Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-10 / 58. szám
2010. MÁRCIUS 10.. SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 8 Hazai tájon KEHI Mentortanár segíti a diákot Mátyók Viktória, Kristóf Melinda, Szabó Gyuláné, Majosházi László István fotó: m agánarchIvum Foltról foltra varrják a térítőt napkor. A napkori művelődési ház galériájában március 12-én 16 órakor nyílik meg a Nyíregyházi „Nyirbálok” Foltvarró Egyesület kiállítása. A kiállítást megnyitja: Vassné Oláh Katalin, a nyíregyházi egyesület vezetője. A rendezvényen közreműködnek a napkori Jósika Miklós Általános Iskola tanulói. A szép és különleges kézimunkákat bemutató tárlatot az érdeklődők megtekinthetik március 25-ig naponta 8 órától 18 óráig. érpatak. Gyöngyszemeink címmel hagyományőrző nép- művészeti kiállítás nyílt meg hétfőn Érpatakon. A Dél-Nyírségi kistérségi társulás elnöke, Juhász Zoltán nagykállói polgármester üdvözölte a vendégeket. A házigazda részéről Orosz Zoltán Mihály érpataki polgármester emelFilmbemutató Nyírbátorban NYÍRBÁTOR. Juraj Jakubisko Báthory című történelmi kasszasikerének nyírbátori ünnepélyes bemutatóját március xo-én, szerdán rendezik meg a kulturális központban 18 órától. A rendezvényt megtiszteli jelenlétével Dr. Várkonyi Gábor történész, aki a filmbemutató után a kulturális központ aulájában egy beszélgetés keretében szól arról, hogy munkájával miként segítette a film történelmi hitelességű forgatókönyvének megírását. te ki a helyi hagyományőrző együttesek - az Érpataki Asz- szonykórus, a Dörzsölő énekkar, a Hajlika óvoda, az Árpád fiai - munkásságát, melyek jelzik, hogy igény van a vidéki emberekben a hagyományok őrzésére. A tárlaton látható csipke, horgolás, hímzés, fafaragás, csuhébaba. A „Kiváló tanulómentor-pár”.címet és az ezzel együtt járó díjat két petneházi páros is átvehette. PETNEHÁZA. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium még 2005 szeptemberében indította el az Útravaló Ösztöndíjprogramot, melynek keretében folyamatosan mintegy 20 ezer tanuló fejlesztése és egyéni gondozása valósul meg mentortanárok segítségével. Kimagasló szakmai munka A program átfogó célja a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, a fiatalok továbbtanulásának, szakma-, érettségi- és diplomaszerzési esélyeinek javítása, valamint a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozása. Az idén a pályázatra 156 közoktatási intézmény jelentkezett 248 tanuló-mentorta- nárt nevezve. A pályázatokat szakértői értékelés után a Oktatási és Kulturális Minisztérium által kijelölt 5 tagú értékelő bizottság bírálta el. A meghozott döntés alapján március első napján 102 diáknak és 102 mentornak adta át Arató Gergely, az OkNagy eredmény ez az iskolánk és a településünk életében. SIPOSNÉ JUHÁSZ ILDIKÓ tatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a „Kiváló tanuló-mentor-pár” címet és az ezzel együtt járó díjat Budapesten az Iparművészeti Múzeumban. Azon tanulók és mentoraik nevezhettek a pályázatra, akik az Útravaló Ösztöndíjprogram esélyegyenlőségi alprogramjaiban a 2008/2009. tanévben ösztöndíjas jogviszonnyal rendelkeztek, és tanuló-mentor párként kimagasló szakmai munkát végeztek. A petneházi Petneházy Dávid Általános és Alapfokú Művészeti Iskola évek óta folyamatosan pályázik az Útravaló Ösztöndíjprogramra, melyben halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkoznak hetente három órában. Mátyók Viktória és Majosházi László István kilencedik osztályos tanulók tanulmányi átlaga a 4,5-et meghaladta, eredményeiken az elmúlt időszakban legalább egy jegyet javítottak kitartásuknak, szorgalmuknak és - nem utolsó sorban - mentortanáraiknak köszönhetően. Dráma, vers, sportverseny- A tanulmányi átlaguk javulása mellett dráma, próza és versmondó, valamint sport versenyeken vettek részt kiemelkedő eredményekkel tanulóink - tájékoztatott Kristóf Melinda, Viktória mentora, aki immáron húsz esztendeje oktatja a fiatalokat matematika, informatika és ének szakon. László mentortanára Szabó Gyuláné huszonkét éve kalauzolja lelkesen tanítványait a magyar irodalom, az orosz nyelv, a történelem valamint a tánc és a dráma világában.- Óriási öröm és büszkeség töltött el, hogy két tanuló és velük két kollégám is átvehette a nyerteseknek szóló ösztöndíjat. Nagy eredmény ez, nemcsak az iskolánk, hanem a település életében is - nyilatkozott Siposné Juhász Ildikó igazgatónő. A pályázaton nyertes tanulók egyenként 20 ezer forint összegű ajándékutalványban, a nyertes mentorok pedig egyenként 30 ezer forint ösz- szegű ajándékutalványban részesültek - tájékoztatta lapunkat Durucz Gabriella. Míg mások kézműves munkákkal, addig az Érpataki Asszonykórus dalokkal őrzi a hagyományt fotó: pusztai Sándor Hagyományőrző kiállítás nyílt meg Érpatakon Télen minden színre szükség van Első alkalommal rendeztek télen alkotótábort Tiszalökön az Ifjúsági Alkotóházban. TISZALÖK. Nyáron a Tiszánál a táj a zöld meg a kék több árnyalatában pompázik. Ezen színek díszítik a bokrokat, a fákat és a mezők virágait. Szemet és lelket gyönyörködte- tőek azok az alkotások, amelyeket a sokunk által ismert és elismert művészbarátaink festenek immár 10 év óta a Csontváry Nemzetközi Alkotótábor vendégeiként. Családias hangulatban Kíváncsivá tett, hogy milyen a tél színe egy festővásznon. Kilenc vendéget invitáltunk meg egyhetes vendéglátásra az Ifjúsági Alkotóházba. Azt kell mondanom, hogy megdöbbentő az a színkavalkád, amelyben a művészek láttatták az alkotásaikon a tiszalöki holtágat, a szépséges téli tájat. Viccesen mondták, nyáron csak zöldet és kéket kell hozni a palettán, most azonban minden színárnyalatra szükség van. Nagyon csaláAlkotás közben FOTÓ: ZRINSZKI ISTVÁN dias hangulatban teltek a dolgos napok és szaporodtak az alkotások. A kitűnő szálláshely, a reggelire kapott ropogós pékáru, amelyet a tiszalöki sütőüzem ajándékozott az alkotóknak, a Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet friss teje és az idősek gondozó otthona által felajánlott ebéd tette lehetővé azt, hogy az egyhetes művésztelep ellátása a városnak egyetlen forintjába sem került. A vendégek egy-egy műalkotással köszönték meg a szíves látást. Én itt köszönöm meg a segítő, támogató, művészetet kedvelő szponzorok adományait. Köszönet Tölgyesi Attilá- nénak is a sok-sok segítségéért. Lám-lám! Gazdasági válság ide vagy oda, a magyar művészet hatalom! Érdemes rá áldozni! - írta levelében Zrinszki István alpolgármester. Táncok, slágerek szórakoztatták a nyírbogdányi nőket, lányokat A nyírbogdányi nőnapi megemlékezés résztvevői FOTÓ: FARKASNÉ TAKÁCS ILONA Az idén is köszöntötte nőnap alkalmából a község hölgylakóit a nyírbogdányi önkormányzat. nyírbogdány. A nyírbogdányi Székely Elek Művelődési Ház szervezésében ebben az évben is megtartották a községben a nőnapi rendezvényt, amelyre