Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-25 / 20. szám
2010. január 25., hétfő MINDENFÉLE /7 HÍREK • Mobil bankkártya leolvasóval szerelnek fel 15 Békés és 15 Csongrád megyei rendőrautót azért, hogy a szabálysértésekért kiszabott bírságot könnyebben be tudják fizetni a’z emberek, illetve a külföldi szabálytalankodók büntetését is be tudják majd szedni. Március 1-től tesztelik az új készülékeket a két megyében. • Mérges páros. Mentőkre támadt egy férfi és egy nő Tyúkodon, akihez gyógyszermérgezés miatt riasztották a szakembereket. A testvérpár nyugtátokat vett be, majd alkoholt ittak rá, ám a kórházi ellátást visszautasították. A mentősöket a 29 éves férfi támadta meg, akit végül rendőri kísérettel lépett a gyógyulás útjára. • Késelés történt a nyíregyházi vasútállomáson álló egyik vonat fülkéjében. Egy 29 éves férfi 20 éves élettársa kezét és lábát szúrta meg, mert a nő el akarta hagyni. Hármas karambol okozott torlódást rövid időre a Ferenc körúton, Nyíregyházán. Egy lassító Suzukira „lökte rá" a háta mögött haladó - szintén lassító - Renault-ot egy késve fékező teherautó. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Nagy erőkkel indultak a nyíregyházi tűzoltók a Toldi utcára, ahol egy kilenc emeletes toronyház ötödik emeletén történt tűz. Egy heverő lobbant lángra, valószínűleg egy égve elgurult cigaretta miatt. A tüzet sikerült gyorsan eloltani, így nem tudott kijutni a lakásból. Életet mentettek a tűzoltók Nyíregyházán, a Krúdy Gyula utcában. Az aggódó szomszédok jelezték a mentőknek, hogy napok óta nem látták az idős hölgyet, ám ők nem tudtak a lakásba bejutni. Egy létráról néztek be a lánglovagok a második emeleti lakásba, így vették észre a mozdulatlan, súlyos állapotban lévő beteget. (Fotók: Pusztai Sándor) Egy családi ház kazánja lobbant lángra hétvégén ismeretlen okból Demecserben. A tűzoltóknak hála a lángok nem tudtak a házra átterjedni. Nem zárható ki, hogy a tüzelésre használt cérnaszöszre pattant egy szikra. UTÁNAJÁRTUNK Nyomáspróba nélkül nem fűthet nem fizette rendesen a gázszámláit, ezért még 2008-ban ki kellett őt kapcsolnunk a gázfogyasztásból. Később sikerült rendeznie a tartozását, kivéve a ki- és visszakapcsolás díját, amely szintén az érintett ügy- . " felet terheli. Ráadásul, mivel V Dunai Józsefné kezében a befizetett számlák és az „aranyos" zálogcédulák (Fotó: Palicz István) / 1006474t % ; ■ Zaciba adta ékszereit, hogy befizesse számláit, mégsem kötötték vissza a gázt otthonában. Rakamaz (KM - Sz. A.) - Szegény embert még a gáz(szolgáltató) is nyúzza - fogalmazhatnánk meg némi humorral Dunai Józsefné panaszát, ám a rakamazi özvegyasszonynak egyáltalán nincs kedve viccelődni. Sokkal inkább szomorú t? ..........................r................... A kikapcsolást megelőzően felszólításokat kapnak a díjtariozásos ügyfelek, hogy a megadott határidőig rendezzék tartozásukat. Győrösi Pál ........................................ff és elkeseredett, hiszen hónapok óta kénytelen fagyoskodni Rigó utcai otthona falai között. Bár elismeri, a kialakult helyzetért ő is felelős, nem érti, miért késlekedik a gáz visszakötésével a Tigáz, miután ő kamatostól rendezte díjtartozását.- Díjhátralék miatt 2008 nyarán kikapcsolták nálam a gázt. Tavaly december 17-én írásos értesítést kaptam arról, hogy összesen 105 184 forint tartozásom van. Ehhez képest 205 ezer forintot fizettem be december közepén két egymást követő alkalommal. Zálogházba adtam az ékszereimet is, csakhogy rendezni tudjam a csekkeket, és ne fagyjak meg a lakásomban. Azóta újabb hosszú, hideg hetek teltek el, ám a szolgáltató még nem kapcsolta vissza a gázt. Szeretném tudni, miért kellett a megállapított összeg dupláját visszafizetnem, és ha ezt megtettem, miért nem állítják visz- sza otthonomba a gázszolgáltatást - sorakoztatta kérdéseit szerkesztőségünkben járva Dunai Józsefné. Van még tennivaló Kérdéseire Győrösi Pál, a Tigáz kommunikációs