Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-11 / 35. szám
2010. február 11., csütörtök KIÜT SZOLGÁLTATÁS /13 március 21 -április 20. április 21.-május 20. május 21-június 21. június 22.-július 22. július 23-augusztus 22. Mozgalmas napra számíthat a Kos jegy szülöttje. Ha művészi vagy alkotó tevékenységet folytat, szabályoznia kell elképzelései és ötletei túláradó folyamát, nehogy azok magukkal ragadjanak mindent. Teljesen megfelelő ez a nap a Bika jegy szülöttjének minden tekintetben. Végül is minden úgy volt jó, ahogy megtörtént. Utólag már amúgy sem ér semmit a kapálódzás, a dolgokon úgysem lehet változtatni. Ez a nap biztosan nem lesz unalmas, sőt, még kiválónak is mondhatnánk. Akár hivatali ügyeket kell elintéznie, akár egy jogi kérdést kell tisztáznia ma minden remekül végződikl Változatos lesz ez a mai nap, és ön is változékonyan reagál majd az eseményekre. A szerencse forgandó - egyszer lent, egyszer fent! Ha nem figyel, egyetlen napon mindent elveszíthet, amit idáig megszerzett! Tudja meg, hogy az Oroszlánok többsége szereti a sportot, és nemcsak nézi, hogy mások hogyan csinálják. Ők télidőben sem zárkóznak be a szobába, a mozgás ugyanis serkenti az agyműködést. Egyáltalán nem számított arra, hogy összefut vele. Ez a találkozás megrendíti, összezavarja a lelkét, és mélységesen felkavarja. Még nem heged- augusztos 23 zz tek be teljesen a sebek, melyeket ö ütött. szeptember 23 -október 22. október 23 -november 21. november 22 -december 21. december 22.-január 20. január 21.-február 19. február 20.-március 20 Most igazán jól érzi magát, hiszen jó ideje teljesen kiegyensúlyozott, mi több, sikeres. Szeretné örömét megosztani barátaival, közeli ismerőseivel is. Közepesnek mondható ez a nap, amolyan se olyan, se ilyen. Szánjon egy kis időt a kézimunkázásra, vagy otthona kicsinosítására. Meglátja, milyen nagy örömet okoz majd önnek. Ne várjon a tavaszi nagytakarításig! Már itt az ideje, hogy rendet tegyen maga körül, elsősorban otthon, a lakásában. Jó lenne, ha önmagában is egy kicsit átláthatóbbá tenné a dolgokat. Ki tudja még, mi lapul meg a mai unalmas téli nap szürkesége mögött? Lehet, hogy egy esti meglepetés, netán egy új ismeretség, ami alapvetően megváltoztatja eddigi életét? Nem tudni előre. Ne hagyja magát kizökkenteni a nyugalmából! A legfőbb jó a lelki béke, és ma ön képes arra, hogy ezt megteremtse. Eszerint határozza meg napját. Ma még ahhoz is van türelme, hogy végighallgassa mások gondjait. Teljesen megfelelő ez a nap a Halak jegy szülöttje számára. Egy váratlan találkozás valakivel új irányt szabhat az életének. Meglátni és megszeretni azonban túl egyszerű önnek. Szeretne többet tudni? Hívja jósainkat a 06 90 602 027-es számon most! A hívás díja: 475 Ft / perc (bruttó) REJTVÉNY A megfejtéseket február 19-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát, a Kelet-Magyaror- szág lógót is, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyaror- szág (Rejtvény) Nyíregyháza 4400 Pf. 25 NYERŐSZÁMOK Kenő, február 9. 5, 6, 17, 20, 21, 22, 26, 33, 39, 44, 45, 53, 54, 60, 63, 64, 65, 69, 78, 79 Az adatok tájékoztató jellegűek. Hirdessen Ön is lapjainkban! http://www.kelet.hu >0L KELET itniomií i ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost., Tel.: 06-20/4689-575 e-mail: lada@kelet.szon.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Vagép VASARNAP IS NYITVA Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 H-P: 9-18; Sz-V 9-13 KIÜT maqyarorszAq Megfejtendő: Az eszmék akkor a legveszedelmesebbek, ... Frank Herbert, amerikai író AZ IDÉZET 2. RÉSZE SARGA SZÍNŰ SZE. SZES ITAL SZIGLIGETI DRÁMAÍRÓ LÁB RÉSZE KENDERT TÖR ZUHOGNI KEZD HOLLAND LÉGICÉG ÜSSE ...I; LESZ AMI LESZ ALLÉ VÉGE! VINCE BECENEVE PASSZOLÓ BALTASZERŰ ESZKÖZ ILJUSIN GÉPE LELKI ALKAT VITORLA RÚDJA OSZTRÁK FOLYÓ rrORVOSNÁL MONDJUK FED, LEP LE KELL TÖRÖLNI! KÖNYV VÉGÉN VAN FALAZÓKŐ APA MEGSZÓLÍTÁSA REGISTERED TONNASÚLY (RÖV. ELŐTAG: NITROGÉN STILB SÁRGARÉPA PAPÍRRA VÉSETT T“ ANYAGI RÉSZ DAL, DALLAM SZÁLAKRA L TÉP ^ A TÖBBES I SZAj^E^|_ V KONYHAI L EDÉNY ^ FINN TELE-I F0N0S CÉGI SÁPÍTANI T KEZD! NÉVÉRTÉK TARTÓESZKÖZ CSOKOLÁDÉFÉLE HAJCSÁR MONDJA BECÉZETT IMRE KANALAS ORVOSSÁG T A TEVE ROKONA ÜRES ALAK! HIVATALOS AKTA HATÁROZOTT NÉVELŐ KALÓRIA AZ IDEZET 1. RÉSZE AZ OXIGÉN VEGYJELE 300 PERCIG TARTÓ BAJBÓL SZABADUL BIT JELE FIATALOS KÖSZÖNÉS SUDOKU, 35. FELADAT j j j j j j 5 j j v j / (5c Kezdőknek STOW Haladóknak .: ú wKi ÚGYELETEK Megfejtések, 30. sz. feladat: 6 4 8 1 5 7 9 2 3 2 3 5 9 6 8 7 1 4 7 9 1 4 3 2 5 6 8 3 2 7 8 1 5 4 9 6 5 1 4 7 9 6 8 3 2 9 8 6 2 4 3 1 5 7 4 7 9 6 2 1 3 8 5 1 5 2 3 8 4 6 7 9 8 6 3 5 7 9 2 4 1 7 9 6 2 8 3 1 4 5 1 5 3 4 7 9 2 8 6 4 8 2 5 1 6 3 9 7 6 2 7 1 5 8 9 3 4 5 1 4 9 3 7 8 6 2 8 3 9 6 4 2 7 5 1 9 7 1 3 6 4 5 2 8 3 6 5 8 2 1 4 7 9 2 4 8 7 9 5 6 1 3 A szabály egyszerű. A hogy minden sorban, min- Sudoku-rejtvény üres négy- den oszlopban és minden zeteibe Önnek kell beírnia 3x3-as blokkban egyszer és a hiányzó számokat úgy, csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy a megfejtett Kezdőknek Haladóknak és kivágott feladatot (sor- (4400 Nyíregyháza, Dózsa számával együtt) ragasszák György u. 4-6.). A 35. fel- egy levelezőlapra, és juttas- adat beküldési határideje: sák el szerkesztőségünkbe 2010. február 18. ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 (gyermek)._____________ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet a Korona Gyógyszer- tár Nyíregyházán, a Szabadság tér 12/A sz. alatt tart._________________________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107._________________________________ A VOLÁN-információ: 42/598-177_______ ÚTINFORM: 06-46/432-111 A MAGYAR AUTÓKLUB segétyhh 188 ______________________ MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. A T-Com-tudakozó: 198. A 194 ____________________________ Nvírséqvíz Rt., hibabejelentő: 42/523-600 Nyirtávhő Kft.: 451-644 _______________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/300-300 _____________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 __________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Duna 1-2 °C Tisza 0°C Balaton 2 °C Velencei-tó 2 °C Fertő 4 °C HÓ1ELENTÉS Kékes 45-80 cm Bánkút 35-45 cm Doboqókő 40-50 cm Epiény 55-105 cm Donovaly 55-70 cm Csorba-tó 70-100 cm Choook-Sever' 60-80 cm 2010. február II. csütörtök t NAP kel: 06:42 nyugszik: 16:44 «MOSASS* EL0RKIELSS8 1 °c-3 °C Ma nagyrészt borús időben, a Dunántúlon és a középső országrészben további mérsékeltebb