Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-01 / 50. szám
2010. MÁRCIUS 1.. HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG 8 Társasági élet KELET Cinkék főttek Szatmárcsekén SZATMÁBCSEKE. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg szombaton Szatmárcsekén a hagyományos Nemzetközi Cinkefőző Fesztivált, amelyen húsz csapat mérte össze tudását. A hazai főzőmesterek mellett érkeztek csapatok Erdélyből, Csángóföldről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is. A program kilenc órakor libafogással kezdődött, majd a megnyitóbeszédekkel folytatódott. Míg a csapatok a tűzhelyek mellett tüsténkedtek, a színpadon folyamatosan cserélődtek a fellépők. A szombati program a „Puliszka bállal” zárult. A nap sztárfellépője, Homonyik Sándor is megkóstolta a cinkét A pusztinai asszonyok agyagkorsóban főztek töltött káposztát Az érpataki különítmény is jól érezte magát Szatmárcsekén A tákosiak a győzelem reményében állították össze finomságaikat A nyírbátori mentősök minden évben részt vesznek a farsangon Reneszánsz felvonulás NYÍRBÁTOR. Nyírbátorban szombaton rendezték meg a Reneszánsz Felvonulást, mely a város nagy farsangi bulija is egyben. A résztvevők a Kulturális Központ elől indultak délután két órakor és a várig sétáltak el, ahol a díszes maskarába öltözött álarcosok versenyével folytatódott a program. A Keleti Motorosok is beöltöztek Báthory Erzsébet és foglya Furcsa pár A nyírszőlősi általános iskola izompacsirtái is megmutatták magukat a farsangon Farsangolás nyírszőlős. Idén is hatalmas siker volt a nyírszőlősi Szőlőskerti Általános Iskola farsangi ünnepsége, melyet a tanárok produkciója nyitott meg, amit a diákok felvonulása követett. A tanárok hatalmas sikert arattak „Ragadozók” fellépés előtt CIB BANK t, & to(jr0f"0i íréi. Családi vállalkozóként a munka és a család szorosan összefonódik. Használja ki ennek előnyeit a pénzügyek terén is! Erre kínál hatékony megoldást a CIB Családi Vállalkozói Számlacsomag, ahol a számlacsomagba tartozó céges és magánbankszámlákra számos kedvezményt vehet igénybe: • korlátlan számú díjmentes átutalás a számlacsomagba tartozó bankszámlák között • közüzemi számlák díjmentes fizetése* • havonta két díjmentes készpénzfelvétel bármely belföldi bankautomatából, minden magánbankszámla esetében * A számlacsomagba tartozó, csoportos beszedési megbízást lehetővé tevő magánbankszámlák esetében. A CIB Családi Vállalkozói Számlacsomagba bevonható bankszámlákról és a vonatkozó egyéb feltételekről a „CIB Családi Vállalkozói Számlacsomag gazdálkodó és egyéb szervezetek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek részére" szóló kondíciós listából, az egyes számlacsomagba tartozó bankszámlákra vonatkozó, mindenkor hatályos kondíciós listákból, továbbá a CIB Bank Általános Üzletszabályzatából, valamint a Lakossági Üzletág Általános Szerződési Feltételekből tájékozódhat bankfiókjainkban vagy interneten keresztül a CIB Bank Zrt. honlapján a wWw.cib.hu címen. További információért hívja a CIB24 telefonos ügyfélszolgálatot a 06 40 242 242 telefonszámon, vagy forduljon bizalommal munkatársainkhoz bankfiókjainkban. A Bank a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. Jelen tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. CIB CSALÁDI VÁLLALKOZÓI SZÁMLACSOMAG Hirdetés