Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-14 / 86. szám
2010. ÁPRILIS 14., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 8 Utazás mir A nevezetes óramű fotó: zdz Száz évig nem tudták javítani PRÁGA. Az Óváros téren, a prágai városháza oldalában található a híres óramű, az Orloj, ami előtt ma is minden egész órában összegyűlnek a világ minden tájáról érkező turisták. Az órát 1402-ben Hanus mester készítette, akit a legenda szerint a város vezetése megvakítatott és hagyott elszegényedni, hogy másutt ne készíthessen ilyet. Bosszúból elrontotta az órát, amit száz évig senki sem volt képes megjavítani. rn jU évvel azután, hogy először léptek fel a városban, Beatles- kiállítás nyílt Hamburgban a híres-hírhedt St. Pauli negyedben, az egykori Erotikus Művészetek Múzeumában. A szervezők a 2009-es nyitásra két év munkájával gyűjtötték össze az öt emeleten, ösz- szesen 1300 négyzetméteren bemutatott anyagot 2,5 millió euró ráfordítással. A tárlat két évig még biztosan látható. Kosztümös filmeket forgattak Tallinn utcáin Tallinn. Az észt főváros gyönyörű történelmi óvárossal dicsekedhet, amit a szovjet időkben sem rontottak el beépítésekkel. Állítólag ez annak is köszönhető, hogy utcáin, terein, épületei előtt a 70-es, 80-as években történelmi filmeket forgattak. A városban található a világ egyik legrégebbi patikája, ami az 1400-as években épült, és még ma is működik. ■ ■ Sok újítással w w készülünk: ilyen a Művészetek Hölgye cím, amit elsőként Palya Bea énekesnő kap meg, aki tíz napra a Völgybe költözik, hogy ott koncertezzen. MÁRTA ISTVÁN Művészetek Völgye Kapolcson kapolcs. A Művészetek Hölgye, különleges színházi sátor, a Magyar Nemzeti Galéria díszvendégsége és több jubileumi pályázat is szerepel a július 23. és augusztus 1. közé meghirdetett 20. Művészetek Völgye újdonságai között. Idén is a korábbi hét Balaton-felvidéki falu, Kapolcs, Taliándörögd, Vi- gántpetend, Öcs, Pula, Monostorapáti és Nagyvázsony ad otthont a 2009-ben pénzügyi okokból elmaradt programsorozatnak. Kisvasút zakatol a Börzsönyben SZOB. A Börzsöny Kisvasút Szob és Márianosztra között közlekedik. A vasútvonal 1912-ben épült, eredetileg gazdasági célt szolgált. A teherforgalom 1992-ben leállt, ettől kezdve a vonal pusztulásnak indult. 2006-ban kezdődött meg - idegenforgalmi céllal - a vasút felújítása. 2008. május l-jén tartották meg az ünnepélyes megnyitót. A vasútvonal 7 km hosz- szú, 2. osztályú kocsi közlekedik rajta és a két végállomás között 40 perc a menetidő. A körkép FOTÓ: NYÉKI ZSOLT Már újra látható a Feszty-körkép ópusztaszer. A portalanítás és a terepasztal felújítása, átalakítása után áprilistól újra látható Feszty Árpád „A magyarok bejövetele” című monumentális alkotása az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Az elmúlt hetekben tíz restaurátor és díszítőszobrász dolgozott a beázás okozta hibák és az elmúlt évek során keletkezett kisebb sérülések kijavításán. A látogatók a körképet ezentúl új szemszögből is megcsodálhatják, mivel az emlékpark uniós támogatásból megvalósuló 640 millió forintos fejlesztésének keretében egy részben átlátszó üveglapokból készült, a terepasztal felett vezető ösvényen közelebb mehetnek a képhez. MTI C CSILLAGSÉTÁNY Adimbes-dombos Fokozottan védett a tavasbarlang TAPOLCA. Ha valaki a Balaton északi partján jár, érdemes ellátogatnia a tapolcai tavasbarlangba, melyet 1903- ban kútásás közben, véletlenül fedeztek fel. A mintegy négy kilométer hosszúságú, a víz által kialakított járatrendszerből ma körülbelül két és fél kilométer bejárható részben gyalog, részben csónakkal. A legnagyobb terem csaknem húsz méter hosszú, három-öt méter széles és nyolc méter magas. A tapolcai tavasbarlang egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1942-ben - hazánkban másodikként - védelem alá helyeztek. A tavasbarlang 1982 óta fokozottan védett: kiemelt védelmi státuszát geológiai, genetikai, morfológiai, hidrológiai és biológiai értékei, valamint kiterjedése indokolja. erdőségben