hóesések, hófúvás. Kelet-Magyar- országon havas eső várható. Élénk északi- as szél fúj. Éjszaka keleten is gyengülő hóesés váltja fel a havas esőt. A jellemző hőmérséklet reggel -2 fok körül alakul, kora délutánra 0, péntek reggelre a Dráva mentén -8, északkeleten 0 fok köré várható. MftM*SXCIiHYBUTTSK6 Az egészségügyi határérték kb. 70-120%-a. ____ idjJ ■(. idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! SLQRR1ELXEO A Nyírségben ma változóan, de zömében erősen felhős időben, ismétlődő, mérsékelt havas eső esik. Élénk északkeleti szél fúj, éjszaka gyengül a csapadék. A jellemző hőmérséklet reggel -2, napközben +1 fok körül alakul, péntek reggelre -1 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: pénteken az ország északi részén további havazásokkal, borús, délen vékonyabban felhős idő várható. Szombaton változóan felhős, vasárnap változóan napos-felhős idő valószínű, kisebb hószállingózásokkal. Február 23-tól remélhetőleg az évszaknak megfelelőre enyhül a hideg. Péntek: 0, 0 °C gyenge hóesés Szombat: 0,1 °C borús Vasárnap: -1, •1°C hószállingózás Hétfő: -3, -1 °C felhős Kedd: -2, -1 °C felhős MA: hószállingózás 1 °C -3 °C déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Záhony Kisvárda • * 1 °c-2 °C <1 oq Vásarosnamény e -3 °C MfSfeszalka” _ • -Z C Tiszavasvári Nyíregyháza mm-2 °C Nyírbátor MHll Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd , ÜMS EWS www.eumet.hu Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Készíttette: i mnm ÉVFORDULÓ ORSZÁGOS RENDŐRSÉGI VÉRADÓNAP 2009-ben országos rendőrségi véradó nappá nyilvánították február 11-ét, a 2008-ban ezen a napon Esztergomban szolgálat közben lelőtt Borbély Zoltán rendőr emlékére. NÉVNAP BERTOLD, MARIETTA VÍZÁLLÁS A TISZA Tiszabecsnél -206 cm, apad, a mederteltség 6%, vízhőfok 0 C-fok; Tivadarnál -159 cm, apad, 11%, nem mérik; Vásárosnaménynál 47 cm, apad, 25%, 0 C-fok; Záhonynál -79 cm, apad, 25%, 0 C-fok; Dombrádnál 157 cm, apad, 35%, 0 C-fok; Tiszabercelnél 308, árad, 39%, nem mérik; Tokajnál 477 cm, árad, 0,1 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -7 cm, apad, 10%, 0 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajomál 156 cm, apad, 30%, 0 C-fok; a TÚR Garbóiénál -35 cm, árad, 15%, 0 C-fok. SDESME1 11* A csúszós utakon különösen fontos a biztonsági öv használata. 50 km/ó sebességnél, ütközés esetén 2 tonna, vagy a 4. emeletről való leugrással egyenlő erőhatás ér bennünket. Ez kevesen bírják izomból kivédeni. TRAFFIPAX Kisvárda. min IHITMOMtíO Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Zajácz D. Zoltán (zoltan.zaiacz@inform.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varqa@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Fülöp István (istvan.fuloo@inform.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1690 forint, negyedévre 4990 forint, fél évre 9790 forint, egy évre 18 490 forint Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa (bruttó 600 Ft/perc), mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen ' Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25 Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubóczki@kelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2010/35. www.informmedia.hu mti hírek fogtisztén . k * MÄT5SZ ff print-audft r\ i