Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-10 / 83. szám
2010. ÁPRILIS 10., SZOMBAT KELET-MAGYARORSZÁG KELET NÉZŐPONT Bednárlk Mónika Házak, utak és autók gykori városalapító atyáink igencsak meglepődnének, ha egy időutazás folytán visszaröppennének egykori, szeretett városukba. Hol vannak már a poros, szűk kis utcák, a ritkaság számba menő lovaskocsik. Akkor még oly kevesen lakták a települést, hogy nem nagyon kellett azt méregetni és megszabni, hol épülhetnek házak, utak, üzletek. Az évtizedek azonban nem csak a közlekedési szokásokat változtatták meg. A kis mezőváros igazi nagyvárossá vált, egyre több lakóval és lassan, de annál határozottabban kiderült: anno nem a mai viszonyokhoz igazították a városképet. Emiatt persze az utókor feje fáj, mert ma már nem kiváltság a bicikli, mint egykor a velocipéd, nem elérhetetlen az autó, mint egykor a ló vontatta szekér. Akkoriban nem ezrek, tízezrek indultak egyszerre útnak, hanem pár százan, s nem számított milyen széles az út, elfértek rajta. Igények, elvárások és lehetőségek alakították az utcákat, tereket. Ma is megvannak a jogos igények és elvárások, csak a lehetőségek behatároltak. Éppen a régmúlt miatt, amikor még épülőben és kialakulóban volt a település. Minden újnak az az ára, hogy valami régit elveszítünk. Ha ezt mindenki elfogadja, akkor együtt a lehetőségek határai is tágíthatóak. monlka.bednarlk@lnform.hu O SZAVALÓVERSENY Horváth Rlchárd is részt vett tegnap a nyíregyházi VMK- ban megrendezett szavalóversenyen. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Kétszer két sáv és két irány A Szent István utcán is elbontották már az épületeket, hogy tovább épülhessen a kiskörút fotó: racskó tibor KELET-V@ROSVITA NYÍREGYHÁZA A körút annyira szűkén kerüli meg a belvárost, hogy helyenként bele is ér - írja olvasónk a V@- rosvitán. NYÍREGYHÁZA. Az ember már nosztalgiával tekint a régi városképre és keserűen tekint a jövőbe. Újabb szép ház, és egy újabb utca képe esett áldozatul az átgondolatlanságnak, a megalomániának és az aszfaltnak. Mindannyian tudjuk, hogy már régen tervezték, régóta ki Van tűzve a nyomvonala a kiskörútnak, tudjuk, hogy kár már ezen keseregni, de minden lebontott házzal távolabb kerülünk városunk mezővárosi arculatától. Ez azért is dühítő, mert bár kilométereket aszfaltoznak le, egyetlen centivel sem kerültünk közelebb a célhoz, vagyis ahhoz az elképzeléshez, hogy egyszerű, logikus, dinamikus úthálózat kerülje el a szűk belvárost, így szabadítva meg azt a zajos és szeny- nyező autóforgalomtól, így könnyítve meg a közlekedők életét. Ami eddig elkészült, a legnagyobb jóindulattal sem kör, a tervezett nyomvonalat tekintve nem is lesz az, arról nem is beszélve, hogy annyira szűkén értelmezve kerüli meg a belvárost, hogy helyenként bele-beleér - áll a v@rosvitázónk által küldött levélben. Több éve elfogadták- Hosszú évekkel ezelőtt fogadtuk el a kiskörút nyomvonalát, amelyet később az Integrált Városfejlesztési Stratégiában megerősítettünk - kezdte reagálását Giba Tamás alpolgármester. - A belvárosi terek rehabilitációját szolgáló pályázaton a beruházáshoz szükséges támogatást is elnyerte a város, a Bocskai és Szent István utcák összekötése elérhető közelségbe került. A beruházás költsége több mint 200 millió forint.- A város az építési területhez szükséges minden ingatlant megvásárolt, a Szent István utca felől már a bontási munkálatok is elkezdődtek, melyek folytatódnak a Bocskai utcán.