Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-17 / 295. szám

2009. december 17., csütörtök KIÜT HÁTTÉR /3 1 4' -( I) J11k J Hahó, itt a hó! Dankó Mihály danko@inform.hu Bármilyen meglepő, decembert írunk, ez pedig téli hónap! A télre jellemző a hideg, a szél, a jég és a hó! Csakhogy, mint általában, nem igazán vagyunk a tél veszélyeire felkészülve. Most tekintsünk el az utak kezelőitől, karbantartóitól. Ők mindig ígérik, rajta lesznek a dolgokon. Aztán a siker olyan, amilyen. Azt hiszem, a nagyobb lélekszámú településeken nem lehet gond, inkább a kisebb községekben, vagy az alárendelt utakon. Azért az látszik, általában mindenki tudja ilyenkor a dol­gát! Legfeljebb egyes ingatlan tulajdonosok elejtkeznek el kötelességükről. Pedig nem olcsó mulatság, egy műkorcsolya elemből földet érve, eltörni kezünket, lábunkat. Ami mégis felháborító: jó néhány sofőr félre dobja az óvatosságot: száguldozik, előz, tolakszik. A manőverek egy része még száraz pályán is balesetveszélyes, hát még a havas, csúszós úton. Mint az a hír­adásokból kiderült, számos baleset történt mind az országban, mind a megyében. Aztán kinek milyen szerencséje volt: sokba kerül, ha a jármű totálkárossá válik, pláne, ha még személyi sérülés is történik. Nem akarok én általánosítani, de a leg­bátrabbak éppen azok a fiatalok, akik­nek nincs annyi vezetési gyakorlatuk, hogy az ilyen nehezebb útviszonyoknál tud­ják, mi a helyes cselekedet. Fontos, hogy aki útnak indul, érje is el célját, bármi is legyen a természeti akadály. Ehhez viszont tisztelni kell másokat, magukat, s a telet! Mit szól a frissen hullott hóhoz?- Nagyon örülök az első hónak, csak az a baj, hogy nem marad meg. Nem kellemes, hogy a szél hordja a havat, az arcunkba vágja a hókristályokat, jobban ven­ném a szélcsendes, békés havazást. Olyankor más az ember hangulata is - jegyezte meg érdeklődésünkre a nyíregyházi Nagy István. - Én nagyon örülök a friss havazásnak. Szép, gyönyörű a természet, amikor min­dent elborít a nagy fehérség. Amikor olvad, az már kevésbé kellemes, a latyak, a sár roppant kellemetlen tud lenni - tette hozzá a kemecsei Vajkó Bettina. - Enélkül nincs is igazi tél - jegyezte meg a hóesésben a nyírszőlősi Takács Alexandra, aki nagyon szeretné, ha fehér lenne a karácsony. Elárulta, hogy szeret síelni, közel áll a szívéhez ez az évszak. A nyíregyházi Wesse- lényi-iskolába járó, egyébként nyírbátori Jászai Erzsé­Nagy István Vajkó Bettina Takács Alexandra Jászai Erzsébet Regős Pécsi Anett Katona Levente bet is jónéven vette a hóesést, bár a hideggel nem volt kibékülve. Ilyenkor szánkózni és hógolyózni szeret, bár ez még nem az a hőmennyiség... - A családunk szá­mára különösen izgalmas ez az első hóesés, hiszen a 8 hónapos kislányom most látja életében az első havat. Nagy érdeklődéssel nézi a tetőtéri ablakon és a baba­kocsiból is a hóesést, mi felnőttek pedig azon mosoly- gunk, milyen reakciókkal fogadja a hókristályok hullá­sát - árulta el Regős Pécsi Anett, majd hozzáfűzte: - Végre itt volt már az ideje, hogy legyen egy kis igazi hideg, és érezzük a karácsony hangulatát egy héttel az ünnep előtt. - Nagyon szeretem a telet és a hóesést. Ha egy kicsit több hullana, akkor lehetne hógolyózni, hóembert készíteni, de úgy látom, arra még várnunk kell - mondta Katona Levente. ön szerint megdől az idei télen a hidegre­kord? Szavazók száma: 87, 2009. 12. 16. 19 óra Nem 68,42% Következő kérdésünk: Ön szerint a H1N1-es tragédiák miatt többen oltatják be magukat védőoltással?------- w w. szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Hóval, faggyal beköszönt a tél ■ Szerdán reggel az átlagosnál is gyakrab­ban csengett a telefon a szerkesztőségünkben. Nyíregyháza (KM) - Sokan sérelmezték, hogy a csúszós utak miatt bedugult a város. A külső körút teljesen bedugult, még a szokásosnál is lassab­ban lehetett haladni. A másik gond, hogy sok helyen „elfelejt­keztek” a tulajdonosok elseper­ni a járdát. Az aprószemű hó, a hideg miatt hamar odafagyott és bizony elég veszélyes lett a gyalogos közlekedés is. Jó látási viszonyok Országszerte több száz géppel végezte a síkosságmentesítést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. teljes gépparkja. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében har­A fiatalok örömmel fogadták az idei első havat (Fotó: Racskó Tibor) ff ........................ A hószolgála­tot már koráb­ban megszervez­tük, most már az ügyelet is folyamatos lesz. Luzsinszki Lajosné ...........................ff mincöt sószórógép folyamato­san dolgozott az utakon. Elő­ször hajnali három órakor indul­tak el a hóesésben, és szerdán ugyanazazokat a helyeket még további két alkalommal keres­ték fel. Reggel összesen 120 ton­na sót használtak fel, négyzetmé­terenként 80-90 gramm só jutott az utakra.- Egész nap érkeztek hozzánk a jelzések, a havazás, a hószál- lingózás általános volt az egész megyében. A felsóbbrendú utak sónedvesek, hókristályosak, az alsóbbrendűek pedig havasak, letaposottak voltak - tájékoz­tatott Sajgó Tamás, a Magyar Közút régióügyeletese. A látási viszonyokat jónak minősítették, a hóvastagság sehol sem érte el az öt centiméternél többet. A köz­utasok arra kérik az autósokat, hogy csakis a télre megfelelőkép­pen felkészített kocsikkal indul­janak el. Az előrejelzések szerint csütörtökön további havazások­ra lehet számítani, ezért különös tekintettel kell lenni a megválto­zott időjárási és útviszonyokra. Mindenesetre a szerdai balese­ti krónika is elszomorító: négyes karambol Napkornál, hármas ütközés Nyírteleknél, személy- gépkocsi és autóbusz „találkozá­sa” Nyírcsászárinál, karambol Tamásbokornál. Öröm az üröm­ben, hogy komolyabb személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont sosem jön jól, külö­nösen az ünnepek előtt... Folyamatos ügyeletet tartanak Lónya, Nagycserkesz (KM) - Kisebb településeken is érdeklődtünk, okozott-e fennakadást az első hó.- Eddig még csak minimá­lis hó esett térségünkben, fennakadást nem okozott - mondta tegnap délelőtt Király Edit, Lónya polgármestere. - Egyébként a közmunkások készenlétben állnak, ha kell, a járdákat, az intézményeket takarítják. Járhatóak voltak az utak Nagycserkesz közigazgatási területén is.- Esetleg a hóátfűvások okozhatnak gondot, főleg Halmosbokor és Horváthbokor térségében. A hószolgálatot már korábban megszervez­tük, s most, hogy leesett az első hó, immár az ügyelet is folyamatos lesz. Bármikor bevethetők a közmunkások, a zetor. Megszületett a bérmegállapodás ■ Szerda délután meg­született a bérmegálla­podás a Magyar Posta Zrt.-nél. Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Megszületett a 2010. évi bérmeg­állapodás a Magyar Posta Zrt.- nél. A szerdai, budapesti végki­fejletet egy hat fordulós tárgya­lássorozat előzte meg.-Az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlásának megfelelően a munkavállalók több mint 90 százalékát képviselő szakszerve­zetek írták alá a bérmegállapo­dást - közölte Ilyés Sándorné, a Postás Szakszervezet alelnöke, területi titkár. Elmondta, hogy Több pénzért dolgoznak jövőre (Fotó: Racskó Tibor) átlagban 3,9 százalékban emel­kednek az alapbérek. A nomi­nális béremelés a havi 160 ezer forint alatti jövedelemmel ren­delkezőknél valósul meg sávo­san. A béren kívüli juttatás 2010-ben bruttó 260 ezer forint lesz. Viszonyításként: ez idén 220 ezer forint volt. Szüts Ildikó vezérigazgató a megállapodás után kijelentette: a Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbe­vételből részesedjenek, téves fel­fogás. A jóléti ingatlanok eladá­sából 508 millió forint szárma­zott, és ezzel szemben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingat­lanok felújítására. A székházak eladásából szár­mazó árbevételt pedig a. tulajdo­nos döntése értelmében a pos­tai liberalizációra való felkészü­lést segítő beruházásokat kell finanszírozni. Hóseprés. Míg a fia taloknaK örömet szer­zett, sok embernek mun­kát adott a havazás. (Fotó: Racskó Tibor) Kedvese és kislánya gyógyulásában reménykedik ■ A H1N1 olyan drasz­tikus vírus, ami egy hét alatt képes tönkretenni a fiatal szervezetet is. Nyíregyháza (KM) - Ha csak egyetlen családot is megmenthe­tünk attól, hogy átéljék mindazt azt, amit mi, akkor már meg­érte, hogy vállaltam a nyilvá­nosságot - mondja a mindig jó kedvű Szilágyi Gábor, akinek a szeme most bánattal van tele. A napjai pedig azzal a reménnyel telnek, hogy kedvese és kislá­nya is túléli a H1N1 vírus okoz­ta súlyos fertőzést. Védte az anyaméh- Bízom a felnőtt és az újszü­lött intenzív osztályon dolgozó orvosokban, hogy mindent meg­tesznek mind a kettőjük életé­ért, hogy a párom és a kislá­nyom erős szervezete is legyő­zi a betegséget. Gábor 26 éves kedvesét decem­ber 7-én vitték be a nyíregyhá­zi Jósa András Oktató Kórház­ba, de három nappal később annyit romlott az állapota, hogy lélegeztetőgépre került ff ............ Azt tanácso­lom mindenki­nek, oltassák be magukat és sze­retteiket, hogy ne éljék át ezt a tehetetlenséget. Szilágyi Gábor .......................... ff és 6 hónapra császármetszés­sel megszületett a kisbabájuk is. A1210 grammal született kis­lány hihetetlenül erős szerveze­te úgy tűnik, sikeresen küzd a fertőzés ellen.- Jól védte az anyaméh - mondja Gábor, a hangja telve bizakodással, de a szeme elho­mályosodik, amikor kedvesé­ről beszél.- Azt mondták, az állapota stagnál. Nem romlott és nem is javult. Szerdán elvégezték a gégemetszést, mert így kisebb annak az esélye, hogy más fer­tőzést is elkaphasson - magya­rázza a fiatal férfi. - Most már nem lázas, de a tüdeje nagyon rossz állapotban van a gennyes gyulladás és vizesedés miatt. Reménykedünk a javulásban, de egyelőre a rengeteg gyógy­szer sem tudja megfékezni ezt a drasztikus vírust. Ellentmondó vélemények- A 3 éves kislányunk azt mondta a nagypapájának: anya a kórházban van, hogy meg­gyógyuljon. Hiszünk abban, hogy a fiatal szervezet erősebb lesz, mint a H1N1 - fogalmaz Gábor. Azt mondja: ha nem hagyják magukat elbizonytalanítani és a párja megkapja a védőoltást, minden más lenne. Az ellent­mondó orvosi vélemények miatt későn jutottak elhatározásra, és akkorra a vírus már megtámad­ta a kedvese szervezetét.- Ha a védőoltás csak egyetlen százalék esélyt ad arra, hogy a H1N1 vírus nem okozzon fertő­zést, már akkor megéri.- Azt tanácsolom mindenki­nek, amilyen gyorsan csak lehet oltassák be magukat, szerettei­ket, hogy ezt a borzalmas, tehe­tetlen várakozást és reményke­dést senkinek se kelljen átél­nie. Az év végén is oltanak A H1N1 influenza elle­ni védőoltások beadására kijelölt ÁNTSZ oltópontok nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: december 28-29-30-31-e között reg­gel 8-tól 14 óráig Nyíregy­házán, az Árok u. 41. szám alatt lehet kérni a védőol­tás beadását - tájékoztatott az ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézete.

Next

/
Thumbnails
Contents