Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-31 / 75. szám
2 KELET 2010. MÁRCIUS 31., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG SólyomLászló fotó: mti AzEB-tőlvár igazságot Magyarország VOBftMESt. Az Európai Bírósághoz fordul Magyarország, mert Szlovákia tavaly augusztusban nem engedte be az országba Sólyom László köz- társasági elnököt. A kormány az Európai Bizottsággal való korábbi egyeztetést figyelembe véve döntött így. Az ügy jogszerű és megnyugtató lezárásával elkerülhető, hogy a jövőben hasonló incidens történhessen. mti Februárban az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,9 százalékkal nőttek, míg az egy évvel korábbihoz mérten 2,8 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az ipar belföldi értékesítési árai 2010. februárban az előző havihoz viszonyítva 0,8 százalékkal emelkedtek, míg a 2009 februárival összehasonlítva nem változtak. Szükség van a szondáztatásra, de nem így... WMMMS*. Húsvéti időszakban az ittas vezetők kiszűrése érdekében szükség van fokozott közúti ellenőrzésre, szondáztatásra, de az eljárási szabályok felülvizsgálatra szorulnak - közölte a Független Rendészeti Panasztestület. A panasztestület felhívta a figyelmet, hogy súlyosan sértik a jogbiztonságot a közúti ellenőrzés során végzett „ittasság-vizsgálatok”. mti Magyarországon akkor lesz valódi biztonság, ha mindenki egyformán felismeri, hogy bűnre, gyűlöletre, erőszakra nem lehet építeni. A statisztikák egyre jobb képet mutatnak. BAJNAI GORDON Az EU egymillió csomagot finanszíroz RIGA. Uniós finanszírozással egymillió élelmiszercsomagot osztanak szét Lettország legszegényebb lakosainak. A rigai Diena című lap jelentése szerint még a fővárosban is 20 ezer embert minősítettek olyan szegénynek, hogy havonta egyszer élelmiszercsomagra jogosult. A szétosztásról a Vöröskereszt helyi szervezete és más segélyszervezetek gondoskodnak, mti pgTnr.mFi!M."n The Walt Street Journal: ______ „Oroszország és a Nyugat szövetségesek az egykor a terrorizmus elleni globális háborúnak nevezett küzdelemben. Akármi is az észak-kaukázusi felkelők célja - orosz közlés szerint az öngyilkos merénytők valószínűleg a térségből származó nők voltak -, ügyüket semmi sem képes annyira hiteltelenné tenni, mint a 39 áldozatot követelő támadások. A lap úgy látja: egyre nehezebb különbséget tenni a dzsihádista merénylők között, származzanak a Kaukázusból vagy a muszlím világ más részéről.” USA Today: ________________ „A moszkvai vérengzés azt bizonyltja, mennyire védtelen a tömegközlekedés a terroristákkal szemben. Az újság emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok legnagyobb, napi 8 millió utast szállító metróhálózata ellen New Yorkban már több merényletet kíséreltek meg végrehajtani 2001 óta, de mindegyik próbálkozást meghiúsították. A hétfői oroszországi merényletek hírére New Yorkban és a második legforgalmasabb metróhálózatban, Washingtonban is szigorították a biztonsági intézkedéseket, a szokásosnál több kutyás járőr felügyelte a közlekedés rendjét, megszaporodtak a véletlenszerű ellenőrzések.” Fémtörvény: a kereskedők harmada kérte •UBAPEST, A hivatalos adatok szerint a fémkereskedelemmel foglalkozók alig harmada jelentkezett eddig, hogy a januárban hatályba lépett fémtörvény alapján megújítsa az engedélyét. A fémkereskedelmet szigorító törvény alapján ugyanis új engedélyek kellenek ehhez a tevékenységhez, a türelmi idő - amíg az engedélyért lehet folyamodni a vám- és pénzügyőrséghez - április l-jén jár le. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága arról tájékoztatott, hogy a türelmi idő lejárta előtt két nappal a kereskedők alig harmada folyamodott eddig az új szabályok szerinti engedélyért. A VPOP adatai szerint ugyanis jelenleg hivatalosan 861 fémkereskedő dolgozik Magyarországon, de eddig közülük csak 277-en jelentkeztek, hogy az új szabályozás mellett is folytatnák ezt a munkát. mti o Áldozatokra EMLÉKEZTEK fl| MOSZKVABÁN 1 Az egyik sebesült képe mellett az áldozatok emlékére virágot helyeztek el utasok a Lubjanka metróállomás bejáratánál tegnap, amikor gyásznapot tartottak Oroszor- szág-szerte. Az előző napon egymás után két öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott a moszkvai metró két állomásán, a Lubjankán és a Park Kulturin. A halálos áldozatok száma tegnapi adat szerint 39 volt. FOTÓ: EPA Moszkvai robbantások: a hatóságok sejtették? Az orosz rendvédelmiek feltehetően rendelkeztek információval a készülő moszkvai metrómerényletekről. MOSXKVA, Voltak előzetes sejtések a készülő metrómerényletekről. Ezt az értesülést több orosz lap is közölte tegnap teljesen eltérő forrásokra és információkra hivatkozva. A Kommerszant című lap arról számolt be, hogy hétfőn kora reggeltől nagyon sok „kaukázusi küllemű” asszonyt bevittek a rendőrségre. Az egyik ilyen nő elmondta a lapnak, hogy amint ott üldögélt, tanújává vált, hogy a helyi parancsnok berontott a szobába, azt kiabálva: „Hogy engedhettétek át őket? Hiszen volt információtok!” A lap megjegyezte, hogy ennek ellenére a demonstratív módon tetőtől talpig feketébe ötözött sahidkák - öngyilkos merénylőnők - gond nélkül eljuthattak a Szövetségi Biztonsági Szolgálat épületénél lévő, belvárosi Lubjanka állomásra. Közvetett jelek? A Nyezaviszimaja Gazeta is arról írt, hogy számos „közvetett jel” alapján feltételezhető, hogy az illetékes szervek valamiféle információval rendelkeztek: szombaton például látványosan jóval több volt a rendőr a metróban mint máskor. A legtöbb újság arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatóságok a két robbanás között eltelt időt haszontalanul hagyták elmúlni, noha sokat lehetett volna tenni a metró- hálózat áramtalanitásától a mobil hálózat kikapcsolásáig - azonnal felmerült, hogy a pokolgépet esetleg mobiltelefon útján hozták működésbe -, és légióként a tömegek figyelmeztetéséig, mindez azonban elmaradt. Kizárólag a külföldre sugárzó és ezért a külföldi normákat követni kénytelen Russia Today televízió, no meg az ellenzékinek tekintett Eho Moszkvi rádió tájékoztatott részletesen a történtekről kezdettől fogva, később bekapcsolódott a Vesztyi 24 hírtelevízió. Ezzel szemben a központi televíziók - nyilván felső utasításra várva - még jóval több mint egy órán át a szokásos műsorukat sugározták, pedig nagyon sok embert nagyon sok kellemetlenségtől meg lehetett volna kímélni, és jóval kisebb lett volna a káosz, ha a munkába induló emberek idejében megtudják, mi történt. Szinte minden lap keresi a közvetlen okot, amely kiválthatta a terrorcselekményeket, és több is arra a fel- tételezésre jut, hogy esetleg bosszú lehet, amiért a szövetségi erők az utóbbi hetekben több jeles szélsőségest is likvidáltak, például március elején Szaid Burjatszkijt - a burjátföldi Szaidot, polgári nevén Alekszandr Tyihomirovot - a mozgalom egyik ideológusát, az öngyilkos merénylők lélektani felkészítésével foglalkozó Abu Khaledet, néhány napja pedig Anzor Asztyemirovot, az oroszországi illegális iszla- mista mozgalom vezérét. Súlyos csapás volt A Komszomolszkaja Pravda című lap forrásai szerint ez súlyos csapás volt a terroristák számára, és a rendvédelmi szervek számítottak is retorzióra, ezért egy ideje minden szolgálat teljes gőzzel dolgozott. Több lap úgy véli azonban, hogy ameny- nyiben a Burjatszkij által felkészített sahidokról van szó, akkor folytatás is várható; mintegy 30 tanítványa közül eddig kilenc vetett véget életének merényletekben. Julija Latinyina ismert publicista, a kaukázusi helyzet szakértője a Komszomolszkaja Pravda hasábjain arra mutatott rá: az iszlám terrorizmus problémáját egyetlen állam sem tudja kielégítően megoldani, de harcolni lehet ellene. Az állam például, Latinyina szerint, nem szabad, hogy a terrorizmus