Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-12 / 36. szám

2010. február 12., péntek _________________________________________________MEGYEI TÜKÖR /5 RÖVIDEN sjü • Tánc-show. „4 For Dance Show" címmel mutatja be műsorát a népszerű 4 for Dance együttes február 12-én 18 órától Ibrányban a művelődési központban. Jegyek korláto­zott számban kaphatóak a helyszínen. VÁLASZTÁS 2010 Válság a szociális ellátásban Nyíregyháza (KM - P. I.) - Egyre mélyül a szociális válság, immár olyan személyek, csa­ládok is sorban állnak anyagi segítségért az önkormányzatoknál, akikre ez korábban nem volt jellemző - mondta el a Fidesz csütörtöki saj­tótájékoztatóján dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, Nyírbogát nagyközség polgármestere. Hozzátette: a hátrányos helyzetű kistelepülése­ken élők körében a munkanélküliség többszörö­se az országos rátának, a kormány ugyanakkor hatalmas összeggel karcsúsította meg a szociá­lis ellátási forrásokat a 2010-es költségvetésben. Soltész Miklós, a Fidesz Népjóléti Kabinet vezetője a kialakult nyugdíjviták kapcsán hatá­rozottan cáfolta, hogy a polgári szövetség kor­mányra kerülésével rosszul járnának az idősek, s emlékeztetett: a szocialista kormány emelte 62 évre a nyugdíjkorhatárt! - A minimálnyugdíj évek óta 28 500 Ft, s ezen a holtponton vesz­tegel tucatnyi más járadék, ellátás is (RÁT, GYES, rendszeres szociális segély, ápolási dij, közgyógyellátás), miközben a forintjaink reál­értéke rohamosan romlik. A közgyógyellátásra jogosultak körét is szűkítették: 2005-ben még 539 ezer, 2008-ban már csak 337 ezer jogosultat tartottak nyilván, az adminisztrációs költség ugyanakkor sokszorosára nőtt! A Fidesz célja a felelőtlen gazdálkodás megszüntetése, a nyug­díjak reálértékének megőrzése és 10 év alatt 1 millió munkahely megteremtése. Maszkabál. Fantasztikus farsangi mulatságot rendeztek az orosi Nefelejcs Napköziotthonos Óvodában. (Fotók: Sipeki Péter) Báloznak a mentőkért Nyírbátor (KM) - Jótékonysági bált rendez az Egyenlő Esélyért Egyesület február 20-án a Nyírbátori Mentőállomás és a Magyar Vörös- kereszt területi szervezete javára. A bál 19 órától kezdődik a Nyírbátori Kulturális Köz­pontban, fővédnöke Dr. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat, és Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. A zenét a Nyírségi Vigadó szolgáltatja, a műsorban fel­lép a Nyírbátori Ütőegyüttes, a Nyírbáto­ri Koncert Fúvószenekar, Szarka Tibor és a Chris Dance. Belépők és támogatói jegyek a 70/933-83-10-es és a 70/379-30-63-as telefonszámon igényelhetők. A bál bevételét a mentéstechnikai eszközök korszerűsítésére és az elsősegélynyújtás népsze­rűsítésére fordítják. (Fotó: Racskó Tibor) \ ■ Spanyol érdekeltségű cég szerzett kisebbségi üzletrészt a Sóstói Park Hotel Kft.-ben. Nyíregyháza (KM) - Három évvel ezelőtt a megyei önkor­mányzat azért alapította meg a Sóstó Park Hotel Kft.-t, hogy a működés pénzügyi háttere lát­hatóvá váljon, szűnjenek meg a vélelmezett veszteségek - mert korábban költségvetési intéz­ményként erre nem volt mód - és hosszabb távon nonprofit jel­leggel üzemeljen. A tervek nem valósultak meg, ezért a tulajdo­nos önkormányzat az üzletrész felosztásáról és átruházásáról döntött. Az üzletrész 49 száza­lékára vételi szándékot jelentett be a Common Future Kft., amely egy spanyol érdekeltségű szoci­ális és profitorientált társaság, mely azzal a céllal jött létre, hogy az unió más országaiban már sikerrel alkalmazott módszer­rel a hátrányos helyzetben lévő embereket visszasegltsék a mun­ka világába. Az üzletrész átadá­99 .............................. A Sóstói Park Hotel a mostani formájában nem alkalmas jövedelmező működésre. Seszták Oszkár ..............................99 sát követően a társaság fő tevé­kenysége a szállodai szolgáltatás lesz. Dr. Seszták Miklós (Fidesz), a gazdasági és vagyonbizottság elnöke szerint meg kell fogal­mazni azokat a garanciális ele­meket, amelyek minimalizálják azt az összeget, amit az önkor­mányzat működési költségként kifizet. - Ehhez az kell, hogy egy olyan garanciarendszert dolgoz­zunk ki, ami a kisebbségi tulaj­új lehetőségek előtt áll a hotel donostársat kötelezi az esetleges hiány kifizetésére, s azt nem az önkormányzattól fogják kérni - tette hozzá. A bizottság elnöke felvetette annak a lehetőségét is, hogy piaci alapú bérleti szerző­dés jöjjön létre az önkormány­zat és a kft. között, ezzel azon­ban Seszták Oszkár (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke szerint kútba eshet az üzlet.- A jelenlegi tulajdonosi és működési struktúrában a kft. nyereséges működése nem vár­ható. A vagyonnal gazdálkodni kell, a 49 százalékos üzletrész átadástól a veszteségek mini­malizálását várjuk és egy maga­sabb szolgáltatási színvonalat. A többségi üzletrész tulajdon­nal pedig megmarad az önkor­mányzat azon lehetősége, hogy az érdekei szerint befolyásolhas­sa a működést - mondta Seszták Oszkár, majd folytatta: - A Park Hotel a mostani formájában nem alkalmas jövedelmező működés­re, Sóstón pedig szükség van a szállodai kapacitás bővítésé­re. Dr. Szép Béla (MSZP), hoz­zászólásában azt mondta, előre látható veszteség van az anyag­ban, s a működési garanciák hiá­nyoznak az előterjesztésből. - Az átadás ellenértéke (1 millió 400 ezer forint) miatt sérül az önkor­mányzat érdeke, hiszen nem szá­mol azokkal a beruházásokkal- energetikai felújítás, minőség- fejlesztés -, amelyek az üzlet­rész értékét növelik. A működé- < si modell és az üzleti tervek hiá­nyában aggályaink vannak, és azt sem látjuk, milyen új szol­gáltatások beépítését tervezi a kisebbségi üzletrész-tulajdonos. A közgyűlés végül elfogadta, hogy a vagyonbizottság márci­us 10-éig dolgozza ki a szükséges garanciális elemeket. A kft. ügy­vezetője február 12-étől Gonzalez Ramirez Romulo Fabian, meg­bízatása díjazás nélküli jogvi­szonyban egy évre szól. Zárt ülésen döntöttek A tarpai Kikelet Ápoló-Gon­dozó Otthon vezetőjévé Ma­gyar Gabriellát, a gacsályi Kék madár Ápoló Gondozó Ott­hon intézményvezetőjévé dr. Bencze Valériát nevezte ki a közgyűlés. Megválasztották a Területi Választási Bizottság (TVB), valamint az országgyű­lési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjait és póttagjait. A TVB tagjai feb­ruár 12-én a közgyűlés elnöke előtt teszik le esküjüket. Sikeres együttműködés ■ Elkészült egy össze­foglaló, három nyelvű, közös befektetői kiad­vány és egy kisfilm is. Nyíregyháza (KM) - Véget ért az a majd’ 15 millió forintos Európai Uniós program, mely Nyíregyháza és Beregszász gaz­dasági, társadalmi és kulturá­lis együttműködésének erősíté­sét tűzte ki célul. Ennek ered­ménye az a három speciális projekt, mely első lépéseként a Nyírségvíz Zrt. gazdasági kap­csolatot alakított ki a bereg­szászi vízművel az akadályta­lan ivóvízellátásért. Folyamatban van egy olyan, több mint százmillió forintos szennyvízprogram, amit a két város- tervezői közösen kivite­leznének a beregszászi szenny­víztisztítás és -közművesítés fej­lesztése érdekében. Nem utol­sósorban pedig a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a Nyíregyházi Főiskola közöt­ti kapcsolatrendszer megerősí­téseként lehetővé vált a két fel­sőoktatási intézmény közötti átjárás mind a diákok, mind a tanárok részéről - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Csa­bai Lászlóné. A polgármester hozzátette: - elkészült egy mindezt összefog­laló, három nyelvű, közös befek­tetői kiadvány és 5-5 perces kis­film, amely bemutatja a part­nervárosok gazdasági helyze­tét, gazdaságfejlesztési lehető­ségeit. Tóth Géza, Beregszász főjegy­zője a két város közötti okta­tási kapcsolat, valamint a magyar lakta területeken a nyelvi különbségekből adódó továbbtanulási problémák kikü­szöbölésének fontosságát hang­súlyozta. Könyvtárosokat díjaznak ■ A kitüntető díjakat április 14-én, a könyv­tárosok világnapján adják át. Nyíregyháza (KM) - A Magyar Könyvtárosok Egye­sületének megyei szerveze­te két díjat is adományoz az idén a könyvtárosok világ­napja alkalmából. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megye Könyv­tári Kultúrájáért-díjat olyan aktív könyvtáros kaphatja, aki hosszabb időn át kiemel­kedő tevékenységet végzett a könyvtári kultúra és szol­gáltatás korszerűsítésében és továbbfejlesztésében. A Csendes János Életmű­díj az aktív könyvtárosi tevé­kenységet befejező, illetve a már korábban nyugdíjba vonult munkatárs több évti­zedes eredményes szakmai tevékenységének, életpályá­jának elismerése. A kitünte­tések elnyerésére felterjeszthe- tők mindazok, akik a megye közművelődési, felsőoktatási és szakkönyvtáraiban, továb­bá a képzőhelyeken dolgoznak, illetve dolgoztak, megfelelnek a megfogalmazott elvárások­nak, és aktívan, folyamatosan részt vesznek az egyesület éle­tében. A kitüntetés felterjesztő­je lehet a fenntartó önkor­mányzat, az adott intézmény vezetője, illetve munkáltató­ja, továbbá bármely egyesüle­ti tag. A felterjesztés beküldé­si határideje: március 10. Pos­tacím: Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Területi Szerve­zete, 4400 Nyíregyháza, Sza­badság tér 2. V@R0SVITA, MÁTÉSZALKA ,,, iff rWfßTWfTm Legyünk büszkék Szálkáira! ■ Az érsek gyarlóságai megbocsáthatok, hiszen amikor kellett, tudta, hol a helye. Mátészalka (KM) - Szálkái László érsek történelmi szerepével kapcsolatban keddi számunkban dr. Erdélyi Iván nagy vitát kiváltó levelét idéztük. Válaszként Varsá­nyi Gábor magyar-történelem sza­kos gimnáziumi tanár a következő írást juttatta el hozzánk. „Úgy tűnik, át kell értékelnem tör­ténelemszemléletem, a keresztény­keresztyén felekezetekről kialakult nézeteim és a lokálpatriotizmusról alkotott véleményem. Mindezt azért kell megtennem, mert tanult és álta­lam nagyrabecsült emberek - most divatozó kifejezéssel élve - „elha­tárolták” magukat a Szálkái Lász­ló nevét, emlékét megörökítő ese­ménytől. Mondván, hogy egy hará­csoló, ráadásul katolikus („pápis­ta”) főpap-kancellár nem büszkesé­ge Mátészalkának. Történelmünknek - és nem csak a magyar történelemnek - vajmi kevés olyan alakja van, akinek életé­ben ne találnánk kivetnivalót. Ezek szerint István királyról csak a Kop- pánnyal, Ajtonnyal, Vazullal kap­csolatos cselekedeteit kellene taní­tani? Mátyásról meg azt, hogy egy­kori nevelőjét, Vitéz Jánost arcul ütötte? Széchenyi Istvánról azt, hogy az 1820-as évekig milyen léha éle­tet élt? Kossuthról, meg azt, hogy milyen rossz döntéseket hozott a szabadságharc alatt? Nagy Imré­ről csak a „padlást lesöprő” kor­szakát tanítsam? Úgy hiszem, igaza volt Erdő Péter esztergomi érsek úrnak, amikor a Szálkái László Terem avatásakor elmondta: Szálkái László főkancel­lár, érsek, bizony élte a XVI. szá­zad főhivatalnoki életét. A késő reneszánsz gyermeke volt ízig-vé- rig. De amikor kellett, akkor tud­ta, hol a helye. Egy botladozó, gyar­ló élet olyan befejezést nyert 1526. augusztus 29-én a mohácsi csa­tamezőn, hogy földijeitől ennyi emléket minden bizonnyal megér­demel. Ennyit a tör- Szalkai László ténelemszemlé- letről. Én nem vagyok szatmári. Sza­bolcs megye egy kis falucskájából származom. Tiszadadainak vallom magam. De nagyra becsülöm a szat­mári embereket. Jó emberek lakják ezt a vidéket. Derűsek, nyílt szívű- ek. Amikor feleségem révén jobban megismerkedtem Szatmárral, azóta hitelesebb számomra a Himnusz. S azóta hiteles Móricz Hét krajcárja, mert az idestova harminc itt eltöl­tött év alatt megtapasztaltam, a szat­mári ember a szegénységet is derű­sebben viseli, mint más tájak embe­rei. A szatmári emberek azok, akik megőrizték a csekei temetőt olyan­nak, amilyen. Hogy oda még a halot­tak is tán kacagó lélekkel vitetik ki magukat. A szatmár-beregi emberek azok, akik a tákosi parasztkatedrá- list, a festett kazettás, paticsfalú kis templomukat megvédték. Nem hagy­ták, hogy nagyfejű, okos, „nadrágos” emberek a szentendrei múzeumfalu­ba vigyék. Az ilyen lelkületű embe­rektől nem hiszem, hogy távol áll­na, hogy Szálkái Lászlónak gyarló­ságait meg ne bocsátanák, s ne gon­dolnának rá több száz év távlatá­ból némi büszkeséggel: lám csak az egyszerű szálkái varga fia milyen magas hivatalig jutott! S akárhogy is, de az országra törő ellenséggel való harcban esett el.”

Next

/
Thumbnails
Contents