Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-22 / 299. szám
2009. december 22., kedd HUJ MEGYEI TÜKÖR /4 • Családi nap. December 23-án, szerdán délelőtt 10 órától a Jósavárosi Művelődési Házban karácsonyi családi napra várják az érdeklődőket, akik ajándékot, karácsonyi díszt, képeslapot készíthetnek, de önthetnek gyertyát, fűzhetnek gyöngyöt, s lesz üvegfestés, s közös karácsonyfa-állítás is. Karácsonyi zenés áhítat Nyíregyháza (KM) - Karácsonyi zenés áhítatra várják az érdeklődőket december 25-én, pénteken 17 órától a nyíregyházi evangélikus nagytemplomba. Igét hirdet Adámi László, felcsendül J. S. Bach Pastorella, Jézus Krisztus dicsértessél és Gruber Csendes éj című műve, valamint Kovács L. Attila Láttuk az Ő dicsőségét című karácsonyi kantátája vegyeskarra, tenor és szoprán szólóénekre és orgonára (ősbemutató). Közreműködik a gyülekezet énekkara, Bozorády Melinda (szoprán), Szilágyi Szilárd (tenor), Kiss Zoltán (orgona) és a szerző, Kovács L. Attila (karnagy). Felszámolás alatt lévő cégek a megyében „ALTÉKER" Zöldség, Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet („ALTÉKER" Beszerző, Értékesítő és Szolgáltató Szövetkezet) 4622 Komoró, Dózsa Gy. u. 70. DRÓT-SZÁLÉ Huzalfeldolgozó, Fuvaro zó és Vegyes-Iparcikk Kereskedő Kft. 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 85. FANE-TECHNOLOGY Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4492 Dombrád, Dózsa Gy. u. 5. IDA-HA Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 4431 Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdő, Napfény u. 28. „MAJAKER“ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4400 Nyíregyháza, Kert u. 32. fszt. 3. MARY TEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4400 Nyíregyháza, Vay Á. krt. 4-6. MINYI0LA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4625 Záhony, Ady Endre u. 5. C. ép. 3. em. „MURGULY” Kereskedelmi Bt. 4355 Nagyecsed, Munkácsy u. 38. NYIR-T0P-TECH Szolgáltató Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 27. Ost-Hungary 2008 Tanácsadó Kft. (MAKTRON Számítástechnikai Kft., MAKTRON Tanácsadó Kft.) 4600 Kisvárda, Nagyboldogasszony u. 41. PILLANGÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (LEVI Kereskedelmi Export-Import Kft.) 4964 Fülesd, Kossuth Lajos u. 12. Poli-Mind System Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (Cash Flow Consulting Szolgáltató Kft.) 4471 Gávavencsellö, Móricz Zs. u. 5. „SPEAK-Y0U* Szolgáltató Bt. 4625 Záhony, József A. u. 31. A. ép. 1. em. UNIÓ HOLDING Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (UNI0-G0LD Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.) 4555 Levelek, Szegfű u. 5. Forrás Heti Csődértesítő Megkoronázzák a töltést Aláírták a 6,3 milliárd forintos szerződést (balról) Bodnár Gáspár, Kozma Péter, Bencze Antal (Fotó: Györke László) ■ Tavasszal kezdődhet a 6,3 milliárdos gátfejlesztés, amely megvédhet az árvizektől. Nyíregyháza (Gy. L.) - A beregi árvízvédelmi rendszer komplex fejlesztéséről írt alá szerződést december 21-én a Fetikövízig székházában Bodnár Gáspár, a vízügyi igazgatóság vezetője és Bencze Antal, a kivitelező Bereg 2009 Konzorcium (tagjai: KE-VÍZ 21 Zrt., Kelet-Út Kft., Zemplénkő Kft.) vezérigazgatója. Kétszer annyi föld A 6,3 milliárd forint értékű beruházás - mely uniós támogatással valósul meg - jelentős részét