Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-29 / 24. szám

78739Q 2010. január 29., péntek NAGYKÁLLÓ ÉS KÖRNYÉKE /6 Ki! RÖVIDEN • Téka tábor. Nagykálló városa az idén is megrendezi Harangodon a hagyomány- őrző Téka tábort július 17. és 25. között. Az érdeklődők további információkat a 06-30/257-7065-ös számokon kérhetnek. Kórusmuzsika. A magyar kultúra napja alkalmából Nagykállóban a napok­ban ünnepséget rendeztek, amelyen köz­reműködött a Meglepetés énekegyüttes is. (Fotó: Bornemisza Andrea) j IN MEMÓRIÁM SZABÓ CSABA A rajzaid velünk maradnak Mély megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy nem vagy már közöttünk. Több évtizeden keresztül külső tudósítóként segítetted munkán­kat Nagykálló térségéből, színesítetted a lapot rajza­iddal, írásaiddal. Számos műemléket megörökítet­tél újságunk számára gra­fikáiddal, míg tudósításaid­ban, cikkeidben a minden­napi életet, megyénk egy­szerű embereinek hétköz­napjait mutattad be. Sze­retettel írtál róluk, s fontosnak tartottad, hogy hagyományaik, szokásaik, adomáik, tréfás pilla­nataik fennmaradjanak az utókor számára. Az írásaidból sugárzott, hogy egyetértesz hőseiddel: nevetve, pozitív életszemlélettel lehet egészsége­sen élni. Lelkesedéssel meséltél mindig terve­idről, az új felkérésekről, hiszen számos könyv­höz készítettél szép illusztrációkat. A lapunk­ban megjelent írásaid is csokorba kötötted, s két könyv alakjában megjelentetted azokat a saját rajzaiddal. Számodra a kikapcsolódást a termé­szet és a rajzolás jelentette a család mellett. Egy minigazdaság és egy minikertészet büszke ura is voltál, még bennünk él, milyen lelkesen is meséltél szerkesztőségünkben a nagykállói ker­tedről. Távozásoddal mély űrt hagysz magad után. Bár többet már nem lehetsz közöttünk, rajzaid, írásaid velünk maradnak. Emléked kegyelettel megőrizzük. A SZERKESZTŐSÉG Minősítések. Pár éve alakult Nagykállóban a Rózsafa citeraegyüttes, amely a KÓTA országos minősítésben ezüstérmet, a Vass Lajos népzenei ver­senyen pedig dicséretes arany fokozatot szerzett. (Fotó: Bornemisza Andrea) Szabó Csaba Színházi előadásokra pályáztak ■ Az összegből a nagy­kállói és a kistérségben élő gyermekek részére rendeznek programokat. Nagykálló (KM) - Nagykálló városa a történelmi múlt, a foly­tonosság jelképe, de nem csu­pán történetiségében, hanem hagyományait, szellemiségét tekintve is.- A II. Rákóczi Ferenc Műve­lődési Központ és a Ratkó József Városi Könyvtár épü­letegyüttes szerkezete néhány éve életveszélyessé vált. A bezá­rás után sokan úgy gondolták, hogy művelődési ház nélkül Nagykállóban nem lesz megfe­lelő színvonalú a kulturális élet, azonban úgy érzem, rácáfoltunk a kétkedőkre - mondta Juhász Zoltán, a város vezetője. ­Tábor, fesztivál- Bizonyítékul szolgálnak erre a városban rendezett színvona­las programok: a Téka Népmű­vészeti Tábor, amelyet immár M ................ A sikeres ren dezvényeink megvalósítá­sához igyek­szünk minél több pályázati forrást megcélozni. JuhAsz Zoltán ...............................................M 26. alkalommal rendezünk meg a nyáron, és a kétévente megrendezendő Kállai Kettős Néptáncfesztivál, melyet idén az Országos Fesztivál Szövetség jó minősítésű folklórfesztiválnak értékelt. A közművelődési tevé­kenységek vezetését és koordi­nálását a Nagykállói Kiemel­ten Közhasznú Nonprofit Kft. látja el. Ez a működési forma jelentős megtakarítást eredmé­nyez a város költségvetésében, mint a korábbi intézményi for­ma fenntartása. Városvezető­ként pozitívan értékelem, hogy Nagykállóban a rendezvények szervezése nem egy intézmény­ben koncentrálódik, hanem a civil szervezetekkel és a művé­szeti csoportokkal közösen, sok­kal színvonalasabb programo­kat kínálhatunk.- A sikeres rendezvényeink megvalósításához igyekszünk minél több pályázati forrást megcélozni. Az elmúlt évben rendezvényszervezésre összes­ségében több mint 10 millió forintos támogatáshoz jutott Nagykálló, és örömmel mond­hatom, hogy ismét sikeresen pályáztunk. Az Oktatási és Kul­turális Minisztérium által kiírt „Új tudás - műveltséget minden­kinek” program keretében meg­hirdetett színházi, bábszínházi, táncházi, vendégjátékok fogadá­sának támogatására című pályá­zaton 1,5 millió forintos támo­gatásban részesültünk. Ebből. az összegből a nagykállói és a kistérségben élő gyerekek részé­re kínálunk magas színvonalú színházi előadásokat. Február­ban és márciusban így a Szere- dás Népzenei Együttes tart két zenés előadást, valamint a buda­pesti Madách