncentrálva szeretnénk olyan eredményt elérni, amivel megörvendeztetjük a szurkolóinkat - fogalmazott a mester, aki vezetőedzőként még nem tudott nyerni a Szpari otthonában. hbn Herczeg még nem nyert csapatával Nyíregyházán fotó: hbn Kiemelt ifjúsági bajnokság U19: Nyirsull-DVSC 0-1 (0-1) Nyirsulí: Sánta - Simon K„ Pócsi (Katona R.), Bíró J„ Hokk Balázs - Ráti, Gergely B„ Erdélyi, Szántó - Könnyű (Torma), Gál Sz. Edző: Hokk Béla. Rosszul sikerült első félidő után és szünet után mindent megtett a Nyírsuli az egyenlítésért, de kimaradtak az ordító gólhelyzetek is. Jó: Erdélyi. Szántó. ____________________________ U17: NyirsuO-OVSC 0-0 Nyírsuli: Vasas G. - Szűcs F„ Dajka, Benkő B., Csordás - Lipcsei M., Reznek - Tudja, Varga A., Budai - Varga J. Edző: Bessenyei Gyula. Az első félidei fölény után a második játékrészre kissé elfáradt nyíregyházi csapat, a döntetlenre rászolgált. Jó: Vasas G., Benkő B„ Dajka, Tudja. ________ Másodosztályú ifjúsági bajnokság U19: Cegléd—Nylrsuli II (U18) 1-1 (l-O) Gól: Pankotai U17: Cegléd-Nyirsuli II (U16) 1-2 (1-2) Gól: Fabu, Módis _____________ Kiemelt serdülőbajnokság U1S: Nyfrsuti-Békéscsaba __________2-3 (1-2) Gól: Dudás, Szatke M. U13: Nyírsuli-Békéscsaba 5-1 (2-0) Gól: Csuka 2, Péter B., Gelsi, Hajdú.________________ Másodosztályú serdülőbajnokság U15:NyfisuUII(U14)-Mezőkővesd 4-2(2-0) Gól: Istenes 3, Csomány ______________________ U13: Nyfrsuli II (U12 (-Mezőkövesd 2-1 (2-0) Gól: Ötvös, Banka D. _________________________ Nike Kupa területi döntő, Hajdúböszörmény U15: Nyírsuli-Olasz Focisuli 0-4, -DVSC 3- 2, -Diósgyőr 4-0. Végeredmény: 1. Nyfrsuli. Foci világbajnokságot rendezne Magyarország I O IBRA-J DUPLA fi Dominálni akar maid a Löki! egyszerre írja ki a pályázatot. Ezt Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke jelentette be a Pécsett tartott szakmai fórumon. mti labdarúgás. Magyarország megpályázza az U20-as labdarúgó világbajnokság megrendezését. A 2013-as és a 2015- ös viadalra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA)