Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-16 / 62. szám
2010. MÁRCIUS 16., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG KELET Fiatalok fáklyákkal a kezükben álltak díszsorfalat Petőfi Sándor szobra körül Nyíregyházán fotók: racskó Tibor Az Eötvös József Általános Iskola látványos műsort adott A csípős hideg ellenére sok fiatal vett részt a koszorúzáson Ibrány büszke lehet a megújult Árpád Fejedelem Általános Iskolára CEöí DKENFEU) ÍMEE .í&nifli; Berencsl Béla, Ibrány polgármestere figyeli Szabó Lászlóné iskolaigazgató és Juhász Ferenc országgyűlési képviselő szalagátvágását Patay Tibor vette át szépnagyapja, gróf Degenfeld Imre posztumusz kitüntetését Baktatórántházán A Vay Ádám Gimnázium diákjai műsorának egyik pillanata Baktatórántházán a vegyeskar is részt vett az ünnepi programban Ünnepelt az égés7 megye Nem volt a megyében olyan település, ahol valamilyen formában nem emlékeztek volna meg március 15-éről, az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. A látványos műsorok keretében, ahol sokszor megjelentek a korhű ruhás szereplők, felidézték az egykori történéseket. S mint az már lenni szokott, az ünnep lehetőséget teremtett más, „kapcsolódó” eseményekhez is. így Ibrányban egy hatszázmilliós iskolafelújítás befejezését és átadását időzítették erre a napra. Baktán Baktalórántházáért Díjat adományozott (posztumusz) Gróf Degenfeld Imrének a város a képviselő-testülete, melyet a Március 15-e a legfiatalabbaknak is ünnep gróf szépunokája, a Sárospatakon élő Patay Tibor vett át. Kemecsén, a városi díszpolgári címet, Dr. Czégé Zoltán szülész-nőgyógyász orvosnak adományozták. Emellett számos más kitüntetés és elismerés talált a nemzeti ünnepünkön gazdára. Nyírteleken és Vámosatyán az elkövetkező időben Emlékpark tiszteleg a múlt hőseinek. Az sem mellékes, hogy sehol semmilyen rendbontás nem zavarta a megyében az ünnep hangulatát. Elmondhatjuk, bár fázós volt az idei március 15., de legalább lélekben felmelegedtünk, s ebből a melegségből tovább vihetünk magunkkal egész évre. Ünneplők Kemecsén Az általános iskolások zenés Dr. Czégé Zoltán (jobbra) Lipők Sándor polgármestertől vehette át a műsorral készültek Kemecse város díszpolgára megtisztelő címet C LADIK - itt a második forduló Kedves Diákok! Javában tart a Lapot a Diákoknak (Ladik) országos médiavetélkedő, amelyet a Kelet-Magyarország és a regionális lapok kiadói immáron negyedik alkalommal rendeznek meg. Az első forduló feladatait február 19-éig kellett visszaküldeni szerkesztőségünk címére. Ezt szerte a megyéből több csapat tette meg, a megoldások értékelését megkezdte szerkesztőségünk. Addig is itt van a második forduló feladatsora! Ennek megoldását április 2-áig kell postán visz- szajuttatnotok a Kelet szerkesztőségébe. Az első és a második forduló eredményét összesítjük és a legjobban teljesítő nyolc csapat kerül a megyei döntőbe, amelyet április utolsó hetében rendezünk Nyíregyházán. A megyei döntő győztes csapata képviseli a Kelet-Magyarországot, s persze a megyét a május végén Szolnok mellett rendezendő országos versenyen! I. Magyarázzátok meg két-három mondatban, mit jelentenek a következő fogalmak: információ, képriport, glossza, képcikk, egy kolumna. Minden helves válasz: 3 pont. II. Mutassátok be csapatotokat egy 1500 karakterszámú (leütésszám, szóközzel együtt) Írásban és 10 különböző beállításból álló képsorozatban! Elérhető pontszám: 15+10 pont. III. írjatok jegyzetet az iskolai menzáról! Ennek terjedelme maximum 1200 karakter lehet. Elérhető pontszám: 15 pont. IV. Tervezzetek plakátot, ami a megyei napilapot reklámozza! A plakát mérete A/4-es nagyságú legyen. Elérhető pontszám: 15 pont. A feladatok megoldását 2010. április 2-áig küldjétek a következő címre: Kelet-Magyarország szerkesztősége, 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra Írjátok rá: Lacik. További információt anyekcgMormiiu e-mait címen, továbbá a (+36 20) 320-91-62-es telefon'zámon lehet Iskola neve és címe: Osztály: Felkészítő tanár neve: Telefonszám: E-mail: Csapattagok: 1............................................................. 2. ............................................................ 3. ........................................................ 4. 5. Adjátok meg a csapat fantázianevét, ami a vetélkedő folyamán a névjegyetek lesz! Felkészítő tanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: