Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-29 / 24. szám
2010. január 29., péntek RÖVIDEN • Február 10-én. Ha február 9-én az Európai Parlament megszavazza az új összetételű Európai Bizottságot, akkor a testület már másnap hivatalba léphet, és így biztosítani lehet, hogy a 11-i EU-csúcstalálkozó idején már működik az unió legfőbb végrehajtó intézménye. JEGYZET Lassan vége? Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@inform.hu Lassan vége a válságnak - előrejelzik, vagy inkább jósolják neves (vezető') közgazdászaink. Pontosabban csak (!) azt tekintik biztosnak, hogy vége felé közeledik a válság. Hogy a magyar gazdaság végül is milyen állapotban jön ki belőle és milyen ütemű lesz a mélypontról való felemelkedése, már nehezebben jósolható meg. Merthogy ez függ a választás után felálló kormány intézkedéseitől. Amelyet nem ismerünk, mint ahogy nem ismerjük még pontosan egyik esélyes politikai erő pontosan megfogalmazott ebbéli szándékát sem. Az érzékeny fülű választópolgároknak tehát érdemes odafigyelni az elkövetkező úgy két és fél hónap gazdaságpolitikai ígéreteire, ha szeretne - legalább az ígéretek szintjén megfogalmazódó szándékokról - egy Kicsit körültekintőbben tájékozódni. A legérdeklődőbbek és legfelkészültebbek is kemény fába vágják persze a fejszéjüket, ha megpróbálják a vélt valóságot kihámozni az elhangzó elképzeléshalmazból. Aztán amikor vége a kampánynak és kiderül, melyik politikai erő kezébe kerül négy évre az ország kormányzása, érdemes lesz arra figyelni, hogy a kampányban elhangzó ígéretek közül vajon melyik épül bele a kormányprogramba. Teljesülhet az idei hiánycél Budapest (MTI) - A Magyarországról szóló legfrissebb konvergenciajelentés szerint egyértelműen teljesíthető az idei államháztartási hiánycél, a deficit a GDP 3,8 • százaléka lehet eredményszemléletben, a külső finanszírozási képesség elérheti a GDP 1,6 százalékát - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Kiemelte: a kormány a dokumentumban jelezte azt is, hogy egyedi zárolással biztosíthatja a tartalékok egy részének „el nem költését”. Oszkó Péter Devizaárfolyam (2010.1.28.) PÉNZNEM árfolyam változás 8i8 Euró 271,56 y -0,65 USA dollár 193,57 y -o,o8 i Svájci frank 184,3 y -0,64 An9o1 font 314,71 é +1'31 Román lej 65,87 y -0,22 Ukrán hrivnya 24,11 A +0,12 Horvát kuna 37,10 T -° '7 Lengyel zloty 66,80 A +0,23 CBBagagg További információk a valutapiacról: aazdasaa.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Ki LIT MINDENFELŐL /2 Lassan vége lehet a válságnak Az euró bevezetésének kulcsszerepe lehet a gazdaság fejlődésében (Fotó: ÉKN-archív) ! ■ Csak az biztos, hogy i lassan vége a válságnak i - vélekedett két neves i közgazdász. Budapest (FH) - „A Fidesznek két fő problémája van: hogyan adja el külföldön, hogy alapjában véve folytatni fogja a Bajnai-kormány gazdaságpolitikáját, és hogyan adja el belföldön, hogy egészen mást fog j csinálni, amitől gyorsan jobb lesz az embereknek”- szögezte le Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke csütörtökön a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövet- ; ségének vitarendezvényén. „A Fidesznek éppen fordítottját kellene csinálnia annak, amit az elmúlt években hirdetett, és ez j nem könnyű” - tette hozzá. í Négy lehetőség A szakértő szerint a válasz- ; tások után ebben az évben a Fidesz négyféle valódi lehető- ; ség közül válogathat. A 4 százalék alatti államháztartási hiány megcsinálható, de a Fidesz ezt nem akarja belpolitikai okból. ; „Megteheti, hogy jó nagy átalakítást csinál a költségvetésben, de erre sem mód, sem idő nincs” j ........................... bizonyos konszo- j lidációs kiadó- W sokkal 4 száza- lék fölé vinni a Vértes András 4Í| s || ! ......................................ff i - mondta. A gazdaságkutató úgy véli, lehetséges bizonyos konszolidációs kiadásokkal (például állami vállalatok adósságrendezése) 4 százalék fölé vinni a deficitet. Kívánatosnak azt tartaná, ha a következő kormány azonnal érdemi reformokba kezdene, ami a deficitet legfeljebb a GDP 5,5 százalékáig feltoló egyszeri kiadási többlettel járna, de ezt elfogadná a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a pénzpiac is. Az ellenkező cselekvést viszont büntetné. Vértes András azt szorgalmazza, hogy a pártok a parlamentben már most, februárban folytassanak valódi vitát, és nyilvánítsák ki: azonnal belépünk az úgynevezett ERM II-be, az euró előszobájába. Ha ez sikerül, akkor már akár 2013-ban bevezethetnénk a közös pénzt. „Elvesztegetett évtized” A fórum másik előadója, Csaba László közgazdász, egyetemi tanár abban egyetértett Vértessel, hogy a világ lassan Kifelé mászik a gödörből, több országban már elkezdődött a növekedés. Nagy vita volt abban, hogyan értékelhető az elmúlt időszak. Csaba szerint lassú növekedés csak 2011-ben lesz, 2014-15-ben tér vissza az ország gazdasága oda, ahol 2005- ben volt. „Ez tehát elvesztegetett évtized” - vonta le a konklúziót. Az évezred-fordulótól mostanáig a fogyasztás 25 százalékkal nőtt, a reálbér 40, a reálnyugdíj 49 százalékkal. Csaba László ugyan elismeri a Bajnai-kormány egyensúly- javító intézkedéseinek hatásosságát, hangsúlyozva, hogy nagy átalakításra nem is volt társadalmi felhatalmazása, de úgy véli, a pénzügyi válság csak a csúcsa többféle (például foglalkoztatási, bizalmi, hitelességi) krízisnek. Vértes András sokkal nagyobb hangsúllyal beszélt az egyensúlyjavításról. Mint mondta, elképesztő fordulatot hajtott végre Magyarország, és jó esélye van arra, hogy rövidesen Európa kevés éltanulója közé kerüljön. Csaba szerint az eddigi időszak egyik nagy hibáff .................. A következő kormányra váró feladatok megoldhatók, de nem 100 napos program lesz. Csaba László ...................................ff ja volt, hogy átfogó stratégia helyett részjavításokkal kísérleteztek, holott a hitelesség sokkal inkább múlik az egész elfogadottságán, amibe belefér egy- egy területen a hiba. Csaba László úgy vélte, hogy a következő kormányra váró feladatok mind megoldhatók, bár ez nem 100 napos program lesz. „De ha a braziloknak sikerült, nekünk is mehet, mert ez nem labdarúgás” - mondta. „Csörteváltás" után... Az unióról. Barack Obama amerikai elnök az unió helyzetéről tartott évértékelő beszédet az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén. (Fotó: epa) Gázos helyzet, újrafogalmazva Brüsszel (ÉKN) - Szigorítaná az uniós gázellátási vészhelyzet életbe lépéséhez szükséges kritériumokat Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus ahhoz az új közösségi gázellátási rendelet- tervezethez nyújtott be módosító indítványokat, amelyről idén tavasszal szavaz majd az Európai Parlament. A jelenlegi előterjesztés alapján az Európai Bizottság vészhelyzetet hirdethet majd ki akkor, ha az EU-ba érkező gázimport legalább 10 százaléka kiesik. A képviselő módosító indítványához fűzött indoklásában kifejtette: ezen arányszám mellett előfordulhat, hogy egy kisebb tagállam gázimportja teljes egészében leáll, de nem lép életbe az uniós vészhelyzet. Gyürk András ezért úgy módosítaná a rendeletet, hogy a vészhelyzet már akkor is életbe lépjen, ha bármely tagállam importjának leg-. alább fele kiesik. ■ A B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke levelet írt Székely Tamás egészségügyi miniszternek. Miskolc, Budapest (ÉKN) - Dr. Csiba Gábor és az Egészségügyi Minisztérium közötti „csörteváltásról” lapunk hétfői számának 2. oldalán beszámoltunk olvasóinknak. Ebben szerepelt a tárca azon véleménye: „Csiba Gábor főigazgató a KDNP szócsöveként, a szakmaiságot félretéve, a tényeket elferdítve politizál.” A minisztérium állítására dr. Odor Ferenc a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökeként és a dr. Csiba Gábor által vezetett kórház fenntartójaként január 27-én levelet írt dr. Székely Tamás miniszternek, amelyet lapunkhoz is eljuttatott. Ebben leszögezi: a megyei kórház a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működik, valamint közgyűlési határozata alapján tagja a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesületnek. így annak elnöke, dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa joggal és okkal nyilatkozott, és a jövőben is nyilatkozhat a szaktárca és az egészség- ügyi ellátók egyezségének kérdéseiről. Zavartalan ellátást Az elnök egyebek mellett annak a véleményének is hangot ad, hogy a szaktárca a kórházi finanszírozás stabilitásán, a betegek ellátásának minél magasabb szinten történő ellátásán, a szakmai feltételek javításán kell hogy tevékenykedjen, nem pedig személyes indíttatású közlemények megjelentetésén a médiában. Felszólítja a minisztert arra: szíveskedjen saját eszközeivel elősegíteni azt, hogy az ország egyik legrosszabb egészségügyi mutatóival rendelkező megyéjében a kórházi szakellátás zavartalan legyen. Donald Tusk (Fotó: internet) Nem indul el Donald Tusk lengyel kormányfő csütörtökön Varsóban bejelentette, hogy a várakozások ellenére nem indul az idén ősszel esedékes elnökválasztáson. Az eddig a választás favoritjá- nak tekintett 52 éves politikus közölte: továbbra is miniszterelnök és pártja elnöke akar maradni. 100 Több mint százan két évnél régebben vannak előzetes letartóztatásban - derül ki a büntetés-végrehajtás statisztikai adataiból. Kökényesi Antal, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vezetője közölte: közülük 20-an olyanok, akik 33 hónapnál is ' régebb óta e kényszerintézkedés alatt állnak. Soros György (Fotó: internet) Soros jóslata Hosszú időbe telik, mire biztonságossá lehet tenni a bankrendszereket - mondta Soros György csütörtökön a BBC-nek a davosi Világgazdasági Fórumon. A válság szerinte nem fog megismétlődni 50 éven belül, ezért van idő a korrekciókra. Demonstrációra készülnek Autós demonstrációt tartanak ma a betegszállítók a fővárosban. Elsősorban az alacsony szállítási kilométerdíjak és aránytalan finanszírozás ellen tiltakoznak. A Mentők és Beteg- szállítók Országos Egyesülete (MBOE) petíciót nyújt át az egészségügyi tárca képviselőinek. A betegszállítók jelenleg 100 forintnyi támogatást kapnak kilométerenként az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), ám ez nem fedezi a költségeket. Ban Ki Műn ENSZ-főtitkár, Gordon Brown brit kormányfő és Hamid Karzai afgán elnök a londoni miniszterelnöki rezidencián (Fotó: epa) Afganisztánról Londonban A 70 ország és nemzetközi szervezet részvételével rendezett londoni Afganisztán-konferencián a biztonsági feladatok átadási folyamatának feltételrendszerét, az ellenőrzés térségről térségre történő átadását tekintik át a politikusok.