- A tervek szerint augusztusban az új szakasz kivitelezése indulhat meg. A két utcát összekötő út kétszer kétsávos lesz, a Szent István utcán megváltozik a forgalmi rend és kétirányban lehet közlekedni a városközpont felé - mondta az alpolgármester.- A körút nem attól körút, hogy egy körzővel rajzolt szabályos ív mentén épülnek meg a közlekedési utak. - Nekünk egy városban kell olyan megoldásokat találnunk, amelyek évtizedes közlekedési gondokat oldanak meg, és ezek közé tartozik a kiskörút tovább építése is. km-bm Vasárnap lesz a választás NYÍREGYHÁZA. Az országgyűlési képviselők választásán a választópolgár két szavazólapot kap, az egyik szavazólapon egyéni választókerületi jelöltekre, a másik szavazólapon pártok által állított listákra lehet szavazni. Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon lehet, az egyik jelölt melletti, illetve az egyik lista feletti körbe tollal írt, egymást metsző két vonallal. Információs nap fiataloknak BALKÁNY. Ingyenes információs napot szervez az „ÚTON” Ifjúsági - Kulturális Egyesület a fiatalok munkaerő-piaci integrációjáért a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. A rendezvényen a fiatalok megismerhetik a munkaerő-piaci szolgáltatásokkal rendelkező civil szervezetek munkáját, szorosabbra fűzhetik kapcsolatukat a területileg illetékes munkaügyi kirendeltséggel, emellett képző intézmények kínálatából is válogathatnak. Tájékozódhatnak szakmákról, képzési lehetőségekről, szociális szolgáltatások igénybevételéről. A szervezők várnak minden érdeklődő 16 és 25 év közötti fiatalt április 27-én 10 órától 16-ig a balkányi József Attila Művelődési Házba. Hivatalos utat járjon a hulladék A lakossági köbméterig a hulladékudvarban is leadhatja az építési és bontási hulladékot. NYÍREGYHÁZA. Mint a tegnapi lapunkban írtuk, a természetben sok helyen találkozunk illegálisan lepakolt építési törmelékkel. Többen Is gyűjtik- A lakosságnál, illetve gazdálkodó szervezeteknél keletkező építési és bontási hulladékokat engedéllyel rendelkező kezelőnek kell továbbadni. Illetékességi területünkön több gazdálkodó szervezet rendelkezik engedéllyel az elkülönítetten gyűjtött hulladékok begyűjtésére, előkezelésére, illetve hasznosítására - nyilatkozta szerkesztőségünknek az építési és bontási hulladékok jogszabályoknak megfelelő kezelési módjáról Rozinka Zsolt Illés, a Felső-Ti- sza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felügyeleti igazgatóhelyettese. Nyíregyházán a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. veszi át a Szállási utcai telephelyén a szóban forgó hulladékokat. Jó tudni: a lakosság Szorgalmas és gondos kezek hiába gyűjtik össze a szemetet kint a természetben, hamarosan újra kezdhetik a munkát elölről illusztráció: km az 1 köbmétert meg nem haladó mennyiségű építési és bontási hulladékot a kft. által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvarban is átadhatja (Nyíregyháza, Korányi F. u. 3.). A nem hasznosítható, kevert építési és bontási hulladékok szervetlen, nem veszélyes hulladékok lerakására szolgáló hulladéklerakókban rakhatók le (pl. Szakoly, Ibrány, Nyíregyháza). Az inert hulladékok lerakóit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gaz- dálkodási rendszer keretében építik majd meg. km-nyzs Kavicson tárolták a veszélyes anyagot A legtöbb ügyben a cégek nem megfelelően kezelték a veszélyes hulladékot. NYÍREGYHÁZA. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tavaly több mint tízezer büntetőjogon kívüli ügyet bírált el, melyek között számos környezetvédelmi ügy is szerepelt. Ezekkel kapcsolatban kérdeztük meg dr. Sipos László megyei főügyész-helyettest, a magánjogi és közigazgatási jogi szakág vezetőjét.