Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-04 / 53. szám

2010. MÁRCIUS 4. CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG KELET A kótajiak a fehér mezes, NB ll-es Baktalórántháza ellen sem buktak orra fotó: mán László zése alapján a torna valameny- nyi csapat felkészülését jól szolgálta, hiszen legalább öt meccset mindenkijátszhatott, a legjobbak hetet. Összesen hatvannyolc ta­lálkozót láthattak az érdek­lődők, és a télies időjárás el­lenére valamennyi találkozót megrendezték. Háromszor is hajnalban keltek a Nyírsuli Kft. dolgozói, hogy nem kis munkával letakarítsák a havat a játéktérről, napközben pár meccsen volt egy kis csúszás, szintén a hótakarítás miatt. Mindent egybevéve az idő­járás tükrében remek felté­telek között tesztelhették az edzők csapataikat. így pél­dául Csorna Dezső, a torna meglepetéscsapatát, a végül a második helyen záró kótaji gárdát gardírozó mester. Csiszolhatták a csapatjátékot- Minden elismerésem a tor­na szervezőié, csak dicséret illeti őket azért, hogy ilyen remek körülmények között tudunk játszani. Csapatom teljesítményével is elégedett vagyok, a célunk az volt, hogy a csoportból jussunk tovább, végül a döntőig jutottunk. Az őszihez képest a fél csapat ki­cserélődött, ezért ezek a mér­kőzések számunkra nagyon hasznosak voltak ahhoz, hogy a bajnoki rajtra a legütőképe­sebb alakulatot alakítsuk ki. Voltak már biztató jelek, de természetesen csiszolnivaló is maradt - vélekedett Csorna Dezső. A folytatás? Minden bizony­nyal lesz, igaz egy esztendőt várni kell rá.- A csapatok zöme már most jelezte, hogy jövőre is szeretne részt venni a tornán, mi pedig szeretnénk meg­rendezni. A mezőny marad huszonnégyes, mert több csapattal nem lehet megfe­lelően megrendezni. Az idei torna tanulságait levontuk és néhány apróbb módosításon gondolkodunk - mondta a folytatásról Dajka László. sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport Orosz bombázó Kállósemjénben Az NB ll-es női kézilab­dacsapat élvonalbeli játékossal is erősített. kiziiAeo* A Kállósemjén NB ll-es női kézilabdacsapata na­gyot húzott. A negyedik he­lyen posztoló társulat a vasár­nap, Jászberényben esedékes tavaszi nyitófellépésen bevet­heti legújabb szerzeményét - az orosz Jelena Korgyukot. A harminchárom éves jobbátlö­vő 2004-ben a székesfehérvá­ri, akkor még Cornexi néven futó együttesben debütált a magyar élvonalban, majd a Goldbergerben szerepelt, a legutóbbi szezont pedig a Va­sasnál töltötte. A Semjénben letelepedő játékos minden bizonnyal frontembere lesz a Németh Tibor gardírozta gárdának. Legalábbis a kele­ti bombázó edzőmeccseken mutatott teljesítmény eme vélekedést támasztja alá. Műtötték a kulcsembert A dobogóra hajtó egylet (erre még nem volt példa a csa­pat történetében...) beállós- poszton is erősített: három év elteltével visszatért Gyön­gyösről Papp Rita. Ugyanak­kor nem fenékig tejfel az élet arrafelé sem. A szakmai stáb szívfájdalma, hogy Gaál Lin­da súlyos vakbélműtét miatt csupán áprilisban ölthet sze­relést, márpedig az irányító kulcsfigurának számít. Valós felkészülés műfüvön A Los Angeles Lakers NBA-ben szereplő kosárlab­dacsapatának két játékosa, Bynum (balra) és Gasol hiába biztosított le­hetőséget az átha­ladásra az indianai Grangernek, a vendégek játékosa nem tudott élni az eséllyel. Az észak­amerikai profi liga­meccset a Lakers nyerte 122-99-re. FOTÓ:EPA Csorna Dezső szerint is remek feltételek mel­lett meccselhettek a Stadion Diner Kupán. LABDÁDÚsÁs. Múlt szombaton két meccsel zárult a több hét­végét átölelő Stadion Diner Kupa felkészülési labdarúgó torna. Mint ismert, a Nyíregy­házi Városi Stadion műfüves pályáján a fináléban a Szpari Liga csapat nyert a Kótaj NB III-as gárdája ellen, így a piros­kékeké lett a vándorserleg. Az egész megyét átfogták- A rajt előtt már nagy volt az érdeklődés a tornára, így nyolc csapat le is maradt, vé­gül huszonnégyen vágtak neki a hét hetes sorozatnak - kezd­te a torna rövid értékelését a főszervező Dajka László, a Nyírsuli Kft. munkatársa. - Számunkra örömteli, hogy az egész megyét átfogták az in­dulók, Tiszabecstől Tiszalökig érkeztek csapatok, ráadásul a Baktalórántháza az NB Il-őt is képviselte, az NB III Tisza-cso- portjának megyei képviselői mellett a borsodi Cigánd is in­dult. A megyei I. osztálynak a krémje nevezett és megyei II. osztályú csapatok is belevág­tak. A csapatvezetők visszajel­A mezőny marad hu­szonnégyes, mert több csapat­tal nem lehet megrendezni. DAJKA LÁSZLÓ Ismét a kilencedik helyet célozzák meg Bartal Gergely és társai Csepelen kezdik a rájátszást fotó: racskótibor A bajnokság második felében eredményes volt a Nyíregyházi FRK. röplabda. A zárókörökhöz érkeztek a röplabda bajnok­ságok. A férfi NB I-ben a nyír­egyházi Férfi Röplabda Klub együttese miként tavaly, most is a 9-11. helyért meccselve zárja a pontvadászatot. A kö­zépszakaszban nyolc meccset játszott Bugyi József együt­tese, ebből ötöt megnyert (hármat nagy csatában, 3:2- re), hármat pedig elveszített (egyet szintén 3:2-re), így a csoport második helyén zárt. Remek helyettes- Összességében elégedett va­gyok az eredménnyel, hiszen sérülések miatt többször sem tudtunk úgy felállni, ahogyan szerettük volna. Ráadásul az Úgy érzem, jól jöttünk jfS ki a ezekből a \ mm meccsekből. BU6YI JÓZSEF MK'WJk utolsó találkozókon új felál­lásban szerepeltünk, hiszen Kulcsár kikerült a kezdőből, helyén Bartal centerezett, Ádám pedig az elsőütő poszt­ján szerepelt. Úgy érzem, jól jöttünk ki ezekből a meccsek­ből, külön dicséret illeti a fia­tal Szabó Attilát, aki remekül helyettesítette a Pampuchot. A csoportban megszerzett második hely azt jelenti, hogy az utolsó etapban a Csepellel és, a Szolnokkal csatáznak a végső helyezésekért. A szó-, vétség kijelölte a mérkőzések párosítását, ám az érintettek­nek a pontos időpontokat még egyeztetniük kell. Az NYFRK Csepelen kezd és Szolnokon fejezi be a szezont.- A zárószakaszban minden csapat tiszta lappal indult, azaz a korábbi eredmények nem számítanak. Kétszer játszunk itthon és ugyan­ennyiszer idegenben. Sze­retnénk megismételni az el­múlt évi eredményt, amikor a kilencedik helyen zártunk. Tavaly is jól ment a bajnok­ság második felében, hiszen akkor a tíz meccsből kilencet megnyertünk.- Bízom benne, hogy ha­sonló produkcióval tudunk majd kirukkolni, igaz az em­lített változások miatt a fiata­loknak még meg kell találniuk önmagukat, illetve helyüket a csapatban - így Bugyi József. KM-ML O RÖPLABDA, FÉRFI NB I. Középszakasz, a 10-14. helyért, végeredmény ] 0. Csepel 21 16 5 55:30 37 11. Nyíregyházi FRK 21 10 11 46:44 31 12. Debreceni EAC 21 7 14 33:47 28 13. SümeR 21 8 13 32:50 27 14. Székesfehérvár 21 5 16 27:54 27 Rájátszás a 9-11. helyért, program Március 13-15.:Csepel-Nyíregyháza, Szolnok -Csepel. Március 20-21: Nyíregyhá- za-Szolnok. Március 