Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-02 / 282. szám
2009. december 2., szerda KIÜT KÖZBIZTONSÁG /8 • Hamisítványok. Ötvenezer darab hamisított pénztárcát foglaltak le a vámosok a napokban. A Szlovéniából érkezett kamion átvizsgálásakor derült ki: a 170 millió forintot érő rakomány teljes egészében hamisítvány. Az árut lefoglalták, a sofőr ellen eljárás indult. • Átadták az új rendőrőrsöt Sajóbábony- ban. Az őrs 12 emberrel: egy őrsparancsnokkal, nyolc körzeti megbízottal és három járőrrel kezdte meg működését. Ezzel megduplázódik a térségben a rendőrök száma. A település bűnügyi fertőzöttsége a hasonló településekhez képest hosszú éveken keresztül átlag alatti volt. Cserbenhagyókat keresünk Nyíregyháza (KM) - Két felhívást is közzétett a napokban a megyei Rendőr-főkapitányság rendőr főhadnagya, Fedor Rita. Mindkét esetben ismeretlen cserbenha- gyóknak szeretne nyomára bukkanni a rendőrség. November 18-án reggel 9.30 óra körül a 36-os főúton haladt egy ismeretlen típusú és rendszámú, feltehetően zöld színű autó Nagycserkesz felől Nyíregyháza felé. A 41-es km szelvény után mintegy 400 méterrel az előtte haladó autó előzésébe kezdett, és áttért a bal oldali forgalmi sávba. A vele szemben szabályosan közlekedő jármű vezetője, hogy az ütközést elkerülje, fékezett, és jobbra kormányozva autóját az árokban kötött ki. A szabálytalanul előző, balesetet okozó sofőr megállás nélkül tovább hajtott Nyíregyháza irányába. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztálya azután a cserbenhagyó után is nyomoz, aki Geszteréden, november 14-én 17 óra körül autójával áttért a bal oldali sávba, és bal visszapillantó tükrével elsodorta a vele szemben szabályosan érkező jármű visszapillantóját. A vétlen jármű vezetőoldali üvege betört, de személyi sérülés nem történt. A balesetet okozó ismeretlen sofőr megállás nélkül tovább hajtott Balkány felé. Aki információval rendelkezik valamelyik baleset körülményéről, az ismeretlen járműről és annak vezetőjéről, jelentkezzen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályán személyesen, vagy telefonon a 42/524- 600/30-86 telefonszámon, de bejelentést tehet a 107, ill. a 112-es segélyhívószámon is! Őrizetben a matolcsi banda Fedor Rita Budapest, Tunyogmatolcs (KM) - Mind a négy tagját elfogták a rendőrök annak a bandának, amelyik nemrégiben 15 millió forint értékben lopott el valutákat és ékszereket egy tunyogmatolcsi családi házból. A betörők az ablakon keresztül jutottak be, a rendőröket a helyszínen talált nyomok vezették el a bandához. A fehérgyarmati nyomozók a bűncselekmény után két nappal Budapesten, egy X. kerületi szállón fogták el a három gyanúsítottat: két középkorú férfit és egy nőt. Az ellopott holmik nagy részét (12 millió forint értékben) meg is találták náluk. A negyedik elkövető, egy 16 éves tunyogmatolcsi lány kezén a napokban kattant a rendőrségi karperec. Az ellopott értékek jelentős része megkerült, de egy részéből ruhákat, parfümöket vettek az elkövetők (Fotó: rendőrség) Honda kontra kerékpáros Egy személyt vitt kórházba a mentő kedden délután a Szarvas utcáról Nyíregyházán, miután felborult kerékpárjával egy baleset következtében. Az bizonyos, hogy a Honda a belváros irányából haladt a víztorony felé a Szarvas utcán. Azt, hogy miként került elé a kerékpár, és milyen körülmények között ütköztek egymással, rendőrségi eljárás tisztázza majd. A kétkerekűnek mindkét kereke eldeformálódott, a nyereg elfordult, mindez arra utal, hogy a bicajos feltehetően közelebb volt a felezővonalhoz, mint az autó, és az ütközés után felperdült a Honda motor- háztetőjére. (Fotó: Pusztai Sándor) AV V» V/ V. / l_ '~Yrt rl Rlí lU /a V I a1 I ■ vi M Korlátlan, gyors internet havi 3850 Ft-tól, 1 év hűségidővel, T-Home TV és telefon mellé A tájékoztatás nem teljes körű, további információ a www.t-home.hu oldalon, 1412, T-Pontokban, T-Partner üzletekben. HIRDETÉS