- A legtöbb környezetvédelmi vizsgálatot az országban a mi szakágunk folytatta le. Vizsgáltuk például a növény- védelmet, a környezetvédelmi és vízügyi szakhatósági eljárásokat, a környezetvédelmi tárgyú közérdekű bejelentések és panaszok intézésének törvényességét, de tartottunk utóvizsgálatokat a környezet- védelmi szabálysértésekkel kapcsolatban is.- Százszámra kellett intézkedést benyújtanunk, hét ízben pedig a környezetet veszélyeztető tevékenység abbahagyására, illetőleg az okozott kár megtérítésére szólítottuk fel a jogsértőket.- A legtöbb ügyben a cégek nem megfelelően kezelték a veszélyes hulladékot, két cég juhtartási, illetve sertéstenyésztő tevékenységét nem az előírások szerint végezte, szennyezte az élővizeket, egy optikai cég pedig a levegőt.- Ezek a felhívások eredményesek voltak, ugyanakkor környezetveszélyeztető tevékenységtől eltiltás miatt kellett pert indítani, mert egy cég a szabad ég alatt, kavicscsal felszórt területen, az előírásokat semmibe véve tárolt veszélyes hulladékot.- A természet sérelmére okozott kár és kamatainak megtérítése miatt pedig fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményeztük különösen védett állatok elpusztítása miatt. W A figyelmeztető felhívásaink eredményesek voltak. DR. SÍPOS LÁSZLÓ Szőnyi István képeiből rendeznek kiállítást NYÍRBÁTOR. Szőnyi István képeiből nyűik kiállítás április 13-án 16 órakor Nyírbátorban, a Báthori István Múzeumban. (A kiállítás alkotásai Szőnyi Zsuzsa gyűjteményéből és a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumból érkeztek.) A tárlatot Köpöczi Rózsa, a Szőnyi István Emlékmúzeum művészettörténésze nyitja meg. O MEGKÉRDEZTÜK: ön elmegy vasárnap választani? Sándorné családjával járul az urnák elé április ll-én. - A reggeli órákban tervezzük, mert akkor még nincs nagy tolongás és az időjárás is szelí- debb - mondta. Ladik Szabolcs Viktor így felelt: - Én és családtagjaim is fontosnak tartjuk, hogy behúzzuk az ikszet a nekünk megfelelő rubrikába vasárnap. A híradásokból rendszeresen nyomon követtem a kampányt - válaszolta. Huczmanné Majláth Magda a kora délutáni órákban készül szavazni. - Úgy terveztük, hogy ebéd után indulunk el a férjemmel, akivel egyébként nem azonos a pártszimpátiánk - válaszolta a nyíregyházi asszony. OLT TAMÁS: A kedvesemmel fogok választani. LENGYEL PÉTER! Fontosnak árzam a megjelenést. MIKtTA MARÓIT! Biztosan elmegyek választani. ZAKOR SÁNDORNÉ: A reggeli órákban Indulunk szavazni. LADIK SZABOLCS VIKTOR: Ml Is behúzzuk az ikszet... HUCZMANNÉ MAJLÁTH MAGDA: A férjemmel megyek szavazni. Olt Tamás, a Móricz Zsigmond Színház művésze nem lakóhelyén, hanem a megyeszékhelyen adja le voksát. - Még nem tudom, melyik napszakban, de az biztos, hogy a kedvesemmel fogok elmenni választani - mesélte. Lengyel Péter ebéd előtt indul útra. - Akár otthon is maradhatnék, de ilyesmi eszembe se jutott. Biztosan sok ismerőssel találkozom majd a szavazóhelyen - felelte. - Én biztosan elmegyek választani, és természetesen azt is tudom, kire adom le a szavazatomat. Reggel megyek voksolni, egyúttal egy kellemes sétát is teszek majd a friss levegőn - válaszolta Mikita Margit. A nyírtéti Zakor Háttér 3 BrnTTTTTOTTl Ön szerint meg lehetne előzni az illegális szemétlerakásokat? Szavazók száma: 88,2010. A. 9.19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint rTTTTTOWfffWfflRUl itt van már a tavasz? Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.