Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-08 / 56. szám
2010. MÁRCIUS B., HÉTFŐ KELET-MA6YAR0RSZÁG KELET Háttér 3 A nemek harca a mindennapokban nyíregyháza. A nőnap kivételével a férfiak hajlamosak elfeledkezni a többnyire mögöttük vagy mellettük, ritkább esetben előttük álló nők értékéről és hatalmas teljesítményéről - véli Ólmán Lászlóné, a megyei nőszövetség elnöke. - Nem arról van szó, hogy minden nap bonbonnal és virágcsokorral fogadja őket férjük, gyermekük vagy munkaadójuk, ám az joggal várható el, hogy munkájukat és személyüket megbecsüljék. Magyarországon alacsony a nők részvétele a hatalomban, ami nem feltétlenül baj. Ám az, hogy a versenyszférában ugyanazért a munkáért 10- 12 százalékkal kevesebb bért kapnak, mint a férfiak, és hogy gyermekvállalás után nehezen tudnak visszatérni a munkaerő-piacra, nagyon is aggasztó! A klasszikus szerepeik mellett a megélhetés érdekében nők sokasága vállal munkát, így a nap 24 órájában teljesíteniük kell: dolgozóként, anyaként, nőként - tette hozzá Ólmán Lászlóné. Közös pályázat, közös sikerek AJAK. Kettős rendezvényt tartott pénteken a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Először a norvég, liechtensteini, ír közös pályázat záró konferenciájára került sor. A pályázat nyomán hatékony kommunikációs rendszer épült ki a védekezésben érintett magyar és ukrán szervezetek között, riasztási tervek készültek a határmenti településeken, s jelentősenbővült a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság informatikai eszközparkja is. A konferenciát követően elismeréseket adtak át, majd a résztvevők megtekintették az ajaki Pántlikás Népdalkor műsorát, a nőnap alkalmából pedig az igazgatóság hölgytagjait is köszöntötték - tájékoztatta lapunkat Holes István tű. alezredes. O VERSEK, DALOK A nők hete keretében a napokban több programot is rendeznek a nagyhalászi Petőfi Sándor Művelődési Házban. Ma 16.30 órától Török Renáta viselet- és viseletes babakészítő és Mészáros Attila táncpedagógus és viseletgyűjtő Tavaszi szél vizet áraszt című kiállításának lesz a megnyitója. Március 9-én Terka baba öltöztetést láthatnak az érdeklődők a Csuha Antal Általános Iskola és AMI tanulóinak közreműködésével, Tőrök Renáta vezetésével. Az egészség klub alakuló összejövetelét március 11 -én 14 órától rendezik meg, a meghívott vendég: dr. Czellár Éva. A nőkről szóló dalok, versek, musical és operettrészletek kapják a főszerepet március 13-án 18 órától. A nő arcai című összeállítást a Kiscsigák együttese mutatja be. Férfias helytállás Vatai Tünde, az Ibrányi Rendőrőrs parancsnoka imádja embert próbáló, veszélyes hiW Munkatársaim körében a szaktudás és a kivívott tekintély parancsol tiszteletet. VATAI TÜNDE Március 8-án sok országban a hölgyeké, lányoké, édesanyáké és nagymamáké a főszerep. NYÍREGYHÁZA. A Nemzetközi Nőnap immár majd egy évszázada ösztönzi megemlékezésre a fiúkat és férfiakat. Ki virággal, ki édességgel vagy egyéb ajándékokkal, olykor „csak” néhány kedves szóval fejezi ki nagyraértékelését a szebbik nem tagjai iránt. Szándékosan nem a „gyengébbik nem” kifejezést használtam, hiszen mint összeállításunkból kiderül: számos munkaterületen férfiakat megszégyenítő bátorsággal és kitartással helytállnak a mai nap kitüntetettjei. vatását. Mint mondja, a moz galmas mindennapok adnak számára erőt a folytatáshoz, ez a lételeme. - Lassan másfél évtizede vagyok a hivatásos állomány tagja, és imádom, amit csinálok. Őrmesterként kezdtem Ibrányban, nyolc éve vagyok parancsnok. Kollégáim - feletteseim és beosztottjaim - egyaránt tisztelnek, elfogadnak és támogatnak. Női mivoltom soha nem okozott előnyt vagy hátrányt a munkám során, hiszen egy-egy helyszínen