Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-13 / 85. szám
2010. ÁPRILIS 13.. KEDD KELET-MAGYARORSZÁG 10 Sport KELET Kozmetikáznának a tabellán Az a bizonyos első büntető, ami után Nagy Zoltán felett a kapuba pattant a labda fotó: mán László A mostanában a büntetőket jó százalékban hárító Nagy Zoltán szombaton is közel járt a bravúrokhoz. LABDARÚGÁS. A legutóbbi két fordulóban három tizenegyessel nézett farkasszemet Nagy Zoltán, a Baktalórántháza VSE kapusa. Az NB Il-es csapat ebben a bajnokságban talán legjobb teljesítményét nyújtó játékosa ugyan „csak” a békéscsabai Pozsár Gábor kísérletét hárította, de szombaton, a mezőkövesdi Vámosi Csaba lövéseit követően sem járt messze a bravúrtól. Milyen érzés büntetőkkel elveszíteni egy olyan meccset, amely azért a játék képe alapján az ellenfélnek állt? Elsősorban a rúgón múlik- Elég feszült összecsapás volt, amelyen a kapuból látottak alapján megérdemelt vendéggyőzelem született, de így, hogy tizenegyesekből kaptuk a gólt, azért bosszantó a vereség - állapította meg Nagy Zoltán. - Főként, hogy az első büntető véleményes volt, a második jogosságát persze nem vitatom. Nem sok hiányzott a lövések hárításához, az első meg is lett volna, ha egy göröngyön megpattanva nem ugrik át rajtam a labda. A másodiknál is sarkot fogtam, de az egy nagyon jól helyezett lövés volt. Nagy Zoltán amúgy az utóbbi időben elég jó százalékban hárítja a büntetőket. Van ennek valamiféle receptje?- Kapusként is azt kell mondanom, hogy a tizenegyes sorsa elsősorban a lövő játékoson múlik - beszélt a büntetők lélektanáról a hálóSzerdán nemcsak a makói felnőttcsapat érkezik Baktalórántházára, hanem a „hagymaváros” Ul7-es és Ul9-es .legénysége. Az elhalasztott NB Il-es bajnoki, valamint az előrehozott ifjúsági mérkőzések egyaránt 15 óraőr. - A szombati eset is bizonyította: a nem túl jól rúgott első lövésnél volt esélyem, a másodiknál még úgy sem nagyon, hogy jó irányba vetődtem, hiszen azt a sarokra lőtte Vámosi. A büntetők hárításának nincs receptje, próbálok minél tovább kivárni és az előre eltervezett irányba elvetődni. A többi általában már a szerencse kérdése.- Tavasszal játszottunk már a Váccal és a remek formában lévő BKV Előrével, de a vereségek ellenére nem éreztem úgy, hogy nagy lenne a különbség. Szerdán, a Makó elleni meccsen sem vagyunk esélytelenek, jó lenne még néhány győzelmet aratni, hogy szebb képet mutasson a tabella. km-bt kor kezdődnek, három különböző helyen: a „nagyok” természetesen a centerpályán mérkőznek, a 17 évesek a szomszédos Nyitjákon ütköznek meg egymással, a 19 esztendősek pedig az úgynevezett Tűzoltó-pályán. Makó elleni szerdai tripla Bátor-Mándok - Debrecenben A két megyei csapat a televízió nyilvánossága előtt játssza a Sport M Kupa elődöntőjét. labdarúgás. Érdemes volt nagyot domborítani a Magyar Kupában. Példának okául a Mándok és a Nyírbátor kivágta a rezet az aktuális sorozatban, emígyen legtovább jutó amatőr futballcsapatok számára kiírt Sport M Kupa elődöntőjében mutathatják meg magukat - mégpedig országvilág szeme láttára. A sport- csatorna támogatását élvező eseményt ugyanis egyenes adásban közvetíti kedden a televízió (Sport l, kezdés: 15 óra), amely felvezetése lesz a Debrecen-Honvéd Magyar Kupa-visszavágónak. A cívisvárosban összecsapó megyei első osztályú együttesek közül momentán egyértelműen a bátoriak szénája áll jobban, ebben a naptári évben a lehetséges tizenöt pontból tizenhármat begyűjtötték. A Puskás-stadionba jutnak- Természetesen bízom a győzelemben, annál is inkább, mert egy ilyen esélyt nem illik kihagyni - nyomatékosította Szegedi György, aki az eltiltott nyírbátori trénert, Lőrincz Sándor szerepkörét tölti be az ominózus debreceni fellépésen. - A tavaszi eredmények alapján talán nem túlzás azt állítani, jó passzban vagyunk, négy győzelem mellett csupán egyszer, a Nagyhalász elleni rangadón játszottunk döntetlent, ráadásul teljes csapattal utazhatunk. Tudom, hogy a szurkolók is készülnek, szép számmal kísérnek el minket, nekik is jó lenne örömet szerezni. Naná, hogy Mándokon is fokozott figyelmet tulajdonítanak a debreceni túrának. Az ősszel még a feljutással kacérkodó gárda jelenleg második a tabellán (két hellyel előzi a Bátort...), mindazonáltal ez évben halmozta a döntetleneket, csupán szombaton nyert először. Ugyanakkor Balázsi Attila játékos-edző jól tudja, mekkora esélyt kínál a hétközi meccs.- Még 1991-ben, záhonyi játékosként Szabad Föld Kupa döntőt játszhattunk a Rábapatonával szemben, amely l-l- re végződött: a vezetők elnézték a versenykiírást, így a döntetlen nekünk nem volt elég a sikerhez, az alacsonyabb osztályú ellenfél jól - nosztalgiázott az április 26-án negyvenedik születésnapját ünneplő mándoki játékos-edző. - Most szerencsésebb kimenetelt remélek, mert bár a csapatnál korábban nem volt az igazi a hangulat, a Nyírkárász szombati legyőzése feldobta a társaságot. Számíthatunk a bennünket elkísérő drukkerek támogatására is, miattuk is jó lenne nyerni. A párharc győztese a Pálhalmával vívja a finálét. Nem akárhol: a Puskás Ferenc stadionban - májusban, a Magyar Kupa döntő előtt! KM-KT A nyírbátori Lengyel László boldogsága még nagyobb lenne, ha eljutnának a Puskásstadionba FOTÓ: RACSKÓ TIBOR járt $►, I fii:] »^1^ 1:^1 Pl Féri! Tiszavasvári SE-Fehérgyarmatl VSE-Fevlll 31-27(11-17) Tiszavasvári, 250 néző.v.: Kocsmáros, Tömöri. Tiszavasvári: Boczák - Benyusz 4. Fedor 4, Kozma N. 3, Gál L, Bálványkövi 8. Búzás 2. Csere: Arató (kapus), Kiss K. 7/3, Kovács L, Szuvák, Tóth 0. , Kovács M. 3, Halász. Edző: Rácz Sándor. Fehérgyarmat: Nagy T. - Pálfi 1, Munkácsi 2, Imre Cs. 2, Siket 3, Koncz L12/2, Szabó P. 7. Csere: Balogh G., Hadi, Simon, Tóth N. Játékos-edző: Csapos János. Kiállítások: 2, illetve 4 perc Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2. Fantasztikus hangulat, frenetikus küzdelem, a győzniakarás diadala, igazi tiszavasvári bravúr. Ifi: 38-35. (Tudósító: Hankó András) _______________________________ Nyirtátor-Nagykálló-NYKSK II 29-37(14-21) Nyírbátor, 30 néző, v.: Berényi, Varga. Nyírbátor: Varga A. - Aranyos S. 7, Tóth L 5, Nemes 1.1, Fodor Á. 3, Lázár A 8/1, Hegyes Z. 1. Csere:FodorT.(kapus),Gárgyán l.TóthZ. l.Papp 1.2,Aranyos R., Kerekes I, Kőrizs T. Edző: Veibli Zoltán. Nagykálló-NYKSK II: Gadnai - Pisák 2, Türk F. 2, Erdős Z. 5, István P. 8/2, Kovács Á. 8, Vasas T. 3. Csere: Bíró D. (kapus). Jávor D. 2/1, Szemes 3, Vasas Gy. 1, Barna B. 1, Kozma P. 1. Megbízott edző: Danes Miklós. Kiállítások: 10, illetve 4 perc. Hétméteresek: 4/1, illetve 5/3. A sereghajtó hazaiak fejet hajtottak a listavetövel szemben. Ifi: 22-46. ______________________________________ Női Mátészalkai MTK-Füzesabony 34-20 (18-7) Mátészalka, 150 néző, v.: Pusztai, Takács, Mátészalka: Herdon E.- Poór B. 5, Herdon É. 2, Tóth N. 5, Kovács M. 10/4, Vakarcs 7/2, IlyésT. 2. Csere: Szabó V. (kapus), Kun G1, Tóth V. l.Udvardy 1. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 8. illetve 10 perc. Hétméteresek: 7/6, illetve 7/6. A minden tekintetben jobb hazai csapat fölényes győzelmet aratott. ___________________________ Kállósemjén SE-Ózd 33-26(18-10) Nagykálló, 150 néző, v.: Sándor I, Sebők. Kállósemjén: Jurecska- Németh N. 2, Máté V. 6, Gaál L. 8, Tar H. 4, Kiss A. 3, Frank P. 6/3. Csere: Járosiné, Oláhné (kapusok), Papp R. 4, Pál E„ Herczku, Járosi V. Edző: Németh Tibor. Kiállítások: 4, illetve 4 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 6/5. A végig magabiztosan játszó hazaiak biztosan nyertek. Ifi: 18-30. O ASZTALITENISZ NB-S CSAPATBAJNOKSAGOK NBL, férfi ApagySE-ATSK Szeged 10-8 Már 9-4-re is vezettek az apagyiak, de ezt követően felzárkóztak a szegediek 9-8-ra. Az utolsó találkozón Fodor István magabiztos sikerrel biztosította be az apagyiak győzelmét. Győztek: Berecki 3, Fodor G„ Fodor L, Hodász2-2ésaFodor l„ Fodor G. páros. Nyírbátori ASE-Borsod Volán 9-9 A bajnoki címért folytatott versengésben fontos pontot veszített a Nyírbátor. Lukács Balázs eredményes játéka sem tudta kompenzálni a gynegébb napot kifogó Tóth Zsolt teljesítményét. Gy.: Lukács B. 4, Tóth Zs. 2, Kiss Zs„ Szarka és a Tóth Zs., Szarka páros 1 -1. _____ NB I.A csoport, női Magyargencs-NAC Benczúr Nyíregyháza 5-13 Továbbra is százszázalékos a nyíregyházi csapat, és ha a következő fordulóban, hazai pályán legalább egy pontot szerez, akkor feljut az Extraligába! Gy.: Fajcsák, Mura, Karádi 4-4 és a Fajcsák, Mura páros. NBII., férfi ATSK Szeged ll-Apagy SE II 10-8 Az apagyiak egyik legjobbja, Poór Tibor munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott a csapatból, ráadásul 2-0-ás vezetésről négy (!) találkozót is elvesztettek az apagyiak. Gy-- Király Cs. 4, Márföldi 2, OszlánszkiLés a Király Cs.. Márföldi páros 1-1. _____________ NB III., férfi TEVA-Debrecen SE l-Nyfrbátori ASEII 10-8 A tartalékos összeállítás miatt a nagyon jó játékerőt képviselő debreceniek etlen még nem tudta bebiztosítani a bajnoki címét a Nyírbátor. Gy.: Bánhidi 3, Szöllősi I, Majoros B. 2-2 és a Bánhidi, Szöllősi T. páros. _ TEVA-Debrecen SE lll-Várda ASE 9-9 Bravúros