igazgatója válaszolt. - Ügyfelünk sajnos ügyfelünk 6 hónapnál hosz- szabb ideig volt kikapcsolva a fogyasztásból, így az előírásoknak megfelelően - saját és környezete biztonsága érdekében - nyomáspróbát kell végeztetnie a fogyasztási helyen. Ezt a feladatot bármelyik engedéllyel rendelkező gázszerelő elvégzi számára, de gázszerelőt neki kell keresnie és megfizetnie. Amíg ez nem történik meg, illetve nem rendezi a ki- és visszakapcsolás költségét, addig nem tudjuk visszakapcsolni a gázszolgáltatásba. Fizetési felszólítások Az igazgató hozzátette: a kikapcsolás sohasem történik hirtelen. Napjainkban már három fizetési felszólítást küldünk 90 nap leforgása alatt ügyfeleinknek, amelyben tájékoztatjuk őket számlatartozásukról, valamint arról, hogy napi kamat rakódik a be nem fizetett számlára, amit ha a megadott végső határidőig nem fizet be, akkor kénytelenek leszünk kikapcsolni a gázfogyasztásból. A hazai gázszolgáltatók közül a Tigáz törekszik leginkább arra, hogy a kikapcsolás elkerülhető legyen ügyfelei számára. A választható elszámolási módok, a részletfizetési lehetőség, a Tigáz Utalvány és a Tigáz Számla Angyal program olyan lehetőséget kínál, amellyel időben élve, elkerülhető a kikapcsolás. 4 Hí! kmí/ppek.szon.hu •Kikapcsolták a gázomat! Korábbi cikkünk online oldalunkról letölthető. (PDF, 2 MB) Segít a Számla Angyal? A Tigáz Számla Angyal a magyar közüzemi szektorban egyedülálló számlabiztonsági program. Ez a csoportos számlavédelmi szolgáltatás bizonyos váratlan, pénzügyi nehézségekkel járó események bekövetkezte esetén akár egy éven át segítséget tud nyújtani a programhoz csatlakozó ügyfelek részére a gázszámlájuk rendezésében. így az ügyfelek elkerülhetik a számlatartozás felhalmozását. A szolgáltatás 4 különböző esetben segíti ki az ügyfeleket: haláleset, maradandó rokkantság, 30 napnál hosszabb múlékony teljes munkaképtelenség (táppénz) és 30 napnál hosszabb, önhibán kívüli munkanélküliség. Ezen események valamelyikének bekövetkezte esetén a Számla Angyal átvállalja az ügyfél gázszámláinak rendezését az átlagos számlaérték mértékében. Még rablás előtt lebukott Nyíregyháza (KM) - Rablás előkészületének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 27 éves helybeli lakos ellen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. Az utcán idegesen járkáló, arcát sállal eltakaró, majd egy nagyméretű kést előhúzó férfira egy nő figyelt fel, aki telefonált a rendőrségre. A járőrök igazoltatták a személyt, és megtalálták a közelben elrejtett konyhakést is, valamint a meneküléshez odakészített váltás ruháját. Sáljára, amivel az arcát takarta el, a férfi két lyukat is vágott, hogy kilásson. A gyanúsított beismerte: egy előre kiszemelt és feltérképezett kábeltévé társaság irodájába akart bemenni, hogy az alkalmazottakat késsel fenyegetve pénzt szerezzen. Tolvajok Gávavencsellő (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság ibrány őrse indított eljárást egy 32 és egy 43 éves vencsellői férfi ellen, akik betörtek egy üresen álló házba, és kályhát, valamint más tárgyakat loptak el összesen 25 ezer forint értékben. Az ellopott kályhát a rendőrség az egyik gyanúsított udvarán lefoglalta. Motoros láncfűrészt loptak el egy kisvárdai garázsból. A városi rendőrkapitányság adatai szerint a bűncselekményt két 15-17 éves helybeli fiú követte el, a 32 ezer forint értékű gépet a rendőrök lefoglalták. Egy Ibrányban parkoló autónak az ablakát törték be, az ismeretlen tettes egy táskát vitt el pénzzel és iratokkal. A lopással 60 ezer, a rongálással 5000 forint kárt okozott. Klímabarát otthon A FOLYAMATOSAN NÖVEKVŐ OLAJÁRAK, A CSÖKKENŐ FOSSZILIS ENERGIAHORDOZÓK KÉSZLETEINEK FOLYAMATOS CSÖKKENÉSE, ÉS A VILÁGSZERTE TAPASZTALHATÓ KLÍMAVÁLTOZÁS ARRA KÉSZTETI A VILÁG ORSZÁGAIT, HOGY ÖSZTÖNÖZZÉK A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁT, ÉS TÁMOGASSÁK AZ ÉPÜLET SZEKTOR ENERGIAFELHASZNÁLÁSÁNAK RACIONALIZÁLÁSÁT. Az