meghívták település valamennyi hölgy lakóját. Péntek délután megtelt az általános iskola tornaterme, ahol Balogh Tibor polgármester köszöntő szavait követően Gazda László országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. A szórakoztató műsorban a nyírbátori Talán Teátrum mutatta be a Nő arcai című műsorát, örökzöld slágereket énekelt Fruzsi és Orsi, a művelődési ház moderntánc csoportja pedig a legújabb táncprodukciójával kedveskedett a vendégeknek. Különdíjat kaptak a „stílusos” táncért is Hangversenyen klarinét, zongora nyíregyháza. Varga Gábor klarinétművész és Nagy Péter zongoraművész ad hangversenyt március 10-én 18 órától a nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium hangversenytermében. A Magyar Zeneművészeti Társaság által is támogatott koncerten R. Schumann és Vántus István szerzeményei csendülnek fel. nyíregyháza. Foton rendezték meg március 5-én és 6-án a IV. Országos Néptánc versenyt az országban működő szakközépiskolák tanulói számára. Az előző 3 versenyt a nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium tánc tagozata rendezhette meg. Az Oktatási Minisztérium kiírása szerint a Művészeti Középiskola az idén 24 produkcióval nevezhetett. A szóló és páros kategóriákban kiosztott 26 helyezésből az intézmény tanulói 18 helyezést kaptak, s még Fót város különdíját a „Stílusos táncolásért”, és Szeles Lajos csizmadiamester különdíját is elhozták. Halastó, erdő kell a belvizes területekre Újfehértón a kertek alatt „új fehér tó” született az elmúlt hetekben. Sarkadi Eszter a Jókai utcában alig 40 méterre lakik ettől a víztől FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nem kifizetődő elvezetni a vizet onnan, ahol természetes módon van jelen. NYÍREGYHÁZA, ÚJFEHÉRTÓ. Olvasónk jelezte, hogy mint minden évben, most is ösz- szefüggő belvíztenger van Újfehértó mellett. Az elmúlt hetekben megyénk számos településén is okozott gondot a belvíz, a védekezés pedig pénzt és energiát emészt fel. Szigetvári Csaba, az E-misz- szió természetvédelmi egyesület tagja azt mondja, ennek nem feltétlenül kellene így lennie.- A mezőgazdaságnak kellene alkalmazkodnia a természethez, nem pedig fordítva - véli a szakember. Azokon a területeken, ahol gyakran és nagy mennyiségben fordul elő belvíz, korábban nagyrészt tavak voltak, és mivel a belvízelvezetési rendszerek csak nehezen és drágán tartEgyre kevésbé kifizetődő a víz- elvezetés. SZIGETVÁR! CSABA hatók fenn, már nemcsak a környezetvédelmi, de a vízügyi szakemberek is új megoldásokon gondolkodnak. Egyre nyilvánvalóbb, hogy - nem kifizetődő elvezetni a vizet onnan, ahol természetes módon van jelen, ezért az érintett területeket másféle célra kellene használni. Több megoldás is kínálkozik, az egyik az, ha a terület művelési módját változtatják meg és például nádas-rétes- legelős gazdálkodást valósítanak meg. Ez akkor kínálhat alternatívát, ha újra több lesz hazánkban a birka és a szarvasmarha, és ha a gazdák erre a művelési ágra is kapnak támogatást.- A belvizes területeken halastavat is ki lehetne alakítani, egy másik megoldás pedig a belvizet is elviselő erdő telepítése lehet. Mindez persze nem megy egyik napról a másikra, hiszen számos akadály áll a megvalósulás útjában, ám a belvízi védekezés költségei egyre nőnek, s egyre kevésbé kifizetődő a vízelvezetés, így hamarosan realitása lehet a fenti ötleteknek - mondja Szigetvári Csaba. KM