Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-10 / 58. szám
2010. MÁRCIUS 10., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 6 KELET Bársony János fotó: palicz István Elszámolás Felsősimán felsősima. Összesen 722 ezer forintból gazdálkodott 2009- ben a felsősimái polgárőrség - adta hírül Bársony János, a szervezet vezetője. A kuratóriumtól 450, az országos polgárőrségtől 100, a Magyar Postától 60, a részönkormányzattól 50, egyéb forrásból pedig 62 ezer forint bevétel érkezett. A szolgálati gépkocsi fenntartása, karbantartása és az üzemanyagköltség éves szinten jelentősen megterheli a csapat büdzséjét. Mintegy 100 gramm növényi származékot, feltehetően marihuánát találtak a mátészalkai kapitányság rendőrei egy 42 éves nyírmadai férfinál, akinek személygépkocsiját a 403-as főút megyeszékhelyt elkerülő szakaszán ellenőrizték. Előkerült egy elektromos sokkoló és egy viperának nevezett teleszkópos fémbot is, amiért külön szabálysértési eljárás indult a férfi ellen. Felgyújtott egy parkoló autót nyíregyháza. Vasárnapra virradóan ismeretlen tettes gyújtott fel egy személygépkocsit egy nyíregyházi parkolóban. Az elkövető kb. kétmillió forint kárt okozott, a rendőrség rongálás miatt nyomoz. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 28 éves helybeli férfit, aki tavaly decemberben betört egy lakásba a városban, és csaknem négymillió forint értékben tulajdonított el elektronikai cikkeket, pénzt és ékszereket. A polgárőrök hatásköre módosult, közfeladatot ellátó személyek lettek. Nem támogatom az olyan ■többletjogosítványokat, mint például a gázspray- használat. SOMOGYI JÁNOS, A MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKE Embereket csempészett CSKNMtSIMA, Négy moldáv állampolgárt próbált mikrobu- szában Románia felől átcsempészni a csengersimai határátkelőnél egy ukrán személy a napokban. A járműben kialakított rejtekhelyen megbúvókat a magyar és román közös ellenőrzés fedte fel. A Csengeri Határrendészeti Kirendeltség rendőrei aznap délután traktort foglaltak le, a körözött mezőgazdasági munkagépet egy román tehergépkocsi rak- terében próbálták kiszállítani. Gépkocsit kaptak a káliéi polgárőrök lyek nem rendelkeztek saját járművel, viszont működési területükön magas az elkövetett bűncselekmények száma. Megyénkbe tíz - a rendőrségtől visszavont, de jó műszaki állapotban lévő gépkocsi - érkezett 2009 decemberében. Ebből egy immár a Nagykállói Polgárőr Egyesület munkáját segíti - mondta Papp János, a Nagykállói Polgárőr Egyesület vezetője. Hozzátette: az egyesület az Országos Polgárőr Szövetség pályázatán az elmúlt évben 100 ezer, idén pedig további 175 ezer forintot nyert szolgálat-megerősítésre, illetve egységes, polgárőr emblémával ellátott láthatósági mellény vásárlásra. ® kmtippek.szon.hu Figyelünk és védünk. A megyében működő polgárőr szervezetekről megjelent korábbi cikkek letölthetők. (PDF, 155 kB) Papp János polgárőr parancsnok az „új" autó mellett fotó: önkormányzat Megyénkbe tíz autó érkezett a rendőrségtől, ebből egy a káliéi civilzsaruk munkáját segíti. NA6YKÁIXÓ. Talán kevesen tudják, hogy Európában teljesen egyedülállónak, azt is mondhatnánk, hungarikum- nak számít az ország legnagyobb civil szervezete: a polgárőrség, amelynek tagjai önként, munka és család mellett, térítésmentesen vigyázzák lakókörnyezetük, illetve az állampolgárok nyugalmát, biztonságát. W Gépkocsival nem rendelkező egyesületek pályázhattak. PAPPJÁNOS Az 1993-ban alakult Nagykállói Polgárőr Egyesület tagjai kezdetben saját