járva az egyenruha, a munkatársaim körében pedig a szaktudás és az elvégzett munka vált ki tiszteletet. A munkám mellett családanyaként is igyekszem a maximumot nyújtani. A párom, a szüleim, és 10 éves Dézi lányom mindig bátorítanak és nagyon büszkék rám, nagy segítségemre vannak abban, hogy mindkét területen helytállhassak. raT.im'Hii',1 1908-ban, New Yorkban 40 ezer varrónő lázadt fel, és harcot indított azért, hogy a nőkkel is emberségesebben bánjanak. Ezt a napot nyilvánították Nemzetközi Nőnappá. Magyarországon 1910- től vált ünneppé ez a dátum. Ma a nőket köszöntjük FOTÓ: SIPEKI PÉTER Egy fiatal hölgy a pilótafülkéből „A legnehezebb a szüléimét volt meggyőzni döntésem helyességéről.,, NYÍREGYHÁZA. Mindössze ll éves volt, amikor egy családi utazás során, Brüsszel felé félúton egy Malév járaton bekopogott a pilótafülkébe, szétnézett, s kijelentette a kapitány bácsinak: ha felnő, ő is pilóta lesz! Kissé leegyszerűsítve ez a története Solymosi Ritának, a Nyíregyházi Főiskola III. évfolyamos repülőmérnök hallgatójának. Tisztelet és elismerés- Azért volt egy kis vargabetű: érettségi után az egri főiskolán média szakon kezdtem tanulmányokba, ám ekkor valahogy kikeveredtem az egri repülőtérre, s amikor egy vitorlázó géppel felvittek egy iskolakörre, megint előtörtek a gyerekkori érzések. Ez azonban már véglegesnek bizonyult: szétnéztem, hol is lehetne tanulni a repülést, s így jutottam el a Nyíregyházi Főiskolára - foglalja össze a hozzávezető útját Rita, aki lassan végez és közelebb kerül álmai megvalósításához.- A legnehezebb a szüléimét volt meggyőzni döntésem helyességéről, de mások meglepően jól fogadták választásomat - utal ezzel arra, hogy az egyébként a köztudatban „férfiszakmaként” élő repülőgépvezetésért kapott egy-két csipkelődő megjegyzést. Ám nem ez a jellemző: a környezetéből érkező reakciók döntő többségére a tisztelet és az elismerés a jellemző. Mindenki tudja: a pilóták férfiaknak elkönyvelt pályáján egy nő is megállja a helyét! KM-NYZS Rita rendületlenül szárnyal álmai útján FOTÓ: NYÉKI ZSOLT Szenvedélye a vezetés, a kedvenc vonala a 6-os Farkas Zsuzsa gyermekkori vágya vált valóra azzal, hogy buszsofőr lett. nyíregyház A. A mai napig megcsodálnak az utasok, kíváncsian néznek, amikor látják, hogy egy nő vezeti a buszt - mondja a Szabolcs Volán egyetlen női autóbuszvezetője. Farkas Zsuzsa gyermekkori vágya vált valóra azzal, hogy buszsofőr lett. Édesapja volt a példa, akit követett a pályán. - Apukám és anyukám is nagyon féltettek, amikor bejelentettem a döntésemet, de mindenben számíthattam a segítségükre. A húsz éves, főiskolás lányom is imád vezetni, szívesen „tekereg” velem esténként, büszke arra, amit csinálok - állítja, a családi támogatás a legfontosabb. Zsuzsa diplomával a zsebében másfél év munkanélküliség után döntött úgy, az álmait követi. Összetartó csapat tagja Amikor bekopogtatott a cég ajtaján, okozott kisebb meglepetést, ám elszántságát látva várólistára került, majd végigjárva a „ranglétrát”, első önálló útjára indult. Soha nem felejti el az idegességet, amit akkor érzett. A sulyánbokori Zsuzsa kedvenc vonala a 6-os FOTÓ: SIPEKI PÉTER járat azóta is különleges a számára. - Meg kellett dolgozni azért, hogy kivívjam a helyemet - mondja arról, hogy egy férfias szakmában könnyű-e nőként érvényesülni. A többiek segítségére mindig számíthat, egy jó és összetartó csapat tagja lett, ahol a tisztelet nemcsak a nőnek, de a kollégának is szól. A kedvenc vonala a 6-os, az Örökösföld és Autóbusz állomás között, a H-s járatokat pedig azért szereti, mert ott türelmesebbek, nyugodtabbak az emberek. - Sokan kérdezték már, hogy tudom ezt csinálni? A válasz egyszerű: örömmel. km-bm NÉZŐPONT ZaJáczD. . -- Zoltán Hókirálynő tévedése imnazista ko- JBTT1 romban írtam egy kisregényt, amelynek a főhőse (hogy, hogy nem) egy fiatal újságíró volt, aki egy ifjúsági hetilapnál dolgozott. Mindenféle kalandokba keveredett és viszonzatlan érzelmeket táplált egy gyönyörű és okos lány iránt, így aztán meglehetősen ambivalens viszony fűzte a nőkhöz. Ráadásul az egyik fejezetben a főnökétől (aki történetesen nő volt) azt a feladatot kapta, hogy írjon egy nőnapi köszöntőt a következő számhoz... Nos, az én Hókirálynő tévedése című regényem hőse valami olyasmiről kezdett írni, hogy a XX. század végén a nők már lehetnek miniszterek, sőt kormányfők, nagyvállalatokat irányítanak, fociznak, jégkorongoznak, rallyautót vezetnek, mindezek mellett járnak fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz, pedikűröshöz, szaunába, szoláriumba, aerobik edzésre, önvédelmi tanfolyamra - egyszóval mindent megtesznek, hogy kivívják a férfiak csodálatát és elismerését, miközben éppen ezért nem kellenek a férfiaknak. A férfiak megijedtek ettől, mert kezdték gyengébbnek érezni magukat a nőknél, holott a klasszikus férfiszerep azt kívánná, hogy a törékeny, szép, de félénk nők, akiknek leghőbb vágyuk, hogy gyermeket szüljenek és összetartsák a családot, az ő erős vállukra és egzisztenciájukra támaszkodjanak. Ami engem illet, amikor nemrég a U2 frontembere, Bono írt egy dalt arról, hogy sokkal jobb lenne az életünk, ha a nők irányítanák a világot, egyetértettem vele, noha máig sem tudom, mit gondoljak pontosan Margaret Thatcherről. zoltanjajaa@lnform.hu ön szerint szabad buktatni alsó tagozatban? Szavazók száma: 88, 2010.03.07.19óra Igen I Nem 92,05% 17,95% Következő kérdésünk: Ön felkö- szönti ismerőseit nőnap alkalmából? 9 http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Vasárnap a bujtosi csarnokban rendezték meg a XIII. Kelet Ruhabörzét, ahol a látogatók tavaszi ruhák, cipők, játékok, kiegészítők, biciklik, görkorik között válogathattak, s amíg a szülők, nagyszülők vásároltak, a gyerekek színpadi produkciókat nézhettek, s számos játékot is kipróbálhattak. FOTÓ: SIPEKI PÉTER O MEGKÉRDEZTÜK: Önnek mit jelent a nőnap? BORBÉLY ERIKA GÖNCZI JÁNOSNÉ BÁLINT JÁNOS LÁSZLÓ A legértékesebb kincsek. KERESZTES TAMÁS Nem az ünnep a fontos. Megfakulni látszik az ünnep. | |A % ' ' Mk, Ék SZILÁGYI GÁBOR Egész évben így kellene tennil ÚRI BÉLA A férfiakat is lepipálják Ez a legkevesebb, amit a nők. megtehetünk. Bálint János László így válaszolt: A nők a legértékesebb kincsek a világon, minden férfinak „kötelessége”, hogy jó szóval, virággal megköszönje kedvesének azt, hogy létezik. A kemecsei Borbély Erika szerint megfakulni látszik a nők ünneplése. - A férfiak már másként állnak a nőnaphoz, mint egykor. Fontos, hogy ha köszöntik édesanyjukat, feleségüket, lánygyermeküket, azt szívből tegyék, ahogy például az én édesapám. Az apagyi Gönczi Jánosné szerint a nők egész évben kitesznek magukért, évente egyszer megérdemlik, hogy mindezt megköszönjék nekik. Sőt, egész évben így kellene tenni, hiszen egy, „köszönöm”, nem kerül semmibe, de kincset ér! A nyíregyházi Keresztes Tamás minden évben köszönti édesanyját és hölgy barátait. - Nem magát az ünnepet tartom fontosnak, hanem őket, akiket őszintén tisztelek és becsülök - tette hozzá a fiatalember. A kemecsei Szilágyi Gábor szerint minden hölgynek tisztelet jár ezen a napon, mert megérdemlik. - Számtalan területen állnak helyt, hiszen dolgozó nők, anyák, barátnők és feleségek egyszerre. Még a férfiakat is lepipálják a teljesítményükkel! Úri Béla is megünnepli a nőnapot. - Egy szál virág, egy elismerő szó, ez a legkevesebb, amit megtehetünk mindazért, amit a nők tesznek értünk.