táptalaja legyen. A szélsőségesek például a korrupció kapcsán azt mondják, hogy csak azért van, mert a hitetlenek uralkodnak. Azok a kaukázusi hivatalnokok pedig, akik közül sokan jó pénzért vették moszkvai állásaikat, fizetnek az ezt jól tudó szélsőségeseknek is, hogy életben maradhassanak. A Moszkovszkij Komszo- molec című lap egy cikkében annak az aggodalomnak adott hangot, hogy talán soha nem derül ki, kik szervezték valójában a hétfői merényleteket, ehelyett ezeket valamely már ismert, esetleg éppen elfogott vagy likvidált szélsőséges „nyakába varrják” majd. Az utóbbi időben ugyanis számos példa volt rá, hogy egy éppen megsemmisített szélsőségesről utóbb kiderült, hogy több nagy port felvert terrorcselekményt is ő szervezett. mti Létünk és a terror? szeptember 11-i terrortámadás óta kénytelenek vagyunk tudo- í ' EM" másul venni, ám belenyugodni sohasem abba, hogy a terror része lett mindennapunknak. És tulajdonképpen csak abban ringathatjuk magunkat, hogy a világnak abban a részébe, ahol élünk, vagy ahol járunk éppen, nem jár éppen egy fanatikus öngyilkos merénylő és nem az a metró, repülő, autóbusz robban fel, amit éppen mi választottunk közlekedési eszközként. De lehet-e így élni? Minden bizonnyal, hiszen nagyon sok olyan szeglete van a földgolyónak, ahol reggel azzal a tudattal indulnak el az emberek otthonról, hogy este nem biztos, hogy hazatérnek. Ahol majdhogynem kötelező az önvédelmi fegyver, ha túlélési esélyt akar adni magának valaki. Ahol - mielőtt beleül az ember - érdemes végigvizsgálnia kocsiját, nincs-e valahol egy pokolgép rögzítve rá. Én úgy gondolom, nem lehet így élni. Éppen ezért kellene félretenni minden szembenállást a világ nagyhatalmainak és végre együtt szembeszállni a terroristákkal. És tudatosítani, hogy számukra nincs esély ezen a Földön. balint.szaniszlo@inform.hu Sokcégünk még kockázatos MJ0AKS. A régiós átlagnál még mindig magasabb a kockázatos cégek aránya Magyar- országon, de a Coface Hungary legfrissebb - februári kockázatossági mutatók alapján készült - adatsora némi javulást mutatnak: a tavaly novemberi 52,44 százalékos arány az idén februárban 49,51 százalékra csökkent. MTI Ötvenmillió egy bejelentésért Akár ötvenmillió forintot is érhet ezentúl egy kartell bejelentése. •U&AWST. Akár 50 millió forintos informátori díjat is kaphat ezentúl az, aki konkrét bizonyítékkal tud szolgálni a Gazdasági Versenyhivatalnak egy kartellről, azaz a piaci verseny korlátozását szolgáló megállapodásról. Ez a fajta informátori rendszer április elsejétől lép életbe. A hatóságnál azt remélik, hogy lesz, aki él a lehetőséggel. Április elsejétől vezetik be a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) az informátori dijat. Ez azt jelenti, hogy aki kőkemény kartellről szolgál bizonyítékkal, később jutalomban részesül. Informátori rendszer Wallacher Lajos, a GVH elnök- helyettesének magyarázata szerint a kőkemény kartell az árrögzítést, a piac felosztását vagy a kibocsátás körlátozá- sát jelenti. Ezeknél a típusú megállapodásoknál van tehát lehetőség a pénz kifizetésére. Az összeg a versenyhivatali eljárás végén kiszabott bírság 1 százaléka, de maximum 50 millió forint. A pénzt a bejelentő tehát csak akkor kapja meg, hogyha a GVH már határozatot hozott az ügyben, ez általában egy év. A GVH elnök- helyettese a hamarosan életbe lépő informátori rendszert csak egy kiegészítő eszköznek nevezte. Azt várják tőle, hogy akinek törvényesen tudomása van kartellezésről, még inkább ösztönözve legyen arra, hogy bej elentse azt. fh ló DEVIZAÁRFOLYAM (2010,03. Mi PÉNZNEM árfolyam változás Euró 265,55 ©-0,30 USA dollár 196,70 ©-0,53 Svájci frank 185,41 ©-0,17 Angol font 296,45 © + 1,04 Román lej 65,16 ©-0,15 Ukrán hrivnya 24,82 ©-0,07 Horvát kuna 36,50 ©-0,06 Lengyel zloty 68,47 0+0,26 I gazdasag.szon.hu 1 Valutapiac. További információk. Grafika; ÉKN. Forrás: MNB