kisvárdai pontszerzés, de akár vendéggyőzelem is lehetett volna a vége, Gy.:Arady,Pokpl P. 3-3, Újvári 2, Spekker 1. ___ A Nyírmada-Vásárosnamény mérkőzést elhaíasrtották. A betegeket kellemes körülmény és szakképzett dolgozók várják Az érszűkület kezelésének lehetősége A magas vérnyomás és az érszűkület A keringési rendellenességek gyakoriságuknál fogva a fejlett államokban népbetegségnek számítanak. A halálozás ötvenegy százaléka érbetegségre vezethető vissza, az alsó végtagi érszűkület pedig a felnőtt lakosság közel 10-15 százalékát érinti. A szervezetünk működéséhez szükséges oxigén és tápanyag a verőérhálózaton, azaz az artériákon keresztül jutnak el szerveinkhez; Ha az artériás rendszer bármely szakaszán valamilyen okból szűkület alakul ki, akkor arra a területre nem jut elegendő tápanyag és oxigén, melynek következtében a szűkület helyétől függően csökken a járástávolság a vádli, comb vagy fartájékon jelentkező görcsök miatt. Zsibbadás, fájdalomérzet alakulhat ki a végtagokban. Jellemző tünete még a szédülés, fejfájás, fulzúgás. Az érszűkület, érelmeszesedés kialakulásában szerepet játszó rizikófaktor például a magas vérnyomás. Hypertoniáról akkor beszélünk, ha a vérnyomás optimális értéknél tartósan magasabbnak mutatkozik. A magas vérnyomás hosszú távon károsítja az ereket és ezáltal rontja az életfontosságú szervek működését. Az állandó fokozott nyomás növeli az érben a vér áramlásakor kialakuló nyíró feszültséget, amely károsítja az érfal belső rétegét, elősegítve ezzel az ér beszűkülését és rugalmasságának elvesztését, az érelmeszesedés folyamatát. A magas vérnyomás-betegség alattomos, hisz kezdetben nem okoz fájdalmat, kényelmetlenséget, így tünetei és szövődményei többnyire csak évek múltán jelentkeznek, amikor már jelentős károkat okozott. A legfontosabb halálokok a szív- és érrendszeri betegségek hátterében, mint fő kiváltó ok a magas vérnyomás áll. A vérnyomás csökkentésével arányosan csökken a káros következmények száma és javul a halálozási statisztika.- Befolyásolja még az érszűkület kialakulását a cukorbetegség, a túlsúly, a magas vérzsír, a mozgás szegény életmód, a stressz és az örökletes tényezők. Szerencsére ma már minden megyeszékhelyen, így Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon is elérhetővé vált a betegség kezelésére kiválóan alkalmas Nashwan- ParasoundPlus eljárás, mely az infra-, ultra- és hallható hang segítségével a szervezetet mellékerek keringésképzésére serkenti. Az ennek köszönhetően kialakuló érpályák átveszik a beszűkült főér funkcióját. Egyben javul az érfalak tápanyag felvétele. A kezelőcentrumok minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak. További felvilágosítás: www.medhungary.com vagy 06- 20/541-1466, 06-70/290-3216, 06- 30/339-6963,06-72/551-714. HIRDETÉS NB I. Kiss Gy. (Kálmánháza), Bodnár G. 14 gólos: N. Nikolics (Videoton: 4, (Nagykálló), Kamarás J. (Nyírlugos), Sápi Kaposvár 10). ________________A. (Úfehértó).______________________ 13 gólos: Kabát (Újpest), Alves (Vide- 11 gólos: Pólik T. (Gávavencsellő), Kiss G. oton). __________ (Nyírmihálydi).___________________ 11 gólos: Coulibaly (Debrecen), Lázok J. 10 gólos: Koczogh (Gávavencsellő), (MTK:3,Vasas:8),Rudnevs(Zataeger- Csekk A. (Levelek), Borza (Nylribtony). szeg). _________________________ 9 gólos: Király í. (Kállósemjén), Kozma I., 9 gólos: Montvai (Kecskemét), Lencse Kulcsár G. (Levelek), Szilágyi Z., Balogh N. (Videoton: 0, MTK: 9), D. Pavicsevics (Nyírlugos), Sikorszki I. (Vasmegyer). __ (Zalaegerszeg). _______________ Selyember-csoport NBII. 17 gólos: Virtás A. (Pátroha). ___ 15 gólos: Nyerges (REAC). _____ 16 gólos: Vincze V. (Pátroha), Deskó 12 gólos: Urbin (Bocs). ________(Tiszamenti SE). __________________ 11 Rólos: Nikházi (MTK II). ~~ _______13 gólos: Pallos L. (Pap).______________ 9gólos:Ngalle(Makó)._____________12 gólos: Soós I (Ajak). _______________ NB III. Tisza-csoport 11 gólos: Balogh I. (Pátroha), Szurcsik 11 gólos: Lengyel Á. (Kemecse). (Újdombrád). ____________________ 10 gólos: Ferenczi J. (Létavértes), 10 gólos: Lakatos Tamás- (Kék), Elek Cs. Simon G. (Nyíregyháza Spartacus II: 0, (Petneháza), Papp Z. (Pusztadobos), Nagyecsed: 10). _________________Bállá K. (Újdombrád)._________________ 9 gólos: Fekete Á. (Tiszakanyár: 1, Ibrány: 9 gólos: Paulik I. (Kék). Mester J. 8), Maries G. (Tiszakanyár). __________(Nyírtass), Elek Cs. (Petneháza), Sinka J. Szl-ZoSport-dr. Zilahi megyei I. osztály (Újdombrád), NagyH. (Vaja). _________ 23 gólos: Éles I. (Gyulaháza), Diego-csoport 22 gólos: Erdei Z. (Nyírbátor). 29 gólos: BíróT. (Sonkád), __________ 20 gólos: Fazekas V. (Tiszavasvári). ___ 22 gólos: Szilágyi L. (Nagyszekeres). 19gólos: Szkunzjak (Tiszabecs). ______ 19 gólos: Ács A (Nyírmeggyes), Mikes K. 14 gólos: Török I. (Mándok), Riczu (Tunyogmatotcs). _________________ (Rakamaz), Marozsán, Ábrám 17 gólos: Dobai (Mátészalka). _______ (Újfehértó). _____________________14 gólos: Pásztor Z. (Nábrád)._________ 13 gólos: Pálvölgyi (Nyírbátor). • 13 gólos: Jónás N. (Csenget 5, Nagy12 gólos: Galambosi G. (Rakamaz), Kiss dobos: 8), Homoki G. (Nagyszekeres), T. (Újfehértó). ___ ___ Franku A (Tunyogmatolcs).__________ 10 gólos: Tuturas (Nyírcsaholy), Horváth 11 gólos: Kertész J. (Mátészalka: K. (Nyírgyutaj), Gazdag (Nyírkárász), Bánfi 4, Csenger: 7), Ráski B. (Nábrád), (Nyírtelek), Ványi (Szakoly). _________BenkőJ. (Nagydobos), Nagy János 9 gólos: Pelyák (Nyírgyulaj), Sarkadi Sz. (Tiszakóród), Lakatos S. (Tyúkod), Siket (Nyírtelek), Nyisztor D. (Tiszavasvári). L (Vámosoroszi). ____ _______ Megyei II. osztály lOgólos: Tóth F (Mátészalka), Márton Dílözön-csoport J., Bartha K. (Nagyszekeres), Gyöngy T. 28gólos: Széplaki (Nagykálló). _______(Nyírmeggyes), Lakatos S. (Tyúkod), 18 gólos: Sivadó L. (Nyírvasvári). ______ Botos P. (Vámosoroszi)._____________ 16 gólos: Marincsák (Nyíribrony). _____9gólos:FekaJ. (Porcsa!ma),Tórös 13 gólos: Dán A (Nagykálló). (Sonkád), Borbély A (Tiszakóród), Kiss 12 gólos: Sipos J. (Apagy), Veres G„ R. (Tyúkod).