épített környezet, az otthonunk, a munkahelyünk, a bevásárló- vagy szabadidő központok a mindennapi életünk helyszínei. Az épületeink fűtésére, hűtésére, világítására felhasznált energia előállítása során üvegházhatású gázok kerülnek kibocsátásra. Az épületek üzemeltetése során keletkező szennyvíz tisztításához és a keletkező szemét újrahasznosításához ugyancsak nagy mennyiségű energia szükséges. Ezek a hatások hozzájárulnak a klímaváltozáshoz és egyéb környezeti problémák kialakulásához, nemcsak hazánkban, hanem világszerte. Energiatakarékos technológiák Ahogy sürget az idő, a káros folyamatok visszafordítását célzó intézkedéseket kell hoznunk, és az építészet az egyik olyan szektor, ahol sok lehetőség adódik az egyre égetőbb problémák enyhítésére. Az új, energiatakarékos technológiák felhasználásával jelentős mértékben, akár 20-30 százalékkal is csökkenthető az épületszektor teljes energiaigénye. Az Európai Unióban a magán- és középületek feleS lősek az összes felhasznált eneroo gia felhasználásának 40 százalékáért. Ez 10 százalékkal több, mint a közlekedési szektor- teljes vég- energia-felhasználása. Az épületek energia-megtakarítási potenciálja igen magas, különös tekintettel a kereskedelmi célú épületekre, ahol az energia-megtakarítás 30 százalékkal magasabb lehet a lakóépületeknél. A legnagyobb megtakarítások az épületek szigetelésével, és a hűtési és fűtési rendszerek fejlesztésével érhetők el. Az Európai Bizottság 2004-ben elindította a Zöld Épület programját. A kezdeményezés célja az energiahatékonyság növelése, és a megújuló energiafelhasználás ösztönzése a lakossági és kereskedelmi épületekben. A projekt nemcsak ösztönözni kívánja az épülettulajdonosokat a zöld beruházások elindítására, hanem további kézzelfogható előnyöket is biztosít, mint például a sajtónyilvánosság, amely segítségével a résztvevő vállalkozások magukat haladó, és felelős szervezetekként bemutatva erősíthetik piaci pozíciójukat. A próbaidőszak első két évében 10 európai országban épült ki az az infrastruktúra, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára a tájékozódást. Hazánkban a teljes hazai széndioxid-kibocsátások 30 százalékáért a lakóépületek felelősek. A lakóépületek energia-hatékony felújítása pillanatnyilag az egyik leghatékonyabbnak tartott klímavédelmi eszköz. Az épület felújításokra hazánkban a Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Programmal először vezettek be speciális klímavédelmi elemet, szigorú C02 emisszió számítással. A klímavédelmi cél teljesülésére- azaz a C02-kibocsátás csökkentésnek mérésére és későbbi monitorozására a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékén dolgoztak ki egy összetett és hiteles módszertant. Amire pályázhatunk A december közepén meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram keretében jelenleg is támogatás nyújtható a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítására vagy cseréjére, homlokzatok és födémek hőszigetelésére, az épületek lodzsáinak beüvegezésére, az épületek nyári hővédelmének javítására, a fűtéskorszerűsítésre és használati melegvíz-ellátás korszerűsítésre. Támogatható továbbá a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújulókkal való helyettesítése, és az épületekhez kapcsolható megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia- vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítése is: napkollektoros és napelemes rendszerek, biomasz- sza tüzelésű kazánok, geotermikus hőszivattyúk, szélenergia hasznosítása. A pályázaton az új építésű, energiatakarékos házak építése is támogatható. Az épületek modernizálása tehát nemcsak hatékony fegyver lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben, hanem olyan megoldás, amelynek pozitív szociális és gazdasági hatásai is vannak. A KvVM Klímabarát Otthon Programjáról és a pályázat részleteiről további információt a www.kvvm. hu című weboldalon található. HIRDETÉSEK