27-28.: Nyíregyháza - Csepel. Április 17-18.: Csepel - Szolnok. Április 24-25.: Szolnok - Nyíregyháza. Éremhalmozás Bökönyben birkózás. Négy megye, tizen­három egyesületének részvé­telével nagyszabású szabad­fogású birkózóversenynek adott otthont Bököny. Az eseményen kilencven ifjú re­ménység lépett szőnyegre, megyénket - a házigazdák mellett - a Nyíregyházi Dávid SC és a Balkány versenyzői képviselték. Külön értékelték a csapat- versenyt, amelyben a házi­gazda bökönyiek bizonyultak a legjobbnak, a további me­gyebeli egyesületek közül a Balkány a hetedik, a Dávid SC a tizedik helyen zárt. km OBIRKC Szabadfogású verseny, Bököny Diák I. korcsoport. 29 kg: 2. Szabó Balázs (Balkány). 32 kg: 2. Pallai Róbert (Bököny). 35 kg: 3. Sallai Olivér (Balkány). 38 kg: 3. Mátyás Illés (Nyíregyházi Dávid SC), 5. Szabó Dávid (Bököny). 42 kg: 3. Danó Zoltán (Bököny). 46 kg: 3. Horváth Zsolt (Bököny), 6. Papp Krisztián (Bököny). 50 kg: 3. Zelenák Vince (Nyíregyházi Dávid SC). 55 kg: l.Kiss Gergő (Bököny). 61 kg: 2. Bodó Zoltán (Nyíregyházi Dávid SC), 3. Gilányi Gergő (Bököny). Diák II. korcsoport. 28 kg: 3. Vadász Richárd (Bököny), 5. Szabó Kristóf (Bököny). 31 kg: 1. Nagy Márkó (Bököny). 37 kg: 3. Rézműves Márk (Bököny), 5. Kurucz László (Bököny). 41 kg: 2. Sallai Sándor (Balkány). 60 kg: 4. Sándor Máté (Bököny). Ifjúsági. 54 kg: 3. Pallai Richárd (Bököny). w ^ — — Három csapat képviselte a megyei színeket Bökönyben FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A ke mécséi. Magyar duplázott Újhelyen Remek teljesitmenyt nyújtottak a Nemes­tanítványok a Zemplén Kupán. karate. Remek teljesítményt nyújtott a kiokusin karatézók Zemplén Kupáján Magyar János. A Kemecse SE ver­senyzője a sátoraljaújhelyi megmérettetésen a serdülők között mind formagyakor­latban, mind pedig küzde­lemben (könnyűsúly) az élen végzett. Rajta kívül Nemes József tanítványai közül Horváth Csaba bronzérmet szerzett a serdülők középsúlyú küzdel­mében és formagyakorlat­ban, az ifjúsági korcsoportban érintett Ferenci János pedig megnyerte a középsúlyú küz­delmeket, mégpedig igen nagy fölénnyel, hiszen az előcsatározások során aratott könnyed győzelmeket köve­tően a döntőben egy gyomor­ra mért ütéssel ért el K. O.-t ellenfelével szemben. A hosszabb sérülés után visszatért Deli Zoltán serdü­lő nehézsúlyban lett má­sodik. KM Kemecsei érem- és oklevélgyűjtemény Sátoraljaújhelyből FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Sportversenyek március idusán SZABADIDŐSPORT. Évek óta ha­gyománya van, hogy a nemze­ti ünnepek alkalmából sport- | versenyeket rendez Csukrán Mihály, az ismert újfehértói sportember. A március 15-ei programban 9 órától utcai futóverseny szerepel, majd a Za-Bar Tranding Kupa kispá­lyás focitorna veszi kezdetét előbb 10 órától a gyerekek, majd 13-tól a felnőttek számá- ] ra. A részvétellel kapcsolato­san a 06-70/657-5207-es tele­fonszámon lehet érdeklődni. KM Krúdys diákok kosártalálkozója KOSÁRLABDA. Immár negy­venegyedik alkalommal ad­nak egymásnak randevút a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium korábbi, a kosár­labdához kötődő diákjai. Az eseményre ezúttal március 13-án, szombaton kerül sor: a nosztalgiamérkőzéseket 19 órától zenés vacsora zárja. A részvételi szándékot az isko­lában (személyesen vagy a 06-42/501-550-es telefonon), illetve a 06-20/446-0005-ös mobilszámon lehet jelezni. KM

Next

/
Thumbnails
Contents