Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-30 / 25. szám

785686 2010. január 30., szombat KIÜT • 10 milliárd 10 évre. Bili Gates, a Microsoft társalapí­tója és felesége bejelentet­ték, hogy alapítványuk 10 milliárd dollárt adományoz a következő tíz évben új vakci­nák kutatására és azok eljuttatására a világ legszegényebb országaiba. • Védelmébe vette a többnejüséget Jacob Zuma, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, aki a zulu kultúra híveként idén újra megnősült, ezzel harmadik feleségét vitte házába. Mire jó a ping­pong asztal? lók ellenállhatatlan kény­szert éreznek bizonyos tárgyak megmászására. a 'Ja[3 v' Vidtwja Nagyon fényes telihold Budapest (MTI) - Az év legnagyobb és legfényesebb teli­holdjában gyönyör­ködhetnek az érdek­lődők szombat reg­gel 7 óra 18 perckor bekövetkező hold­tölte éjszakáján, illetve az azt köve­tő néhány éjjelen. „Látványos, nagy és fényes holdkorongot figyelhetünk meg magasan a látóhatár felett" - olvasható a Magyar Csillagá­szati Egyesület hon­lapján. Nincs több pizsamás vásárló London (MTI) - Úgy tűnik, a britek közül néhányan egyenesen az ágyból esnek be a szu­permarketekbe, a pizsamás és hálóinges vevők­nek azonban ezentúl el kell kerülniük azt a cardiffi áruházat, ahol az alulöltözött vásárló­kat a „normálisan” öltözöttek bepanaszolták. A szupermarket elvárja látogatóitól, hogy min­den esetben legyen rajtuk cipő, és felszólított az éjszakai viselet tilalmára: „A farmer és tornaci­pő szívesen látott, arra kérnénk viszont vevőin­ket, hogy mellőzzék a pizsamát és a hálóinget.” KELET- ! MAGYARORSZÁG [|lj? liEBZZDn VEIUNK! 144 14 WMflflfefaTAMNYIREfiYHAZfl.mi HIRDETÉS Ebből elég ! Májusban lekerülnek a kínai éttermek étlapjairól a macskák és a kutyák. A képünkön látható szomorú szemű, láncra vert, kereskedelmi célra szánt csahos még nem biztos, hogy nem kerül tányérra. (Fotó: epa) MEGÉR EGY MOSOLYT Bemegy egy fazon a boltba. Ránéz a bol­tosra, és hirtelen fülig ér a szája:- Hát nem ismer meg, mondja?- Nem! - válaszol határozottan a boltos. Az ürge leveszi a szemüvegét:- Még így se?- Nem, de most már árulja el, ki is maga valójában!- Hát én vagyok a vevő! További viccek: humor.szon.hu Exkluzív modell. I A világhírű francia ter- | vező Jean-Paul Gaultier haute-couture legújabb modellje egy párizsi | divatbemutatón aratott elismerést. (Fotó: epa) j A fotós újabb tömegaktra készül Sydney (MTI) - Ezúttal Ausztráliában, a világhírű syd­neyi operaháznál készül tömeg- akt-fotózásra a művészet nevé­ben Spencer Tunick amerikai fényképész. A meztelen embe­rek tömegéről - százak vagy esetenként ezrek részvételével - készült felvételei révén híressé vált fotós már keresi az embere­ket legújabb projektjéhez. A syd­neyi installáció kétezer pucér önként jelentkező részvételé­vel március 1-jén készülne el. A majdan a The Base (Az alap) címet viselő felvételt az ausztrál nagyváros évenként megrende­zett meleg és leszbikus karne­váljának napján „lövi el”. A fel­vonulás a világ minden tájáról vonz részvevőket és érdeklődő­ket, idén is hatalmas tömeg vár­ható. A „hús és beton” irányzat nagymesterét az Egyesült Álla­mokban eddig hét alkalommal tartóztatták le. Tomboló, gyilkoló, bénító tél Prága, Belgrád, Berlin, Bécs (MTI) - Európa több országá­ban komoly gondot okozott a rendkívüli hideg és a hóesés. Csehországban súlyos fenn­akadások és problémák voltak csütörtökön a közúti és a vas­úti közlekedésben. Több régi­Nemetorszagi hóhelyzet (Fotó: epa) óban hóviharok tomboltak, 20-30 centiméternyi hó hullott az éjszaka. Karlovy Vary kör­nyékén mínusz 30 fokot mértek. Szerbiát a rendkívüli hideg és sűrű havazások teszik próbára, az ország középső részén ket­ten megfagytak, a holttesteket a hóban találták meg. Németor­szágot csütörtökre újabb hatal­mas havazás bénította meg. A jég és a hó óriási fennakadá­sokat okozott a