Musical Táncisko­la tánckoreográfiáját láthatják a városi sportcsarnokban. Önkormányzati díjak- Minden település életében fontos, hogy az ott lakók magu­kénak érezzék lakóhelyük kul­turális értékeit, és maguk is értékteremtővé váljanak. A város önkormányzata éppen ezért több díjat is alapított annak érdekében, hogy elis­merjük azoknak a városlakók­nak, szervezeteknek a munká­ját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy még gazdagabb, színe­sebb legyen Nagykálló kultu­rális élete. Jótékonysági bál az iskoláért A diákok szórakoztató műsorokkal kedveskedtek a vendégeknek (Fotó: magánarchivum) ■ A bál bevételét okta­tási eszközök beszerzé­sére, a tanulók kirándu­lására fordítják. Pócspetri (KM) - A pócspetri Királyfalvi Miklós Általános Iskola - hagyományainak meg­felelően -január 23-án tartotta meg a jótékonysági bálját. Fergeteges műsor- A bál remek hangulatát csak fokozták az iskola tanulóinak magas színvonalú műsorszá­mai. A mazsorettek fergeteges számát, az iskolánkban műkö­dő Tengertánc Művészeti isko­la néptáncosai követték. Isko­lánk énekkara is remek műsor­számokat adott elő, a fiatalok A macskák című musicalből éne­keltek részleteket - tájékoztatta lapunkat Fábián Károly iskola- igazgató. - Felléptek továbbá a művészeti iskola néptánc taná­rai is egy-egy számmal, majd az iskolaszék felnőtt nőtagjai egy modern tánccal szórakoztat­ták a nagyszámú közönséget. A bál bevételét a tanulók tan­könyvtámogatására, oktatási eszközök beszerzésére, a tanu­lók kirándulásának a támoga­tására kívánjuk fordítani. Koncertek Balkány, Máriapócs, Újfehértó, Nagykálló (KM) - Hamarosan folyta- ' tódik a Filharmónia bér­leti sorozat a diákoknak. Az általános iskolás tanu­lóknak a Banchieri ének- együttes dalol majd. Feb­ruár 8-án Balkányban a művelődési házban 9 órá­tól, Máriapócson az álta­lános iskolában 13 órától lesz az előadás. Február 9-én Újfehértón az Erkel Ferenc Tagisko­lában 8 órakor, a Vasvári Pál Tagiskolában 9.45 óra­kor kezdődik a hangver­seny. A nagykállói közép- iskolások a Divertimen­to Fúvósegyüttest hall­gathatják február 17-én a nagykállói sportcsarnok­ban 8 órától. Mesemondók versenyeztek ■ A két korcsoportban zsűrizett versenyzők kö­zül a legjobbak jutalom­könyvben részesültek. Geszteréd (KM) - A Móra- mesemondó verseny első fordu­lóján vettek részt a geszterédi általános iskola alsó tagozatos diákjai, akik a szorgalmas fel­készülésnek és lelkes előadások­nak köszönhetően a mesevilág gyöngyszemeivel kápráztatták el a közönséget. A két korcsoportban zsű­rizett versenyzők közül a leg­jobbak jutalomkönyvben ré­szesültek, és közülük négyen fogják iskolájukat képviselni a verseny további szakaszában - tájékoztatta lapunkat Hajdú Istvánné informatikus-könyv­táros. A geszterédi mesemondó verseny legjobbjai (Fotó: Hajdú Istvánná) HITELESEK VÉDELME Stabil forint, csökkenő kamatok; 1 mil­lió 700 ezer devizahiteles védelme; banki etikai kódex erősíti az ügyfelek biztonságát; előtörlesztési dfj maximal­izálása; banki költségek mértékének korlátozása; akár 2 milliárd forintig kiróható banki bírság; áthidaló kölcsön és garancia a lakáshiteleseknek; véde­lem a lakások elárverezése ellen - az önkormányzatok elővásárlási jogot és támogatást kapnak; fellépés a lakás­maffia ellen. Feltartható nyugdíjrendszer és szolidáris társadalom 60ezernyugd(iasnakméltányossági nyugdíj; nyugdíjkorrekció 816 ezer idős embernek; 4,1%-kal emelkedő nyugdíjak; nyugdíjpré­mium bevezetése; 65 év felettiek ingyenes utazásának megőrzése; nyugdíjkorhatár 65 évre történő fokozatos emelése; 84 ezer rászoruló család kapott segítséget a krízisalapból; kedvezményes gyermekétkez­tetés kiterjesztése a 7. osztályosokra; állami vezetők fizetésének csökkentése; állami és önkormányzati cégek vezetői fizetésének nyilvánosságra hozatala. ÍIZTONÍÁGOMM HIWMIOÄ Két hónapra elegendő tartalék a gáz­tározókban; hárommillió ember H1N1 elleni beoltása; gyalogosokat és kerék­párosokat védő új KRESZ; zéró tole­rancia és objektív felelősség: 18%-kal kevesebb halálos közúti baleset. Válságkezelésre vállalkoztunk, de ennél többet tettünk: 2009 áprilisa óta számos területen határozott döntéseket hoztunk a stabilabb, kiszámítható jövő érdekében. Az első eredmények bizonyítják, hogy nem volt hiábavaló az áldozatvállalás, amelyért köszönet illeti meg minden honfitársunkat. www.kormanyszovivo.hu/valsagkezeles Készült a Magyar Köztársaság Kormánya ^Sf megbízásából HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents