Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-13 / 10. szám

788907 2010. január 13., szerda KELET FÓRUM n ÜZENET Horváth Gáborné, jándi olvasónktól: Sok csak a lábát lógatja, mégis zsíros a falatja! Közmondás Búcsú ünnepek után Mindenki lázasan készült az ünnepekre. Az édesanyák a legfinomabb süteményekkel vár­ták gyermekeiket, unokáikat. Igyekeztünk az otthonainkat szeb­bé, ünnepélyesebbé tenni. Az adventi koszorú, egy- egy kis fenyőág már jelez­te az ünnep közeledtét. A feldíszített karácsonyfa a legfőbb helyet foglalta el a lakásokban. Ünnepek Horváth Józsefné után: vízkeresztkor, janu­ár 6-án szoktuk leszerel­ni a fát. Én még most is gyönyörködök benne, meghosszabbítom az ünnep hangulatát. A sze­retet fényei beragyogják szobánkat, érezzük, csak sugározzon ez a fény, szívünket töltse be szeretettel! Amikor gyerekek voltunk, alig vár­tuk azt a napot, amikor leszedtük a karácsony­fáról a díszeket, de főleg a szaloncukorra fájt a fogunk. Édesanyám igazságosan szétosz­totta az öt gyerek között. Igaz, csak pár szem jutott, de ennek is nagyon örültünk. Jó len­ne, ha a szeretet fénye minden nap beragyogná életünket, jutna belőle a rohanó hétköznapok­ra is. Egy nagyon fontos eseményre hívott ben­nünket a nyíregyházi Római Katolikus Társ­székesegyházban a harang szava. Búcsúztunk Tárcái Zoltán főiskolai tanár úrtól. A temp­lom még ünnepi díszben, a karácsonyfák szere­tet fényének kisugárzásában fogadta a búcsú­zokat. Emelte a temetési szertartás méltóságát. A búcsú megható pillanatát a szertartás lélek­emelő méltatása tette ünnepélyessé. Horváth Józsefné, ny. pedagógus, Nyíregyháza Tóth Antalné szövés közben (Fotó: a szerző) Házi szőttest készítenek Gulácson az önkormányzat közcélú dolgo­zóinak egy csoportja háziszőttest (pokrócot) sző, az ügyes kezű asszonyok az alapanyagot, a rongyot a lakosságtól kapták. A már felesle­gessé vált ruhadarabokat csíkokra hasogatják, gombolyagba tekerik és készül belőle a gyönyö­rű pokróc a szövőszékben, esztovátán. Berki Károly JÓKÍVÁNSÁG Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 13 órá­ig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megje­lenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűk­kel kell kezdeni. OLVASÓINK ÍRJÁK Hátszél nélkül haladni előre Ez a történet tavaly ősz­re nyúlik vissza, mégis úgy érzem kapcsolódik az év ele­jéhez. Volt egyszer egy kedves tanítványom. Szőke hajú, jó tanuló, életvidám kislány volt, pedig az édesanyja gyakran betegeskedett, s az édesap­ja sem állt a helyzet magasla­tán, a gyereknevelést, gondos­kodást illetően. Erről a gyer­mekről igazán el lehet mon­dani, hogy hátránnyal indult az életbe. Miután elballagott, gyakran találkoztunk a tele­pülésünkön. Beszélgettünk, s mindig beszámolt gimnázi­umi előmeneteléről. Tovább­ra is jól tanult. Egyszer külö­nösen jó kedve volt. Vidáman mesélt a terveiről. Az érett­ségi után egyetemre szeret­ne menni. Reméli felveszik, el tudja végezni, s talál egy jó munkahelyet. Ezután jöhet a család. Majd hirtelen meg­állt, rám nézett, s azt mond­ta: jó, jó tudom most arra gon­dolt tanár néni „álmodik a nyomor”. Tanultuk Ady End­re szép versét. „Valóban tanul­tuk - válaszoltam -, de Mays is írt valamit, amit érde­mes megszívlelned! Az élet­ben nem az jelenti a tragé­diát, ha nem éred el a célod, hanem, ha nincsenek cél­jaid.” Ezután már keveseb­bet hallottam róla. Felvették az egyetemre. Biztos voltam abban, hogy elvégezni. Tavaly ősszel osztálytalálkozóra hív­tak. A tanítványok beszámol­tak az életükről. Mindnyá­jan jó szakmát szereztek. Van munkahelyük, szép családjuk. Végül a főszervező elkiáltot­ta magát. Meglepetés! Elővet­Tisztelt Olvasóink! ___ Ezen az oldalon a Kelet-Magyarország- hoz érkező olvasói leveleket, fényképe- ketközöljük.Lehetőségeinkhezmérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik ér­vényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogo­kat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részlete­ket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szer­kesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szer­kesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvasha­tóság érdekében általában rövidítjük, Dr. Bernáth Zoltán, dr. Pucsok József és Pankotay Péter (Fotó: a szerző) Megyénkbeliek találkozója Tavaly év végén a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Baráti Társaság évzáró ülését tartot­ta Budapesten. A megyénkből elkerült, és az itt élő emberek kapcsolattartása, összetarto­zása, a szülőhelyhez, az isko­lához való ragaszkodás és sze­retet hozta létre ezt a társa­ságot. Nagykállóból kilencen, a Baráti Társaság tagjai vet­tünk részt az ülésen. Nagy Gusztáv titkár úr nagy öröm­mel fogadott bennünket. Dr. Pucsok József elnök úr nyi­totta meg az összejövetelt és beszámolt az év tevékenységei­ről, eredményeiről. Az érté­kelés után Pankotay Péter, a Madách Színház művésze köszöntötte földjeit és gyönyö­rű műsort adott számunk­ra. Csodálatos operett dalo­kat énekelt, persze a Csárdás­királynőből is, aminek férfi főszerepét ő játszotta két évvel ezelőtt a nyíregyházi szín­házban, mint vendégművész. Nagy öröm volt számunk­ra, hogy Pankotay művész úr tehetségén kívül a személyes varázsát, kedvességét, közvet­lenségét, lokálpatriotizmusát is megismerhettük. Nyíregy­házán született, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett, édesapja Pankotay István, a nyíregyházi színház első igaz­gatója volt, édesanyja Halmi Zsuzsa nagykállói, majd nyír­egyházi pedagógus, a nyír­egyházi gyermekszínjátszás megteremtője. Érthető tehát a művész úr ragaszkodása és szeretete Nyíregyháza és Sza­bolcs megye iránt. A művész úr édesapja velünk együtt élvezte a műsort. A fellépést finom vacsora, jó hangulatú beszélgetés, közös éneklés és tánc követte. Köszönjük a volt és jelenlegi polgármester urak segítségét, reméljük még sok­szor találkozunk megyénkben neves emberekkel! KlAniczáné Erdőhegyi Karolina te a laptopját. Az interneten bejelentkezett egy osztály­társ - az egykori kislány. Ma az USA-ban él magyar férjével együtt, aki szintén vegyész- mérnök. Dallasban dolgoznak az azonos mon- dandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemé­nyek számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha sze­mély szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasó­ink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, termé­szetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, tele­fonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval ren­delkező leveleket közöljük. a szakmájukban. Nevelik 10 éves kislányukat. Kívánom az új esztendőben, hogy a válság, a rossz hangulat ellenére, így váljon mindenkinek valóra az álma. Ez a meseszerű törté­net azt bizonyítja, hogy hát­szél nélkül is, saját erőből, kis szabolcsi településről indul­va, valóra lehet váltani álma­inkat. Kelemenné Balogh Katalin, Nagykálló Találkozó. A nyíregyházi Eötvös József Általános iskola - a 40. jubileumi év programsorozata keretében kedden köszöntötte az intézmény nyugdíjasait. (Fotó: Sipeki Péter) POSTÁNKBÓL Nyári emlék. A nagydobosi Vas­tag István és családja a nyáron olasz kör­úton vett részt. A tengerpartra a Kelet is elkísérte őket. (Fotó: olvasónktól) ANGOL GYERMEKRUHACENTRUMBAN január 14-én, csütörtökön UJ TELI ÁRUKÉSZLET v Óriási jelmezvásár! " Gyermekruházat babytől a kamaszig! Nyíregyháza, Sóstói u. 1. Emberi történelmük kicsi szelete ■ Bíznak benne, az ő gyermekeiknek lesz hova hazatérni, ahol vár anya, apa, a testvérek! Az elmúlt hetek egyik ragyo­gó napsütéses reggele. Egy fiú és egy lány. Egyszerűen, szoli­dan öltözöttek. Nagyon tiszták! Határozottak, elszántak, dolguk van. Az útszéli magas fák között átbújik a felkelő nap egy-egy sugara, körülöleli őket. Mintha csak miattuk igyekezett volna feltörni a Nyíregyházán, Sóstói úti tízemeletes ház mögül. Ettől azonban még élesebben látható a két fiatal. Mit csinálnak? Fényképezik a volt „GYIVP épületét. Az épület már nem gyermekotthon, felújít­va, a főbejárati kiskaput benőtte a borostyán. Üres, és számukra bizonyára lélektelen. Már más intézményként működik. Hiába nézi a két fiatal az ablakokat, és én is hiába tekintek fel naponta, már nem fog kikiáltani hozzá­juk sem Zsóka, Kati, Ildikó néni, sem János, Gergely, Sanyi bácsi és sorolhatnám a többi kedves, szigorú, de szerető fogadott szüleiket, akik oly sokat törőd­tek velük. Nem fogja már sen­ki beinvitálni volt otthonukba. A két fiatalnak azonban mind­örökké ez az épület fogja jelen­teni múltjukat. Valószínű, majd megmutat­ják a fényképeket gyermekeik­nek és elmondják: itt nevelked­tünk gyermekkorunkban, ez volt az otthonunk. Itt, ebben a házban az itt dolgozó felnőt­tek és a velünk itt élő gyerme­kek voltak a mi családunk. A fiú vékony, soványnak mond­ható. Arcán mély vonások. Beáll az épület elé, úgy készíti róla a lány a felvételt, majd a fiú fény­képezi a lányt. A lényeg a hát­tér és ők. A háttér az ő múltjuk, a „szülői ház”! Minden járókelő rájuk tekint, majd mennek tovább. Itt, ekkor, csak én tudom, mindketten innen indultak, abba a nagy­betűs életbe. Félve lépegetek tovább, jaj nehogy megzavar­jam őket. Pedig szívesen időz­nék, elnézném néma játékukat, ahogyan mozdulatokból, tekin­tetekből megértik egymást, ahogy összerakják emberi tör­ténelmük kicsi szeleteit. Gondol­kodva ballagok lassan tovább: még az is lehet, hogy életetek­J!.............................. ................ Talán ketten, ők, megtalálták egymást, összetartoznak, sorsuk közös. Godja gyórgyné .............................................u nek én is részese voltam, dön­töttem sorsotokról. Talán vala­mikor én öleltelek fel titeket, és hoztalak ide, ebbe a nagy házba, tudva, itt biztonságban és remél­ve, szeretve lesztek. Hiszem, hogy így is volt, hiszen nem véletlen keres fel az ember a múltjából olyan helyet, amire soha nem akar emlékezni. Vajon kik vagytok? Hova vetette a sors ezt a két fiatalt, hova indulnak. Talán ketten, ők, megtalálták egymást, összetartoznak, sor­suk közös. Tudom, itt, ezen a helyen, ezen napon megfogad­ják, az ő útra kelő gyermekeik­nek maguk fogják megsütni azt a bizonyos hamuba sült pogá­csát. Bíznak benne, az ő gyer­mekeiknek lesz hova hazatérni, lesz anya és apa, lesznek test­vérek, lesz ricsaj az ünnepnap­okon. Bíznak benne, lesz saját kis otthonuk és ha fiaik, lánya­ik hazalátogatnak majd, széles­re kitárják az ajtót és azt kiált­ják: alig győztelek várni! A fény­képezőgép pedig a kicsi szobá­ban felállított karácsonyfa előtt fog villogni. Ó Istenem, add meg számuk­ra a gyermekkori számkivetett- ség után a családi összetartozás és egy jobb, igazibb életbe vetett hit örömét! Szeretnék személy­re szólóan tőletek elbúcsúzni, de ezt a találkozást soha el nem felejteni: az Isten áldjon meg Benneteket otthonnal, gyer­mekekkel, sok-sok jó emberrel, igaz, segítő barátokkal. Godja Györgyné, egy volt „gyámügyes" HIRDETÉS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents