Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-03 / 28. szám

2010. február 3., szerda Palackgyűjtő kollégisták Tavaly ünnepelte másfél évtizedes fenn­állását a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedé­si Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium Diák zöldkőre, amely fontos feladatának tekinti a természetkárosító anya­gok begyűjtését. A kollégiumban tevékenyke­dő szakkör két éve szervezte meg az iskolában a szelektív hulladékgyűjtést. Az Oktatásért Közalapítvány támogatásával speciális tároló­edényeket és palackzsugorító készüléket vásá­roltak. Ezt megelőzően évtizedes hagyomá­nya alakult ki a veszélyes hulladéknak számí­tó szárazelemek és akkumulátorok gyűjtésé­nek. Az elmúlt két esztendőben a diákok már külön gyűjtőedényben tárolták a papír-, illetve a műanyag hulladékot. Utóbbiak tömörítéséhez elektromos és mechanikus zsugorító készü­lékkel rendelkeznek, de működik az intéz­ményben a „Tapossa laposra!” akció is. Eddig három esetben szállítottak a térségi gyűjtőhe­lyekre alkalmanként ezres nagyságrendben tömörített PET-palackokat. A napokban egy országos áruházlánc által iskolák számára meghirdetett gyűjtőverseny keretében adtak át a megyeszékhelyi áruház­nak több mint kétezer darab tömörített palac­kot. A szállítás megszervezéséhez a középisko­la egykori diákja, Helmeczi László vállalkozó, önkormányzati képviselő nyújtott segítséget. Móré László, Szűcs Dávio A szállítmány a kollégium előtt (Fotó: Móré László) Túl az első vizsgaidőszakon Hihetetlen, hogy repül az idő! Vége a január­nak, és ezzel az első vizsgaidőszak is lezárult. Az egyetemisták már a következő félév tárgya­it veszik föl, készülnek a következő félév meg­próbáltatásaira. A vizsgák bizonyára egyik szakon sem voltak könnyűek: nem csak egy hónap, hanem egy teljes félév tananyagából kellett számot adni. A vizsgák hol írásban, hol szóban zajlottak. Saját tapasztalatból mondha­tom, hogy mindkettőnek megvannak a maga előnyei-hátrányai. A szóbeli vizsgán ki kell fej­teni álláspontodat, de esélyt is ad, hogy kima­gyarázd magad, és az eredményt rögtön meg­tudod. Az írásbeli vizsgán töprenghetsz a papí­rod felett, az eredményre viszont néha egy tel­jes hetet kell várnod, amely rettentő idegesítő, hiszen minden nap a vizsgával álmodsz. Ami­kor vége az egésznek, magad sem hiszed el, hogy tényleg vége. Kezedben az index, a meg­szerzett kreditekkel. Most már jöhet a pihe­nés, de nem sokáig, hiszen február 8-án ismét kinyitja kapuit az egyetem. Boros Zsanett DIÁK ÚJSÁGÍRÓINK Deák Dóra (FENT) Nyíregyhá­zi Főisko­la Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza Felkészítő tanár: Moravecz Marianna Móré László, Szűcs Dávid Kandó Kálmán Közlekedé­si Szakközépiskola, Gim­názium és Dr. Béres József Kollégium, Záhony Felkészítő tanár: Háda Zoltán Boros Zsanett (LENT) egykori diák, Ady Endre Gimnázium Szakközépis­kola és Kol­légium, Csenger Felkészítő tanár: Magos Margit­Mi fán terem a boldogság? _______________________-■ .F-r.F.■_______________________________________________SÉTA /II Mondják, a csokoládé kész boldogsághormon - meglehet, de az igazihoz ettől azért több kell... (Illusztráció: Nyéki Zsolt) ■ Van, aki szívesebben élne szerényebb környe­zetben, csak hogy érez­ze a szeretetet. A világon minden a boldog­ságról szól. A legtöbb ember megpróbál tenni a boldogta­lanság ellen, s jól akarja érez­ni magát. Létezik-e igazi, embe­ri boldogság? Ez egy nagyon elgondolkodtató kérdés. Min­den ember erre a kérdésre kere­si a választ. „Boldogság gyere haza, késő van, gyere haza” - énekelte híres dalában Cserháti Zsu­zsa. A szöveg arra figyelmez­tet, hogy boldogságra szüksé­günk van. Hiszen másképp nem is tudnánk leélni az életünket. Gondoljatok csak bele, mi len­ne, ha nem ismernénk ezt az érzést? Zord, komor világot élnénk. Igaz, így is érvényesül az „egy­szer fent, egyszer lent”-elve. Azért mégis jobb az élet, ha bár­minek tudsz örülni. Én személy szerint azon emberekhez tarto­zom, akik mindenben a pozitív dolgokat keresik. Mindenkinek vannak rossz napjai, de ilyenkor azokat le kell küzdeni és az élet szép oldalát előtérbe helyezni. Rohan az élet és sokan a nagy rohanás közepette elfelejtik, hogy milyen érzés is boldognak lenni. Mindegy, hogy milyen anyagi körülmények között élsz, hisz ha akarod, megtalálod az élet szép pillanatait. Átélni és megélni Egy régi ismerősömet tud­nám példának felhozni. Nem él fényűző életet, spórolnia kell. Hiába kell nélkülöznie dolgokat, ez az ember megbecsüli az életet, a legapróbb dolgoknak is örül­ni tud, egy szál virágnak, egy bóknak... Vannak olyan emberek, akik-' nek ez sajnos nem elég. Külső szemmel azt látjuk, milyen jó életük van a gazdagabbaknak. Közelebbről tekintve ez nincs mindig így. Van, hogy a tehe­tősebb gyerek szívesebben élne szerényebb környezetben, csak hogy érezze a szeretetet. Hisz mit ér, ha sok pénzed van, ha mindent megkapsz amit kérsz, de a szüleid nem foglal­koznak kellően veled, és nincse­nek igaz barátaid? Ha egy kicsit önmagadba néznél, akkor meg­találhatnád a valódi boldogsá­got. Magáról a boldogságról se írni, se beszélni nem lehet. Az öröm pillanatait átélni, megél­ni kell. Döntsétek el magatokban, hogy szerintetek létezik-e igazi, emberi boldogság! Az én vélemé­nyem az, hogy létezik, az ember leikéből fakad. És meghatároz­ható-e a mibenléte? Szerintem nem, egy szóban, egy gondolat­ban nem lehet megfogalmazni. Mindenkinek más a véleménye, és nem is kell, hogy egyetért- sünk, hisz minden ember más­képp gondolkozik, de épp ettől válhat teljessé, színesebbé a mi kis világunk. Deák Dóra KILÉT kmf/ppefcszon.hu •Diákcikkek. A diákok írásai teljes ter­jedelemben, illetve további diákcikkek letölthetők (PDF, 120 kB) T ■ -Home* Az akció 2010 február 1-jetól visszavonásulVvenyes, üzleti előfizetőknek. A mobiltelefon-előfizetéshez kisvállalkozói megállapodás aláírása szükséges. A kedvezménybe valamennyi szolgáltatasbol kiiirólag egy darab vonható be. Egy ügyfélnek maximum 3 Kombi üzleti kedvezmény kombinációja lehet. T-Home es Grátisz 200 hűsegkedvezmennyel együtt nem vehető igénybe. További feltételek a T-Pontokban. partner üzleteinkben, valamint a T-Home és T-Mobile honlapján érhetők el. Mobile HIRDETÉS Együtt. Veled T-Home Grátisz 200 telefondíjcsomag havi 200 perc 0 Ft-os percdijú beszélgetés belföldi vezetékes irányba • T-Home DSL Office Standard internetdíjcsomag max. 5 Mbit/s, garantált 1 Mbit/s letöltési sebességgel ■ T-Mobile Etalon L üzleti mobiltelefon-díjcsomag bruttó 10 - nettó 8 - Ft-os percdíj belföldön, T-Mobile hálózaton belül és belföldi vezetékes irányban, 60 mp számlázási egység esetén A mobil-előfizetéshez kisvállalkozói megállapodás és 2 éves hűségnyilatkozat aláírása szükséges. A kedvezmény feltétele, hogy az előfizető mindhárom szolgáltatást azonos üzleti előfizetőként vegye igénybe, a vezetékes telefon- és internetszolgáltatást pedig azonos létesítési címen és egy számlán. I Irodai és mobilszolgáltatások egyben, Kombi üzleti kedvezménnyel i *

Next

/
Thumbnails
Contents