Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-07 / 5. szám

2010. január 7., csütörtök KELET FÓRUM /8 ÜZENET Szentesi Lászlóné, rakamazi olvasónktól: Azért vallasz kudarcot, mert engeded, hogy elmédben a viszá­lyok szabadon időzzenek! Sri Chinmoy Jeles könyvbemutató Nagy sikere volt Pajor András római kato­likus atyának a fehérgyarmati kultúrház- ban nemrégiben tartott könyvbemutatójá­nak! A több mint száz fő egy sajátos hangvé­telű és „zamatú”, bensőséges előadást hall­hatott. A szerző bevezetőjében megköszönte a helyi barátainak önzetlen segítségét, Rusz- ki Gábor atyának, aki állandó vendéglátó­ja és kalauza volt ezen a vidéken, Tilki Atti­la, Fehérgyarmat polgármesterének, aki, mint a tájat jól ismerő lokálpatrióta történész lekto­rálta is a most bemutatott könyvét. Kiemelte még Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnö­kének segítségét, majd ismertette gondolatait, ami egyben könyve hátlapján is olvasható: „... ha én magam kívülállóként venném a kezem­be e könyvet, biztosan elkezdenék vágyódni rá, hogy szétnézzek azon a vidéken” - emelte ki. Rám is mély benyomást tett a könyv hang­vétele, s a szeretet sugallás, ahogyan íródott, és ahogyan kisugárzott belőle egy keresztény atya teljes lelkületének kiteljesedésre áhítozó törekvése, de elvárása is híveivel szemben! E. Nagy IstvAn Pajor András dedikál (Fotó: olvasónktól) Nincstelenül, idősen Idős, beteg emberek vagyunk. Vesztünkre, el­mentünk adóstársnak egy közvetlen hozzátarto­zónknak, aki egy fél éve nem fizeti a tartozását. A pénzintézet ránk terhelte kamatostól a hát­ralékot, felszólított, ha nem fizetünk 15 napon belül 600 ezer forintot, elárverezik a házunkat. A következmény, hogy az utcára kerülünk. Sze­retnénk szociális otthonba menni, de igy nem lehet. Reménykedünk, hogy valaki tud valami­lyen megoldást javasolni, vagy segíteni! Név és cím a szerkesztőségben JÓKÍVÁNSÁGOK Névnap: Csarodára Baráth Attilának! Nagyon sok, boldog név­napot kíván felesége, lánya Katika és veje Gergely! 70/322-2950__________________________________________ Születésnap: Lőrincz Kevinnek Vajára! Szülinapod végre elérkezett, egy szerető szív rólad megemlékezett. Adassék meg minden, mire szíved vágyik! Élj boldogan még nagyon sokáig! Boldog születésnapot kívánunk: Vera mama, Pali papa, Viktor keresztapu és Timiké! 30/636-8517 Pásztor Ramónának! Nagyon sok, boldog névnapot kíván: paszabi mama és nagyapa! 20/484-5391 _______ Névnapmenü: 07. csütörtök: Attila, Ramóna_________________________ 08. péntek: Gyöngyvér, Keve _________________________ 09. szombat: Marcell _________________________________ Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 13 órá­ig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megje­lenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűk­kel kell kezdeni. Gyümölcsvásár. Télen különösen nagy szükség van a vitaminokra, éppen ezért Nyíregyházán, a Piaccsarnokban is sokan vásárolnak a napokban déligyü­mölcsöt. (Fotó: Sipeki Péter) OLVASÓINK ÍRJÁK Kimaradtunk Mindenféle él nélkül, de kissé csalódottan olvas­tam nemrégiben „Nosztalgi­kus találkozó” címmel meg­jelent megemlékezést, amely- lyel a „szervezők álma valóra vált”. Az írás a volt Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Ven­déglátó Vállalat megszűné­se utáni 20 éves találkozóról szól, ahol az akkori 1300 dol­gozóból „70-en fogadták el” a szervezők meghívását! A szer­vezők tévedtek. Az 1300-ból elég sokan sajnos már nem élnek. Az élők közül pedig nagy számban vannak, akik nem is tudtak árról, hogy van ilyen szervezés. Közéjük tar­tozom én is, de csak a magam nevében apellálok a szerve­zők meghívására, ami nem tudom, hogyan történt. Pedig érdekelt lettem volna annak a sikerében. Amikor 7 évig a vállalat kereskedelmi igaz­gatóhelyettese, majd évek­kel később - éppen e nosztal­giára okot adó időszakban - az igazgatója voltam. Mindig a dolgozók érdekeit helyez­tem előtérbe, mégis megfeled­keztek értesíteni, hogy lesz ilyen találkozó, ebből követ­kezik, hogy az akkori egysze­rű beosztott munkatársak­ról még inkább megfeledkez­tek. Biztosra veszem, ha kel­lő körültekintéssel és tájékoz­tatással valósult volna meg a szervezés, akkor a jelentkezők el sem fértek volna a Sipkay Barna Szakközépiskola ren­dezvénytermében. Sajnálom az önhibájukon kívül távol­maradókat. (Akik részt vettek, azoknak örülök.) Ezt a kiegé­szítő észrevételt helyettük is megteszem, mert az akkori időkben, jó és sikeres vállalati közösség több figyelmet érde­melt volna. Dr. Sipeki Lajos A sikeres kórus tagjai Elismerések A nyírmihálydi asszonykórus állandó szereplője a település ünnepeinek, rendezvényeinek, s emellett sok meghívást is kap­nak a közeli és távoli környék rendezvényeire. A számos orszá­gos díjjal, kitüntetéssel rendel­kező kórus a közelmúltban a (Fotó: a szerző) település legrangosabb elismeré­sét, a „Nyírmihálydiért Érdem­érmet” is megkapta. Gratulá­lunk nekik! Kovács Éva Vidám este A napokban ünnepelte meg­alakulásának 15. éves évfor­dulóját a beregsurányi Kos­suth Lajos Nyugdíjas Klub. Az ünnepségen részt vettek a környező falvak és a Kár­pátaljáról meghívott nyugdí­jas klubok képviselői, melyek­kel jó kapcsolat alakult ki. Az ünnepség kezdetén sajnos már csak emlékezni lehetett a klub alapítójára, volt vezetőjé­re, Angalét Sándorra, és az őt segítő Gyúró Imrére. A jelen­legi vezető, Vas Pál Sándorné 12 éve vezeti a „csapatot”, szervezi kulturális életét, kép­viseli a közösséget, ahol kell, a tagokkal együtt, s végeznek közösségi munkákat. A nyug­díjas klub meghatározója a falunk kulturális életének, a rendezvények állandó szerep­lői. A beregi csárdással nagy sikert arattak. Arra is büsz­kék, hogy a fővárosban két­szer is elnyerték vele a közön­ség díját, és az Orczy kerti országos találkozón is nagy sikerük volt. Sajátos táncuk­kal, a kán-kánnal, amit közel százszor adtak elő, bejár­ták az ország nagy részét. A vidám cigánytánc is egyedi, amivel szintén sikeresen sze­repeltek minden rendezvé­nyen. A népdalokkal is több­ször szórakoztatták a közönsé­get, vidám színi előadásokkal, műsorokkal is tarkították elő­adásaikat. A klub tagjai olyan idősek, akiknek nagyobb része együtt járt iskolába, együtt voltak fiatalok, együtt dolgoztak, segítették és ma is, segítik egymást, ismerik egy­más örömét, búját, baját. Az ünneplés finom vacsorával és vidám, régies mulatással, tán­colással zárult. A vidám esté­ért köszönet a résztvevőknek, köszönet a szervezőknek. Filep Gyula, klubtag Érvényesíteni az igazolványt A Nyírségi Látássérültek Egyesülete felhívja tagtársai figyelmét, hogy a tagkönyv érvényessége 2009. december 31-én lejárt. A 2010-es évre a tagkönyvet az egyesület iro­dájában lehet érvényesíte­ni (Nyíregyháza, Bercsényi u. 4. szám), munkanapokon 7-14 óra között. Értesítjük 14. év alatti kiskorú tagjainkat, hogy számukra továbbra is díjmentes a tagság, csak érvé­nyesíteni kell könyvüket! Jakab Sándorné, az egyesület elnöke Tisztelt Olvasóink! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarország- hoz érkező olvasói leveleket, fényképe­ket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért szemé­lyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyen­nek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvasható­ság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil véle- m é n ye k számára tartjuk fenn, p o I i t i k u - sok leve­leit csak abban az esetben kö­zöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmá­val, természetesen válaszolhat a levél­írónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leel­lenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. VÉLEMÉNYEK A SZON-ROL A MÚLT KÖDÉBE VESZŐ ZÖLDKÁR­TYA Most akkor, ha nekem januárban, azaz napokon belül lejár a zöldkár­tyám, nem kell megújítanom??? ______________________________Gigica -1 Gigica nem kell megcsinálnod, addig lesz érvényes, ameddig most a műsza­kid ___________________PETERTAYLOR - 3 TRAGIKUSAK A MEGYE ÚTJAIT Én Kisvárdáról járok Vásárosnaményba dolgozni, és a Gemzse és Szabolcsbáka közötti útszakasz az egyik legrosz- szabb megyénkben a sok közül, hiába újították fel, ugyanolyan rossz minő­séqű maradt. ___________Lajos István Nyírbátor-Mátészalka, Vaja-Máté- szalka, Mátészalka-Nagyecsed, Mátészalka-Csengersima, Máté- szalka-Fehérgyarmat. Ezeknek az útszakaszoknak az állapota évek óta katasztrofális. ________________Zolo Én Nagyecseden élek, és 15 kilo- métert kell kocsikáznom minden nap a munkahelyemig, ami Máté­szalkán van. A közutak állapota egy­szerűen felháborító! Minden évben fizetem rendesen az adót és nem tudnak normális utat biztosítani, hogy bejárjak a munkahelyem­re! Ez egyszerűen dühítő! Ha meg nem fizetem be a teljesítményadót, akkor ráterhelik a lakásra, ahol lakom. NEmedi Géza HSfi __. www.szon.hu CS3 Óh1 További hírek, fotókés videók. POSTÁNKBÓL A jó, a vonzó példa kellene! A környező országok­ban, az EU-s tagállamok többségében az üzem­anyagár alacsonyabb. Nyilvánvaló, logikus követel­mény - korrekt, piacgazdasági viszonyok között -, hogy a világ­piaci ármozgás, az üzemanyag- árakban (is) konzekvensen érvé­nyesül. Ez annyira igaz, hogy pl. a környező országokban, de az EU-s tagállamok többségé­ben is az üzemanyagárak szá­mottevően alacsonyabbak, mint hazánkban. Ezzel szemben a mi vadkapitalista, önmérsékletet nem tanúsító (szavakban igen, tettekben kevésbé) kis magyar abszurditásban továbbra is sze­mérmetlenül és gátlástalanul emelik az árakat. Új évi jókí­vánságként, néhány nap alatt háromszor is. Jó nagy púpként a hátunkra, az egyéb csomagok­kal együtt. Amíg bele nem gebe- dünk. Mintha nagyon sürgős lenne nekik. Ne legyünk igaz­ságtalanok, azért van némi sze­rénység bennük. Ugyanis az új évi üzemanyag áremelés tekin­télyes részét nem a világpiaci ármozgás indokolta. Csavaros eszű uraimék, a sarcolás nagymesterei a jöve­déki adó mértékének növelésé­vel indokolják az emelést. Mint­ha nem lenne már eddig is sze­mérmetlenül és irgalmatlanul magas az adótartalma az üzem­anyagnak is. De már megszok­hattuk, hogy ha a világpiaci ármozgásra nem tudnak, nem lehet hivatkozni, akkor elő a jól bevált adópréssel. Ötletük és tárházuk határtalan. És csavar­ják amíg nem szégyellik. Ter­mészetesen tovább gyűrűzik a hatása ennek az áldott-átkozott „folyadéknak”. Dr. Bihari Károly Önkéntelenül és visszatérő­en adódnak a kérdések: meddig teszik ezt velünk; meddig gyako­rolják ezt rajtunk; meddig vet- kőztetnek még ilyen érzéketle­nül és gátlástalanul bennünket; miért engedik, hogy egy nagyon szűk rétegnek ez legyen maga a Kánaán, a korlátlan lehetőségek tárháza; a tömegeknek pedig a méltatlan megalázás, a kilátás- talanság, a lét és egzisztenciális bizonytalanság, erkölcsi tartá­sában és hitében való megrop­panás. Nem volt még ebből elég nagy jó uraim? Azt gondolom, hogy a jogállamiságot és pol­gári demokráciát hirdető való­ságunkban, a tartalmi követel­ményekre hangsúlyosabb figyel­met kellene fordítani. S akkor talán kevésbé döcögősen men­ne az ország, s vele együtt a nép „szekere” is. Ilyenek pl. az alkot­mányos jogszabályok érvénye­sülése; a tisztességes foglalkoz­tatás növelése; az igazságosabb közteherviselés; a mérhetetlen korrupció megfékezése; a jogok érvényesülése és a kötelezett­ségek teljesítése összhangjának biztosítása; a jogsértések elle­ni következetesebb fellépés, a felelősségre vonás maradékta­lan érvényesítése és sorolható vég nélkül. De mindenek előtt a jó pél­da, a vonzó példa kellene. Ame­lyet leginkább a jogalkotóktól és a jogalkalmazóktól várunk. Egyre türelmetlenebbül. Ahogy elindultunk és ahol most tar­tunk, az meglehetősen sok kor­rigálást kíván. Amit nagyon komolyan kellene venni. Dr. Bihari Károly, Nyírbátor

Next

/
Thumbnails
Contents