Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-09 / 7. szám
2010, január 9., szombat SÉTA /14 Vegyész szakest - ahogy illik Mint minden évben az idén is megrendezésre került az elsőéves vegyészek felavatása Debrecenben, hiszen csak így válhatnak a társadalom teljes jogú polgáraivá. Mókás feladatokat kellett megoldanunk, amelyek már az előző napokban ki lettek osztva. Többek között ezek a megpróbáltatások is szerepeltek a listán: egyetemi tanárokkal, minél magasabb rangot (pl. dékán) elért személyekkel kellett fényképezkednünk, bizonyos szobrokat megtalálnunk az egyetem területén, vagy minél hosszabb szavakat kellett kiraknunk a periódusos rendszer elemeiből. Egy kis indulóval is készülnie kellett minden egyes csapatnak, valamint egy produkcióval. A helyszínen is vártak ránk meglepetések. Táncolnunk kellett, megoldanunk egy feladatsort, vagy éppen vetélkednünk. Megérte a fáradságos munkát, hiszen bezsebelhettük az első helyezést. A nap végén megtörtént maga a felavatás. A „nagy fehér szellem” szavait kellett ismételnünk, fogadalmunkat, eskünket elmondva. Ezután együtt koccintottunk a kémcsőbe kapott welcome-drinkkel. Mindenki névre szóló oklevelet kapott, amellyel hivatalosan is bizonyítani tudja, hogy ő bizony „vegyész” e naptól kezdve. Boros Zsanett Koccintás - stílszerűen, kémcsővel! (Fotó: Boros Zsanett) Papp Attila és Bacsa Etelka 13/c. Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló Felkészítő tanár: Dantesz Tamásné Boros Zsanett egykori diák, Ady Endre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Csenger Felkészítő tanár: Magos Margit Kirándulás a vakok világában Nagy élményt jelentett a nagykállói gimnazisták számára a kiállítás (Fotó: tudósítóinktól) A nagykállói Korányiiskola diákjai Budapesten megismerkedhettek a világtalanok életével. Budapesti kiránduláson vettek részt a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium diákjai és tanárai. Noha közel egy hónapja történt, de ma is élénken él az emlékezetünkben: december 5-én, szombaton kora reggel indultunk vonattal az egynapos útra. Vaksötét termek Első megállónk a Magyar Természettudományi Múzeum volt, ahol a bejárat előtt egy dinoszaurusz-szoborkiállítás fogadott minket. A múzeum épületében sok érdekes, szép és fontos tárgyat láthattunk, például ásványok, kristályok, kövületek, csontvázak, növények, állatok és emberek maradványait. Különösen hasznos volt számunkra a napjaink égető témáját, a globális környezet- szennyezés hatásait feldolgozó kiállítási rész. Rengeteg új ismerettel és a kiállítási tárgyak emlékével indultunk el a Láthatatlan Kiállításra, hogy megismerkedjünk a vakok világával. Ezen a különleges utazáson először a vakok mindennapi életét segítő hétköznapi eszközeit próbálhattuk ki. Érdekes a Brailleírógép, a beszélő óra, vérnyomásmérő és mérleg is, amelyek a mért értékeket hallhatóvá teszik. Láthattuk, hogyan használja egy vak ember a számítógépet, hogyan olvas, tanul nyelveket (egyikőjük, Gábor öt nyelven beszél, most fog olasz nyelvből diplomát szerezni az ELTE-n). Vak vezetőnk segítségével végig mehettünk a teljesen lesötétített termeken, amelyek a hétköznapi életből ragadtak ki jellemző szeleteket, például: erdőrészlet, vadászház, utcarészlet, szoborterem, lakásbelső, kocsma. A ténylegesen vaksötét termekben pusztán a hallásunk, tapintásunk, szaglásunk és egyensúlyérzékelésünk segítségével gyújthettünk információkat a minket körülvevő világról. Átérezték a jelentőségét Az idei Mikulás-túránk a jelentőségét, hiszen egy látó programját a Fogyatékos számára másképpen elképzel- Emberek Nemzetközi Napjá- hetetlen milyen is a vakok hoz igazítottunk, így igazán világa. Nagyobb figyelmet átérezhettük ennek a napnak érdemelnek! Papp Attila, Bacsa Etelka „Tanulságos volt, amit