Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-30 / 304. szám
2009. december 30., szerda KELET • Véradás A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete ma délelőtt 9 és 13 óra között Kisvárdán, a Római Katolikus plébánián, délután 13 és este fél 7 között Nyíregyházán, a Tesco áruházban várja a véradókat. • Baráti koccintás. Jubileumi évzáró összejövetelt tart ma 15 órától a 15 éve alakult Szocdem Baráti Kör Politikai Műhely Nyíregyházán, a Bethlen Gábor u. 8. szám alatt, a Takács Tanyán. • Színterápia A színek hatása egészségünkre címmel Kovács András tart előadást január 5-én 17 órától Nyíregyházán, a Népkert utcai Életmód házban. A szakember ahol tud, segít Tarpa (KM - B. K.) - A tarpai Esze Tibor kamarai tanácsadó kilenc beregi településen a gazdálkodóknak igyekszik segíteni, eligazodni az agrárium kacskaringós mezején. Áz elemi károkkal kapcsolatban, valamint az adategyeztetések és az ellenőrzések terén nyújt segítséget a szakember. A tanácsadó, aki szülőfaluja alpolgármestere is elmondta, főleg decemberben nagyon sok gazda kéri a segítségét. Esze Tibor (balról) és Birgány István gazdálkodó (Fotó: olvasónktól) A nyíregyházi Tamáskó Olivér a Jósa András Megyei Oktató Kórházban született 2009. december elsején. Édesanyja neve: Tamáskó Rita, édesapja: Dajka Tamás. Sikeresen gazdálkodnak Jánd (KM - B. K.) - Az elmúlt három év azt bizonyítja, hogy Jándon egy stabilan gazdálkodó önkormányzat működik, a polgármester és J a képviselő-testület mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres évet zárjanak 2009-ben is. Koncz Zoltán polgármester december elején a közmeghallgatáson beszámolt a jelenlévőknek többek között arról, hogy az önkormányzat Koncz Zoltán sikeres évet zár, hitelük nincs, több pályázatukat is pozitívan bíráltak el, a korszerűsítések sorra folytak a településen. A télies idő miatt áz orvosi rendelő korszerűsítése és a járdák felújítása tavasz- szal lesz végrehajtva. Az önkormányzat az év végén köszöntötte a nyugdíjasokat is, a színvonalas rendezvényen versszavalatok hangzottak el, a helyi női énekkar és Kulcsár László dalénekes is fellépett, valamint Kiss Aranka és együttese szórakoztatta a jelenlévőket. Tárlat. Január 14-éig még látható a lengyel származású Krystyna Wieloch Varga (Varga Krisztina) textil- és iparművész tárlata a Pál Gyula Teremben. (Fotó: Sipeki Péter) HAZAI TÁJON /4 2010. a fejlődő Nagykálló éve ■ Korábban sosem épült ennyi új út, kerékpárút, járda és csatorna szerte a városban. Nagykálló (KM) - Az év végén szinte mindenki leltárt készít, így Nagykálló idei működését összegezte Juhász Zoltán, a település polgármestere. Lapunk számára számba vette a 2009- es év legfontosabb történéseit, beruházásait, és szólt a következő esztendő kihívásairól is. Nehéz, de sikeres A 2009-es esztendő egy nehéz, de véleményem szerint sikeres év volt - hangsúlyozta a város vezetője. - A települési önkormányzatokat sem kímélő gazdasági válság ellenére a városnak sikerült úrrá lennie a pénzügyi problémákon, a fejlesztésekkel és az idén elindított ésszerűsítési és átalakítási hullámmal ' pedig a jövőbe ruházott be. n ........................ A biztonsági szolgálat munkatársainak az a feladatuk, hogy a rend városa legyen Nagykálló. Juhász Zoltán ...................................................ff Elsőként a térséget sújtó, legégetőbb problémával, a munkanélküliség ellen vettük fel a harcot: a közcélú foglalkoztatás kereteit kihasználva, az „Út a munkába” program keretében több mint 200 családot segítettünk jövedelemhez. A munka- nélküliség leküzdésében fontos szerepet szántunk a következő generáció oktatására és fejlesztésére: Nagykálló és a kistérségi települések 25 millió forintot nyertek a kompetencia alapú általános iskolai oktatás fejlesztésére, Balkány és Geszteréd önkormányzataival közösen pedig közel 100 millió forintot fordíthatunk hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésére, 8 intézmény keretein belül.- Gyermekeink ennél többet érdemelnek: a kisebb, közérzet- javító beruházások szerepe ezért sem elhanyagolható. Pályázataink keretében az általános iskolában átadtunk egy kisebb játszóteret, valamint az udvar felújítása is megtörtént. Önkormányzatunk az országban elsők között tett lépéseket környezetkímélő technológiák alkalmazására, így a Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium épületében az elavult és gazdaságtalan üzemeltetési rendszer helyett jövőre modern, energiatakarékos és környezetbarát berendezések beépítésére kerül sor. A nagykállóiak az elmúlt években érzékelhették a változásokat: a megújult és megszépült főterünkre a városunkba látogató emberek leplezetlen csodálkozással tekintenek. Gazdasági dinamizmus A városközpont rehabilitációja az új buszpályaudvar megépítésével a következő állomásához érkezett. Korábban sosem épült ennyi új út, kerékpárút, járda és csatorna szerte a városban - fogalmazott a polgármester. A fejlődést „történelmi jelentőségűnek” ítélte Juhász Zoltán, aki elkötelezte magát a fejlődés mellett. Ehhez biztos pontot adnak a Korányi Programban megfogalmazott célok. A város gazdasági dinamizmusát az M3-as autópálya mellett épülő ipari park is segíti, a 26 hektáros terület a remények szerint jövőre elkészül, de folyamatosan érkeznek a parkba a befektetők. A nagyobb városi projektek mellett több kisebb is megvalósult: a Teszovál Kft. új, korszerű telephelyen folytathatja majd tevékenységét, emellett folyamatban van a kistérségi rendszerben a szociális intézményfejlesztési hálózat bővítése. A kultúra városa A legnagyobb fejlesztés sem ér semmit, ha a városlakók nem érzik biztonságban családjukat, anyagi javaikat. Az önkormányzat ezért - fenntartva a már meglévő mezőőri és polgárőri szolgálatot - megállapodást kötött egy őrző-védő vállalkozással. - A biztonsági szolgálat munkatársainak az a feladatuk, hogy a rend városa legyen Nagykálló - folytatta Juhász Zoltán.- Ennek érdekében a szolgálat munkatársai minden órában jelen vannak a város szinte minden pontján. A fejlődés a kultúra területén is tetten érhető: a Lurkó-kuckó elnevezéssel egy kül- és beltéri élményparkot alakítunk ki a gyermekek számára Harangodon. Nyert az a pályázatunk is, amelyben a - „más képességekkel rendelkezők” - fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtését vállaltuk egy képző- központ létrehozásával. Emellett immár 10 hónapja működik nagy sikerrel az Ifjúsági Szolgáltató Iroda. Sikeresek a rendezvényeink, például a Kállai Kettős Néptáncfesztivál, vagy Kelet- Magyarország legnagyobb nép- művészeti tábora, a Téka tábor. A testvérvárosi kapcsolataink is tovább bővültek, így Németország, Lengyelország, Ukrajna, Románia és Szlovákia után már Spanyolországban is van testvér- településünk. Levonulóban az árhullám Honlapról a holnapról A termelők az interneten tájékozódhatnak, megkapják-e idén a támogatásokat. Nyíregyháza (KM) - Még az idén kifizeti a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdálkodók jelentős részének a területalapú támogatás még át nem utalt részét - derül ki az MVH közleményéből. Eddig egyébként a 207 milliárd forint teljes keretből 139 milliárdot fizetett ki a hivatal előlegként, most a kérelmek milyenségétől függően várhatóan 30-40 milliárd forintot utalnak át év végéig. A közlemény szerint az MVH még az idén kifizeti az agrár-környezetgazdálkodási támogatás egy részét is. A gazdák tájékoztatására a hivatal honlapján egy külön felületet alakítanak ki, ahol a termelők regisztrációs számuk beírásával információkat kapnak arról, hogy számíthatnak-e a támogatások folyósítására ebben az évben. A közlemény szerint ezek az információk az év utolsó hetében már olvashatóak az MVH honlapján. A hangulathoz fontos a díszvilágítás Már csak Dombrád és Tokaj között van elsőfokú árvízvédelmi készültség. Dombrád - (KM) - A Fel- ső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Fetikövizig) tegnap reggelre elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el településünkön, az előrejelzés szerint kedd este tetőzött a Tisza ezen a szakaszon - mondta el kérdésünkre Kozmáné Kasza Veronika, Dombrád polgármestere, majd hozzátette: - A város lakossága mindebből semmit nem észlelt, a víz a medrében maradt, Miért fáj, ha évente egyszer a falvakban élő emberek is megtekinthetnek egy tűzijátékot? Tiszavasvári (KM) - Az elmúlt hetekben tiszavasvári karácsonyi kivilágításával kapcsolatban adtunk közre városvitás leveleket, a vitába más településen élők is bekapcsolódtak. A „Magyar mentalitás a rongyrázás” című olvasói levélhez szeretnék hozzászólni. A karácsonyi díszkivilágítás véleményem szerint is kész pénzkidobás lenne, ha egész évben üzemelnének. De nem így van, hiszen általában egy hónapon át világítanak és akkor is csak este. A karácsonyi hangulathoz a díszkivilágítás is hozzátartozik, és nem mellesleg a településeken élő emberek szépérzékét is szolgálja. Hiszem azt, hogy sok ember örömmel néz végig egy ízlésesen kivilágított utcán. így az embereknek nem okozott problémát az áradás. A Vízügyi Igazgatóság folyamatosan tájékoztat minket a vízállásról, az önkormányzat nem kezdeményez önálló intézkedéseket az ügyben. Elvezetik a belvizet Bodnár Gáspár, a Fetikövizig vezetője elmondta: a Beregben fenntartják az elsőfokú, Felső- Szabolcsban a másodfokú belvízvédelmi készültséget. Működik a tiszaszalkai és a 24 órán át üzemelő tiszaberceli szivattyú- telep, Vásárosnamény és Zsurk között a zsilipek kinyitásával biztosították a belvíz bevezetését a folyóba. Az augusztus 20-ai tűzijátékok szintén nem szükségesek. Sokat halljuk az ünnep közeledtével, hogy miért van szükség Budapesten olyan nagy és költséges tűzijátékra. Miért? Mert az embereknek tetszik és mint hagyomány hozzájárul Magyar- ország jó hírének az öregbítéséhez. És ez a lényeg. A kis falvakban is gyakorivá vált tűzijátékkal kapcsolatban annyit: miért fáj az a levél írójának, ha olykor, talán csak egy évben egyszer a falvakban élő ember kikapcsolódik és egy ünnepség záróakkordjaként egy tűzijátékot is megnézhet? A városokban tapasztalható fényárral kapcsolatban nem tudom, hogy olvasótársam hol tapasztalt ilyet. Saját városában, Tiszavasváriban? Hol? Kapcsoljuk ki a közvilágítást városainkban és az így megspóKelet-V@ rosvita Tiszavasvári rolt pénzt adományozzuk valami alapítványnak? Esetleg kapcsoljuk le a parkok vagy kevésbé lakott utcák közvüágítását így adózva a közbiztonság oltárán? Persze, mindenhol ahol lehet meg kell fogni a pénzt, de könyörgöm, azt úgy tegyük, hogy a hétköznapi ember körülményein azt ne érezze. A világ nem a völgyhidak vagy alagutak miatt nevet rajtunk, elhiheti olvasótársam. Végezetül csak azért mert most gazdasági válság van és az ország nem tartozik a legtehetősebb országok közé akkor sírjunk, zárkózzunk be vagy járjunk feketében? - írta Cséke László Vásárosnaményból. Továbbra is várjuk véleményüket a magyar@inform.hu címre.