rododendronok bontogatják a szirmaikat. jeli. Az ország másik végébe, Vas megyébe jószerivel csak azért megy az ember e keleti végekről, hogy Rábafüzesnél átlépje a határt, ha valamerre Nyugat-Európába visz az útja. Amikor arra jártam, mindig megakadt a szemem a táblán: Jeli Arborétum. A nyolcas úton Kámnál hívogat, de aki valahová messze igyekszik, nemigen áll meg. Pedig érdemes. Ezt azok után mondom, hogy sokadszori fogadkozás után tavaly ilyenkor lefordultam a jelzett útra. A kép nem Los Angelesben készült, hanem Opatijában, ahol szintén van már hírességek sétánya. fotó: zdz Kevesen érkeznek fényképezőgép nélkül Kertészek árulják A rododendron gyűjtemény, amely mostanában pompázik virágaival, nem mindennapi élmény. Láttam már ezelőtt is egy-egy példányt kiskertekben, sőt erdőben is Észak-Amerikában, de nem is sejtettem, mekkora a fajtagazdagsága ennek a gyönyörű virágos cserjének. A májusi esőnek érjen bármennyire aranyat, azon a vasárnap délutánon nemigen örültem volna. De kegyeibe fogadott a sors, mint ahogy azt a jó néhány száz kirándulót is, akik ellepték a sétányokat. A bejárat előtt, a tágas parkolókban élelmes kertészek árulták a derékig érő ugyancsak virágos csemetéket. Mondhatom, jól ment nekik. A távozó fellelkesült arcú látogatók között akadt, aki kétfélét is vett. A park, amelynek sétányai a nevezetességéhez méltóan gondozottak, hívogatóan vonzzák a tekintetet a más és más színű, alkatú bokrok felé. Útbaigazító táblák segítenek megtervezni a sétát, és egy nagy szabadtéri vitrinben olvasható, miként vetette meg a kert alapjait 1922-ben bizonyos Ambrózy-Migazzi István, aki létesített egy ehhez hasonlót már annak előtte Felvidéken. Tó, forrás, patak A dimbes-dombos erdőség, amelyben a rododendronok bontogatják a szirmaikat, már az Alpok aljának számít. Éppen ezért szereti a rododendron. Még jobban érzi persze magát magasabban, sőt sokkal magasabban is, innen ered a magyaros neve, havasszépe. Találunk tavacskákat, patakot, forrást, napsütéses tisztást, de olyan kaptatót is, amelynek lihegve állunk meg a tetején. Azt hinné az emberfia, hogy végtelen nagy erdőségben jár, pedig csak szakszerűen tervezték meg a sétányokat. A A tisztásokon a sárga változat a gyakoribb FOTÓK: ÉSIK SÁNDOR fenyőszálak tövében áradásként hullámzik az ezerszínű havasszépe. Csak néhol tűnik fel a vadvédelmi kerítés, amelyik körbezárja. Rajta kívül mélyen feltúrt avar jelzi, hogy arra vaddisznók járnak. Ha a csoda a másik oldalon is folytatódik, akkor az agyaras vadak bizonyára szarvasgombát találnak. Hiszen Kemeneshát eme szép szegletén, ahol a havasszépe ékesíti azt a földet, nemcsak a szárazföldi, a szubalpin és szubmediterrán klíma találkozik, hanem így tavasz táján ezer és ezer virágot szerető ember is. Ésik Sándor világjáró sorozata 28. Vas szépe a havasszépe Máltán a helyi konyhát is érdemes kipróbálni Málta. A sziget igazi különlegességeket tartogat azok számára, akik a középkori látványosságok mellett szeretik a jellegzetes helyi ételeket, hiszen arab, olasz és angol hatások alakították a konyhájukat. Egyik speciális nemzeti ételük az özvegyleves, a lasagne-szerű timpana, a halból készült lampuka, a sült nihil és az olívás marhasült. Az italok közül mindenképpen érdemes megkóstolni a jellegzetes citromlikőrt, a kaktuszlikőrt, valamint a sör és citromlé keverékéből készülő Shandy-t. 3 éjszaka félpanziós «Hatással medence, szánnák - finn és infra, fitness terem, asztalitenisz terem használata 1 x gyógy- frissítő vagy mézmasszázs KksöcuO s^feocoo© 3749 Zatakaros, Sport u. 10. Tel.:0036~93-540-140 003Ö-30-383-5969 Fax:0036-93-540-141 mail: info@hotelvenus.hu Ametiszt hotel HARKÁNY g: ff Pihenés Harkányban • szállás svédasztalos reggelivel, üdvözlőital, • 4 napra szóló egésznapos gyógyfürdő belépő, melyből az egyik tartalmaz 2 óra Wellness részleg használatot a gyógyfürdőben: szauna, pezsgőfürdő, gőzkabin. *parkolás, 35 450 Ft/fö 40 475 Ft/fö infoin ametiszthotel.hu • www.anietisrthotdLhu ♦ tel.: 72 279-3.19 HIRDETÉSEK