a Vásárosnamény-Lónya közötti mintegy 28 kilométeres töltésfejlesztés teszi ki. Hiszen - miként a vízügyi igazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta - ez a gátszakasz 1860-ban készült, s helyenként a megfelelő magasságra és szélességre történő kiépítéshez csaknem kétszer annyi föld, anyag szükséges, mint amennyit a jelenlegi tartalmaz. A korona szilárd burkolatú lesz, mely nemcsak a védekezést könnyíti meg, hanem kerékpározásra is alkalmassá teszi, s ez turisztikai szempontból fontos. A töltésfejlesztés mellett távjelző állomásokat is építenek, valamint a folyószabályozás is fontos eleme a beruházásnak, mellyel megszüntetik a jégzajlás és árlevonulás szempontjából veszélyes kanyarulatokat. A kisajátítás, a szerződéskötések folyamatban vannak, tavasz- szal pedig kivonulnak a föld- munkagépek. A befejezés tervezett határideje 2012. vége. A töltésfejlesztés néhány kárpátaljai település árvízi biztonságára is hatással lesz. Bencze Antal szerint a 2012- es határidőt a gazdasági változásokra való tekintettel célszerű lesz előrébb hozni, s már 2011-ben befejezni a kivitelezést. A kiábrándultakra építenek ■ A kiábrándultságot nem az otthon maradással kell kifejezni, hanem a szavazással. Nyíregyháza (KM - P. I.) - A Civil Mozgalom valameny- nyi választási körzetben jelöltet kíván állítani a tavaszi országgyűlési választáson. Olyan embereket, akik a helyi közéletben már bizonyították rátermettségüket - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Seres Mária. - Bízunk benne, hogy valódi alternatívát tudunk kínálni a kiábrándult és pasz- szív tömegeknek. A szervezetnek nincs vagyona, nem kap állami támogatást, és nincsenek fizetett emberei sem.- Mi nem a hatalomipar egy újabb termékeként jöttünk létre, teljesen alulról építkezünk. Nem vagyunk része a számunkra ellenszenves rendszernek, és nem is kívánunk azzá válni. Elsősorban azok voksára számítunk, akik egyetlen ismert politikai szervezettel sem tudnak már azonosulni. Új tagokat várunk! ■ Arra bíztatjuk önöket, hogy továbbra is írják meg nekünk véleményeiket. Mátészalka (KM) - Közel három éve indítottuk útjára Mátészalkán internetes levelező klubunkat, a V@rosvitát. Akkoriban közel negyvenen csatlakoztak a fórumhoz, hogy a város életéről levelezzenek, ha úgy adódik, vitatkozzanak egymással. Ezeket a leveleket csak a regisztrált tagok olvashatták, de a legjobb témák, a legérdekesebb hozzászólások rendszerint megjelentek a Kelet-Magyar- országban is, hogy egy szélesebb olvasóközönség elé kerüljenek. Ha a helyzet úgy kívánta, az illetékesek válaszát is közöltük a témával kapcsolatban. Arra bíztatjuk önöket, hogy továbbra is írjanak nekünk, illetve várjuk az új jelentkezőket is a zoltan.zajacz@ inform.hu címen! Kelet-V@rosvita Mátészalka Nyíregyháza állomásra érkező és induló vonatok jegyzéke, érvényes: 2009. XII. 13-tól ÉRKEZIK INDUL Idő Vonatsz. 0.28 5.00 5.03 5.04 5.04 5.06 5.06 6.17 6.19 6.20 6.21 6.21 6.26 6.42 7.11 7.13 7.13 7.17 7.19 7.23 7.23 7.24 7.33 7.49 8.17 8.19 8.23 8.34 9.16 9.17 9.19 9.20 9.23 9.2« 10.17 10.19 10.23 10.24 10234 11.16 11.17 11.19 11.20 11.23 11.24 12.17 12.19 12.23 12 24 12.34 13.16 13.17 5158 36019 36119 5130 6220 6259 16809 5630 6230 36169 6229 16907 K627 5629 36139 6239 36029 5110 6240 36430 IC569 IC560 6020 5140 6250 6227 KGS9 36117 5120 6260 36017 6205 LC650 5132 6200 6237 36127 5112 6222 36027 6105 ICS67 5142 6202 6225 36115 5122 13.19 6232 13.20 36015 13.23 I 6203 13.49 I 6114 14.17 5134 14.19 6102 14.23 6235 14.49 6224 Állomás Miskolc Tiszai Vi C Vásárosnamény * D Mátészalka ‘ D Szerencs Debrecen Záhony, VI. 18-ig és Vili. 30-tól naponta Záhony, VI.19-VIII. 29-ig Szerencs Püspökladány », Debrecen 'h Mátészalka Záhony, VI. 18-ig és Vili. 30-tól naponta Záhony, VI. 19-VIII. 29-ig Záhony LATORCA IC Szolnok*, Püspökladány' Nyírbátor Záhony Vásárosnamény Miskolc Tiszai Püspökladány » Tiszalök Moszkva-Záhony, TISZA Debrecen, TOKAJ IC Miskok Tiszai, XAJDÚ TC * Cegléd * Miskolc Tiszai Kisújszállás Záhony Miskolc Tiszaj, ,DÉLIBÁB K Mátészalka Miskolc Tiszai Budapest Nyugati pu. Vásárosnamény Záhony Budapest Nyugati, HOLLÓ t Szerencs Budapest Nyugati pu Záhony m ii Mátészalka Miskolc Tiszai Cegléd * Vásárosnamény Záhony Szerencs Budapest Nyugati pu. Záhony Bp. Nyugati. &ARQLC Mátészalka Miskolc Tiszai Cegléd ». Debrecen Vi | Vásárosnamény j Záhony Debrecen t Szerencs Budapest Nyugati pu. Záhony 'A Bp. Wflgatí, HORTOBÁ Bp. Keleti-Miskolc T. K Debrecen ’/« Állomás Mátészalka Miskolc Tiszai Cegléd », Debrecen Vi Záhony, B8R8G IC % Záhony Budapest Nyugati. KÓCSAG IC Debrecen 1 Szerencs Budapest Nyugati Vásárosnamény Záhony Tiszalök Budapest Nyugati NYÍRSÉG' Bp. Keleh-Miskok T., RÓZSA ic Debrecen ».Püspökladány t Záhony c Mátészalka Miskolc Tiszai Cegléd », Debrecen Vi Záhony VÁRDA IC ' Záhony Budapest [Nyugati, 'VÉRCSE iK Püspökladány { Szerencs Budapest Nyugati Vásárosnamény Záhony Bp Nyugati, LAffORCAik ifip iKekrtnW«*fltc it,, iTMLiPÁN Mátészalka _ Miskolc Tiszai Cegléd 1A, Debrecen 6 Záhony » Bufipest Nyugat,,.-» jL>:. Tapolca , VI. 10—Vili. 29-ig Szerencs Budapest Nyugati Záhony Miskolc Tiszai Keszthely, VI. 19-VIII. 29-ig Cegléd,VI. 18-ig és Vili. 30-tól » Vásárosnamény Tiszalök ' Záhony zalka Vi ynupniTrc.eti, ti Szerencs Budapest Nyugati N D U L Idő Vonatsz. Állomás M 20.37 20.41 20.42 20.43 21.37 21.41 22.41 22.42 22.43 22.45 22.52 16906 36018 6251 5143 6206 6221 36128 5111 16806 6231 6121 36138 5121 36028 6106 Püspökladány j Mátészalka Budapest Nyugati, kamilla ic Záhony Vásárosnamény .Tiszalök Cegléd », Budapest Nyugati' Miskolc Tiszai Záhony » Püspökladány j Miskok T.,-Bp. Keleti, KÓCSAG K Budapest Nyugati, R6REG A Záhony Budapest Nyugati Szerencs Szerencs Mátészalka Budapest -Nyugati, RÓZSA IC Záhony Vásárosnamény Cegléd », Debrecen Vi iskolc Tiszai Záhony » Miskolc T.-Bp. Keleti, VÉRCSÉK Budapest Nyugati, VÁRBA K % Záhony Debrecen-Bp. Nyugati Szerencs Debrecen 11 Mátészalka Záhony. tUNEÓRCAiKA Budapest Nyugati, tulipán? Záhony Dehrecen-Szolnok-Bp. Nyugati pu Miskolc Tiszai gBMüstaf. ■«?» hony Záhony, VI. 19- Vili. 29-ig Vásárosnamény Püspökladány Szerencs Záhony Szolnok », Debrecen Vi Mátészalka Miskolc Tiszai Záhony, VI. 19- Vili. 29-ig Debrecen ihony-Moszkva. TISZA Debrecen Nyírbátor Vi C Szerencs Vásárosnamény Vi C Záhony 13.37 13.41 13.43 munkanap munkanap és vasárnap hétköznap szombat, vasárnap és ünnepnap szombati közlekedési rend szerint vasárnapi közlekedési rend szerint t XII. 19-ig és I. 3-tól VI. 15-ig valamint IX. 1-től munkanap ? Nem közlekedik: XII. 24., 31. @ Nem közlekedik XII. 25., 1.1 A Nem közlekedik: XII. 24. C Nem közlekedik: XII. 31. D Nem közlekedik: 1.1. Grafika: KM