Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-02 / 51. szám
2010. MÁRCIUS 2., KEDD KELET-M AGYARORSZÁG KELET Háttér 3 A második otthon nyugalma A kollégiumok nagy részében portaszolgálat működik ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER Feloldották a látogatási tilalmat a kórházakban nyíregyháza. Régiónkban az utóbbi időben az influenzagyanús esetek kifejezett csökkenést mutatnak, ezért a megyei egészségügyi holding vezetése úgy döntött, hogy 2010. március elsejétől a még látogatási ti- . lalom alatt álló osztályokon is feloldják a korlátozást.- A Jósa András Oktatókórházban a fertőző, az intenzív terápiás és a gyerekosztályon, valamint a nőgyógyászaton, a Szatmár-Beregi Kórház fehérgyarmati telephelyén az aneszteziológiai és intenzív terápiás, a szülészet-nőgyógyászati, a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályon, a vásárosnaményi telephelyen a II. belgyógyászati osztályon és a gyermek- részlegen is megszűnt a tilalom, így a holdinghoz tartozó minden intézmény osztályain látogathatóak a betegek - tájékoztatott Vitkai Éva sajtóreferens. A megyeszékhely belvárosában beszakadt a díszburkolat, s a szakemberek még keresik a hiba okát. foto: racskó tibor Homokfalnak ütközött hétfőn egy Suzuki NAGYKÁU.Ó. Nagykálló felől tartott Nyíregyháza felé egy Suzuki a 49ll-es úton hétfő délelőtt. Az elsődleges információ szerint Nyírjesnél a jármű előtt más járművek is előzésbe kezdtek, de a Suzuki vezetője is úgy vélte, hogy biztonságosan végrehajtható a manőver. Végül valamilyen hiba csúszott a tervbe, mert az autó a visszasoroló mozdulat során az utat szegélyező magas homokfalnak szaladt, és felborult. Senki nem sérült meg, de az autó nem tudott továbbmenni. szón Nyíregyházán biztonsági őrökzsilipelika forgalmat, Bátorban karbantartók végzik a portaszolgálatot. NYÍREGYHÁZA, nyIrbátor. Felháborított és elbizonytalanított a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium kollégiumában történt hét végi támadás híre. A kislányom pályaválasztás előtt áll. A legesélyesebb középiskola olyan távol van a községünktől, hogy a kollégiumi elhelyezés tűnne ésszerűnek, ám a történtek után komoly kétségeim támadtak, hogy elengedjem-e. Tudom, hogy nem lehet minden veszélyt kiküszöbölni, de vigyázhatnának jobban is a bentlakó diákok testi épségére! Féltem a gyermekem - panaszolta lapunknak egy nyírbélteki édesanya. A Kelet-Magyarország utánajárt, hogy a megye egyes középiskoláiban milyen fajta és fokú „biztonsági szűrő” létezik a hasonló esetek elkerülése érdekében. Elsőként a nyírbátori Bethlen Gábor szakképző iskolát kerestük meg, ahol Szmolinka Józsefné kollégiumvezetőtől megtudtuk: közel száz tanuló tekinti második otthonának a kollégiumot, Egy „külsős” be akart jutni, hogy ököljoggal rendezze nézeteltérését egy kollégistával. IHNÁTH GYÖRGY Olvasóink többsége szerint külső megjelenésében korszerűbb, fiatalosabb, lendületesebb lett a lap. NYÍREGYHÁZA. Szombaton, amikor első alkalommal vehették kezükbe olvasóink az új külsővel megjelent Kelet-Magyaror- szágot, a lappal együtt egy 12 oldalas mellékletet is kaptak, amelyben igyekeztünk minden fontos tudnivalót elmondani nemcsak az arculatváltásról, hanem magáról az újságkészítésről is. Akkor meghirdettük, hogy hétfőn 16 és 18 óra között várjuk olvasóink kérdéseit, észrevételeit a megújult Kelettel kapcsolatban. Korszerűbb lett A rendelkezésünkre álló két óra alatt közel húsz telefonhívás érkezett. A kérdésekre technikai vezetőnk, ifj. Dankó Mihály és Zajácz D. Zoltán főszerkesztő-helyettes válaszolt. amelyben a város két középiskolájának diákjai kapnak helyet. - Nálunk nincs speciális biztonsági személyzet, mindössze a két karbantartó, Misi és Laci lát el portaszolgálatot a szilencium idején, illetve öt nevelőtanár és jómagam ügyelünk a rendre és fegyelemre. Nem érezzük szükségét ennél fokozottabb védelemnek, ugyanis nálunk soha nem történt komolyabb összetűzés, rendbontás,, verekedés. Kisvároshoz méltó családias, nyugodt légkörben telnek a mindennapok. Bevált a kapusecurity Az évek óta Inczédy György Középiskola, SzakközépiskoA telefonálók szinte kivétel nélkül gratuláltak a Kelet stábjának az új arculathoz. Olvasóink többsége szerint korszerűbb, fiatalosabb, lendületesebb lett a lap külső megjelenése, ugyanakkor többen megjegyezték, hogy az egyes oldalak a sok rövid terjedelmű cikk miatt nehezebben áttekinthetők. Igaz, általában jó célt szolgálnak az eligazítást segítő piktogramok, színes ábrák, grafikák, és maguk az egyes oldalak ugyanott találla és Kollégium névre hallgató egykori lio-es ipariban komolyabban veszik a diákok biztonságát. Ihnáth György kollégiumvezetőtől azt is megtudtuk, miért. - Pár éve szerződést kötöttünk egy őrző-védő céggel, melynek két alkalmazottja váltja egymást a szolgálatban, így éjjel-nappal biztonságban tudhatjuk magunkat. A 270 kollégista a megyeszékhely 12 iskolájából verbuválódik össze. A 14-22 év közötti fiatalok között olykor előfordul némi szópárbaj, esetleg eljár a keze némelyiknek, de komolyabb konfliktusok nincsenek. Négy éve előfordult nálunk a „szentimrés” történethez kisértetiesen hatók, mint a régi Keletben. A nagyobb méretű képek mindenkinek tetszenek. Láposi József nyíregyházi olvasónk a megye címerét hiányolja a lap tetejéről, illetve szóvá tette, hogy még kisebb, hangsúlytalanabb lett a Kelet alatt a Magyarország felirat. Kollégáink elmondták, hogy ez azért van, mert a lapot ma már ritkán emlegetik Kelet- Magyarországként, helyette a mindennapi szóhasználatban a rövidebb Kelet változat terjedt hasonló eset: egy „külsős” be akart jutni a kollégiumba, hogy ököljoggal rendezze nézeteltérését egy kollégistával, de már a bejáratnál „lekapcsolták”. A szigorúan betartatott házirendnek, a nonstop jelenlévő szakképzett nevelőtanároknak és biztonsági embereknek, valamint az elektronikus beléptető kapunak köszönhetően a kollégisták teljes biztonságban tudhatják magukat. PÄUCZ ISTVÁN lstvan.palicz@infomi.hu # AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELÉT VÁLASZOL el. („Olvastam a Keletben, előfizettem a Keletre” stb.) Magyarul a Kelet szó lett a márkanév, szakkifejezéssel élve a brand. A dizájnerek ezért ezt kívánták még inkább hangsúlyozni az úgynevezett fejlécben. Vékonyabb betűk Horváth Gáborné az előzőhöz képest kicsit vékonyabbnak, nehezebben olvashatónak találja az új betűtípust. Ehhez a véleményhez több telefonálónk is csatlakozott. Nagyvarsányi olvasónk, Sándor aggódva kérdezte, hogy a dizájnváltás jár-e egyúttal áremeléssel is. Előfizetőnknek elmondtuk, hogy a két dolog között nincs összefüggés, amennyiben mégis kénytelenek vagyunk árat emelni, azt a nyomdai és terjesztési költségek (papír, nyomdafesték, üzemanyag) emelkedése miatt kell megtennünk. Aki azonban olvasónkhoz hasonlóan egész évre előfizette a lapot, december 31-éig biztosan a régi áron kapja. Tetszik olvasóinknak a megújult Kelet Kmv a»- m A telefonokat ifj. Dankó Mihály és Zajácz D. Zoltán fogadta FOTÓ: SIPEKI PÉTER NÉZŐPONT Palicz István Ki a legény a portán? issé megmosolyogtató, hogy miközben rendőreinket immár fizetett biztonságiak védik, addig a több ezer diáknak második otthonát jelentő kollégiumokban - kevés kivétellel - csupán (rokkant) nyugdíjas portásokat találunk rend-őri szerepkörben. Csoda hát, hogy a középiskolások inkább a környékbeli szórakozóhelyekre menekül(né)nek egy-egy este? Nem mulatni akarnak ők, csupán egy biztonságos fészekre vágynak, ahol az éber kidobók már az ajtóban utat mutatnak a zűrös alakoknak, és akkor is számíthatnak karizmatikus karizmukra, ha a bulizónában érné őket provokáció. Félredobva a cinizmust, elgondolkodtató, miként lehetne megelőzni az iskolán belüli erőszakot. Divatossá váltak a „leszámolások”, hol a diákok, hol a felnőttek osztogatják a pofonokat, s indulatuk nem csillapodik, amíg nem folyik vér, vagy egy jól célzott ütéssel nem növelik ellenségük bekerülési esélyét a legközelebbi Mónika-showba. Visz- szatartó erő lehet a térfigyelő kamerák jelenléte, illetve egykét őrző-védő a portánál, ám ezek sem garanciák a sikerre. E biztonsági elemek ráadásul frusztrálóan hatnak: az oktatás fellegvára lassan fiatalok börtönéhez hasonlít. Elrettentő büntetésekkel és társadalmi tudatformálással kellene száműzni a veszélyt - vélik a szakemberek. Szerintem is, amíg azonban ez várat magára, útjára indíthatnának az iskolák egy csereportás programot a rendőrséggel... lstvan.palicz@inform.hu Ön szerint fennakadást okoz majd a tömegközlekedésben a regisztrációs jegy váltása? Szavazók száma: 52 2010.3.1.19 óra Igen Nem 67,31% 32,69% Következő kérdésünk: Ön szerint a diákok biztonságban vannak a kollégiumokban? 0 http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. C MEGKÉRDEZTÜK: Szerinted biztonságosak a középiskolai kollégiumok? VEiSZ KLAUDIA: Nem RUFF GYÖRGY: Sok CZIPA BARNA: Meg szívesen lennék kodé- balhéról hallani itt is, kellene erősíteni a gista. ott is. védelmetl OLÁH BETTINA: A Zrí- JÓNÁS JUDIT: Nincse- KÓSA ÁGNES: Ne nyl-gimlben minden nek túl jó tapasztala- engedjék be csak úgy az oké. talm. idegeneket! Veisz Klaudia nem kollégista, mivel nyíregyházi és itt is tanul. - A testvérem az albérlet mellett döntött, mert úgy hallotta, hogy a koliban nem lehet rendesen tanulni és nem igazán biztonságos. Én sem szívesen lennék kollégista - mondta. Ruff György Nyíregyházán semmiképp sem lenne kolis.- Sok balhéról hallani itt is, ott is, nem elég biztonságosak a kollégiumok. Mindenhol meg kellene erősíteni a biztonságot, ahol szükséges - véli. Czipa Barna sem tartja biztonságosnak a kollégiumokat, többször hallott már verekedésekről és lopásokról, szerinte kamerákkal vagy több biztonsági őrrel- ami persze többletköltség a sulinak - kellene megerősíteni a védelmet. Oláh Bettina a Zrínyi-gimibe jár, szerinte az ő kollégiumuk biztonságos, a portások elég szigorúak. - Nem vagyok kolis, de cseppet sem félnék, ha ott kellene laknom - meséli. Jónás Judit Tiszarádon lakik, de inkább bejár, mert nem érezné jól magát a kollégiumban. - Évekig voltam kolis, s nincsenek túl jó tapasztalataim. A biztonsággal nem volt gond, viszont az ottani élet nem tetszett - mondja. Kosa Ágnesnek a testvére gimnazista a Kölcseyben. - Fontos, hogy a kollégiumok portásai jó emberismerők és szakemberek legyenek, és ne engedjék be csak úgy az idegeneket - mondja. Egy cipóben járunk, azonosak a gondok A mátészalkai kórház esetleges csatlakozásával a teljes megyei ellátórendszer válhat jobban szervezetté. MÁTÉSZALKA. A mátészalkai elhatározással kapcsolatban dr. Kiss Zoltán, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding vezérigazgatója azt mondja: egy cipőben járunk, azonosak a problémáink, az első néhány hónap eredményei pedig magukért beszélnek. A vezérigazgató hozzáteszi: tény, hogy a szabolcsi modell sikeres. - Áz első negyedévben az integrált működés milliárdos nagyságrendben csökkentette kórházaink adósságállományát. A mátészalkai kórház esetleges csatlakozásával a teljes megyei ellátórendszer válhat jobban szervezetté, s ezáltal gazdaságosabbá. Ha Mátészalka az együttműködés mellett dönt, egyenrangú partnerként, a kórház önállóságát fenntartva szeretnénk dolgozni a kollégákkal - mondta Kiss Zoltán.