közlekedésben. Ausztriában is tombolt a tél, az erős széllel társuló sűrű hóesés miatt Salzburg tartományban 1500 méteres magasság felett megnövekedett lavinaveszélyre figyelmeztetnek a szakértők. Az úszás a mindene Xénia 10 évig versenyszerűen úszott, amit már csak szabad­idejében hobbiként művel. További képek és videó Xéniáról: (Fotó: Janics Attila) Volt, aki vérét adta a filmjéért A most 46 éves Steven Soderbergh 1989-es Szex, hazugság, videó című mun­kája kultuszfilmmé nemesedett (Fotó: internet) ■ A jelen sztárjai és a jövő reménységei Ame­rika legnagyobb függet­len filmfesztiválján. Váró Kata Anna kata.varo@inform.hu Park City (ÉKN) - A Golden Globe Gála és az Oscar-díj kiosztása közt kétségtelenül a Sundance a legnépszerűbb médiaesemény az Egyesült Államokban. Katie Holmes, Jessica Alba, Naomi Watts, Ben Affleck, Orlando Bloom, Samuel L. Jackson, Tommy Lee Jones, Elijah Wood, hogy csak a leg­ismertebbeket említsem, tart­ják már napok óta izgalomban a fesztiválozókat, hiszen ebben a Utah állambeli kis városkában, ilyenkor valóban nem lehet tud­ni, ki jön éppen szembe az utcán. A Sundance azonban nemcsak a jelen bálványairól, hanem elsősorban a jövő reménysége­iről szól, akiket ma még nem üldöznek a lesifotósok, autog­ramjaikért nem kígyóznak hosz- szú sorban a rajongók, de ki tud­ja, talán holnap már az ő képe­ik köszönnek vissza a magazi­nok címoldalairól. A Sundance nyomán gom­ba módra szaporodtak a neves patrónusokkal büszkélkedő füg­getlen filmes fesztiválok Ame­rikában, igazi kasszasikereket és új tehetségeket azonban még nem igazán adtak a filmvilág­nak. Ezzel szemben a Sundance stábja elégedetten nyugtázhatja, hogy a ma Hollywoodban dol­gozó rendezők legjobbjai, vala­ha itt hallatták először hang­jukat. Bámulatba ejtő az a lel­kesedés és elhivatottság, amit az itt jelenlévő filmesek tanú­sítanak. „Szex, hazugság, videó” Számtalan történetet halla­ni a nehézségekről. Némelyi­kük, szó szerint, életét és vérét áldozza filmjéért, mert nem egy­nek úgy sikerül csak összeszed­nie a költségvetést, hogy éve­ken át vért ad, spermadonor­nak áll, sőt még a diákhitelét is erre költi, az eladott autók­ról és házakról nem is beszél­ve. Egykor Steven Soderbergh is önkéntesként fuvarozta itt a hírességeket, majd 1989-ben a Szex, hazugság, videóval nem­csak magát írta be a filmtörté­netbe, de a Sundancet is világ­szerte ismertté tette. Ujjlenyomattal ellenőriznék a misére járást ■ Elektronikus ujjlenyo­mat-olvasót helyezett el templomában egy len­gyel pap. Varsó (MTI) - A lelkész a modern technika segítségével ellenőrizné, hogy az iskolások járnak-e misére. Tervei szerint a diákok minden miselátogatás­kor otthagyják ujjlenyomatukat a templomban, és ha három év alatt elérik a 200 misés penzu­mot, mentesülhetnek a bérmál- kozásuk előtti vizsga alól. A diákok szerint jó ötlet A Lengyelország déli részén fekvő Gryfow Slaski városának iskolásai a hírek szerint ked­velik az ötletet, csakúgy mint az ujjlenyomatos miselátogatást kitaláló papot, Grzegorz Sowát. „Kényelmes, így nem kell sor­ban állnunk az atya aláírásá­ért, ami tanúsította, hogy meg­jelentünk a misén” - mondta a diákok egyike. Lengyelország Európa egyik legelkötelezet- tebb katolikus országa, vasár­naponként rendre megtelnek a templomok. Labdanyelő eb London (MTI) - Zör- gött kutyája hasa, ezért állatorvoshoz vitte négy­lábúját egy brit férfi. Az állat hasából 13 golflab­dát szedtek ki, pedig gaz­dája azt hitte: a kutya csak sétálni jár a golfpályára. Az Oscar névre hallgató eb labdanyelő hóbortjára csak akkor figyelt fel gaz­dája, amikor a műanyag lasztik jól hallhatóan egy­másnak koccantak a kutya hasában. Az egyik golyó már olyan régóta fészkelt a Labrador hasában, hogy megfeketedett és bomlás­nak indult. Oscart végül négyórás műtét során sza­badították meg terhétől.

Next

/
Thumbnails
Contents