láttunk, tapasztaltunk!" Szerkesztőségünkben jártak a dr. Béres József Kollégium diákjai. (Fotó: a diákok) SÉTA-PROGRAM A Sajtó és Tanulás, azaz a SÉTA- program a diákok gondolataiból született írásoknak ad teret, ezen túlmenően kollégáink szívesen avatják be az érdeklődőket az újságírás mindennapjaiba. Jelentkezzetek bátran, írjátok le, mi foglalkoztat, mi érdekel benneteket, s megjelentetjük a SÉTA- oldalakon. HARSÁNYILEVENTE ^ GYULÁT Nyíregyházán születésnapja alkalmából köszöntik szülei, nagyszülei, keresztszülei. Szülinapodra azt kívánjuk, az életed legyen tündér álom! Szíved egy tündérrózsa, mely nem hervad el soha! Öröm legyen a szívedben, s boldog légy az életben! ZAJACZ FERENC 80., felesége SÁNDOR ERZSÉBET 79. születésnapja alkalmából szívből köszönti őket két lánya, vejük, unokáik és dédunokáik. A dán Coloplast gyógyászati segédeszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, s a világ kórházainak és egészségügyi intézményeinek vezető beszállítója. Vállalatunk Dániában, USA-ban, Kínában, Franciaországban és Magyarországon gyárat, további 22 országban pedig értékesítési képviseletet üzemeltet. Nyírbátori csapatunkat kívánjuk bővíteni a meghirdetett pozícióval: Műszakvezető Feladata: • teljes műszak operatív irányítása, • termelési és minőségi mutatók figyelemmel kísérése, • napi termelési jelentések ellenőrzése, • a termelési tervek megvalósításának koordinálása, • új dolgozók oktatásának koordinálása. Amit elvárunk: felsőfokú műszaki végzettség (gépészmérnök, villamosmérnök, műszaki menedzser), legalább alapfokú angolnyelv-tudás, önálló és felelősségteljes munkavégzés, 3 műszakos munkavégzés, jó problémamegoldó és kommunikációs készség, nyitottság, megbízhatóság. \mit nyújtunk: karrierlehetőség, széleskörű juttatási rendszer, folyamatos továbbképzések, igényes, modern munkakörnyezet, jó munkahelyi légkör. Jelentkezési határidő: 2010. január 22. Amennyiben a munkalehetőség felkeltette az érdeklődését, keressen minket a www. coloplast.hu weboldalon, illetve kereshet önéletrajzával személyesen a nyírbátori gyáregység HR osztályán (tel.: 42/886-300), vagy küldheti levélben a Coloplast Hungary Kft. HR Osztály, 4300 Nyírbátor, Coloplast u. 2, vagy e-mailben: huny bíacoloplast.com-ra. Dolgozzunk együtt! Nyírbátor Coloplast Coloplast Nyírbátor Site is looking for: Value Stream Manager Your primary tasks • directs and coordinates all business activities for assigned department take lean leadership as a life standard in the production, • manages employees, assigning work schedules, responsibilities, administering discipline and performance evaluations, • coaches and motivates employees to increase productivity and team cohesiveness, • fulfilling orders accurately on time and responsible for all orders, researching issues and resolving problems, • directly supervise and manage the daily activities of 90 or more employees, • assure human and technical resources take financial resources into consideration. • making proposals according to necessary development to the Operations Manager. Your qualifications • technical college/ university degree, • experience at production leadership, • Hungarian native and fluent in written and oral English as English is the corporate language, • good skills in individual high responsible, • good communication skills. Your personality • excellent communication and presentation skills, • ownership and system view, • open, extrovert, initiative, systematic, active, • result and customer oriented, • able to work under pressure in an innovative and multi cultural environment, • enjoy working in a dynamic and changeable working environment. Please send your application and motivation letter no later than 22 January 2010 to hunyb@coloplast.< Join us! Nyírbátor fp Coloplast HIRDETÉSEK