Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-02 / 77. szám
2010. ÁPRILIS 2.. PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG KELET Megyei tükör 5 Gyilkolna is a pofozkodó anya Hárommilliárdos a város márciusi adóbevétele Matey Istvánnak kiöntötték a szívüket Nyfrkátán fotó: antal Norbert A szabolcsi megyeszékhely az egyetlen megyei jogú város, ahol nőtt a befizetett iparűzési adó összege. NYÍREGYHÁZA. Március 31-ével lezárult a tavaszi adózási időszak és pozitív eredmény született - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Csabai Lászlóné. A polgármester elmondta, hogy a helyi- és gépjárműadó fizetési kötelezettségének a legtöbb adózó eleget tett - ezért köszönet jár mindannyiuknak s így 3 milliárd 74 millió forint adóbevétel érkezett márciusban az önkormányzat számlájára.- Ami örvendetes - folyatta Csabainé hogy a befolyt iparűzési adó l milliárd 988 millió forint, ami azt jelenti, hogy az itt működő cégek és vállalkozások sikeresen vészelték át a válságot. Olyannyira, hogy Nyíregyháza az egyetlen olyan megyei jogú város, ahol emelkedett az ebből az adónemből származó bevétel.- Az egész éves adóbevételünket 7,4 milliárd forintban terveztük, ennek most a 44 százaléka már teljesült - tette hozzá dr. Ráczné dr. Kassy Erzsébet, az adóosztály vezetője. Mint elhangzott, építményadót 712 milliót, gépjárműadót 374 millió forintot fizettek be az adózók. - A gazdasági válság ellenére összességében 2010-ben 314 millió forinttal több adóbevétele van a városnak, mint az előző év hasonló időszakában - mondta az osztályvezető. KM Nem kérdezett semmit, bement az iskolai óra közben, és eljárt a keze. nyírkáta. Kedden délelőtt egy feldühödött édesanya az iskolai órán pofozott fel egy tanárnőt Nyírkátán. Állítása szerint a 7 éves gyermeke otthon azt mondta, hogy előzőleg a pedagógus arcon ütötte. A Szabolcs Online munkatársai, Matey István és Antal Norbert a helyszínen jártak utána annak, hogy valójában mi is történhetett.- Beszélik, hogy nemcsak Dórikát, hanem egy másik tanárnőt is felpofozott Enikő akkor, legalábbis a boltban ezt hallottam - tudtuk meg egy helybélitől, aki hozzátette: - Azt mondják, hogy a kis mátészalkai tanárnak az arca is vérzett, és kórházba is került, úgy megverte Enikő.- Farkasékat kell keresni - közölték a kocsmában, majd a jelzett utcába érve az ott álldogálók visszakérdeztek: - A Mónika show-tól jöttek? A kis, fehér szocpolos házat keressék! Menjenek nyugodBabaszépségverseny NYÍREGYHÁZA. A 2. születésnapját ünneplő Korzó Bevásárlóközpont babaszépségversenyt szervez. A korzo@ europark.hu e-mail címre várják a 2 éves gyermekek fotóit. A legtöbb szavazatot kapott baba megnyerheti a Hervis ajándékcsomagját. A fotók beküldési határideje április 6-a. Szavazni a Korzó Magazin áprilisi számában található szavazólapon lehet.Bő- vebb információ a 42/799-100- as telefonszámon kérhető, km tan, nincs kutya, otthon van Enikő! Egy fiatal nő nyitott ajtót, aki készségesen beljebb invitált. Mint kiderült, a tanárverő anyukáról van szó. Elmondása szerint a gyermeke sírva ment haza, és azt mesélte, hogy összekülönbözött egy társával, majd a tanárnő kiállította a sorból, és arcon ütötte. - Látszott az Ernőké arcán, hogy mi történt, én eleve nem megyek fel, ha nem látszik rajta az ütés nyoma. Az anya dühében bement az iskolába és a tanárnőre a tanítási órán támadt úgy, hogy közben többször arcon ütötte.- Nem kérdeztem én semmit, bementem és felpofoztam. Már eleve olyan indulattal indultam el, hogy megverem a tanárt. Nem marcingáltam ösz- sze, hanem pofon vágtam! Az a gond egyébként, hogy a nem cigány gyerekeket más településeken járatják szüleik iskolába, igy a nyírkátai általános iskolába szinte kizárólag cigány gyerekek járnak. Néhánnyal előfordul, hogy probléma van vele, de nem kellene minden gyereket egy számba venni azért, mert barna a bőrük. Utólag tudom, hogy hülyeség volt pofozkodni, nem így kellett volna elintézni, nem kellett volna megverni a tanárt, már amúgy is lenéztek, hát még majd most... Soha nem úgy küldtem a gyerekeimet az iskolába, hogy kannibál-ökör módon viselkedjenek, hiszen panasz még egyik gyermekemre sem volt. A nő megjegyezte, hogy felvállalja a történteket, és nem szégyellj, hogy felpofozta a tanárt, hiszen a gyermeke számára mindennél többet ér. - Én a gyermekemért gyilkosságot is felvállalnék. És most is jobban hiszek a gyerekemnek, mint a tanárnak! Próbáltuk felkeresni a megvert tanárnőt, illetve kikérni az iskola álláspontját, de nem kívántak az ügyben nyilatkozni. KM-SZON © MSZP-SAJTOTAJ E KOZTATO Távhő, panel, kemping és kisvasút Hiába az áprilisi gázáremelés, Nyíregyházán nem emelkedik a távhő ára. NYÍREGYHÁZA. A városi közgyűlés után tartottak sajtótájékoztatót az MSZP- irodában, ahol Jeszenszki András frakcióvezető-helyettes a napirend előtti interpellációját idézte fel. Jelentős eredménynek tartja, hogy a távhő ára nem aránylik a gáz tarifájához, azaz a Nyírtávhő tervezett éves nyereségének terhére nem emelkedik Nyíregyházán a távhő ára. A Panel-programban december végén az összes megyeszékhelyi pályázatot elfogadták, akik azóta élnének a hasonló lehetőséggel, reménykedhetnek a majdani pozitív elbírálásban. Nagy László alpolgármester szerint a kisvasút beindítása emelheti a sóstói turisztikai intézmények látogatottságát. Az Igrice Kemping sorsa rendeződött, a közgyűlési határozat megnyugtató lehet a pihenni vágyók számára. A Búza téri piacot illetően megjegyezte, hogy a vállalkozói tőke kizárása beszűkíti a mozgásteret, és komoly terhet róhat az önkormányzatra. KM ortopéd-traumatológus szakorvos Ortopédiai magánrendelés Felnőtt- és gyermek ortopédiai szakellátás. Csecsemők ultrahangos csípőszűrése 4 hetes kortól. Nyíregyháza, Lázár Károly u. 1. x (Orvosi Rendelő a Tesco mögött) cö 'Id H id 11! A-. A'* ■ » ■ » . W ü r derma-art] Teljeskörű kozmetikai szolgáltatás • Alapkezelések: Akne fénykezelés ^ mikrodermabrázló, ráncvasalás Mi • Tű nélküli mezoterápia • Aranykezelés • Lézerultrahangos pigmentfolt eltávolítás • Karcsúsító testkezelések, % egyéni programok összeállítása I • Arc- és testápoló kozmetikumok széles választékai 1 Számítógépes állapotfelmérés^ állandó szakorvosi felügyelet^ I eebbstobbieebí immmmsm Az elégedett mosolyért a mozgó fogak ellen - Találkozás a fogorvossal Rendezvény: Borbányai Művelődési Ház, Nyíregyháza, Margarettau. 50. 2010. április 12., hétfő 14 órától. Érdeklődés a következő e-mail címen: familia@ index.hu A fogágy betegségével manapság már nemcsak az idősebb korosztályban, hanem fiatalabb pácienseknél is egyre gyakrabban találkozunk. Enyhébb esetben a páciens még nem is tud a problémáról, csak az állapotfelmérés során készített panorámafelvétel mutatja, hogy a fogágy már nem tartja megfelelően a fogakat. Súlyosabb esetben egyes fogak, vagy fogcsoportok már érezhetően mozgathatóvá is válnak. A betegség kezelése összetett, személyreszabott, a páciens és a fogorvos szoros együttműködését igényli. A fogorvos a manuális és röntgenes vizsgálat után kezelési tervet készít, melyben első lépés minden olyan tényező megszüntetése, ami gyulladást tarthat fenn a fogínyben, a fogágyban. Ide tartozik például a fogkőkezelés, fogtisztítás, az elálló szélű tömések és koronák javítása vagy cseréje, a gyulladt íny gyógyszeres kezelése és a lágy lézer alkalmazása. Sajnos vannak menthetetlen állapotok, melyek során egyes fogak eltávolítása és esztétikus pótlása szükséges. Fontos azonban azt is tudni, hogy az íny, a fogágy a fogak állapota leginkább attól függ, hogy nap mint nap ki hogyan tudja karban tartani. Az ehhez szükséges ismereteket viszont sehol sem tanítják, a karbantartás eszközeit megfelelő módon sehol nem mutatják be. Hogy lesz nekem szép fogam? Milyen fogkrémet használjak? Hogyan kell fogselymet használni? Hogyan kell a híd alatti területet tisztítani? Mosok fogat mégis sorvad, vérzik az ínyem, és csupa fogkő a fogam. Nincs kinek feltenni ezeket és az ehhez hasonló kérdéseket. Jó lehetőség erre a Borbányai Művelődési Házban otthont kapott rendezvény, ahol egy előadás, gyakorlati bemutató után felteheti kérdéseit. A megjelent e-mailben érdeklődők között 5 darab szájhigieniai csomagot sorsolunk ki. Dr. Kelecsényi Aida Dr. Puskás András Familiafogászat 06-20/460-1512 Fájdalommentes gyomortükrözés, vastagbélrák szűrése, ultrahangos érszűkület kivizsgálása, szédülés, memóriazavarok infúziós kezelése, dohányzásról leszoktatás. o^MVaVaVa; _ Hétvégi oktatással egészségügyi OKJ-s szakmát adó ajfepsffít képzés indul folyamatosan! Részletfizetési lehetőség biztosított! S Jelentkezni: 20/317-0682 £ ____Nyilvántartási szám: 00192-2009____ Dr. Nagy Gabriella Bejelentkezés: 06-20/461-7070 ^ Dr. Farkas Csaba PhD L un iwJóHójieU'U akói u w, j wpuimi Áprilistól elérhető az ACP - Autologous Conditioned Plasma (Arthrex)- injekciós terápia teniszkönyök, tendinitisek, arthrosisok kezelésére. Magánrendelés: MBT PONT Nyíregyháza, Szabadság tér 12. (Krúdy-ház) Rendelési idő: Csütörtök 16.30-18.30. gl ____________Előjegyzés: 42/401-619_____________J“^ HIRDETÉSEK tánnal ()), a főiskola rektorával, majd előadást tartott a finn tanárképzés helyzetéről. FOTÓ: SIPEKI PÉTER szági nagykövete csütörtökön a Nyíregyházi Főiskolára látogatott, ahol megbeszélést folytatott dr. Jánosi ZolSs Jari Vilén (b), Finnország magyarorArtik Fogászati : (BaDMD ; Teljeskörű fogászati ellátás: foghúzás, ■■ fogsebószetl beavatkozások, gyökóreltávolítás, fogbeültetés, fogszabályozás (rögzített, kivehető). — Azonnal terhelhető implantatumokkal (rögzíthető teljes alsé-feisö protézisek).- Esztétikus fogászat (porcelán koronák, inlayk, ■ -tömések, -laminátok)- Legmodernebb lézeres kezelések (fogágy-, nyálkahártya). Digitális röntgendiagnosztika: I - panorámafelvétel (0P), rétegfelvételek: arcüreg, I izületi álcsont \ - teleröntgen felvétel (fogszabályozás) I Fogfehérftés 1 óra alatt plazmafónnyel (Bryte Smile). Dr. Varga István (30) 925 8740 ; fog- és szájbetegségek szakorvosa, implantológus. grafológus , Dr. Varga Péter (20) 935 1326 fog- és szájbetegségek szakorvosa, gnatotógus \ g Nyíregyháza, Ószőlő u. 92. * (42) 445-115 £ E-mail: Steffi 19@freemail.hu ^ dr. szűke Katalin] F "ígiríS;p.rl49,i"' &§*»««« Bőrgyógyászat! rendelés: magánrendelés Hétfő, kedd, szerda: 17—19-ig, csüt.: 10 12-ig . sebészeti és mellkassebészeti BIOREZONANCIÁS allergiavizsgálat betegségek kivizsgálása és kezelése és kezelés: Hétfő, kedd, szerda: 9—12-ig • konzervatív kezelésre nem javuló COLON-HYDROTERÁPIA, vastagbélmosás reflux-betegsóg korszerű kezelése rANninAczíirPc *,ábszár fekélyek és diabeteses láb egyedi. „ , , _ ™ egyénre szabott állapotfelmérés, Bejelentkezes: 42/437-330; 30/908-7947 korszerű kezelés és tanácsadás __________ Nyíregyháza, Sólyom u. 29. www.almamag.hu j|«|L BfJMfMM Zöldklinika Gyógycentrum 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. Rendelés: kedd 17-19 óráig (csak bejelentkezés esetón) £ £ Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Sjg2EB2i25^Bl6eB£ifi3HI - w-: 06-30/207-4282 www.zoUlkHiilka.hu Mátészalka és Fehérgyarmat vonzáskörzetében teljeskörű wß foglalkozás- eü(üzemorvosi) ellátást / ' vállalunk. I Gyors, rugalmas ügyintézés! Bejelentkezés: & 30/554-0103, ú 70/943-1364