Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-09 / 7. szám

2010. január 9., szombat KIÜT HÁTTÉR /3 A közmunka keresztje Palicz István istvan.palicz@inform.hu Nem rossz, de a jó nem ilyen. A látottak és hallottak alapján így tudnám jellemez­ni hazánk közmunkaprogramját. Ezzel még azon települések vezetői is egyetértenek, ahol a passzív megszólítottak jelentős része megfogta a Meló lábát, és úgy kapaszkodik bele, mint fuldokló a szalmaszálba. A krónikus munkaundorban szenvedő­ket hiába próbálják be- vagy visszavezetni a dolgos hétköznapok világába, még min­dig szép számmal akadnak olyanok, akik inkább otthon várják a segélyt, és ilyen­olyan úton hozzátesznek még egy kis „mellékest". Jó esetben be nem jelentett „becsületes" munkával, rosszabb esetben piti tolvajlással, trükkös sefteléssel. Beszé­des adat, hogy az egyik nagyvárosban a közel 250 segélyezettből mindössze 45-en voltak hajlandók vállukra venni a munka keresztjét, jó páran pedig mereven elzár­kóztak az ilyenfajta „vallásgyakorlástól". A felkínált tevékenységek asztala nem túl gazdag, a „menü" többnyire kimerül a szociális-kommunális munkakörben, ami valljuk be, elfogadható lehet az alacsony iskolázottságú, nehéz anyagi körülmények között élőknek, de nem túl csábító egy jól képzett szakembernek vagy egy idegen nyelveket beszélő, népét nem középisko­lás fokon tanítani vágyó diplomásnak. Nap­jainkban azonban egyre inkább megelőzi a presztízskérdést egy másik: a kenyérkérdés. A közmunkából nem lehet megélni, csak méltósággal éhenhalni - panaszolják elkeseredetten az egykori segélyezettek, á az önkormányzatok legfeljebb együttérzés­ből tudnak többet nyújtani, hiszen nekik is sokba kerül(t) a szociális paradigmaváltás. am Nincs gyógyír az elvonásokra ■ A praktizáló dokto­rok szerint nincs gyógy­ír a kártyapénz csökken­tésre. Nyíregyháza (KM - P. I.) - Egy átlagos praxisban havi több tízezer forintos bevételki­esést eredményez idén a „kár­tyapénz” csökkenése a Magyar Órvosi Kamara (MOK) állítása szerint. Az egészségügyi tárca ugyanakkor azt állítja, a gya­korlatban nem történik elvonás, mert 2010-ben csökken a házi­orvosok kiadása is. A MOK közleménye szerint 2010-től 7 forinttal csökken a kártyapénz pont/forint értéke, holott a praxisfinanszírozás megduplázására lenne szükség. Az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára szerint az adó­változások miatt ez nem jelent elvonást, mivel január elsejétől a munkáltató kiadásai csökken­tek. Egyelőre furcsa számhábo­rú zajlik a felek között, ami biz­tos, hogy az alapellátásban dol­gozó orvosok megdöbbentek, amikor megtudták, hogy január­ban mindenféle előzetes tájékoz­tatás és egyeztetés nélkül csök­kentették a támogatásukat. Vegetálnak a rendelők- Cinikus és felháborító, hogy a kormányzat bejelenti a mun­káltatói járulék csökkentést, majd az ezáltal jelentkező bevé­telkiesést ráterheli a háziorvos­okra, miközben az alapellátási kassza így is alacsony más euró­pai országgal összehasonlítva. A háziorvosok számláján januárban kisebb összeg jelent meg (Illusztráció: Sipeki Péter) hozók az alapellátás megerősí­tésével kezdik az egészségügyi rendszer átalakítását, hiszen a háziorvosokon múlik az, hogy képesek-e ellátni a beteget, vagy továbbküldik magasabb, egyben drágább ellátási szintre. Ám ehhez komoly fejlesztésekre len­ne szükség a háziorvosi rende­lőkben, aminek a forrása a jelen­legi finanszírozásban nincs meg. Amit kapunk, csak a vegetálás­ra elegendő. Régóta hiányzó elem a finan­szírozásban a többletteljesítmény elismerése. Ma jobbára a házior­vos hozzáállásán múlik, milyen színvonalon látja el a beteget, ugyanis a finanszírozás java­részt fejkvóta alapú. Ebben hoz­hatna változást az ún. indikátor­rendszer bevezetése, amely során 12 kiválasztott kritérium alap­ján vizsgálják a háziorvosi pra­xisok teljesítményét. Kiforratlan még, hogy ez a többlettámogatás hogyan oszlik meg az orvosok között, nem mellesleg túl sok be nem váltott ígéretet kapott már a szakma. Ahhoz, hogy az alapellátásban érdemi változás, fejlesztés való­sulhasson meg, a finanszírozás legalább 30 százalékos növelésé­re lenne szükség. - summázta Soós doktor. A háziorvosok feladatai nőnek, miközben ezek ellátására nem kapunk forrást - kommentálta n .................. Ma jobbára a háziorvos hozzá,- állásán múlik, milyen színvo­nalon látja el a beteget. Dr. Soós Zoltán a híreket dr. Soós Zoltán nyír­egyházi háziorvos, hozzátéve: - Épeszű országokban a döntés­ön szerint milyen feladatokat láthatnának még el a köz­munkások? A tiszaberceli Bakosi Viktória szerint több helyen kelle­ne, hogy összeszedjék a szemetet. Nyíregyházán ugyanis sok a szemetes terület, nyáron pedig a parlagfűirtásban vehetnék ki jobban a részüket, ezzel is megkönnyítve az allergiások életét. - Fontos, hogy olyan munkát kapjanak, ami a végzettségüknek megfelel, s ami számukra nem megalázó. A nyíregyházi Joó Ferenc azt mondja, amel­lett, hogy a közterületek tisztántartásában segédkeznek, a közbiztonságot célzó feladatok ellátását is rá lehetne bízni közülük azokra, akiknek ilyen végzettségük van. - Ez a terület hagy kívánnivalót maga után, ezért hasznos lenne, ha az idősekre rá tudnának nézni, megakadályo­Bakosi Joó Lövei Viktória Ferenc Kinga Soltész Szikszai Urgyán Lászlóné Róbert Béla zandó, hogy az utcán ellopják a táskájukat, vagy meg­támadják őket. Lövei Kinga szerint a parkok, közterü­letek tisztántartásán túl, segíthetnének az idős embe­reknek havat lapátolni, a szemetet összeszedni. Soltész Lászlóné is a levelek, s a szemét összeszedését emelte ki, de a parlagfűmentesítésben is adna feladatot a köz­munkásoknak. Szikszai Róbert úgy véli, akinek ez a szak­mája, az kisebb kátyúk eltüntetésében is segédkezhetne. Urgyán Béla szerint jobban ki lehetne használni a köz­munkások tudását és idejét, szerinte kisebb építkezések során, vagy akár a csatornázásban is segíthetnek azok, akiknek ilyen jellegű a végzettségük. Az Ön lakóhelyén működik háziorvosi praxis ? Szavazók száma: 41, 2010. 1.9. 19 óra Következő kérdésünk: Ön hasznosnak tartja a közmunkaprogramokat?- ■ - - i/ywvy.szpn.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Igen 95,12% Nem 4,88% Lubickolás, az úszás az egyik legegész­ségesebb sport, amely különösen a gyerekekre van jó hatással. (Fotó: Sipeki Péter) '•------------------------------------------) Lelkiismereti kérdés ■ A megyében jelenleg Nyírlugoson, Kékesén és Hodászon betöltetlen a háziorvosi praxis. Nyíregyháza (KM) - A házi­orvosi szakvizsga biztonsá­got ad a fiatal orvosoknak, de általában nem akarnak praxis­ba jelentkezni, inkább helyet­tesítőként és alkalmazottként tevékenykednek - mondta dr. Együd Ágnes, a Magyar Orvo­si Kamara megyei alapellátá­si elnöke, városi szakfőorvos. - Arról nincs tudomásom, hogy a megyében a háziorvosok költ­ségkímélés helyett nem ülnek kocsiba és inkább mentőt hív­nak, bár ilyen üzemanyagárak mellett nem csodálkoznék ezen sem. A háziorvosok lelkiisme­rete és kötelességtudata egyéb­ként sem teheti meg, hogy ne menjen ki a beteghez. A Megyei Egészségbiztosítá­si Pénztár kimutatásából kide­rül: Szabolcs megyében jelen­leg Nyírlugoson, Kékesén és Hodászon betöltetlen a házior­vosi praxis. Nem fordult elő Dr. Pápai György regioná­lis orvosigazgató megjegyezte: korábban is előfordult, hogy indokolt esetben mentőt hívott betegéhez a háziorvos, költség- kímélésre hivatkozva viszont senki sem fordult ehhez a mód­szerhez az elmúlt napokban. A számok nem hazudnak- Én is tapasztaltam, hogy a szokásosnál szembetűnő­en kisebb összeg jelent meg az új évben a folyószámlá­mon. Az egy pontra kiszá­mított forintérték csökkent, így havi több tízezer forint­tal kevesebb az elvonás - közölte egy neve elhallga­tását kérő gyermekorvos. - Az üzemanyagár emelkedé­se miatt további árnöveke­dés várható sok területen, ezzel együtt a praxis fenn­tartási költségei nőnek. Ám nem tehetem meg, hogy az asszisztens és a takarítónő bérét csökkentem. Parkfenntartók, asztalosok, dajkák és festők Van látszata a munkájuknak (illusztráció: sipeki Péter) ■ A közmunkások szak­tudása fontos, emberi méltóságukat nem sért­heti a felajánlott feladat. Nyíregyháza (KM) - Haté­kony munkát végeznek és van látszata a közfoglalkoztatásban résztvevő emberek által elvégzett feladatoknak - mondja Takács Miklósné, a Nyíregyházi Város- üzemeltető és Vagyonkezelő Kft. foglalkoztatási csoportvezetője. Tavaly Nyíregyházán 480 millió forintot fordítottak erre a célra, s 1050 embernek tudtak átlagosan 150 napon át munkát adni. Kiderül, ki akarja, s ki nem- Volt, aki néhány napot dol­gozott, volt aki 200-at, a kerese­tük 71 ezer 500 és 87 ezer 500 forint volt végzettségtől függően - derül ki. A kft-nél arra törek­szenek, hogy a szaktudáshoz igazodó munkát ajánljanak fel ügyfeleiknek. - Ez komoly elő­készítő munkát igényel, vala­mennyi önkormányzati intéz­ménynél, gazdasági társaság­nál, vagy olyan civil szervezet­nél, amely közfeladat elvégzésé­re kötött megállapodást. Ebből is adódik, hogy a közfoglalkoztatot­tak több mint fele ilyen helyen kapott munkát.- Ritkán fordul elő, hogy vala­ki nem él a felkínált lehetőség­gel, vagy nem látja el a rá bízott feladatot - mondja a tapasztala­tokról az osztályvezető. A próba­idő alatt az is kiderül, ki veszi komolyan a munkát és ki nem. ff ............................ A közfoglalkoztatottak munkája nem mindig látványos, de fontos feladatokat látnak el. Takács Miklósné ............................ff A legtöbben segédmunkásként köztisztasági feladatot látnak el (parkfenntartás, útszegélyezés), sokan adminisztrátorként tevé­kenykednek, vagy dajkaként, szo­ciális munkásként, szociális gon­dozóként, ápolóként, informati­kusként dolgoznak, de a festők, asztalosok, villanyszerelőknek is akad bőven tennivalójuk. A ter­vek szerint idén több jut majd közfoglalkoztatásra a megye­székhelyen. A cél az, hogy átla­gosan 600 embernek tudjanak munkát adni. Nemcsak látszatmunka- Akiknek sosem fűlött a foguk a munkához, ezután sem fognak két kézzel kapni a lehetőségek után, ám nem túlzás azt állíta­ni, hogy a közel hetven közmun­kást foglalkoztató Nyírbogát az országos program egyik nyerte­se lett - mondja Simon Miklós, a település polgármestere.- Tévhit, hogy ezeknek az embereknek csupán haszon­talan, látszattennivaló jut osz­tályrészül. A szociális munká­sok a helyi időseknek, betegek­nek nyújtanak segítséget, a kom­munális munkát végzők a tele­pülés köztisztaságáért dolgoznak. Négyen „kvázi településőrként” teljesítenek szolgálatot az „Út a munkához” program keretében, mezőőri feladatokat látnak el, s a polgárőröket segítik. A kül­területi utak rendbetétele, szá­mos járdaépítés és árokfelújí­tás is a közmunkások nevéhez fűződik, nem beszélve a közin­tézményekben végzett portaszol- gálatróí, takarításról, és az intéz- ményfűtési teendőkről.

Next

/
Thumbnails
Contents