Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-16 / 13. szám

2010. január 16., szombat KELET • Építész-konferencia. Január 22-23-án a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolá­ban szakmai konferencia lesz az ART VITAL Kft. szervezésében. Milliókat kértek a repülőtéren Nyíregyháza, Nyírbátor (SZÓN - P. S.) - A Haitit romba döntő földrengés nyomán halottak tízezreiről érkezett jelzés, és megbecsülni sem lehet hányán rekedtek a romok alatt. A köny- nyebb sérültek is éhez­nek, nincs ivóvizük, a súlyosan sérültek ellátat­lanul vegetálnak a tör­melék alatt. A hazai spe­ciális mentők közül első­ként a Rescue 24 indított két főt a katasztrófa súj­totta övezetbe, és a ter­vek szerint több szerve­zet adott volna legénysé­get ahhoz a csapathoz, amelynek tagjait kutató­mentők, orvosok alkották volna. - Sajnos gond akadt az utazással - tájékoztatott Vincellér Tibor a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő­egyesület vezetője, aki az utazó csapat tagja lett volna Tovai Ildikóval és a két kutyával együtt.- A felszerelés nem egy sima turistaúthoz mért csomag volt, amiért a repülőtéren plusz 3 millió forintot kértek. Ezt nem tudtuk vállalni, így el sem indultunk. Egy másik szervezet, a Spider mentőcsa­pat tagja a nyírbátori tűzoltó Kristóf Imre nem kizárt, hogy utazni fog. Azt mondja, a reformá­tus egyház szervezésében 5-6 orvosból álló csa­pat indult a kárhelyre, és a tervek szerint egy nappal később tudják megmondani, hogy indul­jak-e el, mint egészségügyis, tűzoltó, műszaki mentő, illetve egy kutyás kutató a szolnoki Élet­jel mentőcsapattól, hogy felszínre segítsük azo­kat, akiket az orvosok el tudnak látni. Vincellér Tibor Indonéziában Tangó. Nap mint nap sokan megnézik Kerekes Elek Győző Tangó című kiállí­tását, amely még megtekinthető Nyír­egyházán a Szarvas utca 1-3. szám alatti irodaház galériájában. (Fotó: sipeki Péter) I FIDELITAS-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Vitairat az új nemzedékről Nyíregyháza (KM) - Navracsics Tibor frak­cióvezető felkérésére ifjúságpolitikai stratégiát dolgozott ki a Fidelitas. Az Új Nemzedék Prog­ram elnevezésű vitairat apropóján rendeztek sajtótájékoztatót Nyíregyházán. Belicza Lász­ló, a Fidelitas megyei elnöke elmondta, hogy 2009 végére készült el a helyzetelemzés, a prob­lémafelvetés és a válaszkeresés együttese, ami a honlapjukon részletesen tanulmányozha­tó. Szitár Szabolcs megyei alelnök öt pontban összegezte a gondokat: az ifjúság helyzetének, a munkaerőpiaci helyzetének és az anyagi pozíci­ójának látványos romlása, a demográfiai folya­matok elszomorító alakulása és a kormányzati felelősségvállalás hiánya. Belicza László a meg­oldási javaslatok taglalása közben megjegyez­te, hogy új pályaválasztási programra van szük­ség, a felkészítést már az általános iskolásoknál el kell kezdeni. Az elmaradott településen élő fiatalok közös­ségi életének élénkítésén úgynevezett mobil café igénybevételével segítenék, a buszokban lévő számítógépeket ingyenesen lehetne hasz­nálni. Meghirdetnék a Ne tévézzl-akciót. Tiszta buli minősítéssel illetnék az arra méltó szóra­kozóhelyeket, kedvezményekre jogosító Új Nem­zedék-kártyát hoznának létre, a Nyitott pálya­programmal az üresen álló sportlétesítmények­be csalogatnák a fiatalokat. A polgári kormány hatalomra kerülése esetén átfogó családtámo­gatási és otthonteremtési stratégia bevezeté­sét ígérik, az önkormányzatokba pedig ifjúsági referensek kinevezését szorgalmazzák. MEGYEI TÜKÖR /5 Kezdődhet a nagy beruházás Az okmányokat dr. Németh Imre, az RFH Zrt. vezérigazgatója társaságában a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. igaz­gatója, Homlok Zsolt, valamint főmérnöke, Magyari Jenő helyezte el (Fotó: vincze Péter) ■ A beszállított nyers­anyagok a feldolgozás után mint EU-s termé­kek találhatnak vevőre. Fényeslitke (V. P.) - Mint az első oldalon írtuk, Fényeslitkén az intermodális közforgalmú ipari-logisztikai terület kiala­kításának nyitányaként teg­nap ünnepélyesen elhelyezték az alapkövet. A nemsokára kez­dődő beruházás keretében elké­szülnek a terület közúti, kom­munális rendszerei, így a víz-, csapadékvíz-, szennyvíz rend­szerek. Kiépülnek a gázközmű­vek, valamint a telekommuni­M................................................ Itt az év végére, a jövő év elejére már ß | termelő típu- ff sú beruházások valósulnak meg. Dr. Németh Imre ...............................................M kációs hálózátok és a vasúti inf­rastruktúra, a normál és a szé­les vágányok hálózata. így válik majd lehetővé egy intermodális közforgalmú logisztikai terület­tel együtt egy ipari park létre­jötte. Éz teszi majd lehetővé úgy a keleti, mint a nyugati irányba menő áruforgalom lebonyolítá­sát, az áruk átrakását, manipu­lálását, amelyek velejárói a szol­gáltató ipari tevékenység bein­dulásának. Lehetőséget terem­tenek ezzel elsősorban a kele­ti befektetőknek ahhoz, hogy itt települjenek le. Az egyre erősödő kelet-európai befek­tetői szándékok miatt is elő­nyös térségnek számít a záho­nyi körzet, ugyanis a beszállí­tott nyersanyagok a feldolgozás után mint EU-s termékek talál­hatnak vevőre.- Itt az év végére, a jövő év elejére már termelő típusú beruházások valósulnak meg. Bízom abban, hogy a kivitelező, a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. a határidőre vállalt feladatát ellát­ja, s az összes, már kész beru­házások átadását köszönthetjük. Ennek megvalósulását követő­en a munkaerőpiacon bekövet­kező kedvező változás az itt élők számára előnyöket, megélheté­si lehetőséget fog biztosítani - mondta befejezésül a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezér- igazgatója, dr. Németh Imre. KELET kmfippeAf.szon.hu • Bővebben. A témával kapcsolatos további információk letölthetők. (PDF, 62 kB) Lesz válasz minden kérdésre ■ A 27 évesen elhunyt kismama esetében indí­tott ÁNTSZ járványügyi vizsgálat nem zárult le. Nyíregyháza (KM) - Mint arról tegnapi számunkban is olvashattak, a H1N1 vírus okozta súlyos szövődmények­ben január 13-án elhunyt kis­mama hozzátartozói arra kere­sik a magyarázatot, miért kellett belehalnia a fertőzésbe a 27 éves anyukának. Szilágyi Gábor, a két kislányával egyedül maradt apuka azt mondta, az ügyben több vizsgálat indul majd, s már az ÁNTSZ is vizsgálódik.- Az újinfluenza A (HlNl)v vírus okozta laboratóriumi vizs­gálattal igazolt vagy súlyos szö­vődménnyel járó megbetegedés illetve haláleset esetén az ÁNTSZ illetékes járványügyi szakembe­re minden esetben meghatározott protokoll szerint jár el a kivizs­gálás során - mondta érdeklődé­sünkre dr. Balogh Irén regioná­lis tisztiorvos. A vizsgálat nem­csak a megbetegedésre vonatko­zó tényeket deríti fel, hanem arra is keresi a választ, hogy hol és mikor történhetett a megfertő- ződés, a beteg mikor jelentke­zett először orvosnál és milyen konkrét kezelésben részesült. A 27 éves nyíregyházi kismama esetében indított vizsgálat még nem zárult le. *!••• ....................................... Pénteken belső vizsgálatot indítot­tunk, amelyben vizsgáljuk mikor, milyen beavatkozások történtek. Dr. Szegedi János ...............................................ff- Amennyiben a családtagok úgy érzik, hogy a hozzátartozó­juk ellátása során, annak szak­szerűségére vonatkozóan kéte­lyek merülnek fel, joguk van arra, hogy külön erre vonatko­zó vizsgálatot indítsanak. A még folyamatban lévő járványügyi vizsgálatnak azonban ez nem célja - tette hozzá a regionális tisztiorvos. Személyes konzultáció- A Jósa András Oktató Kórház vezetése és munkatársai őszin­tén osztoznak a család fájdalmá­ban - mondta dr. Szegedi János orvos-igazgató. Hozzátette: pén­teken belső vizsgálatot indítot­tak, amelyben vizsgálják mikor, milyen beavatkozásokat végez­tek el, hogyan történt a gégészeti vizsgálat, valamint a H1N1 teszt­vétel. Mivel a család korábban írásban nyilatkozott arról, hogy minden tájékoztatást megtilt az elhunyt kismama gyógykezelésé­vel kapcsolatosan, a kérést tisz­teletben tartjuk.