gépkocsival teljesítettek szolgálatot, majd az önkormányzat adott nekik egy autót. Néhány évvel ezelőtt azonban a képviselő- testület döntése nyomán visz- szavették tőlük a szolgálati járművet, így kénytelenek voltak ismét saját autójukkal járni a várost, illetve a környező erdőket, szántóföldeket, amihez az önkormányzat évi 200 ezer forinttal járult hozzá. Pályázati forintok Az eset nem egyedi, és nem is ideális, az országban több egyesület végzi hasonló körülmények között a munkáját. Az Országos Polgárőr Szövetség ezen a helyzeten kívánt változtatni.- Az elmúlt évben pályázatot írtak ki, melyre azok az egyesületek jelentkezhettek, meTavaly 2500 órát szolgáltunk Az évértékelő gyűlés vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult FOTÓ: OLVASÓNKTÓL RamocSaháza lakossága és önkormányzata idén is számít a polgárőrök munkájára. Évértékelő gyűlést tartott a Ramocsaháza Polgárőr Egyesület nemrégiben a helyi közösségi házban, ahol jelen volt Labancz Péter, a megyei Polgárőr Szövetség szervezési alelnöke, Váradi László régiófelelős, a rendőrség képviseletében Oláh János százados, a Baktalórántházi Rendőrőrs parancsnokhelyettese, Kozma Attila főtörzsőrmester, valamint Simon József polgármester. Az egyesület elnökeként eredményesnek ítéltem a szervezetünk 2009. évi munkáját. Rendkívül jó kapcsolatot alakítottunk ki a rendőrséggel, a közeljövő feladatai között kiemelt célként szerepel a fiatalok szélesebb körű bevonása a polgárőri munkába. A 2009-ben teljesített mintegy 2500 óra szolgálat jelentősen javította a faluban a közbiztonságot, a lakosság továbbra is igényli a polgárőrök jelenlétét. Labancz Péter elmondta: elégedettek a ramocsaházi polgárőrök munkájával, majd jutalmat adott át Soós György és Juhász József polgárőröknek. Oláh János megköszönte az egyesület szolgálatát, és további eredményes együttműködést kívánt. Simon József leszögezte: a település a jövőben is igényt tart a polgárőrség munkájára, és ehhez minden szükséges feltételt megteremt majd az önkormányzat. ZSÍROS JÁNOS ELNÖK nz 1 41=1:123=1,-I . Személyi sérüléstől men- i tes, de jelentős anyagi kárt okozó közlekedési baleset történt Beszterec belterületén, amikor a Vöröshadsereg utcán haladó Ford nem állt meg az elsőbbségadás kötelező táblánál, és összeütközött a Kossuth utcán érkező Opelnek. A két gépkocsit csak az ibrányi tűzoltók segítségével sikerült szétválasztani, a kitört kerekű Fordért autómentő érkezett. FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR Életfogytiglant kaphat a gyilkos ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL A bíróság azért nem a házi őrizet mellett döntött, mert tartani lehetett a szökéstől. PORCSALMA. Máig sem tértem napirendre a Porcsalmán történt, gyilkosságba torkoló családi leszámolás felett. Mi a helyzet jelenleg az ügyben? Remélem, sokáig fogják még a rendőrség vendégszeretetét „élvezni” az elkövetők - telefonált szerkesztőségünkbe Bodnár Imre. A Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozati bírája szombaton elrendelte a gyilkossággal gyanúsított család mind a hat tagjának 30 napos, előzetes letartóztatását. A bíróság azért nem a házi őrizet mellett döntött, mert tartani lehetett a szökésüktől, elrejtőzésüktől. A társaságot csoportosan elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítják, amely 10-20 évig, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható. (113 OUTLET WIÁGMÁRKÁ ÉJSZAKÁJA (pénteken és szombaton) Meghosszabbított nyitva tartással éjjel 10 órái www.m3outlet.hu HIRDETÉS