- A családnak természetesen, továbbra is fenntartjuk a szemé­lyes szakorvosi, orvos-igazgatói konzultáció lehetőségét, hogy minden felmerült kérdésükre választ kaphassanak - tette hoz­zá dr. Szegedi János. Válság és írás Nyíregyháza (KM) - A válság betört az irodalom­ba is? - ezzel a címmel szer­vez kerekasztal-beszélge- tést a Nyíregyházi Alkotó Közösség a Magyar Kultú­ra Napja Alkalmából a Váci Mihály Városi Művelődési Központ kamaratermében január 19-én 16 órától. A meghívottak arra keresik a választ, hogy milyen mélyen érintette a válság az irodalmi életet, az irodalmárokat és az iro­dalmi lapokat. A beszélge­tés résztvevői: Onder Csa­ba, a főiskola tanára és a Vörös Postakocsi főszer­kesztője, Antal Balázs, a SZÍRT elnökségi tagja, Cso­mós László, a Nyíregyhá­zi Alkotó Közösség elnöke. A rendezvény moderátora, Zajácz D. Zoltán, a Kelet- Magyarország főszerkesz­tő-helyettese. Az egyik legnagyobb kincsünk ■ A Tiva-Szolg Kft. gazdaságosan műkö­dött, nem kell eladni - írja olvasónk. Tiszavasvári (KM) - „Sze­retnék hozzászólni a tiszavas­vári víz-szennyvíz szolgáltatás körüli vitához. Szerintem nem szabad a tiszavasvári víz- és szennyvízszolgáltatást trük­kös módon eladni. I Kelet-V@rosvita I Tiszavasvári- A víz az egyik legnagyobb kincsünk lesz. A helyi Tiva- Szolg Kft. az elmúlt időszak­ban gazdaságosan működött, nem kell eladni, inkább javí­tani kell a működésén. Fejlesz­teni kell a hálózatot és javíta­ni az ivóvíz minőségét, ehhez lehet pályázati pénzeket nyer­ni. Ha valaki befektet 350 mil­lió Ft-ot, azt vissza akarja kap­ni, sőt annak többszörösét, azt valakinek, valakiknek vissza kell fizetni.- Félek, hogy az egyszeri 350 millió Ft bevétel vissza­fizetése közvetett módon a lakosságra terhelődik. A dí­jak mértékét előre több évre nem lehet szerződéssel ga­rantálni, hiszen a közszol­gáltatások díjszámítását tör­vény határozza meg, amely védi a szolgáltatót, ráfizeté­se nem lehet. Sajnos országo­san a nagy energiaszolgálta­tók eladása kapcsán nem túl jók a tapasztalatok, a szám­lák érthetetlenek és csak növekednek, növekednek. Mi pedig fogyasztóként csak fizet­hetünk, más beleszólásunk nincs” - írta meg véleményét Nácsa Balázs. Várjuk a további hozzá­szólásokat, véleményeket a magyar@inform.hu címre. Bemutatták a megyei jelölteket ■ Nem csupán pártok, víziók, elképzelések is harcba szállnak egymás­sal a választásokon. Nyíregyháza (KM - P. I.) - Rózsaszín ígéretek helyett reá­lis célokat fogalmaz meg az MSZP a megvalósítható, elér­hető, finanszírozható elképze­lések talaján állva - hangsúlyoz­ta Mesterházy Attila, a szoci­alista párt miniszterelnök-je­löltje pénteken, a nyíregyházi Váci Mihály VMK-ban tartott sajtóbeszélgetésen. Bemutatták a megye országgyűlési képvise­lőjelöltjeit is: 1. sz. választókörzet (Nyíregy­háza): Jeszenszki András; 2. sz. vk. (Nyíregyháza): Tukacs Ist­ván, 3. sz. vk. (Tiszavasvári): Juhász Ferenc; 4. sz. vk. (Nagykálló): Demendi László; 5. sz. vk. (Baktalórántháza): Gazda László; 6. sz. vk. (Nyír­bátor): dr. Veres János; 8. sz. vk. (Vásárosnamény): dr. Legény Zsolt; 9. sz. vk. (Mátészalka): Kárpáti Tibor; 10. sz. vk. (Fehér- gyarmat): Hopka András. Mesterházy Attík A szocialisták kampánya a teljesíthető Ígéretek jegyében zajlik majd (Fotó: a szerző)

Next

/
Thumbnails
Contents